Módosította a kormány Magyarország mesterséges intelligencia stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott irányelvek főbb célkitűzéseket megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra. A technológia gyors fejlődésére tekintettel ezentúl évente felülvizsgálja a ko
Az augusztusi inflációs adatokat tette ma reggel közzé a KSH. A fogyasztói árak havi szinten stagnáltak, az éves inflációs mutató így a júliusi 4,3 százalékon maradt. A tényadat megfelelt a várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak. Kedvező fejlemény a maginfláció további lassulása, 3,9 százalékra a hetedik havi 4,0 százalékról - érvel Nagy János
Az idei évre vonatkozó költségvetési törvényben a várható inflációt 3,2 százalékra becsülte a kormány. Ebből következően a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat 3,2 százalékkal emelték. A KSH most nyilvánosságra hozta az első nyolc havi fogyasztási árakról szóló jelentését. E szerint az idei áremelkedés a valóságban 4,7 százalék, a nyugdíj
Átlépi a hétköznapok határát a Spektrum. Az Amc Networks ismeretterjesztő televíziója szeptemberben megmutatja, hogyan élnek a modern társadalom mókuskerekéből kitörve szerencsét próbáló pionírok, milyen csodákat rejtenek az Atlanti-óceán szigetei, és képernyőre kerülnek a legnagyobb régészeti felfedezések is. Lebilincselő ajánlatokkal készül az
Az élelmiszer árak várakozásoknak megfelelő emelkedése arra mutat, hogy a minden más elemében káros árrésstop fenntartását már az infláció sem indokolja. Ez akkor is igaz, ha az árréstop márciusi, egyszeri árcsökkentő hatása vitathatlan - véli az Országos Kereskedelmi Szövetség.
2025. szeptember 21-én Kijev válik a Web3 világ lüktető szívévé, amikor több mint 2000 fejlesztő, startup alapító, befektető és iparági bennfentes gyűlik össze a Fullset Blockchain Conference keretében. Ez nem csupán egy technológiai esemény – egy találkozási pont, ahol a globális blokklánc ökoszisztéma szereplői találkozhatnak egy napra beszélgetn
Ahogy egy bajnokcsapat a sztártriójára támaszkodik, úgy a kriptopiac is ma az Ethereum, a Bitcoin és az XRP köré épül – mindegyik olyan jeleket mutat, amelyek meghatározhatják a következő ciklus sebességét. Az ETH beragadt, a BTC újabb emelkedésre készül, az XRP pedig friss lendületet mutat – a reflektorfény így teljes mértékben a „Nagy Hármasra” i
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 4,1 százalékra mérséklődött idén júliusban a júniusi 4,2 százalékról - olvasható a párizsi székhelyű szervezet honlapján.
Ahogy országszerte megkezdődik a 2025-ös szüret, egyre több borvidéken rajzolódik ki: a rendkívül száraz nyár ellenére ígéretes évjáratra számíthatunk, különösen a prémium vörösborokra specializálódott pincészeteknél. Eger borászai különösen optimisták, hiszen a borvidék idén minden korábbinál nagyobb nemzetközi elismerést kapott.
Idén augusztusban itthon 4,3 százalék volt a fogyasztói árindex, vagyis a júliusival megegyező mértékű volt az infláció. A mutatót az árrésstopok és az egyéb kormányzati beavatkozások tartották ezen a szinten – mondta az InfoRádióban a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője.
A kormány továbbra is a jövő évi 13 százalékos minimálbéremelés mellett áll, amihez állami hozzájárulást is kilátásba helyezett, azonban a gazdaság jelenlegi teljesítménye kérdésessé teszi, hogy kitermelhető-e ez a mértékű emelés - írta meg az Index.
Vége a nyárnak és a vakációnak de ne csüggedjetek! Mert máris itt van az ősz legjobb programja, a Csabai Kolbászfesztivál, ahol idén a hagyományőrző disznóvágások, izgalmas kolbászgyúró versenyek mellett igazi zenei csemegék is várnak!
A Magyar PR Szövetség bejelentette a 2025-ös Employer Branding Award zsűrijét. A verseny zsűrielnöke Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon PR, CSR és kormányzati kapcsolatok vezetője. A pályamunkákat idén is külön előzsűri és zsűri értékeli, összesen több mint 25 HR-, kommunikációs és employer branding szakértő részvételével.
A holland kormány a jelenlegi 30,5 százalékról mintegy 20 százalékra csökkenti az ABN Amro bankban lévő részesedését - áll az államosított vagyont kezelő NL Financial Investments (NLFI) keddi közleményében.
