Közös razziát tartott a rendőrség és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) az illegális zöldség-gyümölcs kereskedelem visszaszorítása érdekében
A nyári hónapokra jellemző szezonális lassulás ellenére idén júliusban jelentősen nőtt a vásárlói érdeklődés az ingatlanpiacon. Az új Otthon Start Program bejelentése már a hivatalos indulás előtt érezhetően aktivizálta a piacot, különösen a panellakások szegmensében, amely az ősszel várható ingatlanpiaci élénkülés élére kerülhet, olvasható a Duna
Többnapos késések, járattörlések, morgolódó utasok – miközben a légiforgalom volumene nagy nehezen visszakapaszkodott a világjárványt megelőző békeév, 2019 szintjére, még mindig elég sok a probléma a reptereken. Szerencsére nem annyira kaotikus a helyzet, mint tavaly volt, azonban Európa 20 legnagyobb forgalmú légitársasága már az év első öt hónapj
Jelentősen emelkedett júliusban a kormányzati likvid betétek állománya, mely a jegybankban az úgynevezett kincstári egységes számlán (kesz) van elhelyezve – derül ki az MNB statisztikájából. Elsősorban a június végi jelentős dollárkötvény-kibocsátás dobta meg a számla egyenlegét, erre utal, hogy a kormányzati devizabetétek állománya utoljára 2009-b
Távozott tőlünk Vörös L. Andrea és Hanó Zsolt, az egyik megüresedett helyre Tiszóczi Roland érkezett és hamarosan még egy új kolléga csatlakozik hozzánk.
Lesújtó képet festenek az európai külkereskedelem állapotáról a júniusi forgalmi adatok - derül ki az Eurostat tájékoztatásából. Az eurózóna exportja májushoz képest 2,4 százalékkal esett vissza, miközben a külkereskedelmi többlet közel 60 százaléka teljesen eltűnt. A drasztikus változás főként a vámháborúnak köszönhető, melynek negatív hatásai az
Az elmúlt időszakban időjárásunk nem sokat változott. Az aszály továbbra is kitart, és az ország eddig valamivel csapadékosabb területein is fokozódott. A szórványos esők olyan minimális mennyiségben fordultak elő az eltelt néhány nap alatt, hogy szinte meg sem látszott a területeken. A nappali felmelegedés a hétvégére újabb lendületet vett (26–37
Az első két évben az adásvételek utáni illetékek, utána pedig az újonnan épülő lakásokból befolyó adóbevételek fedezik majd az Otthon Start Program költségvetési kiadásait a Miniszterelnökség államtitkára szerint. Mi történt? Az Otthon Start Programért felelős Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára az Indexnek nyilatkozva árult el részletek
A magyar tévécsatornák top 50-es nézettségi listájára két futballmérkőzés is beverekedte magát a héten. A Fradi győztes meccsét lényegesen többen követték itthon, mint a PSG és a Tottenham Szuperkupa mérkőzését.
Többek között Kruder & Dorfmeister, a Purple Disco Machine, Paul Kalkbrenner, Dzsúdló, Desh, Beton.Hofi, Majka, a Bagossy Brothers Company és a Halott Pénz is színpadra lép.
A Széchenyi István Egyetem részvételével kezdődött meg az élő kövületnek is nevezett tokfélék - köztük a kecsege - védelmét célzó nemzetközi MonStur projekt. A kutatás korszerű módszerekkel, például környezeti Dns-vizsgálattal és szonár alkalmazásával tárja fel a ritka halfajok jelenlétét, elterjedését és élőhelyeit a Duna teljes hosszában, hozzájá
Egy Ethereum kereskedő az elmúlt hónapok egyik legfigyelemreméltóbb teljesítményét érte el: mindössze 125 000 dollárnyi kezdőtőkét fordított kereskedésre, amelyet 29,6 millió dollárra növelt mindössze négy hónap alatt. A siker kulcsa az volt, hogy fegyelmezetten és következetesen menedzselte long Ethereum (ETH) pozícióit a Hyperliquid platformon. H
A dolgozók közel fele egyáltalán nem használja a mesterséges intelligenciát munkája során. A GKI júliusban 1000 fős reprezentatív mintán felmérést végzett a lakosság körében a mesterséges intelligencia (AI) elterjedtségéről. A dolgozók közel fele egyáltalán nem használja a mesterséges intelligenciát munkája során. Az AI-t soha, vagy csak ritkán has
Jelentős változás jön a zártkerti ingatlanok jogi helyzetében Magyarországon. A 2025 júliusától hatályos ingatlannyilvántartási törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a tulajdonosok kérelmezzék ingatlanjuk kivonását a művelési ág alól – amennyiben ezt az illetékes önkormányzat rendeletben engedélyezi.
A részvénypiacok rekordközeli szinten állnak, de a Fed elnökének közelgő beszéde kockázatot jelenthet a befektetők számára, és komoly esést válthat ki a tőzsdéken a következő hónapokban - számolt be a MarketWatch.
