2025. szeptember 9. kedd

szept. 9
14:39
Nagyon óvatosak a magyar-portugál előtt a fogadók: nagy kockázat, nagy kasza? (Pénzcentrum)
Nagy csatára készül a magyar válogatott ma este: bár a portugál nemzeti tizenegy a legutóbbi négy összecsapásból csak egy alkalommal nyerte meg az első félidőt - a többi döntetlennel ért véget. A fogadók azért óvatosak: a tétek mindössze 8-8 százaléka érkezett az első félidei hazai győzelemre, illetve döntetlenre. A végkimenetelt illetően pedig a f
szept. 9
14:45
Ekkora állami támogatásból forgatták le az Ákos-portréfilmet (Forbes)
Októberben mutatják be az Ember Maradj: Az Ákos-sztori című filmet, amely nem kevés állami pénzt is kapott. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Megjelent egy hosszabb előzetes az Ákos életét bemutató filmből, amely 326 millió forintos állami támogatásból készült – írja a Telex. A 326 millióból 98 mill
szept. 9
14:51
Trófearekord közelében: 12 kilós bikát lőtt egy osztrák vadász (Agroinform)
Éremesélyes trófeát hozott terítékre Joachim Frühstück: a Vas vármegyei vadászat során elejtett gímbika agancsa 12 kilogrammot nyom, ezzel a szezon egyik legnagyobb zsákmánya lehet.
szept. 9
14:57
Az is baj, ha van rajta sapka, az is, ha nincs (Menedzsment Fórum)
Először is tisztázzuk, az ársapka nem azt jelenti, hogy olcsóbban tudjuk megvásárolni július 1-jétől a gyógyszereket, hanem hogy bizonyos időhatáron belül nem fog emelkedni ezeknek az ára. Bár a szakmai értelmezés olykor ettől is eltér. De ez az érem egyik oldala. A másik, hogy a nem vényköteles készítmények esetében is eltérő lehet egyes termékek
szept. 9
14:57
Kiderült, mennyibe kerülnek jövőre az autópálya-matricák – íme az árak (Infostart)
Kijött a hivatalos augusztusi inflációs adat, amelyhez hozzáköti a jogszabály a matrica árát, így lehet tudni, mennyibe fognak kerülni 2026-ban az autópálya-matricák.
szept. 9
14:57
100 járatot töröl sztrájk miatt a KLM (Adózóna)
A KLM, az Air France KLM légitársaság-csoport holland leánycége szerdán száz járatot töröl a földi személyzet kétórás munkabeszüntetése miatt – közölte a KLM szóvivője. A törölt járatok 27 ezer utast érintenek.
szept. 9
14:57
A Roblox rövid videós appot indít (Mínuszos)
A Roblox új rövid videós alkalmazást indít és emeli a fejlesztők kifizetéseit, hogy erősítse a
szept. 9
15:03
10 nap túlélés: a te gazdaságod kibírna egy tartós áramszünetet? (Agroinform)
Az önellátás kulcsa lehet krízishelyzetben – így készülnek a német gazdák a váratlan eseményekre.
szept. 9
15:03
BUPA: AI-vezérelt banki forradalom a kkv-kért (FinTechRadar)
Kovásznai Ádám, az MBH Bank BUPA üzletágvezetője az AI Summit 2025 színpadán mutatta be, hogyan próbál a bank a klasszikus szolgáltatásokon túlmutatva a kkv-k mindennapi problémáiban is partner lenni.
szept. 9
15:03
Rózsakertek jelene és jövője (Agrofórum)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézete (Mate Ttdi) szeretettel meghívja Önt a Budatétényi Rózsakertben megrendezésre kerülő kétnapos szakmai és látogatói programjára. Helyszín:Mate Ttdi Budatétényi Rózsakert (1223 Budapest, Park utca 2.) A szakmai rendezvényt a Herman Ottó Intézet Konfe
szept. 9
15:03
Újabb gyorsétteremlánc érkezik Magyarországra (MMonline)
Kizárólagos megállapodást kötött a Popeyes márka magyarországi bevezetéséről a Fusion Group Zrt. és a Popeyes. A New Orleans-i eredetű, ellenállhatatlanul finom csirkéjéről világszerte híres Popeyes ősszel debütál Magyarországon, az első hazai étterme Budapesten nyílik.A Popeyes merész, Cajun ízvilággal gazdagítja a hazai gasztronómiai kínálatot, i
szept. 9
15:09
Ez már a valós Rwa blokkánc adaptáció: egy kínai vállalat 8 milliárd dollárnyi energiaeszközt tokenizál (Kripto Akadémia)
A Kínai Ant Group leányvállalata, az Ant Digital Technologies több mint 8 milliárd dollár értékű energiainfrastruktúrát visz blokkláncra az AntChain nevű hálózatán. Ez a lépés új korszakot nyithat a valós eszközök tokenizációja (RWA tokenizáció) terén, és rámutat arra, hogyan találkozik az energiaipar és a decentralizált pénzügyek világa. 60 milliá
szept. 9
15:09
Budapestről már az Otthon start indulása előtt eltűntek a 30 milliósnál olcsóbb lakások (444.hu)
A fővárosi lakásvásárlók nagy többsége már augusztusban több mint 70 millió forintot fizetett az új otthonáért.
