Uniós forrásból épül meg a budai fonódó villamoshálózat fejlesztésének második üteme. Az új vonal a Szent Gellért tértől indulva a Műegyetem rakparton halad majd végig, a Petőfi-híd és a Rákóczi-híd alatt is elhaladva a Kopaszi-gát térségén át a Budafoki úti végállomásig ér majd el. Mi történt? Új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a
A legtöbb konfliktus nem a szabályok megszegéséből, hanem azok félreértéséből adódik. A Niveus összefoglalta, mire érdemes figyelniük a munkáltatóknak ezekben a hónapokban.
Idén nyáron is tömegesen választanak mediterrán úticélokat a magyar turisták az utasbiztosítási vásárlások alapján. Vezet Olaszország, a többség egy hétre megy és a tengerpart a legnagyobb vonzerő.
Egy friss kutatás szerint az alkalmazottak több mint 75 százaléka saját maga által választott mesterséges intelligencia eszközöket használ a munkája során, mivel a cégek nem biztosítanak számukra megfelelő technológiát. Ez a „hozd a saját MI-det” (BYOAI) jelenség azonban súlyos adatvédelmi és minőségi aggályokat vet fel a szakértők szerint.
Az egyre komplexebbé váló beruházások sikere ma már nem csupán a kivitelezési kapacitáson múlik, sokkal inkább a különböző szakterületek összehangolt működésén. Egy nagyberuházás során akár 15-20 különböző szakterület munkáját kell összehangolni, az épületgépészettől és automatizálástól kezdve az energetikai rendszereken át a digitalizációig és az
Aki az elmúlt időszakban járt élelmiszerboltban vagy drogériában, pontosan érzi, hogy a fizetésnél otthagyott összeg köszönőviszonyban sincs azzal, amit a kosár tartalma indokolna. Az árakat hajlamosak vagyunk az általános infláció számlájára írni, ám a színfalak mögött egy sokkal dörzsöltebb, nehezebben tetten érhető folyamat zajlik. Ez a zsugorin
Az európai hőhullámok megkérdőjelezik azt a régi piaci törvényszerűséget, miszerint a forró nyári napok automatikusan növelik az alkoholos italok értékesítését. A legfrissebb kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a rendkívüli hőségben a fogyasztók már korántsem keresik olyan intenzíven a jéghideg söröket vagy a hűsítő koktélokat - írta meg a Reuters
A termeléskilátások romlottak, de továbbra sem rosszak a világban, miközben a keresleti oldalon van visszaesés is. A repceárak ezzel együtt rendben vannak. Bárcsak az árfolyamunk és a hozamok másképp festenének!
A nyár legnagyobb nemzetközi futballeseményének kapcsán a Rakuten Viber a hivatalos magyar csatornáján, a Rakuten Viber Magyarországon kérdezte meg felhasználóit arról, hogyan tervezik követni a mérkőzéseket, kikkel szeretnek szurkolni, és hogyan kommunikálnak a meccsekhez kapcsolódóan.A nyitó kérdésre több mint 8600 szavazat érkezett, míg a beérke
Az önellátás iránti érdeklődés folyamatosan nő, sok család igyekszik legalább részben függetlenné válni a boltoktól. Cikkünkben bemutatjuk, miért éri meg belevágni, mire kell figyelni, és milyen gyakorlati lépésekkel kezdheted el saját önellátó gazdálkodásodat.
Velkey György János szerint az oktatásban és a szociális ellátásban világosabb az egyházi intézmények finanszírozása, de az egyházi kórházak gondokkal küzdenek.
Hogyan épüljön fel a bérsáv? Mit kell figyelembe vennie a munkáltatónak a bérsávok meghatározásakor? Milyen szempontok szerint érdemes kialakítani, ha meg akarja előzni a feszültségeket? Mit követel meg az EU bértranszparencia irányelve, ha megszületik a magyar szabályozás?
80 százalékkal kevesebb karbonkibocsátás, Budapest legnagyobb napelemparkja és mesterséges intelligencia vezérelte hőmérséklet – itthon egyedülálló módon A+ energetikai besorolást kapott a Westend bevásárlóközpont. A történetnek pedig ezzel koránt sincs vége. Az 1999-ben átadott Westend sokkal több mint egy bevásárlóközpont: itt kapott helyet a Cro
Kinőtte az elmocsarasodó Velencei-tavat az EFOTT, jövőre újrakezdi vándorútját Magyarország egyik legrégebbi zenei fesztiválja. Mi történt? Az EFOTT fesztivál tizenegy év után elköltözik a Velencei-tó partjáról – erről a szervezők tettek közzé egy posztot a Facebookon. Az idén 50 éves fesztivál – aminek teljes neve Egyetemisták és Főiskolások Orszá
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank ka
Egy új HR-szoftver kiválasztása a HR-csapat és a cégvezetés egyik legfontosabb döntése, amely hosszú évekre meghatározza a hatékonyságot. Nem a szoftverek minőségével van a legtöbb gond, hanem azzal, ha a vásárlók nem tudják, mely funkciók valóban elengedhetetlenek a mindennapi működéshez.
A kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) elve, amely szerint a csomagolóanyagokat forgalomba hozóknak anyagilag is részt kell venniük a hulladékkezelésben, elméletben indokolt, a magyar agráriumban azonban jelenleg inkább jelent aránytalan adminisztratív terhet, mintsem a körforgásos gazdaságot segítő eszközt. A rendszer legnagyobb hiányossága, hog
Egy moszkvai autókereskedés nehezen tudja kielégíteni az új elektromos járművek iránti kínai keresletet, mivel az autósok megpróbálják elkerülni az üzemanyagválságot, amely hosszú sorokhoz és az emelkedő árakhoz vezetett Oroszország nagy részén.
A magyar energiarendszer következő nagy beruházási hullámát már nem a napelemek, hanem a szélerőművek hozhatják el. A szabályozás lazítása és az új kijelölt könnyített térségek több ezer megawattnyi új kapacitás előtt nyithatják meg az utat. De miért van szükség Budapest legmagasabb épületénél, a MOL Campusnál is magasabb, akár 199 méteres szélturb
Donald Trump közzétette idei vagyonnyilatkozatát, ami messze túlmutat egy szokásos politikusi pénzügyi beszámolón. A közel ezeroldalas dokumentum példátlan részletességgel tárja fel, hogy mibe fektette a pénzét az amerikai elnök, mekkora bevételei származtak kriptós érdekeltségeiből, ingatlanjaiból és golfklubjaiból, és milyen részvény- és kötvényp
Németországban 5,8 százalékkal csaknem másfél millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első fél évben, miközben tovább gyorsult az elektromos meghajtású modellek térnyerése. A tisztán elektromos autók regisztrációja 48 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte ma a német szövetségi gépjármű-közlekedési
Az európai kriptopiac július 1-jével új korszakba lépett. A MiCA-szabályozás a kontinensen működő kriptoszolgáltatók egyik legfontosabb versenyképességi tényezője lett. Ebben a környezetben jelentette be a Wavespace, hogy MiCA-kompatibilis, self-custody Bitcoin-bankkártyás megoldással lép tovább az európai piacon. A hír különösen érdekes, mert a vá
A vállalatok hatalmas összegeket fektettek a mesterséges intelligenciába, és most kényszeresen keresik a megtérülés jeleit. Az alkalmazottak MI-használatának mérése azonban könnyen visszájára fordulhat, ha nem a minőségre, hanem csak a statisztikákra koncentrálnak a vezetők.
Hét év termékmenedzsment után új szerepben folytatja pályafutását Ferencsik Mihály a Mercedes-Benz Hungáriánál. A műszaki szemléletű szakember az elmúlt években testközelből dolgozott a márka legfontosabb modelljeinek és technológiai újdonságainak hazai bevezetésén, mostantól pedig PR managerként felel a Mercedes-Benz magyarországi kommunikációjáér
Bár a hagyományos felsővezetői szerepkörök továbbra is a fizetési listák élén állnak, a Reed legfrissebb adatai szerint a legnagyobb bérnövekedés a speciális tudást igénylő szakértői pozíciókban tapasztalható. A kiberbiztonság, a gépi tanulás és a munkavállalói kapcsolatok területén zajló verseny kényszeríti ki a munkaadókból a legmagasabb emelések
Két éve húzódó fúzió ért a végére, ezzel létrejött Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózata. A Foxpost ráadásul megkapta új mobilalkalmazását is. Fontos változásokat is bejelentettek a csomagfeladás és a fizetés területén. Mi történt? Lezárult a Foxpost és a Packeta csomagautomata-hálózatának egyesítése – olvasható a Foxpost közleményében. A
Horváth P. András, az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató tegnap kinevezett ideiglenes vezérigazgatója szerint a sajtóban megjelent névsor a közmédia leendő ideiglenes igazgatóiról csak találgatás.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számos a vállalkozásokat segítő, bürokráciacsökkentő intézkedést hajtott végre az elmúlt években. Ennek egyik legsikeresebb területe az összefonódás ellenőrzés volt. Sor került a fúziós eljárások megújítására, hatékonyabbá tételére. Az összefonódás-bejelentési keretrendszer lehetőséget ad az előzetes egyeztetésre, a
Július 2-án megnyílt két, összesen több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázat benyújtási lehetősége – jelentette be Kapitány István. A vissza nem térítendő uniós forrásokból finanszírozott programok az okosmérők telepítését és a villamosenergia-hálózat korszerűsítését támogatják, hogy a rendszer több megújuló energiaforrást tudjon be
A 4iG tájékoztatása szerint a 4iG Informatikai Zrt. és a Poli Computer PC Kft. döntött arról, hogy a Poli Computer PC Kft. beolvad a 4iG Informatikai Zrt.-be - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
Gajdos László Attila környezetért felelős miniszter 2026. július 2-tól országos szinten ismét elrendelte a tartósan vízhiányos időszakot a rendkívüli aszály és a folyók rekordalacsony vízállása miatt. Ez a döntés lehetővé teszi a gazdálkodók számára a rendkívüli öntözést, amelyhez egyszerűsített bejelentési kötelezettség társul - tudósított a Nak.
