Kávé, kukorica, marhafaggyú és fagyasztott narancslé – ezek elsőre akár egy furcsa bevásárlólistán is szerepelhetnének, valójában viszont mind árupiaci termékek, amelyekkel napi szinten kereskednek a világ tőzsdéin. De vajon hogyan zajlik ez a kereskedés és hogyan befolyásolja a magyar gazdák eredményességét? Hogyan lehet évekre előre bebiztosítani
A globális pénzpiacok és a makrogazdaság egy új, érzékeny egyensúlyi szakaszhoz érkeztek, és közel lehet egy gazdasági válság. Az elmúlt hónapokban látványos likviditásbővülés történt – de vajon eufóriába torkollik mindez, vagy ez csak a vihar előtti csend? Michael Howell, a CrossBorder Capital alapítója és a globális likviditáskutatás úttörője, a
Az első fél évben 5129 új lakás épült Magyarországon, ami 15%-kal elmarad az egy évvel korábbitól, ugyanakkor a kiadott építési engedélyek száma 43%-kal ugrott meg – derül ki a KSH nemrég közölt adataiból. Mindez azt jelenti, hogy az elkészült lakások száma továbbra is visszafogott, ugyanakkor az építési engedélyek növekedése már erős aktivitást ve
Az okostévék térnyerése, a Netflix domináns pozíciója és a torrent bizonyos piacokon továbbra is jelentős szerepe jellemzi a CEE régió összetett képet mutató videópiacát a WPP Media által készített VideoTrack tanulmány alapján. Különösen Romániában erős a „frenemy” viszony a streamingplatformok és a hagyományos tévészolgáltatók között, ahol 10 SVOD
Míg sok cég már visszaparancsolná a dolgozókat az irodai székbe, a K&H Banknál egészen máshogy állnak ehhez a kérdéshez. A home office létjogosultságát a munkavállalói elégedettségi eredmények és toborzási adatok visszaigazolják. A pénzintézet jelenleg is elkötelezett a hibrid munkavégzés mellett, és továbbra is biztosítja a lehetőséget azoknak, ak
A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére is folytatja beruházásait a Spar Magyarország, amely három szupermarketét is megújította az elmúlt hetekben Budapesten és Ajkán. A közel 2,3 milliárd forint összértékű fejlesztéssorozat eredményeként a vásárlók országszerte modernebb környezetben, bővített választékkal, valamint a vásárlást megkönn
Egyre nagyobb hiányosságok jelentkeznek a szenvedélybetegek hazai ellátásában, miközben a kormány rendészeti kérdésnek tekinti az ügyet. Mi történt? Szakemberhiány, nettó 295 ezer forintos fizetés, a megbecsültség teljes hiánya – egyebek mellett így jellemezte Szabó Judit Izabella addiktológiai konzultáns, a Magyar Addiktológiai Társaság elnökségi
A kínai biztonsági minisztérium nemrég arra figyelmeztetett, hogy külföldi ügynökök állítólag egy kriptovállalat segítségével gyűjtöttek érzékeny biometrikus adatokat, többek között írisz-szkenneléseket. A kínai Global Times szerdán arról számolt be, hogy a biztonsági minisztérium a biometrikus technológiákkal kapcsolatos kockázatokat hozott nyilvá
Nem megfelelően tájékoztatja és ezzel megtévesztheti a magyar felhasználókat az Airbnb a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyanúja szerint, ezért a versenyhatóság versenyfelügyeleti eljárást indított az online szállásfoglalási platformot üzemeltető, Írországban bejegyzett céggel szemben.
