2025. augusztus 18. hétfő

aug. 18
17:30
Időjárás: Kémlelhetjük az eget, melyik felhőből esik valami (Agroinform)
Néhány gomolyfelhő adhat majd okot a fejtörésre.
aug. 18
17:30
Puhul Kína kriptók elleni hozzáállása, kriptokereskedési licenszet kapott az egyik legnagyobb kínai bank (BitcoinBázis)
A világ 8 legnagyobb bankjának, a China Merchants Bank leányvállalata, a CMB International Securities augusztus 18-án elindította virtuális eszközkereskedési szolgáltatásait, és ezzel az első kínai bankhoz kapcsolódó értékpapír-kereskedő cég lett, amely szabályoknak megfelelő kriptovaluta-tranzakciókat kínál Hongkongban. A platform 24 órás keresked
aug. 18
17:39
Újabb fintech lép be a mobilpiacra (Fintech)
Digitális SIM-kártya bevezetését tervezi a Monzo. A brit digitális bank virtuális mobilhálózat-üzemeltetővé válna, amely saját mögöttes infrastruktúra kiépítése nélkül szolgálná ki az ügyfeleket. Saját digitális SIM-kártya és mobilelőfizetés bevezetését tervezi a Monzo a Financial Times értesülései szerint. A hírt a lapnak a cég megerősítette, jele
aug. 18
17:42
Csúcson zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
Miközben az európai tőzsdéken jellemzően esést lehetett ma látni, a magyar piac látványosan felülteljesítő volt, és a BUX index új történelmi zárócsúcsot is beállított.
aug. 18
17:51
Téves gyorshajtási bírság külföldről? Ezek a lehetőségeid (Haszon.hu)
A rendszámfelismerő kamerák terjedésével egyre több magyar autós kap külföldről közlekedési bírságot. Bár a büntetés legtöbbször jogos, előfordulhat tévedés is – például rendszerhiba vagy rosszul azonosított rendszám miatt. Ilyenkor fontos, hogy gyorsan és körültekintően járjunk el.
aug. 18
17:54
Hatalmas adócsökkentésnek örül a piac a világ legnépesebb országában (Portfolio)
Komoly emelkedést produkáltak hétfőn az indiai részvények miután Narendra Modi miniszterelnök komoly adócsökkentési tervekkel pörgetné fel a gazdaságot. Az ország komoly gazdaági problémákkal néz szembe az amerikai büntetővámok miatt, részben ezt ellensúlyoznák a tervezett intézkedések.
aug. 18
18:00
Nemesítés, háziasítás: mintha mindent egy lapra tennénk fel (Agroinform)
A genetikailag homogén rovarpopulációk ellenálló képessége gyenge, és ez gyors összeomláshoz vezethet egy-egy kórokozó megjelenésekor.
aug. 18
18:00
Olcsó, AI-alapú okostelefon és tablet a Telekomtól (Mínuszos)
A Deutsche Telekom (DT) piacra dobta AI-telefonját, a T Phone 3-at és AI-táblagépét, a T
aug. 18
18:03
A rovarvadász, aki megmentheti az ökoszisztémát – ismerje meg a cickányt! (Magro)
Bár sokan összekeverik a rágcsálókkal, a cickány valójában nem tartozik közéjük: ő az emlősök egy külön rendjébe, a rovarevők közé sorolható. Szerepe felbecsülhetetlen, hiszen segít kordában tartani a rovarok és kártevők számát.
aug. 18
18:06
Jelentős felvásárlást pipálhat ki az UniCredit Magyarország szomszédjában (Portfolio)
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója - írta az economedia.ro az UniCredit Bank közleménye alapján.
aug. 18
18:06
3000 forintos sütikért állnak sorba az emberek (KKV Magazin)
Gyümölcsnek látszó, hiperrealisztikus mousse-desszertekért állnak sorba a vásárlók a hazai cukrászdákban, darabonként több mint 3000 forintért. A nagykanizsai Jakabfi Dávid szerint a közösségi média átírta a sütemények árérzékenységét. A látványos, airbrush technikával készülő édességek különleges ízrétegeket rejtenek.
aug. 18
18:12
NAV: felhasználói kézikönyv az eNyugta vevői applikációhoz (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felhasználói kézikönyvet jelentetett meg honlapján az eNyugta vevői applikáció használatához.
