Donald Trump hatalmas kriptovagyona vált a legfőbb akadállyá Amerikában a digitális eszközökre vonatkozó szabályozás elfogadásában - számolt be a Bloomberg.
Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) PR-munkatársa az MTI-t.
Világhírű, de sokszor méltatlanul kezelt fürdők, római kori emlékek, budafoki pincék, bezárt múzeumok és ipari műemlékek várják, hogy végre bekapcsolódjanak a város vérkeringésébe. Ha a főváros ki akar lépni az alacsonyabb költésű, szűkebb élménykínálatra épülő turisztikai modellből, három irányban kell szintet lépnie: javítani kell a meglévő szolg
A Franciaország délnyugati részén és Spanyolország középső területein tomboló erdőtüzek miatt már több mint 200 ezer ember kényszerült otthona elhagyására. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy Sébastien Lecornu francia miniszterelnök egy A400M típusú katonai szállítórepülőgép bevetését is elrendelte a lángok megfékezésére.
Bár a HR-vezetők egyre nagyobb szerepet vállalnak a vállalati AI-stratégiában, a technológia hatékonyságába vetett hitük némileg csökkent. A legfrissebb kutatások szerint a túlélés záloga az, ha a HR képes túllépni az egyszerű tartalomgyártáson, és valódi partnerként kezeli az algoritmusokat.
Már most érdemes kihelyezni a sárga ragacslapokat. A védekezést nem lehet egyetlen permetezéssel letudni: a fertőzött termés összegyűjtése és a folyamatos ellenőrzés is elengedhetetlen.
Az elmúlt években az Európai Uniós irányelvek teljesen felforgatták a kriptovaluta-piacot: nem elég ugyanis, hogy a MiCA-irányelvek az innovációval szemben a szabályozási hátteret helyezik előtérbe, de a decentralizált, cenzúraálló ipart olyan kérdésekbe is belevonják, mint az orosz-ukrán háború – ez pedig érzékenyen érintheti a Justin Sunhoz köthe
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Rendkívüli éjszakai aszfaltjavítást rendelt el a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Hungaroringen, miután a Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki szabadedzésein a pilóták a frissen felújított pálya burkolatának töredezésére és a veszélyesen alacsony tapadásra panaszkodtak - tudósított a szeretlekmagyarorszag.hu.
A kriptovaluta piacok sok olyan kereskedőt vonzanak, akik gyors árváltozásokat keresnek. A különböző módszerek eltérő utakat biztosítanak a vásárlóknak. Ezen opciók feltárása segít eloszlatni a modern piaci működéssel kapcsolatos zavarokat. A kripto CFD fogalmának megértése A különbözeti szerződés egy egyértelmű pénzügyi megállapodás a vevő és a br
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Az internet mára a mindennapjaink része lett, de vajon mennyire ismered az online világ kultúráját? Tudod, mit jelentenek a népszerű rövidítések, mémek vagy digitális kifejezések? Teszteld a tudásodat ezzel a 7 kérdéses kvízzel! A kiemelt kép forrása: 123RF.
A Felvi ponthatárok 2026-os kihirdetése sok fiatal továbbtanulási terveit írhatta felül egyik pillanatról a másikra. Ám az idei felvételi időszak még azoknak is tartogat lehetőségeket, akiknek nem sikerült bejutni egyik megjelölt szakra sem: erre szolgál a pótfelvételi 2026-ban is. Bár alapvetően hasonlít az általános felvételire, az egyetemi pótfe
Több mint 160 százalékkal nőttek az egészségügyi reálkiadások tíz fejlett országban 1990 és 2024 között, miközben a születéskor várható élettartam 76,5 évről 82,4 évre emelkedett. A társadalom mégsem érzi egészségesebbnek magát, mivel a krónikus betegségek aránya stagnál, az elhízás pedig nőtt, ami arra utal, hogy a megnyert plusz évek betegséggel
Az egyik legnagyobb kártevő a házi kertben a paradicsomvész, más néven fitoftóra. Megmutatjuk, hogyan ismerd fel gyorsan a tüneteket, és milyen hatásos védekezési módokkal óvhatod paradicsomaidat a barna foltok és termésrothadás ellen.
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település irányába lesz könnyebb az eljutás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé. A szakmai álláspontokkal összhangban lévő, nagyszabású kapacitásbővítés a napenergiát hatékonyan kiegészítve stabilizálja a villamosenergia-hálózatot, mérsékli a piaci áramárakat, és érdem
Az előzetes adatok alapján hidegrekord dőlt, a nyár közepén jól jöttek a kabátok. Szokatlanul csípős, őszies hajnalra ébredhettünk 2026. július 25-én: a kánikula helyett helyenként kabátért kellett nyúlnia annak, aki korán útnak indult.
