Függőség, szorongás, csökkenő önbizalom és önmaguk másokhoz hasonlítgatása – a Budapest Park friss kutatása szerint ezek okozzák a legnagyobb kihívást a Z-generáció számára a közösségi média kapcsán. Az online tér a kamaszkorúak és fiatal felnőttek identitásának szerves része, a nehézségekre viszont a legnagyobb gyógyír még mindig a személyes beszé
Megérkezett a pénzügyi segítség a tavalyi súlyos aszályhelyzet miatt nehéz helyzetbe került a kisebb, gazdasági szempontból kiszolgáltatottabb kukoricatermelők számára. A júliusban benyújtott kérelmek alapján a Magyar Államkincstár megkezdte a hektáronként több mint 16 ezer forint utalását, így szeptember utolsó előtti hetében már 6,43 milliárd for
Több ezer milliárd forintnyi magánvagyon lehet huszonöt év elteltével az Otthon Startot igénylőknél – derüli ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány friss elemzéséből.
Pénteken még többfelé kell esőre számítani, majd csökken a csapadék valószínűsége, vasárnap már több-kevesebb napsütés várható. A hőmérséklet csúcsértéke a hétvégén 15-20 Celsius-fok körül alakul, de a hajnalok hűvösek lesznek - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Donald Trump az EU-val szemben megfogalmazott kritikájában nem arra célzott, hogy két valós alternatíva nélküli országban, Magyarországon és Szlovákiában még mindig vásárolnak orosz kőolajat – írta elemzésében a Klímapolitikai Intézet.
Támogatási program indul a hazai vállalkozói környezet fejlesztése, a vállalkozói tudás bővítése érdekében, a kétmilliárd forintos keretösszegre gazdaság- és vállalkozásfejlesztési céllal működő szakmai szervezetek pályázhatnak október 15-éig - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért
A világpiacon lassan már 18 hónapja zajlik egy markáns élelmiszerár-emelkedési hullám, részben ez az oka, hogy 2027-re várható az inflációs cél elérése – mondta el Balatoni András, az MNB közgazdasági előrejelzésekért és elemzésekért felelős igazgatója az InfoRádióban.
2025. október 1-től Göltl Viktor irányítja a WHC csoport magyarországi operációját, egyszemélyi ügyvezetői pozícióban. A korábbi társügyvezetői modellt felváltó struktúrában Berta Péter a teljes WHC Csoport nemzetközi terjeszkedésére és a külföldi leányvállalatok vezetésére fog fókuszálni.
A szinkron együttlétekben - egy időben egy helyen - nagyon komoly potenciál van. Mégis olyan, mintha elpazarolnánk a lehetőséget és apró pénzre váltanánk a kapcsolódásainkat - írja Wieland Veronika a HR Blogon. Tippeket is ad a hatékony meetingekhez.
Októberben elkezdődik a Gellért fürdő teljes körű felújítása, a beruházás tervezett költsége 20 milliárd forint - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (Bgyh) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Október elsején életbe lépnek a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) elleni amerikai szankciók, Szerbia nem kapott további haladékot - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtökön New Yorkban.
A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága minden fontos pontossági mérőszámán javított idén nyáron, miközben minden korábbinál több járatot üzemeltetett, rekordszámú utassal. A javuláshoz a Wizz Air saját rendkívüli intézkedései mellett a magyar légiforgalmi irányítás jobb teljesítményére is szükség volt.
Az állategészségügy egyik legnagyobb kihívása napjainkban a tőgygyulladás megelőzése és kezelése, valamint az egyre súlyosbodó antibiotikum-rezisztencia kérdése.
A Samsung bejelentette a Netflix streamingszolgáltatóval kötött új együttműködését, amelynek keretében a vállalat a népszerű animációs K-pop démonvadászok című animációs film világát idézi meg a Galaxy okostelefonok képernyőjén. A felhasználók egy különleges összeállítású témagyűjteményt tölthetnek le térítésmentesen készülékükre a Galaxy Store web
Négyezer bölcsődei férőhely létesült egy év alatt, egy évtized alatt pedig megduplázódott a férőhelyek száma, valamint megháromszorozódott azoknak a településeknek a száma, amelyeken bölcsődei ellátást nyújt a magyar állam - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Őrbottyánban csütörtökön.
Érdemes figyelni a Kráss Kontentre, amely YouTube-tartalmaival kínál alternatívát a klasszikus tévével szemben. A stratégia beválni látszik: egyre több szponzor csatlakozik hozzájuk, és már a hagyományos média is érdeklődik irántuk.
Szilvatermések belül barnulnak, alig van fogyasztható szilvám. A kép alapján meg lehet határozni az okát? Ehetők-e, nem károsak az egészségre? Jövőre meg tudom előzni?
