2026. július 23. csütörtök

júl. 23
5:48
Dakotában így „forintosították” a talajt (Mezőhír)
A talajkímélő gazdálkodás és a precíziós technológia segítségével Dan Nigg csökkentette költségeit és javította gazdasága eredményeit.
júl. 23
5:48
Világviszonylatban is drámai a nyugat-európai aszály (Agrárágazat)
A mezőgazdaság számára kritikus helyzet alakult ki Nyugat-Európában, ahol történelmi aszály veszélyezteti a kapásnövényeket.
júl. 23
5:54
megduplázta a kamatot a Revolut, több banknál is meg lehet verni az inflációt betétlekötés nélkül (KKV Magazin)
Egyre több bank kínál már a látra szóló, azaz lekötés nélküli pénzekre is érdemi, akár az inflációnál jóval magasabb kamatot. A BiztosDöntés.hu adatai szerint a Revolut éppen most emelte duplájára azt a kamatot, amit a legtöbb magyar ügyfele által használt csomag megtakarítási számláján lévő pénzre fizet. Lenne mit fialtatni ezekért a kamatokért, h
júl. 23
6:00
Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma (Privátbankár)
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
júl. 23
6:00
3 bagolyfaj versenyez a 2027. évi Év madara címért (Agrofórum)
Az "Év madara" program célja, hogy megismerkedjünk a jelölt madárfajok életmódjával, szokásaival, élőhelyével, és minél szélesebb körben felhívja a figyelmünket a hazánkban élő madárfajok védelmének fontosságára.
júl. 23
6:00
Érdemes-e naponta belépni a mobilbankba? (Biztos Döntés)
Bizonyára sokan úgy vannak vele, hogy csak akkor érdemes belépni a banki mobilapplikációba, ha valamilyen pénzt kell utalnunk, esetleg be kell állítani valamit. Pedig érdemes lehet belépni akkor is, ha épp nincs semmi dolgunk vele. Megmutatjuk, miért.
júl. 23
6:06
Elon Musk energiavállalatot vett, hogy árammal lássa el az xAI-t (NRGreport)
Az APR Energy moduláris erőművei évek helyett rövid idő alatt telepíthetők, így gyorsan biztosíthatnak új áramkapacitást az xAI számára.
júl. 23
6:06
Súlyos hiba aratás után: nagy árat fizethet az a gazda, aki ebbe beleesik (Agrárszektor)
A gabonaaratás utáni tápanyagutánpótlás egyik legfontosabb feladata a szármaradványok megfelelő kezelése, mert ezzel értékes tápanyagok kerülhetnek vissza a talajba, miközben javul a talaj szerkezete és biológiai aktivitása. Mindezek segítik a csapadék gyorsabb beszivárgását és tárolását. Érdemes olyan megoldásokra költeni, amelyek bizonyítottan tá
júl. 23
6:12
Miért bukik el minden hatalmi kísérlet? (Kripto Akadémia)
Vajon miért bukott el minden kísérlet, amely felülről próbálta megváltoztatni a világ legnagyobb kriptovalutáját, a Bitcoint? A blokkméret-háborúktól a névtelen alapító eltűnéséig minden részlet rávilágít arra, mi a Bitcoin titka valójában.  A Bitcoin túlélt már mindent: globális pénzügyi válságokat, könyörtelen állami ellenszenvet, gigantikus tőzs
júl. 23
6:12
A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok (ProfitLine)
A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles
júl. 23
6:18
Alfa és Z generáció a munka világában: kihívás vagy lehetőség a munkáltatók számára? (HR Portál)
A Z és hamarosan az Alfa generáció tagjai is egyre nagyobb számban jelennek meg a munka világában. Az ő gondolkodásmódjuk, digitális tapasztalataik és elvárásaik új kihívások elé állítják a munkáltatókat, ugyanakkor lehetőségeket is kínálnak azoknak a vállalatoknak, amelyek képesek felismerni és hasznosítani az új generációkban rejlő értékeket. Hog
júl. 23
6:18
A kecskék imádnak öklelni – vajon agykárosodást is szenvednek? (Magyar Mezőgazdaság)
A kecskék idejük jelentős részét azzal töltik, hogy fejükkel különböző tárgyakat, vagy épp egymást öklelik. Egy ilyen párbaj megnyerése jelzi a csorda többi tagjának, hogy ki a domináns egyed.
júl. 23
6:18
Vetier Márta a WWF Magyarország új igazgatója (Helló Sajtó!)
