Vir volt az idei nyári főszezon abszolút sztárja a Horvátországba utazó magyarok körében a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A vendégek jellemzően az utazás előtt legalább 3 hónappal foglalták le szállásukat nyaralásukhoz, és a legtöbben hétfői napon érkeztek. A legkeresettebb úti célokban nem volt vita: Vir mellett Crikvenica és Selce volt i
Az egyik rádiós médiaszolgáltatót azért bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, mert három zeneszám közzétételével is megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület jelzésére ismét intézkedett a cseh médiahatóság egy műsorszám téves korhatár-besorolásával kapcsolatban.
A vállalkozói világban sok döntés adatokon, elemzéseken alapul, de az emberi tényezőt nem lehet kizárni. Például egy pénzügyi megoldás, mondjuk a faktorálás, lehet technikailag előnyös, mégis ellenállást válthat ki. Ennek oka sokszor nem a kondíciókban keresendő, hanem pszichológiai háttere van. Egy cégvezető számára a kintlévőségek kezelése a pénz
Az Auchan bejelentette, hogy a nyugdíjas-utalvánnyal fizetők hűségpontokat gyűjthetnek és ha valaki csak egy utalványt használ fel minden vásárlásánál, akkor duplázhatja is a 30 ezer forintot.
Az önkormányzatnak joga van telekadót bevezetni az illetőségi területén, de ez nem kötelező, csak lehetőség az önkormányzat számára. Természetesen dönthet úgy is, hogy egyáltalán nem alkalmazza ezt az adónemet. A telekadó bevezetésének feltétele, hogy az önkormányzat rendeletet alkosson, amelyben a helyi adókról szóló törvény által meghatározott me
Veszélyes gomba terjed Európa kórházaiban, amely komoly fenyegetést jelent a betegekre és az egészségügyi rendszerekre - figyelmeztetett az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a Bloomberg szerint.
Az Európai Unió Bírósága az „Ausztria kontra Bizottság (Paks II atomerőmű)” ügyben megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es határozatát, amely jóváhagyta Magyarország támogatását a Paks II atomerőmű két új reaktorának megépítésére.
Algyőn 1965-ben kezdődött meg a kőolaj- és földgázkitermelés, amely azóta is meghatározó pillére a hazai energiaellátásnak. A mező szerepe mára átalakulóban van: a szénhidrogén-kitermelés mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a megújuló energiatermelés és -tárolás, a fenntarthatóság és az energiaátmenet jegyében. A Mol Magyarországi Kutatás-Termelés
Több hazai áruházlánc jelentette be az elmúlt napokban, hogy kedvezményeket kínál azoknak a vásárlóknak, akik náluk vásárolják le részben vagy egészben a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványokat. Most az Auchan hozta nyilvánosságra az általa ajánlott lehetőségeket.
A magyar mezőgazdaságban az egyik legnagyobb kihívás a talaj minőségének megőrzése, miközben a gazdák a terméshozamot és a gazdaság fenntarthatóságát is szeretnék növelni. A Master Good cégcsoport által előállított fermentált baromfitrágya olyan megoldást kínál, amely egyszerre szolgálja a talaj egészségét, csökkenti a környezeti terhelést és a gaz
A közösségi média használatának megtiltását javasolta a 15 év alatti gyerekeknek egy francia parlamenti bizottság csütörtökön közzétett jelentésében, amely szerint a 15 és 18 év közötti tinédzsereknek pedig "digitális takarodót" kellene bevezetni az egészségük védelme érdekében.
Mint ismeretes, a nyugdíjasok 30 000 forintos egyszeri támogatást kapnak az államtól élelmiszer-utalványok formájában. Az Auchanban az utalványok összegével megegyező Bizalompont jóváírásokat kaphatnak a vásárlók, ha élnek az Auchan november végéig tartó ajánlatával, és okosan vásárolják le az utalványokat, amivel így akár meg is duplázhatják azok
Csütörtöktől új, mesterségesintelligencia-alapú ügyféltámogató rendszer, a Rezsiőr segíti az MVM ügyfeleit a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben; a megoldást a magyar innovációs vállalat, a YoloAI fejlesztette, célzottan az MVM számlázási rendszerére - közölte az MVM csütörtökön az MTI-vel. November 25-
Az új New Holland T5S gyorsabb kormányzást (SuperSteer™), új váltófunkciókat, 110 LE-ig teljesítményt, telematikát és ISOBUS-t kínál. Érkezés 2026-ban.
A Portfolio és a Kavosz országos, 15 városra kiterjedő rendezvénysorozata kihagyhatatlan alkalom a finanszírozással és fejlesztési lehetőségekkel kapcsolatos legfrissebb információk begyűjtésére.
A kínai gyártású termékek ellen felléphetnek vámokkal Amerikában és Európában, de Kína technológiai előretörését egyre kevésbé hagyhatják figyelmen kívül a nyugati országok autóiparában.
Hazánk sikeresen megfékezte a ragadós száj- és körömfájás (Rszkf) betegséget, ennek eredményeként az Állategészségügyi Világszervezet (Woah) szeptember 10-i hatállyal visszaállította Magyarország hivatalos mentes státuszát - jelentette be Nagy István agrárminiszter. A kérelmet a magyar állategészségügyi hatóság szakmai munkacsoportja nyújtotta be,
Jobboldali bekiabálások és vörösbe öltözött parlamenti képviselők gyűrűjében mondta el évértékelőjét Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, amely szépen előre vetíti milyen belső kihívásokkal kell szembenéznie az elkövetkező időszakban. Azon túl, hogy első mandátuma óta krízis jön krízis után, az évről évre új prioritásokat magára válla
Hazánk sikeresen megfékezte a ragadós száj- és körömfájás (Rszkf) betegséget, ennek eredményeként az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) szeptember 10-i hatállyal visszaállította Magyarország hivatalos mentes státuszát - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A tulipán a tavaszi kertek egyik legnépszerűbb dísze, amely Hollandiától Magyarországig mindenütt meghódította a virágkedvelőket. Bár elsőre egyszerűnek tűnhet a hagymák földbe helyezése, a megfelelő időzítés, a talaj-előkészítés és az ültetési mélység meghatározza a virágzás gazdagságát.
