A muskátli dugványozása az egyik legkönnyebb és legeredményesebb módja a szaporításnak, amellyel bármikor új növényeket nevelhet kertjébe vagy balkonládájába.
Negyedik egymást követő éve vezeti a Forbes 400 listát az Egyesült Államok – és a világ – leggazdagabb milliárdosa. Az elmúlt évben Elon Musknak egyaránt voltak kiemelkedő és mély pillanatai: kampányolt Donald Trump mellett, majd rövid időre még az elnök új Kormányzati Hatékonysági Minisztériumát (Department of Government Efficiency, a hírhedt DOGE
Az egészségügyi ellátórendszereknek egyre több, újonnan kimutatott kórokozóval is meg kell küzdeniük. Az elmúlt évtizedben például a világ legalább negyven országának kórházaiban okozott járványkitöréseket a betegek között egy patogén élesztőgomba.
Az Egyesült Államok a drogkartellek elleni küzdelemhez tíz vadászgépet telepített Puerto Ricóba, miután az elmúlt hetekben hadihajókat is küldött a Karib-tenger déli részére. A térségbe vezényelt flotta mérete és tűzereje spekulációk sorozatát indította el.
Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai kiutalások felülvizsgálatakor felfigyeltek egy gyanúsan gyakran előforduló számlaszámra, amelyre több, egymástól független személy is kérte az általa visszaigényelt összegek átutalását - közölte az adóhatóság vasárnap
Új frissítések érkezhetnek az Ethereum hálózatára, amelyek kifejezetten az adatvédelemre koncentrálnak. Vitalik Buterin üzenete világos: a magánélet alapvető jog – és most az Ethereum is lép Fél éven belül jöhet az Ethereum adatvédelmi frissítése Az Ethereum Alapítvány, amely az Ethereum blokklánc és kapcsolódó technológiák fejlesztését támogatja,
Érdekel, hogyan működik egy vállalat belülről? Kíváncsi vagy, miként születnek a stratégiai döntések, hogyan szervezik meg az erőforrásokat, és hogyan lehet hatékonyan irányítani egy csapatot vagy akár egy egész céget? Ha vonz az üzleti világ, jó szervezőkészséged van, és szeretnél vezetői szemléletet kialakítani, akkor a gazdálkodási és menedzsmen
Több francia vállalat hitelfelvételi költsége a francia államkötvények hozama alá süllyedt, ami a befektetők növekvő aggodalmát jelzi az ország politikai válsága és növekvő államadóssága miatt.
A gazdaságfejlesztési miniszter kitörési pontként beszélt a mesterséges intelligenciáról, és azt is elmondta, melyik a 2025-2030-as magyar AI-stratégia egyik legfontosabb része.
Soha nem volt még ennyire sokszínű és izgalmas a divatvilág, ugyanakkor soha nem volt még ennyire nehéz hosszú távon tervezni benne. A trendek nem tűntek el teljesen, de elvesztették azt a stabilitást, amely korábban jellemezte őket. A közösségi média forradalmasította a divat működését, és bárki számára megnyitotta az utat a trendalkotás felé – ug
Csonka András, Szenes Iván- és Kránitz Lajos-díjas színművész a Duna Ridikül című műsorában vallotta be, hogy a színészet lehetőséget adott számára, hogy olyan oldalát is fejlessze, amely születetten nem volt meg benne – így vált a humorérzék mára a személyiségének egyik nélkülözhetetlen részévé.
Élénkülés tapasztalható a hazai agrárgéppiacon az első féléves adatok alapján. A mezőgazdasági gépforgalmazás 15 százalékos növekedést mutatott, miközben az alkatrészeladások 28 százalékkal bővültek. A klímaváltozás és az elöregedett géppark cseréjének szükségessége egyaránt hozzájárul a piac fellendüléséhez.
Elkészült az ötéves terv az AI kapcsán, a nemzetgazdasági miniszter szerint 15 százalékkal növelheti a magyar GDP-t a mesterséges intelligencia használata.
A Kész Csoport leányvállalata, a MA-Hard Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését, a majdnem 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kial
Sébastien Lecornu új francia miniszterelnök visszavonta a két munkaszüneti nap eltörlésére vonatkozó javaslatot. A költségvetési patthelyzetből való kilábalás érdekében elmondta, hogy őszinte és magas színvonalú parlamenti vitát kíván folytatni a pártokkal.
Mintegy kétszázötven programmal, látványos kísérletekkel, a nyilvánosságtól elzárt kutatóhelyek megnyitásával és bemutatásával várja az érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem a Kutatók éjszakáján, szeptember 26-án.
Kihúzták a Hatoslottó 2025/37. heti vasárnapi sorsolás nyerőszámait. Ezen a sorsoláson nem volt telitalálat, így a következőn már 610 millió forintért játszhatnak a játékosok.
A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén élő kávétermesztők milliói kényszerülnek elhagyni földjeiket az M23 lázadócsoport és a kormányerők közötti harcok miatt. Az erőszak, a belső menekültek száma és az instabilitás kritikus helyzetet teremt a régió gazdasági és mezőgazdasági jövője szempontjából.