szept. 9
15:15
Változás jön a vonatközlekedésben a Déli-pályaudvarnál (Portfolio)
Budapest-Kelenföld állomáson a felsővezeték-hálózat karbantartása és a tartószerkezetek cseréje miatt szeptember 12-től 26-ig több éjszaka is módosul az állomást érintő vonatok közlekedése – írja közleményében a Mávinform.
szept. 9
15:15
Új pénzügyi innováció a Debreceni Egyetemen (Gyártástrend)
Új, innovatív pénzügyi terméket dolgozott ki a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának szakembere egyetemi együttműködés keretében.
szept. 9
15:21
K&H;: egyre több hazai kkv fordul az exportálás lehetősége felé (ProfitLine)
Az elmúlt három hónapban ismét növekedésnek indult a kkv szektor exportból származó árbevételének aránya a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai szerint. Noha az előző mérési ciklusban 15-ről 10 százalékra csökkent ez az arány, most ismét növekedésnek indult és jelenleg 12 százalékon áll. A kkv-k export felé fordulását részb
szept. 9
15:27
A Magyar Telekom már kevésbé szenved (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,12 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
szept. 9
15:27
Három magyar szakember versenyez a European Marketer of the Year hazai különdíjáért (Kreatív Online)
Idén immár harmadik alkalommal kerül sor a rangos European Marketer of the Year hazai különdíjának átadására, melyet a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) ítél oda annak a kiemelkedő magyar marketingdöntéshozónak, aki nemzetközi szinten is képviselheti a hazai szakmát.
szept. 9
15:27
Hiába süt a nap: a klímaváltozás miatt egyre kevesebb áramot termelhetnek a napelemek nyáron (Alternatív Energia)
Még a hazai napelemek áramtermelése is megszenvedheti a klímaváltozást, hiába érkezik több napenergia.
szept. 9
15:27
Extra pénz érkezik novemberben a számlákra - de nem mindenki örülhet (Pénzcentrum)
Az augusztusi inflációs adatok alapján a kormány novemberben pluszpénzt utal a nyugdíjasoknak, mert a januári emelés nem követte a valós áremelkedést. Az átlagnyugdíjjal rendelkezők összesen 40 260 forint többletet kapnak a tíz hónapra és a 13. havi nyugdíjra vonatkozóan, írja a HVG.
szept. 9
15:27
Szója Roadshow 2025 (Agroinform)
A Geo-Fríz Kft. és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület eseménye.
szept. 9
15:27
Biztonsági rés miatt 41 millió dollárt loptak el egy svájci kriptoappból (BitcoinBázis)
Újabb komoly támadás rázta meg a kriptopiacot: a svájci székhelyű SwissBorg kriptoplatform közölte, hogy mintegy 41 millió dollár értékű Solanát (SOL) veszített egy biztonsági incidens következtében. A cég szerint a probléma nem közvetlenül az alkalmazásukban, hanem egy staking partneren keresztül történt. Hogyan történt a támadás? A SwissBorg hiva
szept. 9
15:27
Új korszak kezdődhet a tanyákon – indul az infrastruktúra és energiafejlesztés támogatása (Öko-drive)
Már benyújthatók a tanyafejlesztési pályázat támogatási kérelmei.
szept. 9
15:29
Nem mindegy, mivel trágyázzuk a növényeinket (Agroinform)
A HUN-REN kutatói szerint a trágyázási módszerek nemcsak a termést befolyásolják, hanem a klímaváltozást is – különösen az üvegházhatású gázok kibocsátásán keresztül.
