A Tisza-kormány gazdaságpolitikája a kiszámíthatóságra, az európai integráció elmélyítésére, a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) megerősítésére, valamint a fegyelmezett, reformalapú költségvetési egyensúly megteremtésére épül. Az Orbán-kormányt követő kabinet egy strukturálisan instabil, magas államadósság-finanszírozási költségekkel és jele
A kriptopiacok által diktált nonstop tempó utolérte a hagyományos pénzügyi világot is. A Financial Times értesülései szerint a Londoni Értéktőzsde (LSE) azt tervezi, hogy 2027 első felében elindít egy különálló, éjszakai kereskedési platformot. Az új kereskedési felület londoni idő szerint délután 17:00-tól reggel 7:50-ig üzemelne egy rövid, 30 per
A Győri Fellebbviteli Főügyészség a büntetés súlyosítását indítványozta abban az ügyben, amelyben két olasz és egy kolumbiai férfi hamis pénzt hozott forgalomba Magyarországon. Mindhárom vádlott egy cirkuszban dolgozott.
Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
A STADA Health Report 2026 szerint az európai egészségügyet ma három egymással párhuzamos folyamat alakítja: az egészségügyi rendszerek továbbra is jelentős nyomás alatt állnak, az emberek egyre aktívabb szerepet vállalnak a saját egészségük alakításában, miközben a mesterséges intelligencia gyors ütemben válik a mindennapi egészségmegőrzés részévé
A JPMorgan és több más amerikai nagybank közel áll a megállapodáshoz arról, hogy finanszírozást nyújtsanak Japán 550 milliárd dollár értékű amerikai beruházási programjához – közölte a tárgyalásokat közelről ismerő két forrás. Ez a finanszírozás segítséget nyújtana Tokiónak a Donald Trump amerikai elnök felé tett vállalásai teljesítésében.
A nemzetközi gazdasági és geopolitikai helyzet ellenére az emberek nem mondanak le az utazásról: 74 százalék továbbra is tervez nyaralást. Az Ipsos legfrissebb nemzetközi kutatása szerint az emberek továbbra sem mondanak le az utazásról, ugyanakkor a növekvő költségek és a geopolitikai bizonytalanság miatt tudatosabban terveznek: előtérbe kerülnek
Miközben zajlik a vita a jégkármérséklő rendszer körül, a védekezés magasabb fokozatba kapcsolt. A rendszert üzemeltető agrárkamara jogszabályi kötelezettségeire hivatkozik, az ellene tiltakozók pedig petíciót adnak át a szakminiszternek.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 10 millió forint közigazgatási bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re, mert a társaság az év 16. játékhetén lebonyolított Skandináv lottó, Hatos, és Ötöslottó, valamint Joker sorsolásoknál a jóváhagyott játéktervektől eltért; mindez azonban a vizsgált sorsolások eredményét nem befolyás
A bérsáv kalkulátor a megadott bemeneti adatok alapján automatikusan kiszámítja egy pozícióhoz tartozó bérsáv határait (minimum, középérték, maximum), illetve segít elhelyezni egy adott munkavállalót a sávon belül.
A magyar vezetésű nemzetközi kutatás szerint a jelenlegi vállalásoknál jóval nagyobb területen lenne indokolt a vizes élőhelyek rehabilitációja, ami a mezőgazdaság számára is fontos előnyökkel járhat.
Először végeztek hazánkban kontrollált terepi vizsgálatot arról, hogy a Magyarországon alkalmazott földi szúnyoggyérítés a csípőszúnyogok mellett milyen hatással van más repülő rovarokra. A Hun-Ren Ökológiai Kutatóközpont kutatóinak eredményei szerint a kezelés rövid távon átlagosan közel felére csökkentette a szúnyogok számát, ugyanakkor jelentős
Őszintén beszélt visszavonulásának okairól Máté Gábor. A Katona József Színház korábbi igazgatója elárulta, hogy nemcsak az intézmény vezetését adta át, hanem a színészettől is tudatosan búcsút vett, mert úgy érezte, a színpad már több szorongást okoz számára, mint örömöt.
Az elmúlt hetek elszórt záporai nem hoztak országos enyhülést: a kukorica és napraforgó zöld tömege sok helyen gyengébb a korábbi évekhez képest, az aszály továbbra is kiterjedt károkat okoz.
