Hubai Imre a Kalocsa Térségi Öntözési Közösség vízgazdálkodási fejlesztéseinek projektzáró rendezvényén - amely a Vidékfejlesztési Program keretében valósult meg - elmondta, a kormány az öntözésfejlesztést szolgáló gazdálkodói együttműködéseket egy 2 milliárd forint keretösszegű, jelenleg is nyitva álló felhívással ösztönzi.
Az amerikai légügyi hatóság (FAA) 3,1 millió dolláros bírságot javasol a Boeing ellen biztonsági szabálysértések miatt, köztük a 2024 januári Alaska Airlines 737 MAX 9 repülőgép vészhelyzete kapcsán, valamint a biztonsági tisztviselők függetlenségének akadályozása miatt.
2025 augusztusát az Otthon Start Program hatásai dominálták az ingatlanpiacon – írják a Duna House szakértői. A tranzakciószám egy hónap alatt 20 százalékot ugrott, az árak meredeken emelkedtek, a kereslet összetétele pedig a fiatal és első lakást vásárló vevők irányába tolódott el. Bár a hitelezés átmenetileg mérséklődött, az előttünk álló hónapok
Az elmúlt évek tendenciái szerint folyamatosan nő az étkezési mák vetésterülete hazánkban. Könnyen beilleszthető a vetésforgóba, jó hatással van a talajéletre, kiváló elővetemény, sőt a jövedelmezősége sem elhanyagolható. Már csak el kell tudni adni.
Akár van kerted, akár nincs, ne mondj le a frissen szedett fűszerek ízéről és illatáról! Eláruljuk azt is, hogy maradnak frissen fűszernövényeid a leghidegebb hónapokban is!
A Tesla ellen pert indítottak, mert állítólag előnyben részesíti a vízummal rendelkező munkavállalókat az amerikai állampolgárokkal szemben, hogy alacsonyabb béreket fizethessen.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei július 15. és augusztus 30. között több mint 350 ellenőrzést tartottak a nyári szezonális ellenőrzés-sorozaton. A lovas táborokat, fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmények előállítóit, ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállít
A részvénypiacok értékeltségét többféle módszertan és mutatószám szerint lehet vizsgálni. Az egyik, most bemutatandó megközelítés három komponensre bontja az értéket. Egyrészt a könyv szerinti értékre, mint ami azt hivatott megtestesíteni, ami a cégben jelenleg van, például eredménytartalék formájában.
Az idén 4,6 százalékos lehet az éves infláció, jövőre pedig lassulás várható - így értékelte a friss inflációs adatokat Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.Idén augusztusban az éves infláció 4,3 százalékos volt, júliushoz viszonyítva pedig nem történt változás a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi adatsora szerint. „Az adatok teljesen összhan
2025-ben lesz tizenegyedik éve, hogy az év legfontosabb agráreseményén, a siófoki Portfolio Agrárszektor Konferencián kiosztjuk a Portfolio Agrárdíjakat, amellyel a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket díjazzuk. Első alkalommal 2015-ben ítéltünk oda díjakat, ezt követően pedig már minden évben, így 2024-ben is átadtuk őket, a
Csökken a vásárlóerő, az uniós szabályok és az amerikai vámpolitika szűkíti a mozgásteret, gyengülnek az exportadatok, közben tör előre Kína és a Tesla – ezek az okok vezettek a német autóipar mostani válságához, amely az egész európai piacra hatással van. A cégvezetők és a gyártók egyre élesebben bírálják az uniós döntéshozókat a klímacélok túlzot
Kína akár 62,4%-os védővámot vetett ki az uniós sertéshús-termékekre, ami jelentősen veszélyezteti az európai sertéságazat jövedelmezőségét, különösen mivel a kínai piac az Eu sertésexportjának negyedét teszi ki - tudósított a Reuters. Kína részben továbbra is függ a sertéshús-importtól, különösen a belsőségek tekintetében. A belföldi kínálat azonb
Minden dolgozónak fontos, hogy alaposan átnézze a bérlapját – mert gyakran előfordulnak hibák, amelyek miatt kevesebb pénzt kap kézhez, mint amennyi járna neki. Az alábbiakban összegyűjtöttem azokat a leggyakoribb hibákat és mulasztásokat, amelyek Magyarországon ma is akadályozzák, hogy a munkavállaló a neki jogszerűen járó összeget kapja meg.
Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásban – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
A BMW Group bejelentette, hogy szeptember 26-án hivatalosan is megnyitja debreceni üzemét, ahol a vállalat első Neue Klasse modellje, a teljesen elektromos BMW iX3 készül majd.
Horvátország a kereskedelmi törvény módosításával tervezi korlátozni a hideg alkoholos italok, különösen a sör árusítását az adriai üdülőövezetekben, hogy visszaszorítsa a turisták által okozott rendbontásokat - számolt be a sokszinuvidek.24.hu.
Életbe lépett a Szerbia és Egyiptom közötti szabadkereskedelmi egyezmény.A mezőgazdasági termékek 50%-a azonnal vámmentessé vált - ennek legnagyobb nyertese az alma és a málna exportja lehet.
A Debreceni Egyetem Pallagi Kertészeti Kísérleti Telepe jelentős fejlesztésen esett át, melynek keretében modern almaültetvénnyel, napelemparkkal és csúcstechnológiás eszközökkel gazdagodott. Az Ud Agrár Kft. közel 600 millió forintos támogatást nyert a Vidékfejlesztési Program keretében a beruházásra - közölte a Debreceni Egyetem.