Vetier Márta személyében olyan szakember érkezik a WWF Magyarország élére, aki több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a környezetvédelem területén. Doktori fokozatát környezetpolitikából szerezte, pályafutása során pedig a civil szervezeti munka, a szakpolitikai tanácsadás, a vezetői szerepkörök és a tudományos kutatás területén is megh
júl. 23
6:18
Nincs az az energia, amivel az adatközpontok jóllaknának (ICT Global)
Az adatközpontok 2035-re az Egyesült Államok teljes villamosenergia-termelésének ötödét használhatják fel – derül ki a BloombergNEF új jelentéséből.
júl. 23
6:24
Új törvényjavaslat: az áfa és az uniós vámjog végrehajtási szabályainak változásai (Adózóna)
A T/387. számon, "A Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv, egyes kormányprogrampontok és kormányhatározat végrehajtása érdekében szükséges adóintézkedésekről, valamint egyéb törvények módosításáról" címmel benyújtott törvényjavaslat több helyen változtatna az áfatörvény és az uniós vámjog végrehajtásáról szóló törvény előírásain. Cikkünkben öss
júl. 23
6:24
Ennyi négyévszakos gumi kapott nagyon jó vagy jó minősítést az ADAC-teszten (Haszon.hu)
A négyévszakos gumi sok sofőr számára csábító kompromisszum. Nem kell tavasszal és ősszel gumishoz járni, nincs szükség két külön szettre, és az év nagy részében kényelmes megoldást kínál. Szakértők szerint főként azoknak lehet jó választás, akik évente legfeljebb 10 ezer kilométert vezetnek, és komoly havazás vagy ónos eső idején megtehetik, hogy
júl. 23
6:36
Bud Spencer filmek kapcsán adott ki fontos közleményt a köztévé (Médiapiac)
A humor és a pofonokba csomagolt igazságosztás utánozhatatlan mestere ismét szolgálatba áll. Július 30-tól csütörtök esténként 21 órától a Duna műsorán látható Bud Spencer legendás Piedone-sorozata, amelyben Rizzo felügyelő sajátos módszereivel veszi fel a harcot a bűnözőkkel Nápoly utcáitól Hongkongon és Afrikán át egészen Egyiptomig.
júl. 23
6:42
Miért tévedhetnek milliók, akik a mélypontra várnak? (Kripto Akadémia)
Sokáig a megvalósult ár jelentette a medvepiacok abszolút mélypontját, de a matematika most új korszakot jelez. A legfrissebb on-chain adatok szerint a piac szerkezete megváltozott. Egyre valószínűbb, hogy a várt nagy karakterű Bitcoin-összeomlás elmarad, és a piaci alj lényegesen magasabban alakulhat ki a vártnál.  Tömegek ülnek jelenleg is készpé
júl. 23
6:42
Helyi adó lekérdezés menete: mutatjuk, mennyi a helyi adó mértéke az egyes településeken (Pénzcentrum)
Akárhol is élünk, előfordulhat, hogy helyi adót kell fizetnünk a település önkormányzata felé. Ezek az adónemek nagyon eltérőek lehetnek típusukat és mértéküket tekintve is, így nem árt, ha időről időre ellenőrizzük, mi lyen helyi adó rendelet vonatkozik ránk. Erre a legegyszerűbb megoldást a Magyar Államkincstár helyi adó portál felülete jelenti,
júl. 23
6:42
Lakásfelújítás hitelből: nem mindig a legolcsóbb megoldást választják a magyarok (Bank360 blog)
Egy lakásfelújítás ma már könnyen több millió forintba is kerülhet, ennek ellenére meglepően kevesen vesznek fel kifejezetten felújítási célú lakáshitelt. A jelenség mögött elsősorban az állhat, hogy a célhoz kötött konstrukciók ugyan kedvezőbb kamatot kínálnak, de a hitelfelvétel és a folyósítás folyamata jóval kötöttebb és adminisztrációigényeseb
júl. 23
6:48
Így csökkenthető a többszázmilliárd dolláros klímakockázat az adatközpontokban (newtechnology.hu)
A világon működő adatközpontok összesített eszközértékének több mint egyharmadát, 388 milliárd dollárt kitevő értékvesztést okozhatnak a be nem árazott éghajlati kockázatok a Schneider Electric Research Institute és az SE Advisory
júl. 23
6:48
Zápor és erős szél zavarhatja a mai napsütést (Növekedés)
A többórás napsütést több helyen eső zavarhatja meg. A zivatarokat viharos széllökések, intenzív csapadék, kisebb szemű jég is kísérheti. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 -29 fok között várható.
