Míg Budapesten 40 millió forintból jellemzően csak egy minigarzon vásárolható, addig a nagyobb vidéki városokban akár családi házat is lehet találni ezen az áron. Az Otthon Centrum adatai szerint a fővárosban egyre szűkebb a kínálat ebben az árkategóriában, vidéken viszont ugyanekkora összegért lényegesen nagyobb alapterületű ingatlanok közül válog
A Fővárosi Törvényszék első fokon ismét kimagasló összegű kártérítést ítélt meg Hlatky-Schlichter Hubertnek és családjának a Mediaworks több lapjában megjelent, összehangoltnak minősített lejárató kampány miatt. A kiadó fellebbezett. A PestiSrácok kiadóját egy másik, kapcsolódó ügyben már jogerősen 12 millió forint megfizetésére kötelezték.
Rangos elismerésben részesült a Magyarország Ügyészsége által meghirdetett Kozma Sándor Tudományos Pályázat eredményhirdetésén a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyik hallgatója. Szilágyi Lili a büntetőjogi terület joghallgatói tagozatára jelentkezett dolgozatával, mellyel megosztott harmadik helyet szerzett.
„Ha beszélgetünk a gyerekekkel, sokszor nehezen tudják megfogalmazni a félelmeiket. Amikor azonban mesélünk nekik, és felismerik, hogy más is hasonló félelmekkel vagy mássággal küzd, sokkal könnyebben megnyílnak, és szabadabban beszélnek az érzéseikről” – mondta el a Szamóca konyhája című, ételérzékeny gyerekeknek szóló mesekönyv írója.
Ahogyan arról korábban a transpack.hu-n is beszámoltunk a cargo-partner Szlovákiában tovább erősíti pozícióját, mint kulcsfontosságú logisztikai központ Közép- és Kelet-Európában. A szlovák fővárostól nem messze található dunaszerdahelyi iLogistics Center 2012…
A hazai termelői piacok egyre fontosabb szerepet töltenek be a magyar élelmiszer-kiskereskedelemben, köszönhetően a nyomon követhető, minőségi és helyi kézműves termékek iránti növekvő keresletnek. Bár a kistermelői mérethátrányok miatt a termékek ára jellemzően lényegesen magasabb a szupermarketek kínálatánál, az egyedi minőség és a háztáji jelleg
Egy hét türelmi időt kap a szakszervezettől az IKEA, hogy érdemben reagáljon a munkavállalók 6 százalékos alapbéremelési igényére; az érdekképviselet vállalta, hogy ez idő alatt, július 20-26. között nem szerveznek és nem hirdetnek újabb sztrájkot - mondta el a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke pénteken az MTI-nek.
A választójogi korhatár 16 évre történő leszállítását és a képviselői cikluskorlát bevezetését javasolja Magyar Péter. A miniszterelnök úgy véli, az elmúlt időszakban a parlamentarizmus új erőre kapott Magyarországon, az Országgyűlés munkája pedig ismét a politikai figyelem középpontjába került.
Csaknem 4 millió köbméterrel nőtt Magyarország élőfakészlete 2025-ben: 419 055 552 köbméterről 423 012 239 köbméterre változott az Élő Környezetért Felelős Minisztérium Erdőrendezési Főosztályának tájékoztatása szerint - olvasható a fataj.hu oldalon közzétett összesítőben.
A lakosság és a vállalatok jól járnának, ha még többen megismernék a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) nyújtotta befektetési és finanszírozási lehetőségeket – mondta a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. (BÉT) pénteki ünnepélyes kereskedésindító csengetésén a pénzügyminiszter.
A Pénzügyminisztérium pályázatot hirdetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöki tisztségének betöltésére, a benyújtási határidő július 31. - olvasható a kormany.hu oldalon szombaton közzétett tájékoztatóban.
A napraforgó kétségtelenül az egyik „legbetegebb” szántóföldi kultúránk. Rengeteg kórokozó „feni rá a fogát" és sajnos az élettani problémák sem kerülik el ezt a fontos, ráadásul haszonnal termeszthető növényünket. A szokatlan, az egészséges növényre nem jellemző tünetek megjelenése ugyanakkor az esetek jókora hányadában nem valamilyen fertőző ered
Az online játékplatformok biztonságát sokan magától értetődőnek veszik, pedig időről időre kiderül, hogy még a legnagyobb rendszerek sem sérthetetlenek. Egy friss amerikai ügy jól mutatja, hogyan lehet a játékosok bizalmát kihasználva komoly anyagi károkat okozni. Az eset különösen fontos tanulságokat hordoz azok számára is, akik kriptovalutát hasz
Rendkívüli jégverés sújtott le Alsó-Szászország egyes térségeire. A vihar különösen a mezőgazdasági üzemekben okozott súlyos károkat: a termények jelentős része megsemmisült, több gazdasági épület, istálló és technológiai berendezés is megsérült.
