A Tesla új autóeladásai jelentősen visszaestek júliusban Nagy-Britanniában és Németországban, miközben a kínai BYD látványos növekedést ért el mindkét piacon - jelentette a Cnbc.
Érdekesen alakultak az első negyedéves számok az ingatlanpiacon a KSH legfrissebb adatai alapján: úgy gyorsult az áremelkedés, hogy közben a forgalom tizedével kisebb volt, mint egy évvel korábban. A második negyedév már az áraknál is lassulást hozott a korábbinál is nagyobb forgalomcsökkenés mellett. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint az újabb ko
A Dogecoin (DOGE) augusztus elején mérsékelt emelkedéssel indított, az elmúlt 24 órában 3,65%-kal került feljebb, jelenleg 0,2092 dolláron kereskednek vele. Ennek a rövid távú fellendülésnek ellenére a mémalapú kriptovaluta még mindig 7,83%-os mínuszban van az elmúlt hét során, ami jól tükrözi az altcoin piac általános gyengélkedését. A Dogecoin pi
Fontos előrelépés, hogy a kormány zöld szemmel is átnézte a költségvetést, de a számok mélyére nézve kiderül: a kiadások szerkezete továbbra sem támogatja érdemben a zöld átmenetet, és jóval több közpénz megy környezetkárosító tevékenységekre, mint klímavédelemre. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center szakértője elemezte az átvilágítást.
A nyári melegben különösen aktuális téma a folyadékbevitel. De nem mindegy hogyan és milyen formában tesszük. Az átforrósodott, több napja felbontott palackos vízzel például érdemes vigyázni.
Másfél év alatt több mint kétszer annyi Trafibox működik az országban, a legtöbb településen viszont még mindig csak egy-egy példány áll. Mi történt? Összesen 206 darab helyen működik már Trafibox országszerte – derítette ki az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) a vezess.hu. Tavaly februárban még csak 87 helyen telepítették a dobozokat. Hol mű
Mahó Andrea, a Jászai Mari-, EMeRTon- és Artisjus-díjas színművésznő, énekesnő és szinkronszínésznő – akinek nevéhez olyan ikonikus szerepek fűződnek, mint Christine Az Operaház Fantomjában vagy Mary Poppins- mesélt arról, hogyan képes a közönség energiája teljesen új dimenzióba emelni egy előadást, milyen kihívásokat jelent számára a maximalizmus
A Harvard Egyetem egyik legkeresettebb kutatása erre volt kíváncsi. Elvégre sokan elképzelik, de kevesen látják pontosan, hogy mivel telik egy vállalat első számú vezetőjének napja.
A Lidl Németországban elindította új típusú boltjának tesztüzemét: a svájci határ közelében fekvő Lottstettenben nyílt meg az első olyan üzlet, amely kizárólag nem élelmiszer jellegű termékeket kínál.
Ausztrália állattenyésztői joggal tartanak a száj- és körömfájás esetleges behurcolásától, amely több milliárd dolláros veszteséget okozna. Egy új, helyben fejlesztett mRNS-vakcina viszont alapjaiban változtathatja meg a védekezési stratégiát.
A MOHU egyoldalúan változtatja meg szeptembertől a palackok visszagyűjtéséért járó díjat. Elvileg a kisboltoknak kedveznének, de nekik sem tetszik az új rendszer.
Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora elmondta, hogy jelentős mértékű volt a túljelentkezés az intézmény képzéseire, ennek ellenére idén is lehetőség nyílik a pótfelvételire, bár korábbiakhoz képest kevesebb képzést hirdettek meg. Augusztus 7-ig adhatják be a jelentkezésüket a fiatalok pótfelvételi eljárás keretében.
A ChatGPT-t ma már milliók használják világszerte, akár munkához, akár hétköznapi kérdések megválaszolására. Most azonban egy olyan biztonsági problémára derült fény, ami miatt akár érzékeny beszélgetések is nyilvánossá válhattak.
Ma már ismeretlen fogalom a pihenőidő a mobiltelefon-használatnál, ugyanis csak addig „alszik” a telefonunk, amíg mi is alszunk – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által megrendelt, a fiatalok platformhasználati szokásait vizsgáló kutatásból.
