Szorgalmasak és pénzügyileg tudatosak a magyar egyetemisták: kimagasló többségük már dolgozik vagy szeretne dolgozni idén nyáron, és bár elsősorban nyaralásra, nagyobb értékű vásárlásokra gyűjtenek, fontos céljuk a megélhetési költségek előteremtése is. A terveikben szerepel az is, hogy a nyári keresetük jelentős részét megtakarítják – derül ki a C
A kölni Iwd gazdaságkutató intézet évi rendszerességgel elkészíti a digitalizációs indexet. A legutóbbi, idén januárban nyilvánosságra hozott elemzés szerint Németország – a 2022. és 2023. évi visszaesés után – az elmúlt évben, a geopolitikai konfliktusok fokozódása, az energiaárak magas szintje, az ellátási láncok megszakadása, az infláció és az á
A 29. hét televíziós nézettségi adatai alapján a TV2 továbbra is dominálja a főműsoridős mezőnyt, élén a „Legyen Ön is milliomos!”-sal. Az RTL stabilan tartja magát a hír- és magazinműsorokkal, míg a nyári műsorrendben a török sorozatok és mozifilmek iránti érdeklődés egyértelműen meghatározza a nézői szokásokat. A közszolgálati és hírtelevíziók to
Színt vallott a Netflix: mesterséges intelligencia alkalmazásával készítenek költséghatékonyabban filmeket. A végeredmény a cégvezető szerint valóban jobb.
Péntektől négy hétre bezár a Keleti pályaudvar felújítás miatt. Mi történt? Folytatódik a Keleti pályaudvar pályahálózatának felújítása, ezért augusztus 25-én bezár a központi állomás szeptember 20-ig. A megszokott járatok átmenetileg nem ide érkeznek és nem innen indulnak. Ezek a forgalmi változások jelentősen érintik a győri, pécsi, hatvani-misko
Egymilliónál is több családot érintenek az egészség- és önsegélyező pénztáraknál történt változások. Megszűnik a 180 napos várakozás a kifizetéseknél, és digitális taneszközre is felhasználható a pénz – erről is beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői műsorában.
Társadalmi egyeztetésen van és július 23-áig lehet véleményezni az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működésével összefüggésben a kockázatos termékek meghatározásáról szóló 51/2014. NGM rendelet módosításáról szóló NGM rendelet tervezetét.
2025-ben a kormány gazdaságpolitikájának egyik kulcseleme a kis- és középvállalkozások fejlesztését megcélzó Demján Sándor Program. A program fő célkitűzése, hogy elősegítse a hazai vállalkozások méretugrását, valamint több intézkedéssel ösztönözze a magyar kkv-k exportképességének fokozását is. Ennek nyomán kiemelt fontosságú azon kkv-k számának m
A REpont automaták „jótékonyság” gombját választó fogyasztók révén 230 millió forint gyűlt össze, melyet három budapesti gyermekkórház kapott fejlesztési célokra a MOHU-tól.
A tanulmányban részt vevő 186 ország közül, az első 50-ben csak Guyana éri el a 100 százalékos élelmiszer-önellátást mind a hét fontos élelmiszercsoportban.
Különösen változatos lesz az időjárás ezen a héten hazánkban, mutat rá a HungaroMet Facebook-bejegyzésében. Hétfő este egy hidegfront akasztja meg a felmelegedést, majd szerdán ismét nőni kezd a hőmérséklet. A hét végén pedig ciklon, illetve hidegörvény alakíthatja majd hazánk időjárását így ideiglenesen kiszámíthatatlanná válhat majd az időjárás.