aug. 18
18:15
Új kezdeményezést indít a Yettel: reflektorfényben az ügyfélszolgálati dolgozók (Digital Hungary)
Sokan csak akkor keresik fel az ügyfélszolgálatot, ha valami problémájuk akad. Kevesen gondolkodnak el viszont azon, kik vannak a másik oldalon, és ők milyen fontos munkát végeznek. A Yettel ezért tavaly úgy döntött, elindítja az Ügyfélszolgálatosok Hete programot, ami nemcsak belső elismerés, hanem üzenet is a társadalom számára: reflektorfénybe á
aug. 18
18:30
A bőséges termés sem feltétlenül hozza el a kánaánt (Agroinform)
A lengyel meggyszezon erős hozamokkal zárult, ám a felvásárlási árak mélypontra estek.
aug. 18
18:36
Budapesten összejött az, ami Európában nem (Privátbankár)
Felülteljesítő volt hétfőn a BUX.
aug. 18
18:39
Sztrókot kapott a Balatonban a legendás tévés, a lánya mentette meg az életét (Médiapiac)
Rózsa György megrázó élményéről vallott: a legendás tévés a Balaton vizében lett rosszul, és mint kiderült, stroke-ot kapott. Életét a lánya, Csilla mentette meg, aki azonnal a segítségére sietett.
aug. 18
18:42
Hatalmas elismerést kap Oscar Piastri: ez előtte nem sokaknak jött össze az F1-ben (Pénzcentrum)
Lehet, hogy már világbajnokként suhanhat el a róla elnevezett lelátó előtt az ausztrál Forma 1-es pilóta jövő tavasszal.
aug. 18
18:45
Fenomenális szupersportautót dob piacra a Lamborghini (Haszon.hu)
A Lamborghini története legerősebb és legfejlettebb modelljét mutatta be: a Fenomeno nem csupán brutális teljesítményével, hanem technológiai újításaival is új korszakot jelez a szupersportautók világában. Az autó a gyár formatervező stúdiója, a Centro Stile fennállásának 20. évfordulójára készült – mindössze 29 példányban.
aug. 18
18:48
Rosszul lett a Balatonban Rózsa György, a fürdőzők húzták partra (Forbes)
Agyvérzést kapott a vízben az ismert tévés, nem bírt felállni, de többen is segítettek neki, mentőt hívtak és a kórházban megmentették. Mi történt? Rózsa György néhány hete a lányával és unokájával nyaralt Balatonfenyvesen, amikor sztrókot kapott – írja a Story. Az 50-60 centiméteres vízben üldögélt, de amikor fel akart állni, többször is visszaese
aug. 18
18:54
Hatalmas üzletet kötött a WING, több mint 200 milliárd forint a tét (Portfolio)
Rekordértékű, több mint 223 milliárd forint (2 405 millió PLN) összegű megállapodás született a WING többségi tulajdonában lévő Echo Investment által fejlesztett, valamint a vállalat résztulajdonában álló Resi4Rent bérlakásplatform portfóliójának valamivel több mint felének értékesítéséről. Az ügylet eredményeképpen a Resi4Rent portfóliójának 18 la
aug. 18
18:57
A Qatar Airways fedélzetéről a magyar polcokra – megérkezett a prémium popcorn (Helló Sajtó!)
A nemzetközi gasztronómiai trendek egyik legizgalmasabb iránya a prémium snacking: olyan ropogtatnivalók, amelyek egyszerre nyújtanak különleges ízélményt és magas minőséget. A világ vezető légitársaságain és luxusszállodáiban már bizonyított márka most Magyarországon is megjelenik – a Klasszis 96 Kft., egy 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás köz
aug. 18
19:12
Így készül a MÁV-csoport augusztus 20-ára (Adózóna)
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre – közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.
aug. 18
19:12
Nagyot szólhat Trump új terve: állami tulajdon az Intelben? (Portfolio)
A Trump-adminisztráció fontolgatja, hogy 10%-os részesedést szerezzen az amerikai Intel chipgyártó vállalatban - jelentette a Bloomberg News hétfőn.
aug. 18
19:18
Megremeg a keze, ha meglátja a forint árfolyamát (Menedzsment Fórum)
Nem tudta tartani magát.
aug. 18
19:18
Szegény forint, ezúttal az euró nevetett a végén (Privátbankár)
Nem zárt jól a forint.
aug. 18
19:24
Lehet még 2025-ben kaszálni az évtized tech-buliján? Lerántjuk a leplet a Nvidia-szotriról (Pénzcentrum)
Az Nvidia néhány év alatt a világ legértékesebb vállalatává nőtte ki magát, megelőzve az Apple-t és a Microsoftot is. A grafikus chipekkel indult cég ma már a mesterséges intelligencia fejlődésének motorja. A CHART by Pénzcentrum friss epizódjában bemutatjuk, hogyan vált az AI-korszak legnagyobb nyertesévé.
