A magyar részvények 2026 első fél évében 26,6 százalékos hozamot értek el, miközben a feltörekvő piaci részvények 23,8 százalékkal, a nyersanyagok pedig 11,8 százalékkal emelkedtek. Az olajpiaci kockázatok, a mesterséges intelligencia által hajtott technológiai rali és a befektetői tőkeáramlások átrendeződése továbbra is meghatározzák a globális pi
Salmonella-fertőzés miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) azonnali hatállyal elrendelte valamennyi Reeva márkájú, forró vízzel elkészíthető instant tésztaétel, például instant tésztaleves forgalomból történő kivonását és a fogyasztóktól történő visszahívását, ízesítéstől, kiszereléstől, tételazonosítótól és minőségmegőrzés
A Web3 és a decentralizált pénzügyek forradalma azt ígérte, hogy mindannyian a saját bankunkká válhatunk, de a valóságban inkább egy olyan lakásban élünk, aminek az ajtaja papírból van, a kulcsot pedig a lábtörlő alatt tartjuk. A kényelem iránti megszállott vágyunk szülte meg a böngészőbe építhető kriptotárca-bővítményeket, amelyek mára a digitális
A talaj nélküli, csatornás szamócatermesztés egyre nagyobb teret nyer Lengyelországban. A technológia javítja a termés minőségét, csökkenti a betegségek kockázatát és pontosabb tápanyag-utánpótlást tesz lehetővé.
Miért is fontos, hogy Gajdos László élő környezetért felelős miniszter bejelentette: a hazai elavult, kémiai úton történő szúnyoggyérítés helyett biológiai gyérítésre áll át az ország?
Az egykori kormányzati kommunikációs háttérember egyelőre nem árulta el, milyen médiavállalkozást vásárol meg. Állítása szerint politikai és állami kommunikációval nem akar foglalkozni. A Válasz Online podcastjában azt állította, közel kétmilliárd forintért vásárolt hirdetési felületet a Mediaworkstől, miután erre vonatkozó üzenetet kapott. A Media
Az elmúlt évek nyarai egyre komolyabb kihívás elé állítják a kerttulajdonosokat. A tartós hőség és a csapadékhiány miatt sok korábban kedvelt dísznövény nehezen tartható fenn rendszeres öntözés nélkül.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen publikált adatai szerint 2026 májusában bruttó 764 100 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 535 900 forint volt ugyanezen időszakban. A keresetek bruttó mediánértéke 615 600 forint, míg a nettó mediánértéke 436 200 forint volt idén májusban
Bár a legnépszerűbb mesterséges intelligencia modellek kiválóan oldják meg az egyértelmű válaszokkal rendelkező feladatokat, a finom árnyalatok értelmezése továbbra is kifog rajtuk. A PYX Labs jelentése szerint az összetett, szubjektív visszajelzések elemzésekor az AI megbízhatósága drasztikusan visszaesik, ami kockázatot jelent a HR-döntéshozatalb
A Tisza-kormány a magyar történelem egyik legnagyobb vasútfejlesztési programjáról döntött - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán. A Baross Gábor Program részleteit jövő héten ismertetik Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel.
Budapesten a kiadó lakások nagy részének havi bérleti díja 200 és 300 ezer forint között szóródik, ugyanis 200 ezer forint alatt nagyon nehéz kiadó lakást találni, 300 ezer forint felett pedig már kicsi a fizetőképes kereslet – közölte az OTP Ingatlanpont
Az idei, 48 csapatosra kibővített labdarúgó-világbajnokság nemcsak a pályán dönt rekordokat. Az LG Electronics Magyarország (LG) számításai szerint az idei torna 104 mérkőzésének teljes játékideje – a hosszabbításokat, ráadásokat is figyelembe véve – közel 9880 percet, vagyis csaknem 165 órányi képernyőidőt jelenthet azoknak a szurkolóknak, akik a
Jó pár hete nem hallani szinte semmit arról, milyen irányba tart a kommunikációs piac “rendszerváltásának” vitája. Kérdéseket vetettünk fel, de válaszok, hozzászólások alig-alig érkeznek.