Nyár elején módosultak az ingatlan-nyilvántartás szabályai, amely módosítások jelentős könnyítéseket biztosítanak az úgynevezett zártkerti ingatlanok tulajdonosainak. Nem lesz mindegy azonban, hogy kinek melyik önkormányzat területén van víkendháza. A jogiforum.hu oldalán a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője hívja fel a figyelmet a változásokra.
A két vezető pénteken Alaszkában tárgyalt az ukrajnai háború lezárásáról. Trump azonnali tűzszünetet szeretett volna elérni, de ez végül nem valósult meg, bár az elnök produktívnak értékelte a találkozót.
Feltételezett robbanóeszközt találtak hétfőn Debrecenben, a rendőrség az azonosítás idejére lezárja a környéket - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel hétfőn.
Júliusban kereken 400 milliárd forinttal gyarapodott a hazai befektetési alapokban tartott vagyon, a növekmény kisebb részéért a nettó pénzbeáramlás, nagyobb részéért a kiemelkedő hozamteljesítmény felelt. Az alapok olyan jól muzsikáltak, hogy a szektor idei hozamának 39%-át az elmúlt egy hónapban tették a befektetők zsebébe. Különösen a részvényal
Kína gazdasági csodája évtizedekig kikezdhetetlennek tűnt, de a lendület az utóbbi években látványosan megtört. Az állami támogatásokkal és szabályozói könnyítésekkel felpörgetett iparágak – az ingatlanszektortól az elektromos jármű- és technológiai iparig – mostanra túlkapacitásokkal, árháborúkkal és romló hatékonysággal küzdenek. A növekedés ütem
Magyarországon 12 milliárd forintos keretösszegű kiírás ösztönzi a geotermikus energiára alapozott villamosenergia- és hőtermelő rendszerek kialakítását.
Májusban „túl sértő” hangnemére hivatkozva leállították a Licence to Offend című londoni karikatúra-kiállítást. A tárlat most újult erővel tér vissza, hogy elmondja: ha a szatírát elveszítjük, a szólásszabadságnak is befellegzett.
Az MKIK-val történt egyeztetés után a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjaival tárgyalt Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter Facebook-oldalán megjelent tájékoztatás szerint a VKF javaslatai között szerepel a szociális hozzájárulási adó csökkentése.
Hiába a kutyások ellenkezése és a magas költségek miatti ellenérzések, a magyarok több mint hatvan százaléka támogatja az augusztus 20-i tűzijátékot egy friss közvélemény-kutatás szerint. Mi történt? Az Europion júliusban végzett kutatása szerint a magyarok jelentős része (63%) úgy gondolja, hogy minden kellemetlenség ellenére a tűzijáték kimondott
A szakemberek igyekeznek a lehető leggyorsabban helyreállítani a vezeték üzemeltetéséhez nélkülözhetetlen transzformátorállomást, de egyelőre nem tudják megmondani, mikor tud újraindulni a szállítás.
A második negyedév végére a GDP 76%-ára emelkedett Magyarország bruttó államadóssága – derül ki az MNB előzetes pénzügyi számla statisztikájából. Ezzel egyre távolabb kerül a 2024 végén látott 73,5%-os adósságráta, aminél alacsonyabbat kellene elérni fél év alatt.
A Trump-Putyin találkozó után három nappal semmi jele aegy esetleges tűzszünetnek. Az orosz hadsereg négy ballisztikus rakétát és több mint 140 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen hétfőre virradóra, Harkivban az eddigi adatok szerint öt ember életét vesztette, sok a sebesült – jelentették katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hír
Az elmúlt napokban a kriptovilág figyelme a Chainlinkre (LINK) szegeződött, amely rövid időn belül 18%-ot emelkedett, ezzel a legnagyobb nyereséget produkálva a top 50 kriptovaluta között. Az árfolyam emelkedése mögött nemcsak a piaci hangulat áll, hanem komoly fundamentális fejlesztések is, amelyek hosszú távon is erősíthetik a projekt pozícióját.
Augusztus 20-a után teljesen megváltozik az időjárás Magyarországon. Szerdán véget fog érni a kánikula, egy hullámzó hidegfront hoz majd heves záporokat, zivatarokat, nagy szelet és jelentős lehűlést az országba.
Húsz ember halt meg hétfőn a Pakisztán északi részét sújtó, országszerte már több mint 500 halálos áldozatot követelő áradásokban - tájékoztatott az MTI.
A kínai elektromos autógyártók egyre nagyobb összegeket fektetnek be külföldi gyárakba, miközben fokozzák a versenyt a Teslával és más globális autógyártókkal szemben - írta a CNBC.
Az Exek csatája ex-párjai számára ez már a célegyenes. Az augusztus 20-án az RTL+ Premium felületére felkerülő utolsó két epizódból kiderül, hogy melyik ex-páros lesz a játék győztese. Ekkortól a reality összes epizódja elérhető a platformon.