szept. 9
15:33
Múosz: a sajtó nem legitimálhatja a trágárkodást (Media1)
A MÚOSZ Etikai Bizottsága hétfőn az alábbi állásfoglalást fogadta el és ajánlja a MÚOSZ elnökségének és a magyar sajtó valamennyi közreműködőjének figyelmébe.
szept. 9
15:33
Szörnyszerű zombinyulak tűntek fel Colorado-ban - a magyarázat hétköznapi (Magro)
Colorado államban különös nyúlfajta vált ismertté: olyan fotók és beszámolók terjednek, amelyek fekete, szarvszerű kinövéseket mutató nyulakat ábrázolnak.
szept. 9
15:33
Két ötvenessel próbálta megkenni a rendőröket a román nő (Haszon.hu)
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség villámgyorsan bíróság elé állította azt a román nőt, aki megpróbálta megvesztegetni a közlekedési szabálysértése miatt vele szemben intézkedő rendőröket. Nem járt sikerrel
szept. 9
15:39
Derűlátók a kisvállalkozók – egyelőre még nem nálunk (Piac és Profit)
Pozitívabbnak ítélik a környezetet az amerikai kisvállalkozók.
szept. 9
15:45
Mészáros Melinda: 13 százalék körüli minimálbéremelés várható, novemberre lehet egyezség (Infostart)
A minimálbér 13 százalékos emelése szerepel a hároméves bérmegállapodásban 2026 januárjától, de az egyezség újratárgyalható, ha a gazdasági feltételek nem a tervezetek szerint alakulnak. Erről beszélt Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az InfoRádióban.
szept. 9
15:45
Érkezik az égi áldás, de nem mindenhova (Portfolio)
A kedden még a Magyarország fölött tartózkodó hidegcsepp kelet felé távozik, de a Kárpát-medence időjárását egyre inkább a Földközi-tenger középső medencéjében kialakuló ciklon határozza meg, így szerdán és csütörtökön többfelé várható eső – írja előrejelzésében a HungaroMet.
szept. 9
15:45
Újra van magyar Amerika 20 leggazdagabb embere között (Forbes)
Infláció, vámok, bizonytalanság, meg is lett az eredménye: Amerika leggazdagabb emberei még soha nem voltak ilyen gazdagok. Íme, kik emelkedtek feljebb, kik estek vissza és kik az újak a Forbes 400-as listáján. Vámok. Infláció. Emelkedő munkanélküliség. Hiába néz szembe egyre több kihívással az amerikai gazdaság, egyik sem rengette meg az amerikai
szept. 9
15:45
Megújult a Mesterséges Intelligencia Stratégia (Üzletem)
A kormány megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra.
szept. 9
15:47
A Balaton jövőjére fókuszáltak a Médiahajón (Üzletem)
A Vosz is képviseltette magát a 8. Médiahajó rendezvényen. Mint közleményükben írták: kiemelt jelentőségű, hogy ilyen fórumokon is erősítsék a párbeszédet a vállalkozók és a döntéshozók között, hiszen a közös cél egy élhetőbb, versenyképesebb és erősebb gazdaság megteremtése.
szept. 9
15:51
Magyar zene szól több mint kétezer helyszínen szeptember 20-án (Kreatív Online)
Szeptember 20-án immár negyedik alkalommal rendezik meg az „Él a Zene!” elnevezésű kezdeményezést, amely a magyar könnyűzene népszerűsítését tűzte ki célul. Az akcióhoz idén is több mint kétezer üzlet, szálloda, étterem, benzinkút, illetve egyéb vendéglátóipari egység csatlakozott, ahol kizárólag magyar zene fog szólni az adott napon.
szept. 9
15:51
Ön tudja, mi a dolga a fürtvezető mérnöknek vagy a klisémontírozónak? (ProfitLine)
Naponta több száz álláshirdetés jelenik meg online, és csak a Profession.hu felületén jelenleg közel 18 ezer pozícióba keresnek új munkatársat a cégek. A megszokott, átlagember számára is könnyen értelmezhető állásmegnevezések mellett azonban bőven akadnak olyan pozíciók is, amelyek esetenként a tapasztalt hirdetéskezelőket is meglepik. Az elmúlt e
szept. 9
15:51
Trump átírta a szabályokat: a Magyar Posta nem küld csomagot az USA-ba (Pénzcentrum)
Augusztus végén változás történt az USA-ba küldött csomagoknál: Donald Trump megszüntette a de minimis vámmentességet 800 dollár alatti küldeményekre, és az új szabály a feladó postára hárítja a vámadminisztrációt. Emiatt a Magyar Posta ideiglenesen felfüggesztette az USA-ba irányuló csomagküldést, csak a futárcégek jelenthetnek megoldást, írja a H
szept. 9
15:57
Perlusz László: elmaradt a várt dinamikus gazdasági növekedés, ezért korrigálni kell a bérmegállapodást (Infostart)
Az új, hároméves bérmegállapodási tervezet 3,4 százalékos GDP-bővülésre épült, de ez nem lesz elérhető, várhatóan egy százalék alatti lesz a gazdasági növekedés, ami új helyzetet teremthet a minimálbér és a garantált bérminimum kérdésében – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.