A HungaroMet siófoki obszervatóriumának előrejelzése alapján - a Balatoni Vízrendészet egyetértésével - egy héttel elhalasztják a 44. Balaton-átúszást. Az átúszást így jövő hét szombaton, azaz július 25-én tarthatják meg, ha az időjárás is megfelelően alakul.
Az amerikai kiskereskedelmi forgalom júniusban a várakozásoknak megfelelően 0,2 százalékkal nőtt havi alapon, ami a csökkenő infláció fényében reálértelemben kifejezetten erős eredménynek számít. A munkaerőpiac továbbra is stabil, az új munkanélküli segélykérelmek száma 208 ezren maradt. A Philadelphia Fed felmérése javuló szolgáltatószektort és er
Az elmúlt évek egyik leggyorsabban terjedő befektetési trendje az ETF-ek térhódítása. Egyre többen fordulnak ezekhez az eszközökhöz, mert egyszerű, átlátható és költséghatékony módját kínálják a hosszú távú vagyonépítésnek. De valóban megalapozott stratégia húzódik a háttérben, vagy csupán egy újabb divathullámról van szó?
Trump háborúi óriási ütést mértek az európai kereskedelmi egyenlegre. Az iráni-amerikai háború miatt megdrágult energiaimport, míg az amerikai büntetővámok nyomán visszaeső járműkivitel miatt jelentősen romlott az EU külkereskedelmi mérlege. Idén öt hónap alatt a tavalyi 79 milliárd euró többlet 3,3 milliárd euróra olvadt.
Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgás legendás alakja július 16-án ünnepelné 85. születésnapját. Az évforduló alkalmából a Duna World július 19-én 23:05-től műsorára tűzi az …és Mészöly Kálmán a kapitány című dokumentumfilmet, amely a kulcsfontosságú 1981-es magyar-norvég vb-selejtezőt követi végig a szövetségi kapitányra koncentrálva.
Az európai vállalatok több mint három éve nem látott profitnövekedést könyvelhetnek el a második negyedéves gyorsjelentési szezonban, a befektetők azonban továbbra is attól tartanak, hogy a régióból hiányzik a mesterséges intelligencia által hajtott növekedés, amellyel lépést lehetne tartani az Egyesült Államokkal.
Az amerikai kiskereskedelmi forgalom júniusban a várakozásoknak megfelelően 0,2 százalékkal nőtt havi alapon, ami a csökkenő infláció fényében reálértelemben kifejezetten erős eredménynek számít. A munkaerőpiac továbbra is stabil, az új munkanélküli segélykérelmek száma 208 ezren maradt. A Philadelphia Fed felmérése javuló szolgáltatószektort és er
Szerdán ülésezett a kormány, a miniszterelnök szerint a Szent István Vidékfejlesztési Programról és "a magyar történelem egyik legnagyobb vasútfejlesztési programjáról", a Baross Gábor Programról határoztak. A döntésekről 3 órától tájékoztatást adnak a kormányszóvivők, amit élőben közvetítünk.
A munkajog egyik legkomplexebb gyakorlati alkalmazási területe a munkaidő megfelelő megszervezése. A napi munka során gyakran tapasztaljuk, hogy a HR-rel foglalkozók számára talán itt a legtöbb a kérdés és a bizonytalanság – legyen szó munkaidő-beosztásról, pihenőidőkről vagy a rendkívüli munkavégzés (túlóra) szabályos elrendeléséről és korlátairól
Amikor a kert karbantartásáról esik szó, az egyik legalapvetőbb tényező a gépeink megfelelő kenése. A motorolajok és különféle kenőanyagok kulcsszerepet játszanak abban, hogy a gépeink zökkenőmentesen működjenek, így biztosítva a hosszú távú teljesítőképességüket.