júl. 23
6:48
A jogosultak alig 8 százaléka részesül otthoni hospice ellátásban (Helló Sajtó!)
Magyarországon naponta átlagosan 140 olyan beteg hal meg, akinek állapota indokolhatná a hospice ellátást, miközben csak 11-en jutnak otthoni hospice ellátáshoz. Egy új ELTE-kutatás szerint közülük mindössze 5 beteg kerül olyan szolgáltatóhoz, ahol a jogszabályban előírt teljes szakmai team rendelkezésre áll.
júl. 23
6:48
Precíziós mezőgazdaság és a zöldenergia egy helyen: napelemes növénytermesztési kutatást mutatott be Óváron a Széchenyi István Egyetem (Magro)
Egyetlen, intelligens rendszerben kapcsolja össze a villamosenergia napelemes termelését és a mezőgazdasági művelést a GreenTech Plus európai uniós projekt keretében megvalósuló mosonmagyaróvári projekt.
júl. 23
6:54
Most kell nagyon résen lenni: másfél hónapos csúcsra ugrottak az olajárak (Privátbankár)
Tovább éleződött a közel-keleti háború, aminek hatására a világpiaci kőolajárak nagyjából másfél hónapos csúcsra emelkedtek. Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói is.
júl. 23
6:54
A BGE ökológiai lábnyom kalkulátora segíti a hazai KKV-kat (MMonline)
A fenntarthatóság ma már nem csupán környezetvédelmi vagy társadalmi kérdés, hanem a hozzá kapcsolódó kockázatok által egyre inkább üzleti szempont is. Az energiafelhasználás, a közlekedés, az erőforrás-gazdálkodás vagy éppen a hulladéktermelés nemcsak a vállalkozások környezeti hatását befolyásolja, hanem működési költségeiket és hosszú távú verse
júl. 23
7:06
Bezárja a Mol a kekváját (Piac és Profit)
A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
júl. 23
7:06
G7: Mégis átveheti az állam Balásy Gyula cégeit (444.hu)
A lap információi szerint nagyon szoros határidővel zajlik Balásy Gyula cégeinek jogi és pénzügyi átvilágítása.
júl. 23
7:12
Nagyon forró a helyzet a Közel-Keleten, ismét elszabadult az olajpiac (Menedzsment Fórum)
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren. A világpiaci kőolajárak nagyjából másfél hónapos csúcsra emelkedte
júl. 23
7:12
Byd-dolgozók a parton: Google Fordítóval járják a halőrök a szegedi vizeket (Agroinform)
A nyelvi akadályok kezdetben gondot okoztak, de tájékoztatással jelentősen javult a szabálykövetés.
