Ha minimális mértékben is, de a májusi óriási emelkedés után, a fogyasztók hangulata júniusban tovább javult. Mindeközben az üzleti szféra kilátásai alig változtak. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe fél ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, így új hétéves csúcsára ért fel.
A világ legnagyobb forgalmú kriptotőzsdéje, a Binance arról értesítette európai uniós ügyfeleit, hogy a jövő héttől megszünteti számukra a szolgáltatásait, mivel nem rendelkezik a régióban való működéshez szükséges engedéllyel. A Financial Times pénteki beszámolója szerint a vállalat görögországi kérelme, amellyel uniós szintű engedélyt szerzett vo
Évek óta nehézségekkel küzd a Volkswagen, a német autógyártót egyszerre sújtja a kínai piacvesztés, az új riválisok megjelenése, az elektromos átállás magas költsége és a németországi termelés versenyképességi problémái. A vállalat már korábban is jelentős megszorításokat jelentett be, és több tízezer munkahely megszüntetéséről, kapacitáscsökkentés
A tavalyi, kifejezetten gyenge és kihívásokkal teli európai termést követően a 2026-os esztendő komoly várakozásokkal indult. Miközben a kontinens déli országaiban a bőség zavarával küzdenek, Közép- és Kelet-Európa termelői ismét a természet erejével viaskodtak.
Újabb szintet lépett az OTP Csoport: a Forbes Global 2000 rangsorában – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
Június-július fordulója több fontos határidőt is hoz a gépjárműadó, a globális minimumadó és az új, 3 eurós vámszabály kapcsán - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Új etikai iránymutatást tett közzé az Egészségügyi Minisztérium és a Magyar Orvosi Kamara az orvosok közösségimédia-használatáról, amelyet Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter is megosztott. A dokumentum egyelőre nem része a hivatalos Orvosetikai Kódexnek, hanem szakmai vitairatként szolgál, amelynek célja, hogy közös gondolkodás induljon arról, mi
2026. július 4-én ismét benépesítik a Dunát a stand up paddle szerelmesei: a XI. Budapest SUP Fesztivál keretében több száz résztvevő evez végig Budapest szívén a Római-parttól a Kopaszi-gátig. A Kiteline SE 2026-ban már tizenegyedik alkalommal rendezi meg Magyarország legnagyobb és legismertebb SUP-eseményét, a Budapest SUP Fesztivált. A résztvevő
A pénzügyi tárca közleménye szerint a cél az, hogy "a szigorúbb szabályokat ténylegesen egyetlen bevallási időszakra se kelljen alkalmazni" – tette közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Dr. Toldy-Schedel Emil öt Dutra traktorból álló gyűjteménye nemcsak a múlt emlékeit őrzi, hanem élményt nyújt a fiataloknak, bemutatva a magyar mezőgazdasági gépgyártás örökségét.
Az Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől az Auchan Magyarország fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, ezzel a kereskedelmi lánc kizárólagos tulajdonosává vált. A saját forrásból finanszírozott tranzakció értékét a felek nem hozták nyilvánosságra. Az üzletlánc továbbra is az Auchan márkanév alatt működik, hosszú távú megáll
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter megkapta az anyagot, amely arról szól, hogyan fogják mérni és hitelesíteni a kórházi fertőzéseket, és miként fogják az adatokat publikálni.
A futókacsa az elmúlt években lassan kilépett a díszállat szerepéből, és sok kertben lett visszatérő szereplő. Ennek egyik oka, hogy sokan természetesebb megoldásokat keresnek a kerti egyensúly fenntartására, különösen azokban az időszakokban, amikor a csigák rövid idő alatt komoly kárt tudnak okozni.
Oliver Blume vezérigazgató teljesen átalakítaná a cégcsoportot: a leépítések mellett négy németországi gyárban is leállna a termelés, a VW márkát pedig kiszerveznék.
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kyriakos Pierrakakis, az Eurogroup elnöke, görög pénzügyminiszter hamarosan közös sajtótájékoztatót tart pénteki budapesti egyeztetésük után. A nyilatkozatokról élőben beszámolunk.
Jelentős változás jön a Mediaworks által kiadott több megyei lapnál és a Magyar Nemzetnél is augusztustól kezdődően, ugyanis ekkortól az eddigi napilapok már csak hetente egyszer, szombatonként jelennek meg. A lépés a Magyar Nemzet mellett a Békés Megyei Hírlapot, a Délmagyarországot, az Észak-Magyarországot, a Fejér Megyei Hírlapot, a Hajdú-bihari
Újabb Michelin-csillaggal lett gazdagabb Horvátország: a poreci Harry's Piccolo alig három hónappal megnyitása után bekerült a világ legismertebb gasztronómiai kalauzának csillagos éttermei közé - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.
A nagy amerikai bankok szerdán osztalékemelést jelentettek be, több pénzintézet pedig új részvény-visszavásárlási programot is indít, miután a Federal Reserve közzétette a legutóbbi banki stressztesztek eredményeit.
Az új dán kormány nemcsak a földhasználatot és a környezetvédelmi szabályokat alakítaná át, hanem az agrárium egyik legfontosabb exportágazatát, a sertéstenyésztést is. Az állatjóléti reformok, az agrárminisztérium megszüntetése és a gazdálkodókra háruló költségek miatt egyre élesebb vita bontakozik ki arról, hogyan lehet összeegyeztetni a zöld cél
A pályakezdők egyre nehezebben találnak munkát Magyarországon, miközben a gazdasági lassulás és a mesterséges intelligencia terjedése jelentősen átalakítja a munkaerőpiacot. A G7 cikke szerint a fiataloknak ma már nemcsak kevesebb álláslehetőség közül kell választaniuk, hanem egyre nagyobb versenyben is kell helytállniuk.