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén érkezett bejelentés alapján határérték (MRL) feletti növényvédőszer-maradékokat mutattak ki Kínából származó BBQ fűszerkeverékben. A termékből egy holland importőrön keresztül Magyarországra is érkezett – írja a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
2026-ban a tartalomkészítés már nem külön csapatok lassú pingpongja lesz, hanem élő munkafolyamat, ahol a kutatás, a vázlat, a képötlet és a mérés ugyanabban az órában történik. Gyorsabb lesz. De nem automata varázslat. A márkák akkor nyernek, ha az AI nem írógépként, hanem szerkesztői partnerként működik: kérdez, ellenőriz, javasol, majd helyet ha
Csütörtök délután 15:59-ig vásárolhatnak még a kincstári ügyfelek a 6 százalékos Fix Magyar Állampapírból és az 5,5-6,5% közti kamatozású Magyar Állampapír Pluszból, ezt követően már csak a 0,5 százalékponttal csökkentett kamatú új sorozatok lesznek elérhetők. Aki még szeretne lépni, nem várhat tovább.
Az utóbbi időben a kukoricatermesztés különösen nehézzé vált, sokan felhagytak vele. Ahol még szerepel a vetésforgóban, ott érdemes odafigyelni a csőfejlődés során bizonyos tápanyagok pótlására.
Salmonella-fertőzés miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) azonnali hatállyal elrendelte valamennyi Reeva márkájú, forró vízzel elkészíthető instant tésztaétel, például instant tésztaleves forgalomból történő kivonását és a fogyasztóktól történő visszahívását, ízesítéstől, kiszereléstől, tételazonosítótól és minőségmegőrzés
A magyar ipar szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy Kecskeméten a Mercedes egyik legfontosabb európai gyártóbázisa épült ki, miközben a globális tőkepiacokat továbbra is a mesterséges intelligencia, a chipgyártók és az extrém növekedési sztorik mozgatják. Nagy Viktor, a Portfolio részvényrovatának vezető elemzője és Vidovszky Áron, a Portfolio In
A Mol nem látja indokoltnak extra kőolaj-tartalékok felhalmozását és vásárlását, mivel a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) szerint elegendőek a hazai stratégai készletek is – közölte a vállalat.
2026 májusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 764 100, a nettó átlagkereset 535 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,7, a nettó átlagkereset 11,0, a reálkereset pedig 9,0%-kal múlta felül az egy évvel korábbit. A nettó átlagkereset emelkedése többek között a családi kedvezmény, illetve az anyákat érintő kedvezmény
A fővárosi lakáseladások közel felénél már egy korábbi befektetéstől válnak meg a tulajdonosok, vidéken viszont épp most élénkült meg a befektetői vásárlás.
A Wapa összesítése szerint 2026. június 1-jén az európai tagállamok alma-raktárkészlete kereken 1 millió tonna volt. Egy hónappal korábban, 2026. május 1-jén még csaknem 1,6 millió tonnát tartottak nyilván, vagyis május folyamán 539 ezer tonnával csökkent az állomány. Egy évvel korábban, 2025. június 1-jén a Wapa-országok összesített készlete 677 e
Diane Clavier első nagyjátékfilmje A pasi gyerekkel jön, mely őszinte humorral szórakoztat, miközben finoman szembesít egy, a párkapcsolatokat érintő fontos kérdéssel: mi van, ha a párunk gyerekkel együtt, csomagban érkezik?Anna egy negyvenes éveiben járó, kedves, de visszahúzódó nő, aki szokatlan fóbiával küzd: retteg a gyerekektől. Amikor újra ös
A Magyar Telekom és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület (VMSZ) idén nyáron közös kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet a biztonságos balatoni kikapcsolódás fontosságára. A BalatonHelp mobilalkalmazással vészhelyzetben egyetlen gombnyomással segítséget kérhetünk akár a tó közepéről, akár a strandról, ráadásul az