Egy hete Austinban állítólag még a bajnoki pólókat sem készítette be a Mercedes, annyira nem hitte, hogy sor kerül a bajnokavatásra – a Mexikói Nagydíj előtt viszont már vétek lenne otthon hagyni az ünnepi felszerelést. Andrea Kimi Antonellit mindössze 2 pont választja el attól, hogy a fejére kerülhessen a korona. A győzelmének bebiztosításához elé

Elutasították a Monte dei Paschi di Siena (MPS) részvényesei a csütörtöki közgyűlésen azt a védekezési tervet, amellyel Luigi Lovaglio vezérigazgató Olaszország legnagyobb bankja, az Intesa Sanpaolo 33 milliárd eurós felvásárlási ajánlatát próbálta kivédeni. A döntéssel szabad utat kap a világ legrégebbi pénzintézetének bekebelezése, a részvényesek
Átalakulnak a vásárlói szokások: a hagyományos fehér krizantémok mellett egyre keresettebbek a zöld, kétszínű és különleges árnyalatú fajták. A hazai termesztők idén is széles választékkal készültek a mindenszentek előtti rohamra.

A békéscsabai, Széchenyi ligeti játszótér felújításával Békéscsaba egyik kedvelt közösségi helyszíne vált rendezettebbé és biztonságosabbá. A fejlesztés a meglévő játékok és burkolatok állapotának javítására összpontosított, megőrizve a játszótér Munkácsy-tematikájú arculatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat a külföldi vádlott ellen. Az áldozatot súlyos sérülésekkel vitték kórházba, a férfira letöltendő börtönt kérnek.

A kivitelező munkatársai már kivágták a leendő bicikliút nyomvonalának 90 százalékát és a kórház kertváros felőli kerítése mellett már az útalap készül. A Metripond mögöttit pedig ma aszfaltozták, holnap a befejező munkálatokat végzik, pénteken pedig felfestik az útburkolati jeleket is.
Tereskova a Storynak mesélt arról, mi köze van Árpa Attilához, és szóba kerültek a botrányok, valamint a végrendelete is. A beszélgetésben arra is kitért, hogy össze akart-e jönni vele.
Nem sokkal 14 óra után kiraboltak egy ékszerüzletet Szabadka központjában, a Strossmayer utcában. A szabadkai rendőrség gyors intézkedésének köszönhetően a rablással gyanúsított férfit közvetlenül az eset után elfogták. Mint a subotica.com beszámolt róla, a rendőrség a helyszínen tartózkodik, a helyszínelés pedig folyamatban van. A rablás körülmény
Október 28-án a Mixát Udvarban adtuk át a Kreatív audió-videó központú versenyének, az Online Video Audio Awards (OVA) díjait. A díjátadón a zsűri több különdíjat is kiosztott, és megválasztotta az év videós tartalmát is. Az eredmények listája és a díjátadó képei.
Bármennyire is vonzónak tűnt a repcétől várható bevétel, az őszi időjárás a növény ellen dolgozott. Nem sokan fogadnak most a megmaradt állományokra. Egész Európában hasonló a helyzet.
Az Audi humanoid robotokkal kísérletezik, hogy automatizálja az alkatrészek kiválogatását és az összeszereléshez történő előkészítésüket. A fejlesztésben mesterséges intelligencia és digitális iker is szerepet kap. A cél a robotok ipari alkalmazhatóságának vizsgálata.
Újabb nemzetközi elismerést kapott a magyar gasztronómia: a budapesti VIRTU Restaurant is bekerült a Luxury Lifestyle Awards 2026-os TOP 100 Restaurants of the World válogatásába. A MOL Campus 28. emeletén működő étterem a világ kiemelkedő vendéglátóhelyei között kapott helyet, bizonyítva, hogy a magyar ízek kortárs megközelítése és a különleges ve
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából október 23-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Egyetemi Hallgatói Önkormányzata megemlékezést tartott Budapesten, a Magyar Rádió egykori, Bródy Sándor utcai épületénél. Az ünnepségen a hallgatók zenével, versekkel és koszorúzással tisztelegtek a forradalom hősei előtt.

Már jó ideje népszerűek a távol-keleti konyha levesei itthon, de míg nyolc-tíz éve leginkább a pho számított nagy kedvencnek, most egyértelműen a ramen van soron. Szerencsére egyre több hely épít erre a műfajra, az egészen intim, néhány asztalos ramenezőktől a nagyobb bisztrókig. Úgy tűnik, mindegyikre van kereslet – az egyik legfrissebb budapesti
Elsüllyedt csütörtökön az a konténerhajó, amelyet előző nap tengeri drónok támadtak meg Bulgária fekete-tengeri partjainál - jelentette be a bolgár kormány. A 421 konténert szállító hajó a tájékoztat

Bár azt, hogy a GTA VI iránt rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik a játékosok körében, már jó ideje lehetett tudni, még így is meglepő lehet annak a kutatásnak az eredménye, amiben azt mérték fel, hogy mégis hányan akarják majd azt megvenni. Az eredmények szerint ugyanis a gamerek 29%-a – tehát majdnem minden harmadik közülük – nyilatkozta, hogy po
Az MBH Bank az Otthon Start Program jelenlegi szakaszában, a 2026. október 29. és november 15. között befogadott kérelmekre egységesen 2,5 százalékos kamatot biztosít ügyfelei számára, amely 2,61-2,62 százalék THM-et jelent. A bank fokozott érdeklődésre számít a program lezárása miatt, ezért megerősített ügyintézői létszámmal készül az elkövetkező
A Google olyan biztonsági szolgáltatást tesztel, amellyel bankok és más pénzügyi intézmények több, egymástól elkülönített résztvevő között oszthatják meg a kriptoeszközök mozgatásához szükséges aláírási jogosultságot. A Multi-Party Compute nevű rendszer kereskedelmi bevezetését 2027 elejére tervezik. A szolgáltatás zárt tesztelésében több nagy pénz
Miközben az euróövezetben és az Európai Unióban is romlott a gazdasági hangulat októberben, Magyarországon javulást mért az Európai Bizottság. A hazai gazdasági hangulatindex 101 pontra emelkedett, az ipar és a szolgáltatások megítélése is kedvezőbb lett. A lakosság azonban pesszimistábbá vált, a kiskereskedelem és az építőipar hangulata pedig szin
Olasz állampolgárságát kihasználva, Argentínán és Ecuadoron keresztül menekült Miamiba Flávio Bolsonaro, miután elveszítette a brazil elnökválasztást, és a bíróság elrendelte okmányai bevonását. Bolsonarót pénzmosással, adócsalással és korrupcióval vádolják, miközben az ügy Olaszországban is politikai vitát váltott ki az állampolgárság megszerzésé