szept. 9
15:57
A letaglózó igazság a munkavállalói lojalitásról (HR Portál)
"Szerinted egy csoportos életbiztosítás mennyire képes a céghez kötni a munkavállalókat?" - kérdezte Kurdi Ferenc HR igazgatóként dolgozó ismerősétől. A válasza: "Semennyire". Van azonban egy lehetőség, ami a kulcsemberekre fókuszál. Kurdi Ferenc sztorija a HR Blogon.
szept. 9
15:57
Több uniós tagállamban sincs még döntés a “chat control”-ról (ICT Global)
Három nappal az EU Tanácsának szavazása előtt több tagállam még mindig nem foglalt állást a "chat control" néven ismert szabályozásról.
szept. 9
16:03
Mostantól könnyebb: így úszható meg az áfa ebben a speciális helyzetben (Agroinform)
Az átvevő év közben is beléphet az áfakörbe, így biztosítható a gazdaságátadás áfamentessége.
szept. 9
16:03
Nyélbe ütötték a hatalmas bizniszt: átveszi az olajpénzeket a pénzügyi óriás (Portfolio)
A Goldman Sachs átvesz kezelésre 40 milliárd dollárnyi (kb. 13 000 milliárd forintnyi) Shell-nyugdíjalapot, ami beleillik abban a trendbe, hogy a vállalatok külső szolgáltatókra bízzák nyugdíjalapjaik menedzselését – írja a Financial Times.
szept. 9
16:03
A Vosz idén is a Private Health Forum aktív résztvevője (Üzletem)
A Vosz Egészségügyi Tagozata már negyedik éve képviseli hangsúlyosan a magyar egészségügyet a Portfolio konferenciáján.
szept. 9
16:05
Minden forint számít – Jön a Prega 2026! (Agroinform)
Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény
szept. 9
16:09
Kukorica- és napraforgópiac: komoly kereslet hajtja fel az árakat (Agroinform)
A termelők idén augusztus végén több fontos növényért is lényegesen magasabb árat kaptak, mint tavaly ilyenkor.
szept. 9
16:09
Különleges édesség érkezik a boltokba (MMonline)
Tovább színesítve a Nutella család kínálatát, Magyarországon is bemutatkozik a Ferrero újdonsága, a Nutella Plant-Based. A vállalat új terméke a márkára jellemző kiváló minőséget és összetéveszthetetlen ízvilágot kínálja, immár növényi eredetű összetevőkkel, amelynek köszönhetően mostantól még többen kóstolhatnak bele az igazi Nutella-élménybe.A Ma
szept. 9
16:15
Otthon Start hitel: az idősebbeknek korhatármegkötéssel is számolniuk kell (Adózóna)
Jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa az Otthon Start hitel igénylésének. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves fut
szept. 9
16:15
Indulhat Magyarország egyik legfontosabb beruházása (Portfolio)
Ünnepélyesen keretek között letették a várhatóan 2028-ra elkészülő, 520 megawattos visontai gázerőmű alapkövét - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
szept. 9
16:15
Csúsztatott-e Orbán Viktor az Otthon Starttal kapcsolatos állításával? (Forbes)
A miniszterelnök közgazdászokra hivatkozva mondta azt, hogy 25 éves távon negyedannyiba kerül egy lakás a kedvezményes hitellel, mint egy albérlet. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Orbán Viktor a Harcosok Klubjában, majd a Facebook-oldalán is közzétette a jól hangzó állítást, amelyben szakemberek s
szept. 9
16:21
OECD: jelentősen nőtt a pedagógusok bére itthon (Infostart)
Az OECD-országok átlagát messze meghaladó mértékben emelkedett fizetésük.
szept. 9
16:21
Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája (ProfitLine)
A Kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon. Ezért a Kormány megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a

Keresés