Néhány hónap alatt gyökeresen átalakult a dél-koreai részvénypiac. A korábban a globális konjunktúra egyik legmegbízhatóbb barométerének számító Kospi mozgását ma már egyre kevésbé a gazdasági kilátások, a memóriachip-ciklus vagy a vállalati eredmények határozzák meg. A piacot sokkal inkább a hitelből kereskedő kisbefektetők, az egyedi részvényekre
Miközben a Velencei-tó vízszintje ismét aggodalomra ad okot, és egyre több hazai folyó vízhozamát veszélyezteti az aszály, a szakemberek szerint Magyarország vízügyi kihívásaira a víz megtartása és újrahasznosítása jelentheti a választ. A Kész Csoport szerint a korszerű mérnöki megoldások a klímaalkalmazkodás és a fenntartható vízgazdálkodás egyik
Az extrém alacsony vízállás miatt a Margit-sziget déli végén több tíz méterre be lehet sétálni a Duna közepén. A híd középső pillére is a szárazföldön áll.
Az oroszországi energiaimport szankciójáról szóló amerikai kongresszusi törvényjavaslat is szóba került Hajdu Mártonnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének washingtoni megbeszélésein. Az Egyesült Államokban benyújtott tervezet szerint Magyarország is azok közé az országok közé kerülhet, amelyekkel szemben Washington akár 100 százalékos vá
Nincs elég katona Izraelben, ezért 32 hónapra hosszabbították meg a kötelező szolgálati időt. A katonai szolgálatot nem teljesítő ultraortodoxok száma 70 ezerre nőtt, ami feszültséget jelent a választásokra készülő Izraelben. De az októberi választások előtt a koalíciós kényszer miatt a kormánypártok nem merik kiélezni a konfliktust a vallási párto
Újabb szakaszába lépett Komló egyik központi terének, a 48-as térnek a felújítása, amelynek során több mint egy hektárnyi területen végeznek közterületfejlesztési munkálatokat több mint félmilliárd forint európai uniós támogatás segítségével - közölte a baranyai település polgármestere az MTI-vel.
Jelentős torlódások és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést több magyarországi autópályán és főúton – derül ki az Útinform legfrissebb tájékoztatásából. Az M1-es autópályán 10 kilométeres kocsisor alakult ki, az M5-ösön egy műszaki hibás busz, az 1-es főúton pedig egy kerékpáros-gázolás okoz fennakadást.
Egyre több bank kínál már a látra szóló, azaz lekötés nélküli pénzekre is érdemi, akár az inflációnál jóval magasabb kamatot. A BiztosDöntés.hu adatai szerint a Revolut éppen most emelte duplájára azt a kamatot, amit a legtöbb magyar ügyfele által használt csomag megtakarítási számláján lévő pénzre fizet. Lenne mit fialtatni ezekért a kamatokért, h
Közel tízből hat hibrid munkavállaló vallja be, hogy csak a kötelező minimumra érkezik meg a munkahelyére – gyakran csak egy közös kávé erejéig –, majd távozik is, hogy otthonról folytassa a munkát. Ez a trend komoly kérdéseket vet fel az irodák jövőbeli funkciójáról és a vezetői támogatás fontosságáról a mesterséges intelligencia korában.
A komposztálás során elkövetett leggyakoribb hibákat, az oxigénhiány és a túl sok fűnyesedék okozta befülledést, valamint a barna, száraz anyagok keverésének fontosságát járjuk most körbe.
A nyári főszezon beköszöntével egyedi munkajogi és HR-vezetési kihívásokkal szembesülnek a vállalatok. Natasha Smith szakértő szerint a következetesség és a jogi keretek pontos ismerete elengedhetetlen a zökkenőmentes működéshez és a munkaügyi panaszok elkerüléséhez.
Az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter Dombovári Márk Imrét nevezte ki az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad működésének biztosításáért felelős miniszteri biztossá - olvasható a Hivatalos Értesítő pénteki számában.
Magyar Péter 16 évre csökkentené a választójogi korhatárt, a javaslatot pedig Lannert Judit is támogatásáról biztosította. Bár az elképzelés Magyarországon újdonságnak számítana, nem lenne példa nélküli: több európai és tengerentúli országban már most is szavazhatnak a 16-17 éves fiatalok, igaz, eltérő feltételek mellett.
Bár az utóbbi napokban vita alakult ki a magyarországi üzemanyagkészletek szintjéről, a Mol tájékoztatása szerint minden típusú üzemanyagból és kőolajból is elegendő áll rendelkezésre. Ezt erősítette meg az InfoRádióban a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, Grád Ottó is.