2025 augusztusában a turisztikai szálláshelyeken közel 2,8 millió vendég 7,3 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 5,2, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az MVM Csoport idén szeptemberben százmillió forint támogatást adott át húsz, gyermekeket segítő civil szervezet képviselőinek a 18. alkalommal megrendezett MVM Élménynap – Legszebb napom elnevezésű rendezvényén. Az eseményen a cégcsoport ezúttal a balatoni nyarat megidézve szervezett egy feledhetetlen élményekkel és örömteli pillanatokkal teli, sz
Az Institute of International Finance (IIF) friss jelentése szerint a világ összesített adósságállománya rekordot döntött, és a második negyedév végére elérte a 337,7 billió dollárt. Az emelkedést a globális pénzügyi feltételek lazulása, a gyengülő amerikai dollár és a nagy jegybankok enyhébb politikája hajtotta. Az év első felében az adósságállomá
Az Ömki szakemberei kutatásukban azt mutatták be, hogy egy hatfajos sorköztakaró keverék hogyan teljesített két különböző talajadottságokkal rendelkező borvidéken a 2021 és 2024 közötti időszakban.
Andrej Babis a cseh miniszterelnöki szék várományosa, akivel Orbán Viktor együtt alapította meg tavaly júniusban az új patrióta pártszövetséget kőkeményen fogalmazott az oroszok észtországi légtérsértésével kapcsolatban. Orbán Viktor azt várja a hétvégi cseh választásoktól, hogy Babis nyer és ezzel egy új szövetségese lesz.
A BOOKR Kids digitális nyelvoktatási megoldása, a BOOKR Class hivatalosan is bekerült az UNICEF Learning Cabinet válogatott oktatástechnológiai eszköztárába. A rangos elismerés azt igazolja, hogy a BOOKR Class nemcsak innovatív és élményalapú, hanem tudományos bizonyítékokkal alátámasztott hatással is bír, és globális szinten készen áll a széleskör
Legfeljebb 170 ezer forint értékben, általában két éjszakára foglalnak belföldi pihenést a magyarok az őszi időszakban. A legnépszerűbb város Budapest mellett Eger és Pécs. Az attrakciók között a nyíregyházi állatkert vezet.
A viselkedésük alapján az AI-keresőkből származó látogatók már most értékesebb közönségnek számítanak, mint amit a Google organikus forgalma eredményez.
Lengyelországban megállt az uborka árának emelkedése. A szeptember közepe óta uralkodó meleg, napos idő jelentősen bővítette a kínálatot a nagybani piacokon.
Mi az innováció: lehetőség vagy túlélési stratégia? Hogyan kell tudatosan formálni a jövőt, mekkora felelősséggel és milyen kihívásokkal kell szembenéznie azoknak, akik most vannak döntéshelyzetben? A Bosch és a Richter vezérei közösen üzentek az Innovátorok napján.
A NOBA digitális bankcsoport részvényárfolyama 27%-kal emelkedett a pénteki első kereskedési napon a stockholmi tőzsdén történt tőzsdei bevezetést követően, így a vállalat piaci értéke elérte a 44,5 milliárd svéd koronát (4,71 milliárd dollárt). A fintechek és a bankok versenyéről szó lesz november 4-ei Banking Technology rendezvényünkön, regisztrá
Donald Trump 100 százalékos vámot jelentett be éjjel az amerikai gyógyszerimportra, a hírre estek hajnalban a gyógyszergyártók részvényei az ázsiai tőzsdéken és gyengélkedtek az indiai gyógyszergyártók is, amelyek jelentős amerikai kitettséggel rendelkeznek. Mutatjuk, mit csinálnak a legnagyobb európai gyógyszergyártók papírjai.
Sopronban feszült jelenet zajlott le a Lázárinfón: amikor az RTL riportere arról kérdezte Lázár Jánost, hogy a fia használta-e a miniszteri szolgálati autót, az építési és közlekedési miniszter keményen válaszolt. Lázár nemcsak a kérdést nevezte szégyenteljesnek, hanem név szerint üzent az RTL vezetőinek, Kotroczó Róbertnek és Kolosi Péternek is.
Bár a híresztelésekkel szemben az egykori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter, Henry Kissinger elmondása szerint sosem mondta ki így a mondatot, az utóbbi hetek történései alapján a Bizottságot vezető Ursula von der Leyen lett az, akit "hívni kell, ha valaki Európával akar beszélni." Donald Trump amerikai elnök újraválasztása óta
Budapest ikonikus kifőzdéje, a Kádár étkezde végre újra kinyit a Klauzál téren. A Costes Csoport alapító-tulajdonosa, Gerendai Károly és csapata évek óta dolgozik azon, hogy a vendégek ugyanazt az élményt kapják, amiért a hely 1957-es nyitásától kezdve generációk szerettek idejárni: őszinte magyar konyha, közös asztalok és a Kádár semmihez sem fogh
A piros tartományban zártak csütörtökön a főbb nyugat-európai részvényindexek, a Stoxx600 0,7%-kal csúszott vissza, napközben háromhetes mélyponton is járt.