aug. 18
19:30
A jó kenyér titka: ünnepeld az új kenyeret bio- és ősgabona lisztekkel! (Agroinform)
A természetes fermentációval készült kenyér könnyebben emészthető, táplálóbb és tovább eltartható.
aug. 18
19:36
Afrikai sertéspestis Észtországban – veszélyben az export (Magyar Mezőgazdaság)
Az észt sertéságazatot újra súlyos járvány sújtja. A tavasz óta ismét fellángoló afrikai sertéspestis több ezer állat kényszervágását tette szükségessé, és a gazdák egyre nagyobb társadalmi nyomással szembesülnek.
aug. 18
19:39
Őszintén vallott Palvin Barbara: műtét után új fejezet kezdődik az életében (Médiapiac)
Palvin Barbara Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy az elmúlt hónapokban komoly egészségügyi beavatkozáson esett át: endometriózis gyanúja miatt műtét várt rá. A 31 éves világhírű modell őszintén beszélt arról, mennyire fontos volt számára a gyógyulás, és hogy a beavatkozás után teljes életet élhet újra.
aug. 18
19:42
Atyaég, mekkora gól! Meg is van a Puskás-díjas találat: Skóciában esett (Pénzcentrum)
A Hibernian 23 éves támadója akkora gólt lőtt, amit nagyon sokan még életükben nem láttak az edinbugh-i stadionban. Kellett is, hiszen a csapata ennek köszönhetően is jutott tovább.
aug. 18
20:00
Katasztrófa fenyeget: minden 10. sertés érintett a járványban ebben az európai országban (Agroinform)
Az afrikai sertéspestis eddig 5 ezer sertést érintett, az export és az élelmiszer-biztonság is veszélyben Észtországban.
aug. 18
20:00
Accenture – CyberCX: Rekordméretű felvásárlás a kiberbiztonsági szektorban (Mínuszos)
Az Accenture történetének legnagyobb kiberbiztonsági akvizícióját hajtja végre, több mint 650 millió dollár értékben. Az
aug. 18
20:12
A dugulást elhárította, de mindezt elméletileg a tevékenység szüneteltetése alatt (Adózóna)
Papíron ugyan szüneteltette tevékenységét, mégis tovább dolgozott egy duguláselhárítással foglalkozó vállalkozó – számlát azonban nem mindig adott. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-budapesti igazgatóságának ellenőrei a bankszámla és az online számlaadatok alapján nagy összegű, 20 millió forintot meghaladó adókülönbözetet tártak fel, olvasható
aug. 18
20:12
Minden estét megnyert a TV2 (MMonline)
Lazán nyerte a mögöttünk álló hetet a TV2. Az RTL azzal vigasztalódhat, hogy a 18-59 éveseknél a Híradó vasárnapi adása vonzotta a legtöbb nézőt. A 33. héten is folytatódott az, amit a korábbi hetekben láthattunk: magabiztosan nyert a TV2, illetve a TV2 Csoport. Múlt héten a 18-59 éveseknél, főműsoridőben 2,5 százalékpontot tett ki a TV2
aug. 18
20:15
Az űripartól a mindennapi karcállóságig: A Honor Magic V5 megérkezett Magyarországra (Digital Hungary)
Az ultravékony okostelefonok iránti kereslet folyamatosan növekszik, ugyanakkor a tartósság kérdése továbbra is fontos szempont marad. Különösen így van ez az összecsukható készülékek szegmensében. A Honor legújabb zászlóshajó modellje, a Honor Magic V5 túlteljesíti az elvárásokat: rendkívül vékony és könnyű kialakítása kivételes munkabírással páro
aug. 18
20:24
Hitelezés: egyelőre fellélegezhetnek a magyar cégek (ProfitLine)
Bár július 1-től a minimum ESG-kérdéssorra vonatkozó elvárásban egyre több adatot, információt kell begyűjteni a bankoknak a minimum 500 millió forint vállalati hitelt felvevő ügyfeleiktől, az adatszolgáltatásban érintett vállalatok köre azonban jóval szűkebb lesz.
aug. 18
20:30
Kijött a lista: 22 civil szervezet kapott forrást természetvédelemre (Agroinform)
50 millió forintot osztott szét az Agrárminisztérium ezen a pályázaton.