Magyar Péter szerint súlyos kettős mércét alkalmaz a média és a hatóságok: miközben a Tisza Párt egyik rendezvényén a párt sajtóközleménye szerint „sörösflakonnal” akarták megdobni, a rendőrség nem intézkedett, a független sajtó pedig alig foglalkozott az esettel. A pártelnök úgy véli, ha hasonló történt volna a kormányoldalon, hetekig ez uralná a
Szeptember végéig pályázhatnak támogatásra a vidéki kistelepülések a helyi közvilágítás korszerűsítéséhez. A kormány a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forintot biztosít az 5000 alatti lélekszámú településeken megvalósuló beruházásokra – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütö
A Somersby cider márka egy új kampánnyal hívja fel a figyelmet az úgynevezett „felnőtt bulls**t” pillanatokra, amelynek célja, hogy rámutasson a modern felnőtt élet abszurditására.
● Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. ● Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakásp
Akik turisztikai idénymunkásként jelentették be alkalmazottjaikat, sok esetben hibáztak, a kedvezőbb adózáshoz ugyanis az egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályain túl további két feltételnek is meg kell felelni, így például a strandbüfében, a fagylaltozóban dolgozókat nem lehet turisztikai idénymunkásként bejelenteni – közölte a Nemzeti Ad
Miközben Magyarországon tavaly közel 50 százalékkal nőtt a tisztán elektromos autók értékesítése, a szektor előtt álló legnagyobb kihívások még csak most körvonalazódnak igazán. Az e-mobilitás érettsége, a flottaelektrifikáció üzleti logikája, a töltő infrastruktúra technológiai korlátai és a szoftveres szolgáltatások rendszerszintű integrációja mi
2025 nyarától a Deep Creative Collective ügynökséget bízta meg social kommunikációjának stratégiai és kreatív irányításával a MediaMarkt Magyarország. A váltás új fejezetet nyit a márka közösségi jelenlétében: a cél, hogy a MediaMarkt social csatornái a jövőben még élőbb, relevánsabb és technológiailag is innovatívabb tartalmakkal szólítsák meg a k
A kiadott építési engedélyek számának növekedése már erős aktivitást vetít előre, amit várhatóan tovább fog fűteni a szeptemberben induló Otthon Start Program – mutat rá friss elemzésében az Otp Ingatlanpont.
Nyár közepén, amikor a szilvafák gyümölcsei kezdenek beérni, sok kerttulajdonos tapasztal meglepő jelenséget: a szilva húsa barnulni kezd, anélkül hogy bármilyen kártevő látható lenne.
Az Orbán-család hatvanpusztai birtokán található épületekre lakóépületként is kértek hivatalos energetikai tanúsítványt. Mi történt? Orbán Viktor édesapjának hatvanpusztai birtokáról tett közzé hivatalos dokumentumokat Hadházy Ákos független parlamenti képviselő Facebook-oldalán. A nyilvános adatokból kiderül, hogy lakóépületre is kértek hivatalos
Elkezdődött az erdők ökológiai vízpótlásához kapcsolódó igényfelmérés, szeptembertől érdemi lépések várhatók. A cél: alkalmazkodás a klímaváltozás kihívásaihoz az Alföldön.
Augusztus 8-tól ismét a megújult Szerencsekerék epizódjai várják a TV2 képernyőjén a nézőket. Hétköznap esténként újabb izgalmakkal, féktelen nevetéssel és mesés nyereményekkel folytatódik hazánk ikonikus vetélkedője, Kasza Tibor műsorvezetésével. Ezúttal is az új szerencselány, Balogh Eleni pörgeti majd a betűket, emellett olyan további népszerű s
Megdöbbentő mértékű a képernyőfüggés hazánkban. Egy friss kutatás szerint a magyarok 58 százaléka egyenesen elutasítja, hogy időnként mellőzze az okoseszközei használatát.
A legfiatalabb munkavállalók számára a mentális egészség, az önazonosság és a támogató légkör lett a legfőbb érték – és ha ezt nem kapják meg, gondolkodás nélkül továbbállnak. A vállalatok többsége viszont még mindig nem érti, miről is szól valójában ez az új elvárás - derül ki a WHC Csoport kutatásából.
