Az elmúlt hét végén sokfelé érkezett csapadék hazánkba, nagy területek azonban szinte teljesen kimaradtak az esőből. A kapásnövények állapotában jelentős különbségek vannak, bár az aszály hatásai országosak.
Az elmúlt hetek egyértelműen arról szóltak, hogy az Ether elkezdte túlteljesíteni a teljes kriptovaluta-piacot. Miután 2025 júliusában a világ második legnagyobb kriptovalutája 54%-kal erősödött, egyesek már a 4500 dolláros célárfolyamról beszélnek, ugyanakkor a technikai elemzések hívei óvatosabbak: szerintük akár 20%-kal is visszaeshet a következ
A napokban megjelent hírek szerint a dohánytermékek ára 50 százalékkal megugorhat, ha életbe lépne az EU drasztikus adóemelésre vonatkozó terve. Ugyanakkor ez sok kérdőjelet felvet, hiszen a tagállamok sem támogatják ezt egységesen, ráadásul egy ilyen áremelés kiszámíthatatlan következményekkel járhat.
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az Mti-hez.
A céges informatikai megoldások közül az integrált vállalatirányítási és az ügyfélkapcsolat-kezelő rendszerek a legelterjedtebbek, de azoknál is csak minden ötödik vállalat használja ki teljesen a bennük rejlő lehetőségeket. Dedikált MI-alkalmazásokat 13 százalékuk rendszeresített - derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem idei hazai versenyképességi
Az ICT Global által alapított Enterprise Award célja, hogy reflektorfénybe állítsa azokat a fejlesztéseket, rendszereket és szolgáltatásokat, amelyek valódi üzleti és technológiai változást generáltak az elmúlt évben. Hamarosan pedig indul a Szakmai Kiválósági Díj nevezése.
A Somogy Vármegyei Főügyészség különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt nyújtott be vádiratot azokkal a férfiakkal szemben, akik egy kereskedői láncolatot kiépítve adták-vették a nem adóztatott árukat, olvasható az ügyészség.hu oldalán.
Burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt marasztalt el egy médiaszolgáltatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület júliusi utolsó ülésén társadalmi célú reklámok közzétételének jogszerűségét is vizsgálta, valamint két rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára kiírt pályázati eljárásban is eredményt hirdetett
Szakértők szerint a 2026-os futball világbajnokság a SportFi – merthogy már ilyen is van – fellendülésének fő katalizátora lesz, a szektor fellendüléséből pedig mi is nagyot profitálhatunk, ha okosan fektetünk be. Az elmezők egyre inkább egyetértenek abban, hogy a közeljövőben más iparágak mellett a SportFi – azaz Sport Finance – szektor is fel fog
A fűvel táplált marhahús egyre nagyobb figyelmet kap: az egészségtudatos vásárlók, a fenntarthatóság hívei és a gasztronómia szerelmesei is gyakran keresik. De vajon valóban érezhető-e különbség az ízében?
Mindennapi életünk és munkánk elválaszthatatlan része lett az online tér, amely – amellett, hogy kényelmet kínál – számos veszélyt is rejt. A kiberbiztonság kérdése ma már nem különül el munka és magánélet közt, ugyanazokat az alapelveket kell követnünk otthon és az irodában egyaránt. A K&H Bank szakértői szerint, a sikeres védekezés kulcsa ez a ho
Egy kínai vezetésű nemzetközi kutatócsoport genetikai bizonyítékot talált arra, hogy a burgonya egy ősi kereszteződés eredményként kialakult növényfaj, amelyben a paradicsom meghatározó szerepet játszott. A kutatás szerint a ma ismert burgonya mintegy 9 millió évvel ezelőtt alakult ki, amikor egy paradicsomszerű növény és az Etuberosum nevű, gumót
A felsőoktatás sokak számára a hosszú távú anyagi biztonság kulcsa lehet, ugyanakkor azoknak, akik nem jutnak be államilag finanszírozott képzésre, a diploma megszerzése komoly kiadást jelenthet. 2025-ben a magyar egyetemek önköltséges képzései között hatalmas a szórás: a legolcsóbb szakok néhány százezer forintba kerülnek évente, míg a legdrágább
Tudtad, hogy az Egyesült Államok az egyetlen fejlett ország a világon, ahol a munkavállalók esetében nincsen államilag garantált fizetett szabadság? A legtöbb európai országban minimum 20 napot írnak elő a munkavállalóknak. Most megmutatjuk a legrosszabb példákat, amelyek jól mutatják, hogy még 2025-ben is sok helyen a pihenést nem támogatják a tör
A KSH legfrissebb kiadványa szerint 2024-ben a szélsőséges időjárás jelentősen visszavetette a növénytermesztés eredményeit, amit csak részben tudott ellensúlyozni az állattenyésztés bővülése.