A kínai CATL a debreceni gyárát többféle akkumulátortípus gyártására alakítja át, hogy rugalmasan reagáljon az európai autógyártók ingadozó keresletére, írja a Bloomberg.
Az elmúlt hetekben a Bitcoin árfolyama sok befektetőt hagyott tanácstalanul. Bár az intézmények és vállalatok jelentős mennyiségű BTC-t vásároltak, az árfolyam mégis oldalazva mozgott. Vajon a “papír Bitcoin” jelenség a felelős ezért, vagy csupán a kereslet és a kínálat természetes dinamikáját látjuk? A “papír Bitcoin” egy olyan kifejezés, amelyet
Magyarország sikeresen megfékezte a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegséget, ennek eredményeként az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) szeptember 10-i hatállyal visszaállította hivatalos mentes státuszát - jelentette be Nagy István agrárminiszter. A kérelmet a magyar állategészségügyi hatóság szakmai munkacsoportja nyújtotta be, a szer
Nem történt trónfosztás: a belföldi nyaralók körében idén is Siófok bizonyult a legnépszerűbb nyári úti célnak a Szallas.hu adatai szerint. A toplista második helyére Budapest, a harmadikra Eger került. A Balaton térsége a foglalások harmadát adta, megelőzve Észak-Magyarországot és a Dél-Alföldet. A nyár csúcsidőszaka - trendszerűen - augusztus vol
A klímaváltozás és a fokozódó vízhasználat miatt világszerte egyre több vízfolyás tűnik el időszakosan vagy tartósan a térképről. A kiszáradás nemcsak az élővilágot veszélyezteti, hanem a társadalom számára is létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatásokat. Mivel a hivatalos mérőhálózat nem tud mindenhol jelen lenni, a kutatók a lakosság segítségét ké
Idén is a vártnál gyengébb lehet a magyar gazdaság növekedése: az Erste Bank elemzői 2025-re 0,5, jövőre pedig 2,3 százalékos GDP-bővüléssel számolnak. A pénzintézet makorgazdasági elemzője, Nagy János az InfoRádióban elmondta, hogy a vámháború legalább fél évre vetette vissza globális szinten a tőke aktivitását és a beruházásokat. A látóhatáron pe
Az elmúlt öt évben jelentősen átalakult Budapest és a megyeszékhelyek lakáspiaca a kereslet és a kínálat függvényében. Nem meglepő módon a főváros nagy részén 2024-ben alig értékesítettek családi házakat, vidéken viszont voltak olyan nagyvárosok, ahol a piac negyedét ezek tették ki.
Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított a technológiatranszfer-megállapodásokra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatáról, amely a technológiai innovációk terjedését és a kutatás-fejlesztést hivatott elősegíteni – derül ki az uniós végrehajtó testület közleményéből.
Sokan a kriptovalutákat startupokkal, technológiai cégekkel, befektetőkkel, programozókkal kötik össze, pedig a Bitcoin mindenki decentralizált pénze. A pénzügyi forradalom nem a Wall Streeten kezdődik, hanem egy missouri-i farmon, ahol a Bitcoin és a marhahús kéz a kézben jár. Mert ez a Bitcoin farm különleges fókusszal bír: állattenyésztés, Bitco
Szeptember 16-án 15 órától a Bme utóbbi egy évének legjelentősebb kutatás-fejlesztési eredményei közül mutat be egyet-egyet Balogh-Weiser Diána egyetemi docens, a Szerves Kémia és Technológia Tanszék, valamint a Bme innovációs partnere, a Spinsplit Kft képviseletében, illetve Domokos Gábor, a Morfológia és Geometriai Modellezés Tanszék egyetemi tan
Az Európai Központi Bank 14.15-kor teszi közzé a kamatdöntésének eredményét, amelyet 14.45-kor a sajtótájékoztató követ. Az eseményekről ebben a cikkben élőben tudósítunk.
Az Európai Bizottság újabb, egymilliárd eurós hitelrészletet folyósított Ukrajnának a rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatási (MFA) program keretében – számoltak be a szervezet közleményében. Az ERA hitelek és az EU által nyújtott MFA program különlegessége, hogy a visszafizetésükhöz az EU-ban befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevéte
A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstopként ismert szabályozás ismételt meghosszabbításának alaptörvény-ellenességét – erősítette meg csütörtöki közleményében a szövetség.
Hamarosan elindul a pályázat a vállalkozásoknak a Jedlik Ányos Energetikai Programon belül. A támogatás egyedülálló lehetőséget kínál majd azoknak a cégeknek, amelyek hosszú távú költségcsökkentésre, energiafüggetlenségre törekszenek. A szakértő szerint már most fontos, hogy az érdeklődők megkezdjék az előkészületeket, hogy felkészülten, startra ké
A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstopként ismert szabályozás ismételt meghosszabbításának alaptörvény-ellenességét.
Az amerikai kormány és az Európai Unió tárgyal arról, hogy szankciókat vetnek az orosz olajat vásárló országokra. Egyelőre időpontot még nem határoztak meg a lépésre.