Fontos felhívást tett közzé Orbán Viktor a Harcosok Klubja Facebook-oldalán. A miniszterelnök bejelentette: érkezik az edzőtábor, ahol képzésekre és választási felkészítőre is lehet számítani.
A Tesla folyamatosan veszít a piaci részesedéséből Európában, az új autóeladásai júliusban Nagy-Britanniában és Németországban is több mint 55 százalékkal estek vissza. Mindeközben a BYD részesedése rohamtempóban növekszik. Mi történt? A Tesla új autóeladásai júliusban Nagy-Britanniában 60 százalékkal, Németországban 55,1 százalékkal estek vissza a
Július utolsó és augusztus első kereskedési napján megtört az amerikai részvénypiacok addigi intenzív hegymenetének lendülete. Annak ellenére, hogy ezután egy igen erős emelkedő nap érkezett az augusztus 4-i hétfőn, könnyen lehet, hogy valamilyen ritmusváltásban van a piac. Elképzelhető, hogy a kezdet végét látjuk, ami egy pihenő lenne a húsvéthétf
Az ország olcsóbb részein többnyire 10–20 millió forinttal kell számolnia annak, aki családi ház építésére alkalmas telket szeretne venni, de Budapest drágább kerületeiben könnyen 100 millió forint fölé kúszhat a vételár – derül ki a zenga.hu adataiból.
A projekt célja a vizes élőhelyek fenntartása, amely kulcsfontosságú élőhelyet biztosít védett növény- és állatfajok, valamint vonuló madarak számára, miközben segíti a gazdálkodók jövedelemkiesésének kompenzálását is.
A Sziget Fesztivál idén is kulturális sokszínűséggel várja a látogatókat a Hajógyári-szigeten, ahol újdonságként tematikus negyedeket alakítottak ki a műfaji hasonlóság vagy a multikulturális jelleg alapján. A hat nap alatt 55 országból érkező közel 550 zenei és művészeti produkció, köztük mintegy 200 magyar fellépő szórakoztatja a közönséget több
A nyár első két hónapjában 716 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami szinte teljesen megegyezik az az előző év hasonló időszakában mért 710 forintos szinttel. A külföldre utazók több mint fele az idei szezonban három országot választott célpontnak: 25 százalékuk Horvátországban, 18 százalékuk Olaszországban, míg 10 százalékuk Ausz
Épphogy csak megállapodott az EU-val, Trump ismét vámemelésekkel fenyegetőzik, most 35 százalékos vámot vetne ki az Unióra, ha az nem tartja be az ígéreteit. Mi történt? Donald Trump amerikai elnök egy a CNBC-nek adott interjúban elmondta, hogy 35 százalékos vámot vethet ki az Európai Unióra, ha az nem tartja be az ígéreteit. Milyen ígéreteket? Tru
Az elmúlt hetekben némileg az évszakhoz képest némileg hűvösebb időjárás volt, a szerdai hidegfrontot követően viszont beköszönt a nyári idő, valódi kánikula várható – írja az időkép.hu.
Az elefántcsontparti kakaótermesztő régiókban tapasztalható tartós hideg veszélyeztetheti a következő főszezoni termést, miközben a termelők több napsütést és esőt várnak.
Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a főiskola váci és budapesti campusán induló képzésekre. Népszerű pedagógus- és hitéleti képzések, valamint mesterszakok közül is választhatnak a 2025-ös pótfelvételin az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára jelentkezők.
Az időjárás kedvezőtlen alakulása miatt szűkös a kínálat a piacokon és rövid távon nem is várható jelentős változás. Lengyelországban július végén a nagybani piacokon a zöldbab árában nem következett be jelentős változás, ami eltér az előző év áralakulási trendjeitől: tavaly a hónap végén dinamikus áremelkedés kezdődött meg. Idén ez az emelkedés má
2025-től teljesen megváltozik az ingatlan-nyilvántartás rendszere. Az elektronikus nyilvántartás (E-ING) rendszer indulása fokozatosan történik. Nézd meg, mit jelent új e-ingatlan nyilvántartás az eladók, vevők és ügyvédek számára és hol tart jelenleg az átállás!