aug. 18
20:30
A műszaki megoldások finomságai (Magyar Mezőgazdaság)
A betakarított zöldségeket, gyümölcsöket rövidebb-hosszabb ideig tároljuk, míg eljutnak a fogyasztókhoz. Ez idő alatt több tényező ronthatja a minőséget és csökkentheti a mennyiséget.
aug. 18
20:42
Megállíthatatlan a BUX: új történelmi magasságban zárt a tőzsde (Pénzcentrum)
Új történelmi csúcson zárt hétfőn a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe: a BUX 372,96 ponttal, vagyis 0,35 százalékkal erősödött, így 105 519,51 ponton fejezte be a kereskedést. Napközben még magasabbra is kapaszkodott, 105 728 pontnál állította be a napi rekordot.
aug. 18
20:42
Fontosabb lett a passzív jövedelem a nyugdíjmegtakarításnál (MMonline)
A Lightyear befektetési platform nemrégiben elvégzett felmérése szerint a felhasználók közel fele a passzív jövedelmet és a korai nyugdíjat tartja a legfontosabbnak.A Lightyear-felhasználók körében a passzív jövedelem a második legfontosabb pénzügyi cél (68%), közvetlenül az általános vagyonfelhalmozás (76%) mögött. A felméréssel, amelyben Európa-s
aug. 18
20:48
200 forintos euró? Ilyen sajnos csak a vécében létezik, készpénzben (Privátbankár)
Mit üzen a szabályosan működő magyar cégeknek a Ruszwurm évtizedekig elhúzódó ügye? Erről is beszélgetett a Trend FM reggeli műsorában munkatársunk. Emellett szóba kerültek a turistákat fenyegető veszélyek és az azok elleni védekezési lehetőségek is.
aug. 18
21:00
Megszólalt a Mol a Barátság vezeték elleni támadásról (Portfolio)
Folyamatban van a Barátság kőolajvezeték helyreállítása, az átmeneti leállás nem veszélyezteti a régió ellátásbiztonságát – közölte a Mol a Portfolio kérdésére. A Magyarországot olajjal ellátó vezetéket hétfőn érte újabb támadás, ami miatt le kellett állítani a szállítást.
aug. 18
21:00
Elképesztő újdonságok az augusztusi agrárdigitalizációs szakmai napon (Agroinform)
Robotok és drónok a növénytermesztésben – az AEDIH gyakorlati bemutatókkal és képzéssel várja az érdeklődőket a szakmai napra Mosonmagyaróvárra.
aug. 18
21:24
Több mint 90 kilométernyi mellékút újul meg a Dél-Alföldön (ProfitLine)
Több mint 90 kilométernyi mellékút újul meg 27 útszakaszon a Dél-Alföldön a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
aug. 18
21:36
Veszély a déli határon: védőintézkedések az ASP ellen (Magyar Mezőgazdaság)
A romló horvátországi helyzetre reagálva a Nébih Baranya vármegye területén egy 15 vadgazdálkodási egységet magába foglaló, az afrikai sertéspestis szempontjából magas kockázatú terület kijelöléséről döntött.
aug. 18
21:54
Forintgyengülés hétfőn: így változott az árfolyam a nap folyamán (Pénzcentrum)
Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon a reggeli szintekhez képest.
aug. 18
22:00
Vigyázz! Milliós bírság lehet a vége, ha ezt nem jól csinálod a kertedben! (Agroinform)
Vigyázz, mert ha ezt nem jól csinálod, azon túl, hogy milliós bírság lehet a vége, még a házad és a kerted is veszélybe kerülhet! Fontos, hogy mielőbb tájékozódj!
aug. 18
22:06
A régi laptop is lehet villámgyors (MMonline)
Napjainkban az iskolakezdési bevásárlásnál már nem csupán a füzetek, tankönyvek és tolltartók kérdése merül fel, de a digitális eszközöké is. 2025-ben a legtöbb diáknak szüksége van stabil internetkapcsolatra és egy megbízható, megfelelő teljesítményű számítógépre, amely gond nélkül bírja az online órákat, a beadandók készítését, a programozást vag
aug. 18
22:42
A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját (ProfitLine)
A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá - közöl
aug. 18
23:24
Probiotikum a bélflóra egészségének fenntartásáért (ProfitLine)
A bélflóránk egyensúlya nagymértékben meghatározza, hogyan érezzük magunkat a mindennapokban, milyen a hangulatunk, a közérzetünk, az általános egészségi állapotunk. Ez az egyensúly azonban különböző tényezők hatására könnyen felborulhat.

Keresés