A legveszélyesebb ágazatok élén áll Nagy-Britanniában az agrárium, a halálos munkahelyi balesetek száma folyamatosan nő. Magyarországon is ijesztőek a statisztikák.
Az Európai Bizottság 2028-tól jelentősen átalakítaná a mezőgazdasági támogatások rendszerét, ami súlyos következményekkel járhat a magyar agráriumra. A tervezett változtatások akár évi 250 milliárd forinttal is csökkenthetik a hazai mezőgazdaság rendelkezésére álló forrásokat, ami a szektor jelenlegi jövedelmi viszonyait figyelembe véve komoly váls
A kanadai Vancouver innovatív felhasználási lehetőségeket keres a Bitcoin-bányászat során keletkező energia számára. A városvezetés javaslatot tett arra, hogy a folyamat során keletkező hőt felhasználják a népszerű nyilvános úszómedence, a Kitsilano Pool fűtésére. Ez az újszerű kezdeményezés a Learning Bitcoin konferencián merült fel, ahol Ken Sim,
Induláskor közel negyedével alacsonyabb törlesztőrészlete lesz a 3 százalékos Otthon Start hitelnek, mint a legjobb piaci ajánlatnak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője szerint még egy extrém, 20 százalékos ingatlanár-emelkedés esetén is legalább 10 százalékos előny marad az adósoknál, ami több mill
A piacok fókuszában ma a jackson hole-i konferencia áll, ahol a befektetők Jerome Powell pénteki beszédéből várnak iránymutatást a szeptemberi amerikai kamatdöntés esélyeiről. Addig is az eurózóna reggeli bmi-adatai, valamint délután az amerikai munkanélküliségi kérelmek és a Philadelphia Fed index mozgathatják meg a devizapiacokat. A forint árfoly
A digitális pénzügyek világában forradalmi változások zajlanak – és sokan észre sem veszik. Egy új pénzügyi rendszer alapjait rakják le éppen, ami nemcsak a pénzügyi szereplőket érinti, hanem potenciálisan mindannyiunkat, még akkor is, ha jelenleg távolinak vagy bonyolultnak tűnik. A változás kulcsszereplője pedig nem más, mint az Egyesült Államok
A Sony csütörtöktől jelentősen megemeli a PlayStation 5 konzolok árát az Egyesült Államokban, a nehéz gazdasági környezetre és a növekvő költségekre hivatkozva - írta meg a BBC.
Az MNB-alapítvány cége megvált az egyik cégétől, a vevő egy Matolcsy Ádámhoz köthető ingatlanos cég volt. A magyarázat: ez volt a legegyszerűbb megoldás.
Hetek óta harsogja a kormánymédia Trump tevékenysége kapcsán, hogy még soha nem voltunk olyan közel a békéhez, mint most. Ehhez képest a valóság, soha nem volt még ilyen közel a háború Magyarországhoz, mint most.
Tegnap a magyar tőzsdén nem volt kereskedés, de ettől függetlenül a világ tőzsdéin nem állt meg az élet: az USA-ban a technológiai részvények elmúlt napokban kialakult eladási hulláma tovább folytatódott, miközben ma reggel Ázsiában csak vegyes elmozdulások voltak láthatók, és Európában sincs határozott irány. Ma elkezdődik a Jackson Hole-i jegyban
Az Nvidia új, Blackwell architektúrán alapuló AI chipet fejleszt, amely erősebb lesz a jelenleg engedélyezett H20 modellnél, bár az amerikai szabályozói jóváhagyás még bizonytalan.
A gazdasági visszaesés ellenére tovább erősödött a szakemberhiány Németországban – derül ki a müncheni Ifo Intézet friss felméréséből a Handelsblatt szerint.
Szeptembertől a magánszemélyek is pályázhatnak állami támogatásra új elektromos autó vásárlásához, a konstrukció részletei már kiszivárogtak. A program 20 milliárd forintos kerettel indulhat, és akár 5-8 ezer jármű beszerzését segítheti.
A nyugdíjalapok egyre inkább felismerik, hogy lemaradtak a technológiai részvények szárnyalásáról, és most úgynevezett kiegészítő portfóliókkal próbálják pótolni a hiányzó kitettségeket – írja a Bloomberg.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén megkapják a családok a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatásokat.