A Duna vízszintje jelentősen megemelkedett az elmúlt napokban a felső vízgyűjtő területen lehullott nagyobb mennyiségű csapadék miatt. Az északi szakaszon már apadás várható, míg Budapesten pénteken tetőzik a folyó - írja az Időkép.
Különösen örömteli év az idei: a soron következő 30. nemzetközi művészeti seregszemlének ad otthont az apró, de annál pezsgőbb nógrádi falu, Cered. Bizonyos szempontból a “világ végének” tekinthető magyar település egész évben aktív, művészeti életet él, ám az augusztus 9-i fesztivál méltó és ragyogó reflektorfényt irányít a művészkolóniára és Cere
A Duna vízszintje jelentősen megemelkedett az elmúlt napokban a felső vízgyűjtő területen lehullott nagyobb mennyiségű csapadék miatt. Az északi szakaszon már apadás várható, míg Budapesten pénteken tetőzik a folyó - írja az Időkép.
Szereted a babot, de utálod a felfúvódást? A megoldás sokkal egyszerűbb, mint gondolnád! Így a babról sem kell lemondanod, és jól is fogod érezni magad utána!
Ma jelent meg az OMV második negyedéves gyorsjelentése, ami működési oldalról hozta a várakozást: az 1,031 milliárd eurós tisztított működési nyereség megfelelt a vártnak.
A Farmet magyarországi importőre, az Andest-2005 Kft. idén két nagyszabású szántóföldi gyakorlati bemutatót szervez augusztusban. Augusztus 6-án szerdán Lébényben dübörögnek fel a traktorok a Farmet munkagépek előtt, egy héttel utána pedig (08.13.) Orosházán kerül sor a szántóföldi gépbemutatóra.
Módosult a "Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást támogató egyműveletes kombinált Hitelprogram", aminek köszönhetően a korábbinál is több hazai vállalkozás számára lesz elérhető a kedvezményes finanszírozási lehetőség az Mfb Pont Plusz hálózatban.
A Meta a második negyedévben is tartolt, az árbevétel 47,52 milliárd dollár lett, ami 22%-os éves növekedést jelent, meghaladva a 44,83 milliárd dolláros becslést.
A One Magyarország 2025. július 24-én azonnali hatállyal megszüntette Majoros Péter márkanagyköveti megbízását, és az előadóművésszel való együttműködést lezártnak tekinti. A tavaly októberben, kétéves időtartamra megkötött szerződés alapján járó megbízási díj fennmaradó részét a vállalat - további adománnyal kiegészítve - közhasznú, borsod-abaúj
2025-ben egy formabontó vajkrémes torta bizonyítja be egy ország számára, hogy a klasszikus technikák is képesek teret adni a kreativitásnak – különösen, ha valóban minőségi alapanyagokkal találkoznak. A Magyarország Tortája verseny évről évre megmutatja, hogyan képes a hazai cukrászat az évszázados hagyományokra építkezve új utakat nyitni, és izga