Sok háziasszony és gazda tapasztalja, hogy a sárgabaracklekvár főzése során a lekvár könnyen megbarnul, elveszíti élénk narancs színét, vagy éppen túlságosan folyós marad. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan őrizhető meg a lekvár vonzó színe, melyek a kulcsfontosságú technológiai lépések, és hogyan kerülheted el a szín- és állagromlást.
A felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy
Egy friss kutatás szerint az AI-alapú keresési összefoglalók már most jelentős látogatottságcsökkenést okoznak, különösen az útmutatókat és könnyen összefoglalható tartalmakat közlő oldalakon. Megöli a weboldalakat a Google AI-keresője?
50 év felett a teherbeesés esélye 1 százalék alatt mozog. Ezért egyes külföldi klinikák a piaci rést felismerve, célzottan az 50 feletti nőknek kínálják a donor petesejtes lombikprogramjaikat.
A hőhullám előtt még egy hidegfront hoz néhány zivatart. Vasárnap délután előbb nyugaton, este a középső, éjjel már a keleti tájakon is lehetnek záporok, zivatarok, viszont országos eső nem várható.
Hogyan kell szabályosan eljárni, ha egy munkavállaló bérére több letiltás érkezik, köztük a NAV-tól is. Mennyit lehet levonni, mi a helyes sorrend? Az Adózóna oldalán érkezett olvasói kérdésekre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket – jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
Taxisokat ellenőrzött a főváros több kerületében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) a Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársainak közreműködésével.
Kinek ne lenne ismerős a népszerű Rambo című film és a főhősét alakító Sylvester Stallone? Nos, Dustin Hoffman meglepő dologról mesélt: ő kapta meg először a szerepet.
Ukrajna számos orosz célpontot támadott ma, köztük hajókat és olajipari létesítményeket. Az ukrán erők csapást mértek egy gyártóüzemre is, amely orosz repülőgépekhez és rakétarendszerekhez készít alkatrészeket.
A nyári kapor másodvetése a kovászos uborka idényéhez igazítva nem csupán friss fűszernövény ellátást biztosít, hanem alkalmazkodik a forró júliusi időjáráshoz is. Megmutatjuk, hogyan válhat a szakaszos vetés és a megfelelő körülmények garantált sikerré a kiskertben.
Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a tó - derül ki a HungaroMet Zrt. szombati Facebook-bejegyzéséből. átlagértéket, amiben a hónap végi extrém hőség mellett a Balaton alacsony vízállása is szerepet játszott. A júliusi változékony időjárás után a jö
Ukrajna gyorsított EU-csatlakozása ellen szólalt fel Ausztria európai ügyekért felelős minisztere. Claudia Bauer szerint a 39 milliós lakossággal és a miénktől teljesen eltérő mezőgazdasági szerkezettel rendelkező Ukrajna csatlakozása jelentősen megváltoztatná az EU-t.
Sokan próbálják szebbé tenni a pázsitot egy-egy árnyékos fa alatt, de csalódottan tapasztalják, hogy itt a fű sosem lesz mutatós. A hibát majdnem minden kerttulajdonos elköveti!
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős minisztérium elindítja a szakmai egyeztetést a közmédia megújulásáról, amelynek célja, hogy az észrevételekkel majd segítse a nyilvános pályázat útján kiválasztott leendő vezérigazgató munkáját - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
A globális részvénypiacok legfontosabb kérdése jelenleg az, hogy érdemes-e megtartani vagy megvásárolni a mesterségesintelligencia-láz által hajtott félvezetőgyártók részvényeit. Az iparági papírok tavaszi duplázódását egy 20 százalékos korrekció követte, ami élesen megosztja a befektetőket. Egyesek kiváló beszállási lehetőséget látnak a visszaesés
Elon Musk bejelentette, hogy a Grok Imagine mesterségesintelligencia-platform még 2026 vége előtt elkészíti Homérosz Odüsszeiájának „történelmileg pontos” és az eredeti műhöz hű filmadaptációját.
Kihúzták az Ötöslottó 2026/30. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezúttal nem volt telitalálat, így a főnyeremény összege tovább halmozódik: a 31. héten már 1 milliárd 400 millió forintért izgulhatnak az ötös lottó játékosai.
Elemzésünk Orbán Viktor különutas, szuverenista gazdaságpolitikáját állítja szembe Magyar Péter euróbevezetést célzó programjával. Míg a volt kormányfő a forintot a versenyképesség és függetlenség eszközének tekinti, a Tisza Párt a 2030-as csatlakozást látja a stabilitás és a nyugati felzárkózás zálogának. A két álláspont alapvető geopolitikai és
A hőstressz a tejtermelés egyik legmakacsabb kihívása, amely a tehenek komfortérzetét, egészségét és teljesítményét egyaránt rontja. Mivel a hűtőrendszerek üzemeltetése és a munkaerő egyre költségesebb, a gazdák pontosabban szeretnék tudni, mikor válik valóban szükségessé a beavatkozás. Az új, automatizált technológiák a hagyományos megfigyelésnél