Fedezze fel a jövő intralogisztikai megoldásait! Az intralogisztika folyamatosan fejlődik, és kulcsfontosságú, hogy ügyfeleink lépést tartsanak az új technológiákkal és trendekkel. Az SSI Schäfer rendezvényén szakértőink bemutatják, hogyan támogatjuk partnereinket
Hiába játszott ma este az Európa Ligában a Ferencváros, a pénzügyi valóság kijózanító: a teljes magyar lakosság klasszikus pénzügyi vagyona eltörpül az európai futballóriások értéke mögött. „A Bl-ben ma több vagyon focizik, mint amennyivel Magyarország kiemelt prémium és privátbanki ügyfelei pénzügyi vagyonukkal együtt rendelkeznek” – mondja Karagi
A hét végére csökken a csapadékhajlam, több-kevesebb napsütés is várható. Majd a jövő hét közepén újabb csapadékhullám érkezhet, ezzel együtt marad a hűvös idő.
A Kws azokra a területekre is tud ajánlatot adni, ahol annyira kedvezőtlenek a körülmények, hogy gazdaságosan nem termeszthető a kukorica. A leginkább aszályos területek növénye a cirok lehet.
Egyhetes sorsjegyakciót indít a Szerencsejáték Zrt. a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) támogatására, hogy ezzel hívja fel a figyelmet az érintett társadalmi csoportra. A vállalat több mint 20 éve elkötelezett a fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációjában, és aktív szerepet vállal a magyar lakosság szemléletformá
Kétség nem férhet hozzá, hogy a csokoládét szinte mindenki szereti. Akad azonban olyan is, aki nemcsak fogyasztani, hanem készíteni is imádja, például Háló Zsuzsanna, a BlackBunny Csokoládé Manufaktúra tulajdonosa.
A Bitget, a világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (Universal Exchange – UEX) bejelentette zászlóshajó női blockchain-kezdeményezésének, a Blockchain4Her következő fejezetét „Lady First Lady Forward” mottóval. Ez az új irány a nőket nem résztvevőként, hanem vezetőként, innovátorként és döntéshozóként helyezi a Web3 középpontjába. Bár az üzenet fejlő
A tech-szabályozások felülvizsgálatát szeretné elérni az Apple Brüsszelnél. A világ egyik vezető eszközgyártója figyelmeztetett: egy termékeinek európai szállítása akár le is állhat a digitális piacokról szóló jogszabály miatt.
Eljárást indított a „Balázsék” című műsorszám július 15-i adása miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület emellett hálózatba kapcsolódással kapcsolatos kérelmekről is döntött, valamint egy esetben reklámhangerősség-megfelelőséget is vizsgált.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara által megkérdezett 500 alkalmazásért felelős vezető többsége szerint több üzleti tantárgyat kellene tanítani a középiskolákban.
Kínai drónszakértők repültek Oroszországba, hogy technikai fejlesztési munkálatokat végezzenek katonai drónokon egy állami tulajdonú fegyvergyártónál, amely nyugati szankciók alatt áll. Az információt két európai biztonsági tisztviselő és a Reuters által megszerzett dokumentumok bizonyítják.
A Wltr névre keresztelt építőipari segédeszköz alig négy hónappal magyarországi bemutatkozása után már élesben is bizonyított: a falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt húzta fel egy családi ház falait Budapest Xviii. kerületében. Az eszköz hatékony megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
Jól megbolygatják a lakossági állampapírokat: lebutítják a bajnok Bónuszt, szépen felemelik a fix kötvények kamatát. Most melyik a legvonzóbb? Ács világa.
A Budapesti Corvinus Egyetem vezeti a 1,4 millió eurós NATUREFIN projektet, amely a zöld finanszírozás eszközeivel segíti a régiók fenntartható fejlődését. A kezdeményezést Andrew Karolyi professzor is üdvözölte.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) immár 129 éve biztosítja a hazai szellemi alkotások védelmét. A Hivatal folyamatosan igazodik a változó innovációs környezethez, és célja, hogy a szellemi tulajdon ügyei mindenki számára elérhetők, érthetők és kezelhetők legyenek. Új középtávú stratégiája fő irányai közé tartozik az Ip-eljárások egyszerű
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) immár 129 éve biztosítja a hazai szellemi alkotások védelmét. A Hivatal folyamatosan igazodik a változó innovációs környezethez, és célja, hogy a szellemi tulajdon ügyei mindenki számára elérhetők, érthetők és kezelhetők legyenek. Új középtávú stratégiája fő irányai közé tartozik az Ip-eljárások egyszerű
A Szallas.hu adatai szerint a SZÉP-kártyával fizető vendégek körében eddig idén a legkeresettebb úti cél Siófok, de Eger, Budapest, Balatonfüred és Gyula is kiemelkedik a népszerűségi listán. A SZÉP-kártyás fizetést választóknál a hotel a legvonzóbb szállástípus a foglalások 40 százalékával, és szállásfoglalásaik 82 százaléka 1-3 éjszakára szól. Az
Mi a különbség az ivaros és az ivartalan szaporítás között? Milyen módszerek léteznek ezeken belül? Mit tudunk biztonsággal, hatékonyan és egyszerűen megoldani a kiskertben?