Szenegálba érkezik a héten a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja, hogy előkészítő tárgyalásokat folytasson egy esetleges hitelcsomagról. A nyugat-afrikai ország előző vezetése trükközött az államadóssággal, a valódi összeg 7 milliárd dollárral magasabb, mint eddig gondoltuk – írja a Bloomberg.
Az elismerés idén 21. alkalommal hívja fel a figyelmet azokra a szerkesztőségekre és újságírókra, akik fontos társadalmi ügyeket dolgoznak fel videó, fotó vagy fotósorozat formájában. A díj célja, hogy elismerje azokat az alkotásokat, amelyek érzékenyen, hitelesen és hatásosan mutatják be a társadalmat érintő problémákat, valamint az ezekre adott v
Franciaországban augusztusban mind a szolgáltatási, mind a feldolgozóipari mutatók többéves csúcsot értek el, ami a gazdasági aktivitás lassulásának mérséklődését jelzi. A kompozit bmi is emelkedett, felülmúlva az elemzői várakozásokat, és a foglalkoztatás is növekedett, ami közel másfél éve nem fordult elő. Németországban a feldolgozóipar bővülése
Folytatódik a Szerencsejáték Zrt és a Hell Boxing Kings együttműködése, amelynek keretében augusztus 23-án kilenc látványos mérkőzésen, négy olimpikon, sztárok és világsztárok várják a bokszrajongókat az összecsapásokon és a visszavágókon. Az ötállomásos, négy országot érintő ökölvívó gálasorozat első állomása Budapesten lesz, ahol az esemény izgal
A Világgazdaság kiszámolta, hogy mennyit nyernek a szeptember 1-től induló, első lakást megcélzó Otthon Start igénylői a piaci kamatozású lakáshitelhez képest, ha a maximális összeget, 50 millió forintot veszik fel 3 százalékos fix éves kamatra.
Horvátországban, Isztria területén szokatlanul megnövekedett a kígyómarások száma. Egy hétéves fiút is életveszélyes állapotban szállítottak kórházba - számolt be a Croatia Week.
Az időjárás is kedvezett idén a hazai hagymatermesztésnek. A jó szezon azonban nem csak hazánkra jellemző, európai versenytársaink is kiváló termést várnak, ami akár túlkínálathoz és dömpingárakhoz is vezethet. A magyar hagyma versenyképessége elsősorban megfelelő fajtahasználattal, a tárolókapacitások fejlesztésével, illetve a termelők összefogásá
A hazai fogyasztók biztonságos ellátása érdekében a lehető legnagyobb mértékben érdemes az országhatárokon belül elérhető energiaforrásokra támaszkodni. Az importkitettségek csökkentéséhez nagyban hozzájárul, hogy a belföldön előállított energia mennyisége 2021 óta töretlenül nő. Idén június végéig gázból és kőolajból is többet hoztak felszínre Mag
Az egészség- és önsegélyező pénztárak is mérsékelhetik idén a családok iskolakezdési kiadásait a rajtuk keresztül megvásárolható digitális taneszközök révén. Egy jogszabálymódosítás nyomán ezek már nem csak fél évvel korábbi, de friss pénztári befizetésekkel is elérhetők, a frissen nyitandó bankszámlák pedig akár húsz-negyvenezer forintos segítsége
Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni ter
A modern laboratóriumi diagnosztika kulcsa a gyorsaság, a pontosság és a megbízhatóság – mindez pedig elképzelhetetlen fejlett automatizálási megoldások nélkül.
Kedden kivétel nélkül emelkedtek a főbb európai indexek. A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon, amit a fegyvergyártók ellentétes irányú csökkenő trendje kísért.
A beruházások nemzetgazdasági fontosságáról nem lehet eleget beszélni. A ma megvalósított vállalati beruházások jelentik a jövő növekedésének és versenyképességének alapját. Ugyanakkor a vállalkozások működésének alapvető realitása, hogy a nagyobb beruházások, fejlesztések végrehajtása a legritkább esetben történik teljes mértékben saját forrásból.