A „Gazdag papa, szegény papa” szerzője ismét megszólalt a Bitcoin kapcsán. Robert Kiyosaki nyilvánosságra hozta, mikor tervezi következő vásárlását – és mikor hagy fel a továbbiak beszerzésével. Megközelítése egyszerre tükrözi a hosszú távú hitet és a piacok iránti óvatosságot. Kiyosaki: A siker kulcsa nem a kapzsiság Robert Kiyosaki neve nem ismer
Több mint kétszeresére nőtt a Ryanair nettó nyeresége júniusban véget ért előző negyedévben, főleg a húsvéti időszaknak köszönhetően. Mi történt? Az ír fapados légitársaság a vártnál jóval magasabb, 820 millió eurós nettó nyereséget jelentett az első pénzügyi negyedévre, szemben az előző év azonos időszakának 360 millió eurós eredményével – írja a
Mind a négy magyar középiskolás induló érmet szerzett az idén Bonnban megrendezett Európai Lány Informatikai Diákolimpián, amelyen hatvan ország közel 230 diákja mérte össze tudását. Az idén az ötödik alkalommal megrendezett EGOI célja, hogy bátorítsa a női tehetségeket az informatikai pályán, hiszen mind világszerte, mind itthon a szükségesnél kev
2022-ben a „LE A Kalappal!” sorozatban volt alkalmunk röviden megismerni. Gazdag életutad és folyamatban lévő munkáid már akkor előre vetítették: lesz még folytatás. Azok kedvéért, akik korábbi riportunkat nem olvasták,
Kettős elismerésben részesült az MBH Csoport az Euromoney Awards for Excellence 2025 díjátadón. A „Magyarország legjobb digitális bankja a KKV-k számára” címet nyerte el az MBH Bank BUPA digitális üzleti platformja. Az MBH Befektetési Bank elemzési tevékenységének magas színvonalát pedig a „Magyarország legjobbja az elemzés területén” díjjal ismert
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási rendszere inkább hátráltatta a mindennapokban a sörgyártást. A 140 millió eurós árbevétellel rendelkező cég átláthatóságot és hatékonyabb működést ért el az új, felhő alapú SAP rendszerével, amellyel ma már könnyen tudja támogatni a mintegy 600 dolgozóját. A Budweiser kö
Érkezik a legújabb Netflix-dokumentumfilm egy megdöbbentő igaz történettel: a Teljes káosz friss részében focista anyukák lépnek akcióba, mint magánnyomozók.
Új korszak kezdődhet a hazai mesterséges intelligencia-kutatásban: Magyarország stratégiai együttműködést kötött Európa egyik vezető számítástechnikai központjával, a Jülichi Szuperszámítógépes Központtal. A partnerség célja, hogy megerősítse a szuperszámítógépek hazai alkalmazását, és lendületet adjon az MI-alapú innovációknak.
A Wise társalapítója, Taavet Hinrikus befektetési cége fellázadt a fintech cég azon terve ellen, hogy elsődleges tőzsdei jegyzését az Egyesült Államokba helyezze át, mivel a javaslat meghosszabbítaná a kiemelt szavazati jogokat biztosító részvényosztály előnyeit – írja a Financial Times.
Az emojik napjainkban szinte minden online beszélgetésben helyet kapnak, így egyértelműen a mindennapi kommunikációnk szerves részévé váltak. Az emojik jelentőségét felismerve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felületei ma már azoknak is segítőkezet nyújtanak, akik még csak ismerkednek a digitális tér apró piktogramjaival.A színes ikono
Szeptemberben indul az Otthon Start hitelprogram, amelynél a korábbi, már meglévő támogatott konstrukcióhoz hasonlóan az egyik legfontosabb jogosultsági feltétel a társadalombiztosítási (TB) jogviszony igazolása. A money.hu szakértői szerint a program időkorlát nélküli elérhetősége lehetőséget ad arra, hogy akik szeptemberre még nem felelnek meg a
A túlzottan magas költségvetési és folyó fizetési mérleg hiánya miatt már így is elképesztő eladósodáson ment keresztül a bezzegországnak titulált Románia.
Június közepétől a tech szektor az egyik rendkívül kockázatos szegmense, a profitot nem termelő cégekből álló index látványosan felülteljesítő lett nemcsak az S&P 500-zal, hanem a Nasdaq-kal szemben is. Néhány hét alatt 25 százalékot verve a két nagy indexre.
Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkent a GDP-arányos államháztartási hiány az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve, miközben nőtt az államadósság aránya – közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.
Tízéves fennállását ünnepelte idén májusban az ország egyik vezető ingatlanfejlesztő vállalata, a Property Market Kft. Megalakulása óta magas minőségű, komplex városfejlesztési, lakó- és kereskedelmi ingatlanprojektek megvalósításával folyamatosan alakítja Budapest népszerű és frekventált városrészeinek látképét. A vállalat értékteremtő gyakorlatai