Donald Trump újra keményebb hangot üt meg Oroszországgal szemben, miközben Kínára is nyomást gyakorolna az orosz olajimport korlátozásán keresztül. Vara Bálint, a Portfolio elemzője szerint egy elhúzódó vámháború ugyan mindkét félnek súlyos károkat okozhatna, de közben az Egyesült Államok és Európa technológiai és gazdasági együttműködése szorosabb
Az elmúlt három évben 725%-ot erősödött az XRP, elsősorban Donald Trump elnökké választása és az amerikai tőkepiaci felügyelet (SEC) Ripple elleni perének lezárása után. A kriptovaluta jelenleg 2,95 dollár körül forog, de az elemzők szerint a következő években további jelentős emelkedés várható. A Standard Chartered vezető elemzője, Geoff Kendrick
A hazai MI-stratégia új szakaszba lépett, ősszel már megjelennek az első mesterséges intelligenciára építő tananyagok az oktatásban – mondta Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos egy szakmai konferencián. A lépés a technológia használatának napi rutinná válása mellett aligha meglepő, ugyanakkor Kása Katalin, a Közpo
A folyamatos ellenőrzések hatására a kifogásolt kereskedői gyakorlatok aránya évről-évre csökken – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Az év vége közeledtével egyre inkább előtérbe kerül a jövő évi béremelés kérdése. Bár a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) tavaly év végén hároméves bérmegállapodás született, a gazdaság gyenge teljesítménye következtében már tavasszal felmerült, hogy az év végén újra kell gondolni a tervezett emeléseket.
A jövő nyáron hatályba lépő uniós bértranszparencia irányelv körül egyelőre sok a kérdőjel: kikre vonatkozik pontosan, hogyan lehet hozzáférni a fizetési adatokhoz, és mit takar a bértitoktartás tilalma? A leggyakoribb félreértéseket a Humán Centrum Munkaerő-kölcsönző és közvetítő Kft. szakértője veszi sorra.
Az ALDI Magyarország újabb kedvezményekkel segít a vásárlóknak, külön figyelmet fordítva a nyugdíjasokra. A 30 000 forintos nyugdíjas élelmiszer-utalvány az ALDI-ban akár meg is duplázható, miközben az áruházlánc hat héten belül immár második tartós árcsökkentését indítja el. Szeptember 24-től friss húsok és tejtermékek ára csökkent, így a kuponokk
Az RTL Magyarország továbbra is várja a pályaműveket a 2025-ös Hégető Honorka-díjra, amely már 21. alkalommal hívja fel a figyelmet azokra a szerkesztőségekre és újságírókra, akik fontos társadalmi ügyeket dolgoznak fel videó, fotó vagy fotósorozat formájában. Az érdeklődésre való tekintettel meghosszabbított jelentkezési határidő: 2025. október 15
Az amerikai kormány 25%-os vámot vet ki az importált nehézgépjárművekre, ami jelentősen érinti az európai teherautó-gyártókat. A bejelentés hatására a Daimler Truck és a Volkswagen leányvállalata, a Traton részvényei estek, míg a Volvo papírjai emelkedtek - tudósított a Bloomberg.
Szeptember 25-én komoly zuhanásnak indultak a nagy kriptovaluták, így a BTC, az ether vagy éppen az XRP is. A legnagyobb 30 kriptó mindegyike komoly esésben van, a 24 óra alatt végrehajtott likvidációk összege meghaladta az 1 milliárd dollárt. A legnagyobb kriptovaluta, a Bitcoin az elmúlt 24 órában 2,2%-kal esett vissza, és a cikk írásakor alig
A Budapesti Corvinus Egyetem vezeti azt az 1,4 milliós eurós európai kezdeményezést, amely zöldebbé tenné a regionális fejlesztési befektetéseket. A projektet a zöld finanszírozás legjelentősebb nemzetközi szakértője is üdvözli.
Az Ember nemzetközi agytröszt friss elemzése az európai országok válságálló képességét veti össze a villamosenergia-rendszerek kiterjedt leállása esetén, a szakértők Magyarország helyzetét a legjobbak közé sorolják Európában.
Megnyílt az elektronikus felület, így mától 2025. október 21-ig jelentkezhetnek a hazai vállalkozások az energetikai korszerűsítésekre ösztönző programcsomag negyedikként megnyíló felhívására. A pályázat a piacról még hiányzó innovatív technológiai fejlesztések, jelentős tudományos, műszaki újdonságtartalommal rendelkező termékek, prototípusok, szo
Sokan keresnek manapság a TikTok platformon ötleteket a takarításra: a CleanTok-videók éppen ezeket az embereket célozzák meg, s már többmilliós a nézettségük.
Budapest ikonikus kifőzdéje, a Kádár étkezde újra kinyit a Klauzál téren. A Costes Csoport alapító-tulajdonosa, Gerendai Károly és csapata évek óta dolgozik azon, hogy a vendégek ugyanazt az élményt kapják, amiért a hely 1957-es nyitásától kezdve generációk szerettek idejárni: őszinte magyar konyha, közös asztalok és a Kádár semmihez sem fogható ha
Az internet nem felejt szokták mondani. A Szőlő utcai botrány kapcsán Orbán Viktor kifejtette, „aki pedig egy másik embert pedofil bűncselekménnyel vádol meg, minden alap és bizonyíték nélkül, azt súlyosan meg kell büntetni.” Az ismert politológus most elővett egy korabeli dokumentumot, ahol Vona Gábor feltételezett homoszexualitása volt a miniszte