Az ellenőrzött buszok mindössze 22 százaléka volt műszakilag rendben a hatóság szerint. Mi történt? Budapest Főváros Kormányhivatala azonnali hatállyal műszaki ellenőrzést rendelt el azután, hogy az utóbbi napokban több BKV-busz is kigyulladt. A műszaki ellenőrök négy telephelyen tartottak vizsgálatokat – közölte a kormányhivatal. Az ellenőrök a vi
Ugyan Európa vezető hatalmai úgy látszik mostanra elköteleződtek a stratégiai függetlenség megteremtése mellett, az ehhez elengedhetetlennek mondott ritka földfémek túlnyomó részét Kínából tudják csak beszerezni. Különösen fontos ez Németország, és az új kancellár, Friedrich Merz szempontjából, aki azzal a mandátummal indult neki ciklusának, hogy v
Rengeteg idő megy el heti és napi szinten megbeszélésekkel, hogy a meetingek valóban hatékonyak legyenek, és a szó ne szálljon el nyomtalanul, nem árt, ha a tartalmunkról jegyzet is készül. Legutóbb cikkünkben a legelterjedtebb meeting szoftverekkel és az azok adta lehetőségekkel foglalkoztunk, most pedig a jegyzetelő szoftvereket vesszük sorra. Ad
Róka fogta csuka, patthelyzet: a nyugati világ évtizedek óta brutális ipari kémkedéssel, kémek százezreinek munkába állásával vádolja Kínát, utóbbi pedig növekvő külföldi kémtevékenységet sejt, és állítja, még az űrkutatási programjába is megpróbálnak betörni. A szakértők szerint előreláthatóan az a csapásirány fog megerősödni, hogy Kínának egyre k
Donald Trump januári beiktatása óta több mint 100 millió dollár értékben vásárolt vállalati, állami és önkormányzati kötvényeket – derül ki az amerikai kormányzati etikai hivatal (U.S. Office of Government Ethics) legfrissebb nyilvános adataiból. Azért a teljes vagyonát tekintve nem ennyire defenzív az elnök, befektetéseinek értéke jelentősen nőtt
Összesen 400 millió forintot sepert be az adóhatóság (NAV) adategyeztetési kampányával. További vizsgálat is várhatók azonban. Volt több olyan – egymástól látszólag független – társaság, amelyekre az adataik alapján nem is feltétlenül figyelt volna fel a kockázatkezelés, ám teljesen megegyező tartalommal benyújtott válaszbeadványaikkal maguk fedték
Szaúd-Arábia futurisztikus sivatagi síparadicsoma, a Neom gigaberuházás részeként épülő Trojena az Ázsiai Téli Játékok helyszínének készül, ám a projekt hatalmas műszaki és logisztikai akadályokba ütközött. A mesterséges hóra, egy 140 méter mély ember alkotta tóra és bonyolult hegyi építkezésekre épülő terv a jelenlegi ütem mellett csak jelentős ké
A vezető mesterséges intelligencia részvények ellen fogadó shortosok jelentős nyereséget könyvelhettek el a héten, miközben a technológiai szektor részvényei estek és a befektetők elpártoltak az év eddigi legforróbb tech papíroktól - jelentette a Yahoo Finance.
Szeptember 19. és 28. között újra online térbe költözik a magyar színházi élet krémje: az idén ötéves eSzínház jubileumi fesztiválja tizennégy válogatott előadással ünnepel. Early bird bérletek augusztus 21-től, azaz mától.
Szeresd a hazád és építsd a holnapot - hangoztatta Magyar Péter, a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) elnöke a párt augusztus 20-i ünnepségén, szerdán Pannonhalmán, ahol meghirdette a tíz pontból álló Szent István-programot. Cél a népességfogyás és elvándorlás megállítása, az egészségügy, oktatás és energiabiztonság megerősítése, valamint a helyi
Akadnak tévések, akik nem szeretnek vele dolgozni – így érzi Visváder Tamás, aki ennek az okát is tudni véli. A Nagy Duettben feltűnt vállalkozó szerint vallásossága áll emögött, számára azonban fontos a hite és ezen nem is fog változtatni.
Mostanra kiderült, miért halt meg a Lilo és Stitch sztárja, David Hekili Kenui Bell. A mindössze 46 évesen elhunyt színész halála ügyében nyomozást folytattak le a hatóságok.