Hubai Imre, az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért felelős államtitkára a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon, a Kalocsa Térségi Öntözési Közösség vízgazdálkodási fejlesztéseinek projektzáró rendezvényén - amely a Vidékfejlesztési Program keretében valósult meg - elmondta, a kormány az öntözésfejlesztést szolgáló gazdálkodói együttműködéseket egy 2 mi
Téli időszámítás, őszi óraállítás 2025 időpontja: Magyarországon 2025-ben a téli időszámítás október utolsó vasárnapján indul. Ez idén 2025. október 26-ára, vasárnap hajnalban lesz. Pontosabban hajnali 3:00-kor állítjuk vissza az órákat 2:00-ra. De miért lesz ebből sokaknak baja idén?
A várakozásokkal ellentétben az Otthon Start program egyelőre nem hozott fordulatot az albérletpiacon: szeptember első két hetében nem csökkentek, hanem még kicsivel emelkedtek is a lakásbérleti díjak - derül ki a zenga.huingatlanhirdetési portál adataiból. Budapesten jelenleg átlagosan 211 ezer forintos havidíjért hirdetnek garzonlakásokat, de a t
Rengeteg féle táplálkozási irányzat ismert, melyeket egyesek hosszú távon, vagy csak időszakosan használnak több okból, de főleg egészségügyi szempontok szoktak a motivációk között lenni…
A tajvani Wistron Corporation az Nvidia félbillió dolláros AI-gyártási törekvéseinek keretében két új gyárat telepít az amerikai Fort Worth mellett, hogy tovább táplálja a mesterséges intelligencia következő hullámát. A Wistron
A minszki Belagro 2025 szakkiállításon debütált a Belarus új zászlóshajója, a Titan 5425 típusjelű mezőgazdasági erőgép, amely 542 lóerejével jelenleg a legerősebb hagyományos felépítésű traktor a világon.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus kereskedelemben tapasztalható fogyasztóvédelmi gyakorlatok fenntarthatósági szempontú ellenőrzésére. Az Nkfh szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok által lefolytatandó vizsgálat elsődleges célja egyrészt a visszaváltá
Soma Mamagésa hozta a formáját, kemény állításokat hallhattunk a feltörekvő Loupe társulattól, kiderült, hogy az emberek nagy része lelkileg kövér, egészséges reakció lehet a kiégés, energikusan inspirált Pál Feri, és mélyeket lélegeztünk. Összefoglalónk a 2025-ös Makers Day-ről. Közel 1200-an gyűltünk össze az idei Forbes Makers Day rendezvényen
Mostantól már nemcsak a Tények Reggelben találkozhatunk a Tv2 népszerű képernyősével, szombattól hétvégénként is friss hírekkel jelentkezik Varga Attila. 18 órától Andor Évával vezetik közösen a Tényeket. Varga Attila 2023 nyár végétól erősíti a csatornánál a csapatot műsorvezetőként, aminek korábban is tagja volt már – akkor szerkesztői, riporte
Amikor fehér vattacsomóhoz hasonló telepeket látunk a növényünkön, többféle ízeltlábú kártevő lehet a háttérben. Vannak, amelyek bármilyen növényen megtelepednek, mások előnyben részesítenek egyes növénycsaládokat. Ilyen a vértetű is.
A hazai szállítmányozási és logisztikai szektor egy folyamatosan változó környezetben próbál egyensúlyt teremteni a digitalizációs forradalom, a fenntarthatósági elvárások, az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése és a nemzetközi gazdasági kihívások között. Miközben az iparág szereplői innovációs versenyt futnak az ügyféligényekkel – valós idejű
Termékportfóliójának bővítése keretében a Faulhaber több újdonságot is bevezet egyenáramú mikromotorok sorozatába: az új GXR 1437 sorozat réz-grafit kommutátorral ellátott nagy teljesítményű motorjait, valamint a jól bevált SXR sorozat nemesfém
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) szeptember 4-i közleményében adott hírt arról, hogy a hazánkban 2012 óta ritka kóborlóként számon tartott madárfaj idén sikeresen költött Hódmezővásárhely külterületén.
2025 augusztusát az Otthon Start Program hatásai dominálták. Extrém magas keresletet hozott és a piac egészét felpezsdítette: a tranzakciószám egy hónap alatt 20%-ot ugrott, az árak meredeken emelkedtek, a kereslet összetétele pedig a fiatal és első lakást vásárló vevők irányába tolódott el. Bár a hitelezés átmenetileg mérséklődött, az előttünk áll
Rendelkezésünkre állnak az eszközök, amelyekkel eljuthatunk az olcsó, környezetbarát energia korába, de nincs rá garancia, hogy megfelelően fogjuk ezeket használni.
2025 augusztusában a magyar gazdák 22,7 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2023 nyolcadik hónapjához képest azonban 43,2 százalékkal kevesebb traktor talált gazdára most. A legkapósabb traktormárka augusztusban a John Deere volt, amelyből 29-et adtak el a hónapban, a második helyen a Claas végzett, abból 23 darabot értékesít
Egy friss kutatás szerint a sötét színű autók akár több fokkal is megnövelhetik a környező levegő hőmérsékletét. Ez kényelmetlenséget okoz a sofőröknek és egyben súlyosbítja a városi hősziget-hatást is.