Amikor napon belül változnak a gazdasági kilátások, a vállalkozások nem engedhetik meg azt a luxust, hogy akár egyetlen beruházás élénkítési eszközről is lemaradjanak. A Portfolio és Kavosz országos, 15 városra kiterjedő rendezvénysorozata kihagyhatatlan alkalom a finanszírozással és fejlesztési lehetőségekkel kapcsolatos legfrissebb információk be
Ahogy júliusban, a fogyasztói árak átlagos szintje 2025. augusztusban is átlagosan 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A BH2025.193. számú döntésében azt vizsgálta a Kúria, hogy egy önkormányzati rendelet mikor alkalmazható folyamatban lévő ügyekre, illetve a normavilágosság körülményei mely esetben vezetnek a norma megsemmisítéséhez. Cikkünkben a Kúria döntésének ismertetése mellett rávilágítunk az ügy tanulságaira is, és egy óriási rendeletalkotási hibára.
Az idén nyáron belföldre utazók alig 10 százaléka foglalt szállást négy éjszakánál hosszabb időre. Összesítésben Siófok a legnépszerűbb úticél, a szállásfoglalások közel fele 70 ezer forint alatt maradt.
Mivel az infláció idén várhatóan magasabb lesz, mint a 2025. év eleji nyugdíjemelés mértéke (3,2%), novemberben kiegészítő nyugdíjemelésre kerülhet sor. A kérdés már csak az, hogy mekkora lesz az emelés mértéke. A kormány utolsó, nyári közlése szerint 1,5 százalékkal terveztek emelni, azonban a KSH legfrissebb adatai szerint a nyugdíjas fogyasztói
A rózsa a kertek királynője, amely egész nyáron át díszíti az udvarokat és parkokat. Ahhoz azonban, hogy a következő évben is egészségesen, bőséges virágzással hálálja meg a gondoskodást, ősszel különös figyelmet igényel.
A MicroStrategy ügyvezető elnöke, Michael Saylor elárulta, hogy a legtöbb részvényelemző szerint a Bitcoin karácsonyig meghaladja a 150 000 dollárt. Mivel mindössze három hónap van hátra, egyre nagyobb a spekuláció a Bitcoin ünnepi szezonbeli árfolyama körül. Saylor a CNBC Squawk Box című műsorában fejtette ki véleményét. Bitcoin 150 ezer dolláron
Küzdjön együtt a DMG MORI és a Renishaw szakértőivel a hatékonyabb termelésért és nagyobb profitokért a 2025-ös Technológiai Napokon! A két iparági vezető vállalat közös rendezvényén a legmodernebb automatizált gyártási
Az Eurosport és az HBO Max sugározza majd a World Snooker Tourt – beleértve a Triple Crown versenyeket is – 50 európai piacon, több millió néző számáraAz új megállapodás révén az Eurosport immár közel három évtizede számít a snooker otthonánakA World Snooker Tour mérkőzései továbbra is elérhetők lesznek egész Európában az Eurosporton és az HBO
Összeállt a Magyar PR Szövetség munkáltatói márkákat és kampányokat díjazó Employer Branding Award versenyének zsűrije. A zsűri elnöke Beke Zsuzsa. Ismét külön előzsűri és zsűri díjazza a pályamunkákat.
A Bybit Card egy Mastercard alapú betéti kártya, aminek célja, hogy a kriptovalutákat a mindennapi élet részévé tegye. Segítségével a felhasználók a Bybit tőzsdén elérhető fiat- és kriptoegyenlegeiket közvetlenül használhatják online és hagyományos vásárlásoknál, vagy ATM készpénzfelvételnél. A kártya a rajta tárolt fiat egyenleg kimerülése esetén
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn kijelentette, hogy Oroszország nem fog engedni a nyugati nyomásnak, hiába készül az EU és az USA újabb szankciós csomagokkal, szemlézte a Portfolio a Kyiv Independentet.
A Nasdaq 50 millió dolláros stratégiai befektetéssel száll be a Gemini kriptotőzsdébe, amelyet a Facebookból ismert milliárdos ikrek, Cameron és Tyler Winklevoss alapítottak – értesült a Reuters bennfentes forrásokra hivatkozva. A megállapodás értelmében a Nasdaq a Gemini tőzsdei bevezetésekor (IPO) 50 millió dollár értékben vásárol részvényeket eg
Az Európai Unióban a mezőgazdasági termékek átlagos kibocsátási ára 2025 második negyedévében 5,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – közölte hétfőn a luxemburgi székhelyű uniós statisztikai hivatal, az Eurostat.
Kazahsztán az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektet a digitális pénzügyi innovációra. Most az ország vezetése egy újabb mérföldkövet tűzött ki: 2026-ig létrehozzák a Nemzeti Kriptoalapot, és életbe léptetik az új digitális eszközökre vonatkozó törvényt. Kasszim-Zsomart Tokajev elnök célja, hogy Kazahsztán a régió vezető digitális pénzügyi k
A vállalkozók világa nemcsak a számokról és a bankszámlákról szól. Egy cégvezető mindennapjait sokkal inkább a papírmunka, a szabályozások, az adózás és a folyamatos bizonytalanság tölti ki. Kovásznai Ádám, az MBH Bank BUPA üzletágvezetője az AI Summit 2025 színpadán mutatta be, hogyan próbál a bank a klasszikus szolgáltatásokon túlmutatva a kis- é