júl. 23
7:12
Tesla: nőtt a bevétel, csökkent a nyereség a robotikai és önvezető fejlesztések költségei miatt (Növekedés)
Növekvő árbevétel mellett alacsonyabb nyereségről számolt be a Tesla a második negyedévben, miközben a vállalat jelentősen növelte beruházásait a humanoid robotok, a robotaxi-rendszer és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések területén. A társaság kiigazított részvényenkénti eredménye jelentősen elmaradt az elemzői várakozásoktól, r
júl. 23
7:12
Sajtóbotrány, mert egy bennfentes újságíró édesanyjának híváslistáját is kikérték a tömeges „átvilágításnál” – Áll a bál Trump repülőgépe miatt (Médiapiac)
Donald Trump kormánya több New York Times-újságíró, valamint néhány hozzátartozójuk telefonos nyilvántartásait is megpróbálta megszerezni, derült ki egy bírósági beadványból. Az intézkedés célja annak feltárása lehetett, hogy kik szolgáltattak bizalmas információkat az újságíróknak az elnök Katarhoz köthető repülőgépéről szóló cikkekhez.
júl. 23
7:12
Komoly drágulás jöhet a piacokon: ezt az élelmiszert érinti jelentősen (Agrárszektor)
A közel-keleti feszültségek és a dráguló kőolaj tovább hajtják felfelé a növényi olajok jegyzéseit, miközben az ukrajnai fekete-tengeri kikötők elleni támadások gyakorlatilag megbénították a tengeri exportot. Mindez élénkíti a többi exportőr termékei iránti keresletet és növeli az árakat, miközben Ukrajnában csökkennek a felvásárlási árak.
júl. 23
7:18
Citromfű: amiből keksz és lekvárfűszer is lehet (Magyar Mezőgazdaság)
A citromfű a fűszerkert egyik legfrissítőbb egyénisége, akit nemcsak zamatos íze miatt szerethetünk, hanem mert nyugtató, gyulladáscsökkentő, és fejfájáscsillapító hatású, valamint pillanatok alatt jókedvre derít.
júl. 23
7:18
Új programmal ösztönzi az OpenAI a kisvállalkozások mesterségesintelligencia-használatát (Fintech)
Az OpenAI új kezdeményezést indított kisvállalkozások  számára annak érdekében, hogy felgyorsítására a mesterséges intelligencia (AI) használatának elterjedését. A vállalat célja, hogy a kisebb cégek számára is elérhetővé tegye azokat az AI-eszközöket, amelyek eddig elsősorban a nagyvállalatoknak jelentett technológiai előnyt. A vállalat kedden (jú
júl. 23
7:18
Híd a kvantumszámítógépek és a kvantumhálózatok között: magyar siker a MOCA projektben (Helló Sajtó!)
A MOCA projektben magyar kutatók olyan berendezést építettek, amely a mikrohullámú és az optikai jelek közötti átalakítás működőképességét igazolja. A hideg atomokra épülő megoldás fontos lépés lehet a kvantumszámítógépek és a kvantumhálózatok összekapcsolásában, és a Wignerben elért eredmények már most mérföldkőnek számítanak.
júl. 23
7:18
Bagóért kínálnak egy erdei szállodát a NAV árverésén (Haszon.hu)
Egy budapesti lakás áráról, 84,5 millió forintról indul a licit a Salgótarjánhoz közeli természetvédelmi területen fekvő Salgó Hotelért. A 37 szobás szállodáért versengők augusztus 10-től tehetnek vételi ajánlatot.
júl. 23
7:24
Kíméletesebb megoldás kártevők ellen? A neemolaj lehet az egyik eszköz (Agrofórum)
Amikor megjelennek az első levéltetvek vagy atkák a növényeken, sok hobbikertész először valamilyen kíméletes megoldást keres. Ilyenkor gyakran kerül szóba a neemolaj, amely természetes eredete miatt az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapott.