Júniusban több mint 26 ezer utast ellenőriztek a főváros forgalmas járatain: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai a FÖRI rendészeivel közösen – fokozott rendőri, jegyellenőri és utaskoordinátori jelenléttel – ismét összehangolt ellenőrzéseket tartottak. Az akciók nemcsak a járművekre, hanem a
Nem sokkal ezelőttig a kiberbiztonság emberi játszmának számított, amit leegyszerűsíthettünk a hackerek és a rendszergazdák harcára. Az elmúlt egy-két esztendőben ez végérvényesen megváltozott. Bár a támadási és a védekezési lánc végén emberek ülnek, ma már algoritmusok vívják a csatákat, gyakran emberi beavatkozás vagy jóváhagyás nélkül.
A Revolut Bank bejelentette, hogy lezárta több mint 2 millió jogosult magyarországi lakossági ügyfelének áthelyezését a helyi fióktelephez. A magyar bankszámlaszám pedig azt is jelenti, hogy munkabér is érkezhet ide.
Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!
Az Aranypart foglalásai háromjegyű növekedést mutatnak az idei nyáron, míg a Zöld-foki-szigetek új úticélként jelent meg a magyar piacon közvetlen budapesti járatokkal. A török Égei-part iránti kereslet 30 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az élénkülés hátterében az áll, hogy közvetlen charterjáratok indulnak ide.
A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a Foxpost hálózatába. Az összeolvadással egységessé vált a csomagfeladás folyamata, valamint elkészült az új Foxpost mobilalkalmazás, amelyen keresztül a vállalat teljes, több mint ötezer átvételi pontból álló hálózata elérhető.
Amikor két évvel ezelőtt egy kísértetiesen élethű, mesterséges intelligencia által generált dal söpört végig az interneten, a zeneipar pánikba esett és háborút hirdetett. Ma azonban a frontvonalak elmosódnak: a nagykiadók, amelyek korábban perrel fenyegették az MI-startupokat, rájöttek, hogy a technológia ellenállhatatlan. Most egy olyan korszak ke
Egy évre eltiltotta a tervezéstől első fokon a Magyar Építész Kamara Etikai-fegyelmi Bizottsága Taraczky Dánielt, a hatvanpusztai uradalom műemlék istállóépületeinek lebontása miatt. Az építész nem fogadta el a döntést, fellebbezett, a másodfokú eljárás pedig június 23-án indult meg – számolt be a hvg.hu.
A debreceni Semcorp gyárban az akkumulátorokba való elválasztófólia gyártását már felfüggesztették, további hiányosságok miatt most az egész gyárat leállították. Mi történt? Azonnali hatállyal megtiltott minden tevékenységet a tűzvédelmi hatóság a debreceni Semcorp szeparátorfólia-gyár teljes területén, mert az ellenőrzései során több olyan szabály
Rendezővárosként hat-hét meccsük lenne, így viszont 104 van, és mindent fel is pörgettek azért, hogy a turisták náluk nézzék a meccseket. Steve Hill, a Las Vegas Convention and Visitors Authority vezérigazgatója az amerikai Forbesnak azt mondta, hogy Las Vegas a világbajnokság 104 mérkőzésének mindegyikére átlagosan mintegy száz meccsnéző eseményt
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor. Ezt támasztja alá, hogy a pénzintézetnél számlát nyitó 26 év alatti ügyfelek körében az ezekre az igényekre szabott Hello számlacso