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kyriakos Pierrakakis, az Eurogroup elnöke, görög pénzügyminiszter hamarosan közös sajtótájékoztatót tart pénteki budapesti egyeztetésük után. A nyilatkozatokról élőben beszámolunk.
Mondhatnánk azt is, hogy végre nemzeti bajnok született a hazai kiskereskedelemben – de már csak Orbán Viktor miniszterelnöksége után. A hetedik leggazdagabb magyar most masszív bővítésbe kezd az Auchannal, mert itthon "ismét érdemi, hosszú távú növekedési lehetőségeket" látnak.
Országos, minősített szolgáltatási csomaggal egyszerűsíti a lakossági klímavásárlást a MediaMarkt. Sokan szembesülnek azzal a problémával, hogy a megfelelő készülék kiválasztása után rendkívül nehéz szabad és megbízható szerelőt találni, a várakozási idő pedig akár hetekre is nyúlhat. Erre a piaci résre reagálva a vállalat egy olyan komplex megoldá
A növekvő finanszírozási, energia- és járműköltségek miatt egyre több vállalat alakítja át flottastratégiáját Európában. A cégek akár 10–25%-kal is csökkenthetik teljes flottaköltségeiket (TCO) a használt autó lízing konstrukciók alkalmazásával, miközben a maradványérték-kockázat a szolgáltatónál marad – derül ki az Arval Mobility Observatory legfr
Lukács Antal, a győri Széchenyi István Egyetem mesteroktatója nyerte el a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának az Év oktatója díját szakmai példakép kategóriában. Az intézmény Matematika és Fizika Tanszékének munkatársa a közönségdíjat is elnyerheti, amelyre július 5-ig online formában bárki leadhatja szavazatát.
A csigák nyáron gyorsan elszaporodnak a veteményesben, de vegyszerek nélkül is hatékonyan védekezhetsz ellenük. Fedezd fel a legjobb természetes módszereket, a csapdáktól a fizikai akadályokig, hogy növényeid biztonságban legyenek.
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kyriakos Pierrakakis, az Eurogroup elnöke, görög pénzügyminiszter közös sajtótájékoztatót tart pénteki budapesti egyeztetésük után. A nyilatkozatokról élőben beszámolunk.
Lénárd Enikő, a feat. szakembere és Tóth Máté, az Artificial Group munkatársa bronzérmet szerzett a Cannes Young Lions nemzetközi versenyének Film kategóriájában. Kilenc éve nem hozott el magyar páros döntős díjat a világ legjobb 30 év alatti kreatívcsapatainak megmérettetéséről.
A Global Environmental Change folyóiratban szerdán megjelent tanulmány megállapította, hogy az elmúlt néhány évtizedben a szélsőségesen meleg időjárási időszakok Európa-szerte közel 3%-kal csökkentették az átlagos éves háztartási jövedelmet ahhoz képest, ami nélkülük lett volna. Ezen felül további 5,6 millió európait tettek ki a szegénység kockázat
Új mérföldkőhöz érkezett a Solana hálózata: a blokkláncon nyilvántartott tokenizált valós eszközök összértéke már elérte a 3,18 milliárd dollárt. A stabilcoinok nélkül számított piac ráadásul nemcsak értékében növekszik látványosan, hanem a felhasználók száma is rohamosan emelkedik.
Magyar Péter szerint Magyarország 2030-ig teljesítené az euróbevezetés feltételeit, de ehhez nem megszorításokra, hanem bizalomépítésre, korrupcióellenes fordulatra és kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség. A miniszterelnök azt mondta miután Kármán András pénzügyminiszterrel egyeztetett Kiriakosz Pierrakakisszal, az Eurogroup elnökével, görög
Évek óta tartó szakmai és politikai vita végére kerülhet pont: a legfrissebb elemzések szerint a magyar nyugdíjasok jelentős összegektől estek el az inflációkövető emelési rendszer miatt. Miközben a svájci indexálás visszatérése a politikai közbeszéd homlokterébe került, új juttatásokkal, például a nyugdíjasoknak szánt SZÉP-kártyával és a korhatár
A globális búzatermés mintegy 3 százalékkal maradhat el az előző szezonétól, így mindössze 820 millió tonnát tehet ki. Ezzel szemben a várható globális felhasználás eléri a 825 millió tonnát, ami azt jelenti, hogy a fogyasztás felülmúlja a kibocsátást.
Az elmúlt 16 évben felépült Magyarország egyik legdurvább üzleti-politikai hálózata. A kérdés ma már nem csak az, hogyan jutott idáig, hanem az, hogy mi történik vele egy új korszakban. Az Opten elemzése.
A Columbia Egyetem kutatói több mint 11 000 munkavállaló bevonásával vizsgálták az ülő életmód ellensúlyozásának lehetőségeit. Az eredmények alapján az óránként beiktatott rövid séták jelentik az arany középutat a testi épség megőrzése és a munkamenet folytonossága között.
Ingyenesen kipróbálhatják az új Mol Bubit azok, akik a BudapestGO alkalmazásban jelenleg közösségi közlekedésre érvényes bérlettel rendelkeznek, illetve akik 2024-ben vagy 2025-ben éves, vagy féléves Mol Bubi bérletet vásároltak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Az Ares Management egyik zászlóshajónak számító magánhitelezési alapjából több mint 1,5 milliárd dollárt próbáltak kivonni a befektetők a második negyedévben, ami hűen tükrözi, hogy a tehetős magánbefektetők egyre inkább elfordulnak a mintegy kétezer milliárd dolláros eszközosztálytól. A közel 11 milliárd dollár vagyonú Ares Strategic Income Fund a