A munkáltatók egy része külön juttatással ösztönözni a dolgozókat, hogy rendszeresen megjelenjenek a munkahelyen. Ennek egyik formája a jelenléti bónusz. Mi is ez pontosan és mennyit fizet a cég havonta?
Szijjártó Péter szerint a magyarok világosan kimondták, hogy nem kérnek az illegális migrációból. A tárcavezető azt a sajtóhírt kommentálta, miszerint Svédországban 280 tinédzserlány ellen folyik eljárás emberölés miatt.
A megszűnés szélére sodródott a Meduza – veszélyben az egyik legfontosabb orosz független hírportál Az orosznyelvű Meduza, amely az elmúlt évtizedben az egyik legfontosabb és legolvasottabb független hírforrássá vált Oroszországról és a posztszovjet térségről, a megszűnés szélére került – hívta fel a figyelmet Anton Bendarzsevszkij külpolitikai ele
A mesterséges intelligencia fejlesztése nagy versenyt váltott ki az Egyesült Államok és Kína között, a két ország jelentős összegeket fordít a technológiára. Washington és Peking eltérő megközelítésekkel, stratégiákkal igyekszik vezető pozícióba kerülni az MI területén.
Joe Mahavuthivanij, a Twerk From Home (TFH) néven futó cég társalapítója és vezérigazgatója azt szeretné, ha ő lenne a twerking Dana White-ja, azaz legitimálná és népszerűsítené az egzotikus táncot, a twerkelést. A twerk egy dinamikus táncmozdulat, amely a csípő és a farizmok gyors, ritmikus mozgatására épül. A táncos általában lehajolt vagy guggol
XIV. Leó pápa bírálta a vállalati vezetők kiugróan magas fizetéseit, külön kiemelve Elon Musk nemrég jóváhagyott, ezer milliárd dolláros kompenzációs csomagját.
A globális piacokat érintő geopolitikai feszültségek, az inflációs nyomás és a befektetői magatartás változásai közepette a Freedom24 – a magyar befektetőket a nemzetközi piacokhoz összekötő kereskedési platform – új befektetési javaslatokkal állt elő. A kiválasztott vállalatok ipari stabilitást, technológiai innovációt és egészségügyi sz
Növekvő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 101 199,84 ponton zárt, 1978,87 ponttal, 1,92 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
Szeptember 29-én indul Az Árulók új évada – 24 játékos, 20 millió forintos fődíj a tét az RTL-en Megjósolhatatlan fordulatok, idegtépő pillanatok és vadonatúj játékok várják a nézőket Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban új évadában, amely szeptember 29-én startol az RTL-en és az RTL+ felületén. A krimi-reality történetében most először 24 játékos á
Nukleáris technológia segíthet a pakisztáni mezőgazdaság klímaváltozáshoz való alkalmazkodásában a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (Iaea) Atoms4Food kezdeményezésének értékelése szerint. A klímaváltozás - emelkedő hőmérséklet, kiszámíthatatlan csapadék és szélsőséges időjárási események - komoly fenyegetést jelent az alapvető élelmiszerek, mint a
Ügyfelem dolgozója több alkalommal is ittasan jelent meg a munkahelyén. Az ezzel a magatartásával kapcsolatos figyelmeztetést nem volt hajlandó átvenni. Az eladótérből sem volt hajlandó távozni. A munkáltató a következő ilyen alkalommal azonnali hatállyal akarja megszüntetni a munkaviszonyt, amelyhez szerintünk joga van, kiváltképpen, hogy tanúk el
Szeptember 11-én a Nébih kéknyelv betegség jelenlétét erősítette meg, két Somogy vármegyei nagylétszámú, de egy tartási helyen tartott és emiatt egy járványügyi egységet képező húsmarha-állományban. A telepen azonnal megfigyelési zárlatot rendeltek el. A betegség elleni védekezéshez a megfelelő vakcina rendelkezésre áll.
Elon Musk az Egyesült Királyság parlamentjének feloszlatását és új választások kiírását követelte, amikor videókapcsolaton keresztül szólt a Tommy Robinson által szervezett „Egyesítsétek a királyságot” tüntetés résztvevőihez Londonban.
Gondoljunk bele abba, hogy a világűr mekkora, és az emberek milyen kicsiny szeletét ismerik csak. Ebből kifolyólag több mint valószínű, hogy nemcsak a mi földünk az egyetlen ismert és lakható égitest – többek között ezért is zajlanak évtizedes kísérletek például a Marsra költözéssel kapcsolatban. Bár úgy hangzik, mint az az ötlet egy sci-fiből szár
96 százalékos eredménnyel teljesítette a felnőtt utasvédelmi vizsgálatokat az Euro NCAP törésteszten a NIO Firefly. Ennél magasabb pontszámot egyetlen autó sem ért el a mérések 2023-as szigorítása óta, mint ez a kínai prémium elektromos kisautó.