A magyar agráriumot, azon belül a takarmányipart és az állattenyésztést is példátlan kihívások elé állítja a klímaváltozás, a felvásárlási árak drasztikus csökkenése, valamint a növekvő önköltségek. Bár a növénytermesztők, illetve a tej- és sertéságazat szereplői jelenleg súlyos veszteségeket könyvelnek el, Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazga
Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) a választás utáni rekordösszegű lottónyereményeket követően lefolytatott vizsgálat végén. Részletek. Az áprilisi országgyűlési választást követő héten négy nap
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 10 millió forint közigazgatási bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re, mert a társaság az év 16. játékhetén lebonyolított Skandináv lottó, Hatos, és Ötöslottó, valamint Joker sorsolásoknál a jóváhagyott játéktervektől eltért. De, ami a lényeg: mindez azonban a vizsgált sorsolások eredményét ne
Eddigi csúcsára emelkedett a vállalkozások üzleti hangulata a második negyedévben a VOSZ barométere szerint. Perlusz László főtitkár az InfoRádióban ugyanakkor arról is beszélt, hogy a forint túl erős, és egyéb tényezők sem könnyítik meg a vállalkozók helyzetét.
Kedden kivételes eljárásban tárgyalta és 180 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül el is fogadta az iskolakezdési támogatás bevezetéséhez szükséges törvénymódosítást az Országgyűlés. A kormány tájékoztatása szerint mintegy 400 ezer gyermek számíthat a juttatásra.
A kiéleződő közel-keleti háború ellenére tartotta magát a június 23-i kamatdöntő ülésen felvázolt menetrendhez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, amely júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Keddi ülésén 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. A lépés nem okozott meglepetést, hiszen a jegybank már egy hónapja jelezte, hogy további kamatcsökkentések jöhetnek.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 5,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle is 25-25 bázisponttal mérséklődött - jelentette be a jegybank.
Újabb piaci visszajelzés érkezett arról, hogy átalakulóban vannak a közép-európai földgáz-áramlások. Az FGSZ éves kapacitásaukcióinak eredményei szerint továbbra is erős a kereslet a déli és délkeleti importútvonalak iránt, miközben az osztrák irány szerepe mérséklődik. Különösen nagy volt az érdeklődés a Románia felől érkező kapacitások iránt, ami
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 5,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, a kamatfolyosó két széle is 25-25 bázisponttal mérséklődött.
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Ha csak marketingcélból alkalmaznák, akkor tilos lesz a műanyag csoportos csomagolás, de mi a helyzet az ásványvízzel, ahol például a szállításhoz muszáj ehhez a megoldáshoz nyúlni?
A hétfő esti szintekhez képest mérsékelt erősödéssel indítja a napot a forint. A hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama a 360-as szinthez közeledik. Közben délután megjelent a Magyar Nemzeti Bank vártnak megfelelő kamatcsökkentő döntése.
A várakozásoknak megfelelően 6,00 százalékról 5,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a jegybank monetáris tanácsa. A lépés hatással lehet a hitelek árazására is: így például csökkenhet a különbség a támogatott és a piaci feltételű lakáshitelek kamatai között.
A levendula rendkívül kedvelt növény, és minden kerttulajdonos örül, ha levendulája hosszan virágzik a kertben. Ennek érdekében erre a néhány dologra érdemes figyelni.
A Magyar Közlöny 93. számában kihirdették Magyarország alaptörvényét, egységes szerkezetben, amely tartalmazza a múlt héten az Országgyűlés által elfogadott tizenhetedik módosítást is.
Harminchét százalékkal nőtt Ukrajnában a háborúban megölt vagy megsebesült civilek aránya az idei év első hat hónapjában - közölte kedden az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR).
A Novo Nordisk pert indított egy amerikai szövetségi bíróságon versenytársa, az Eli Lilly ellen. A dán gyógyszergyártó azzal vádolja riválisát, hogy megtévesztő reklámkampányokban azt állította a saját fogyást segítő készítményeiről, hogy azok hatékonyabbak a Novo Nordisk termékeinél.
A repce sorsa az elmúlt években rapszodikusan alakult: csökkent a vetésterület, szélsőségesebbé vált az időjárás, és a növényvédelmi lehetőségek is szűkültek.
A párt kommunikációs rendszerét és adatbázisait foglalták le. Mi történt? Az ügyészség nyomozói kedden előzetes bejelentés nélkül megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban, hogy lefoglalják a párt kommunikációs rendszerét és adatbázisait – ezt állítja Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek eljuttatott közleményében
Őszintén mesélt egészségéről Sharon Stone. A színésznő elárulta, hogy tavaly saját döntéséből elhagyta az utolsó, még a 2001-es stroke-ja után felírt gyógyszerét, később pedig a marihuánafogyasztással is felhagyott – állítása szerint mindkettő komoly megpróbáltatást jelentett.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. A közel-keleti háború kiújulása óvatossá teheti a jegybankot, ennek ellenére augusztusban várhatóan tovább csökkenhet a kamatszint, ha nem romlik jelentősen a nemzetközi hangulat.