Több fontos téma mozgatja ma a tőzsdéket: Trump vámintézkedései, a vállalati gyorsjelentések és az, hogy a hírek szerint megszületett a megállapodás Trump és Putyin csúcstalálkozójáról. A vámok bizonytalanságot okoznak a tőzsdéken, a gyorsjelentések azonban inkább a vártnál jobb képet festenek a tőzsdén jegyzett cégek működéséről, a csúcstalálkozó
Vezetékes és mobil hálózatainak folyamatos fejlesztésével továbbra is stratégiai céljainak megfelelően halad a 2025-ös évben a Magyar Telekom. A vállalat tovább bővítette optikai hálózatának lefedettségét, így országszerte immáron 3,9 millió gigabites elérési ponton keresztül csatlakozhatnak az ügyfelek a Telekom hálózatához. Szintén jelentős lépés
Brazília újabb lépést tehet a bitcoin tartalék létrehozása felé, ugyanis a gazdaságfejlesztési bizottság hamarosan vitára bocsátja a kezdeményezést. A meghallgatásra augusztus 20-án kerül sor, amelynek célja egy új javaslatot, a „Szuverén Stratégiai Bitcoin Tartalék” megvitatása. Az eseményre kriptoszakértőket és iparági szereplőket hívtak meg anna
Az Uniper 5 milliárd eurós beruházási programot jelentett be 2030-ig, elsősorban megújuló energiaforrásokra és gázerőművekre összpontosítva - eközben visszafogottabb várakozásokat fogalmazott meg a zöldenergia-piacokkal kapcsolatban.
Mostantól az RTL+ mindegyik csomagja elérhető a Samsung és LG TV applikációkban. Ez azt jelenti, hogy egy ingyenes regisztrációt követően bárki, aki a megfelelő operációs rendszert futtató okostévékkel rendelkezik, megnézheti A Király című többszörös díjnyertes sorozat teljes évadát is az RTL+ felületén, akár nagyképernyőn is. A fejlesztésnek köszö
Valótlanul állította a TV2 Tények című műsora a bíróság jogerős ítélete szerint, hogy nem voltak bírók a februári bírótüntetésen és hogy a megmozdulást a Soros-hálózat fizette.
Szerdán stabilan tartotta magát a forint a nyári pangás ellenére: az euróval szemben szinte alig változott az árfolyam, míg a dollárhoz képest kisebb erősödést mutatott. A nemzetközi devizapiacokon is visszafogott volt a hangulat, az amerikai dollárindex és a főbb devizapárok árfolyama alig mozdult. A befektetők most az amerikai munkanélküliségi ad
A bérlői kereslet csökkenése és a kiadó lakások kínálatának bővülése árkorrekciós folyamatokat indíthat el az albérletpiacon, főként Budapesten és az egyetemi városokban – véli a Duna House elemzője.
Rövidebb munkaidővel dolgozhatnak 2026-tól azok, akik közel járnak a nyugdíjkorhatárhoz Szlovéniában az új munkaügyi törvény értelmében – közölte az illetékes minisztérium.
Kiderült, kik kaphatják meg az évi egymillió forintos otthontámogatást – a jogosultak körét Gulyás Gergely ismertette a Kormányinfón. A támogatásra többek között a rendőrök, tanárok, orvosok, önkormányzati és minisztériumi dolgozók is számíthatnak, függetlenül attól, hogy állami, egyházi vagy alapítványi fenntartású intézményben dolgoznak. A kormán
A nyár második felében sok családnak már nemcsak a nyaralás költségeivel kell számolni: az iskolakezdés kiadásai is komoly terhet rónak a háztartásokra. A 2025-ös tanév különösen fájdalmas lehet a szülők pénztárcájának, mivel az infláció továbbra is érezteti hatását a tanszerek, gyermekruházat és egyéb, iskolához kapcsolódó termékek piacán. Utánajá