júl. 23
7:30
Megremegett a forint, így áll csütörtök reggel (Privátbankár)
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 23
7:30
Nem bírta a forint a feszültséget, ennyiért adják most az eurót (Menedzsment Fórum)
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 23
7:36
Trump háborúja elérte jemeni partokat is (Piac és Profit)
A jemeni partoknál található Báb-el-Mandeb-szorosnál is komoly fennakadások alakulhatnak ki a hajóforgalomban a Hormuzi-szoros körüli feszültségek nyomán – figyelmeztetett a tengeri kereskedelmi adatokat elemző Kpler intézet, kiemelve: egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a világkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú két tengeri útvonalon egysz
júl. 23
7:36
Feloldott telefonról loptak el 14 000 dollárnyi kriptovalutát egy szórakozóhelyen (Kripto Akadémia)
14 000 dollár értékű SOL tűnt el Ronnie Magrehbi mobiltárcájából egy bali szórakozóhelyen. A korábban kriptós csalásokat elkövető férfi szerint az átutalást az a nő hajtotta végre, akinek rövid időre odaadta feloldott telefonját. Magrehbi egy tengerparti klubban ismerkedett meg egy ausztrál társasággal, akikkel együtt italozott. Elmondása szerint e
júl. 23
7:36
Jól jár, akinek most van kaliforniai paprikája (Agroinform)
A nyári hőség visszavetette a paprikatermést, így Európa-szerte szűkös a kínálat és magasak az árak. Magyarországon fokozatosan bővül az üvegházakból kikerülő mennyiség, a szezon későbbi szakában exportálni is tudunk.
júl. 23
7:42
Gyengébben kezdi a napot a forint (Adózóna)
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 23
7:42
Súlyos csapás érte a forintot csütörtök reggel: csúnya lejtőre került a magyar fizetőeszköz (Pénzcentrum)
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 23
7:42
Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban (Növekedés)
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (
júl. 23
7:42
Döntött a Mol, ez lesz a sora az MCC-fesztet is támogató kekvának (Forbes)
Azt is elárulta a vállalat, hogy lesz-e még idén osztalékfizetés. Mi történt? A Mol nem működteti tovább más jogi formában sem az eddig kekvaként működő Mol – Új Európa Alapítványt, írja a Telex a vállalat szerdai közleménye alapján. Részletek. A döntés nyomán a társaság által 2021-ben az alapítvány rendelkezésére bocsátott, csaknem 43 millió Mol-r
júl. 23
7:42
Következetes technológia és jó időzítés - Milyen titkok rejlenek a 4,84 tonnás repceátlag mögött? (Agrárszektor)
Miközben az ország számos térségében az aszály évről évre újabb kihívások elé állítja a repcetermesztőket, a Pécsváradi Agrover Kft.-nél és a Pécs-Reménypusztai Kft.-nél idén 4,84 tonnás üzemi repceátlag született. Ez a mostani, csapadékszegény évjáratban kiemelkedő eredménynek számít. Fábián András ügyvezető szerint azonban mindez nem egyetlen tec
júl. 23
7:42
Bejelentést tett a közmédia a Forma-1 kapcsán (Médiapiac)
Július 24. és 26. között a Hungaroringről jelentkezik az M4 Sport: a csatorna élőben közvetíti a Forma–1-es Magyar Nagydíj valamennyi fontos eseményét, valamint az FIA Formula–2 és az FIA Formula–3 magyarországi futamait. Szeleczky Ádám a Magyar Nagydíj hivatalos helyszíni műsorvezetőjeként és szakkommentátoraként is közreműködik, miközben a közméd
júl. 23
7:44
Az elnök nem újrázott, ma nyaranta parkőr. Felesége a vörös szőnyegre is a turkálóból öltözött. Most könyvet írt arról, amire nem lehet felkészülni (Forbes)
Eliza Reid vállalkozó, író, feminista és bevándorló, mondja magáról Izland egykori - és valószínűleg legkülönlegesebb - first lady-je. Kézikönyvet írt arról, hogyan kell first lady-nek lenni, egyáltalán nem csak leendő first lady-knek.

Keresés