A magyar közmédia átalakításának részeként 2026. július 26-án az MTVA beolvadt a Duna Médiaszolgáltatóba, a jogutód szervezet pedig a jövőben Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. néven működik tovább - írta a Media1.
Több, egymásra épülő flottafejlesztést valósít meg a Waberer’s a működési hatékonyság, az üzemanyag-felhasználás és a járművek digitális átláthatóságának további javítása érdekében. A program telematikai rendszerek telepítését, aerodinamikai fejlesztéseket, valamint a 2026-os félpótkocsi-beszerzésekhez kapcsolódó korszerű tengelytechnológia alkalma
A legfrissebb felmérések szerint megtorpant a Tisza Párt és Magyar Péter lendülete, bár a szervezet támogatottsága továbbra is kiugróan magas. Az elemzők az enyhe visszaesést a köztársaságielnök-jelölés körüli elhamarkodott lépéseknek és az elmaradt társadalmi egyeztetésnek tudják be, miközben a kormánypárt népszerűsége egy korábbi zuhanás után mos
Tovább emelkedett a fiatalok személyes jövedelme: a 19–29 évesek becsült átlagos havi bevétele nettó 294 ezer forintra nőtt a második negyedévben, ami történelmi rekordot jelent a K&H ifjúsági index több mint egy évtizedes idősorában. A javulást jól mutatja, hogy a fiataloknak már csak 8,5 százaléka nem rendelkezik saját jövedelemmel, miközben egyr
Régen egy nyaralás megtervezése gyakran egy vastag útikönyvvel, néhány ismerősi ajánlással és az utazási irodák katalógusaival kezdődött. Ma elég néhány percet eltöltenünk a neten, és máris szebbnél szebb strandok, különleges szállások és addig ismeretlen városok jelennek meg előttünk. Az úti cél kiválasztása sokszor már jóval azelőtt elkezdődik, h
A Sziget Fesztival 2026-ban már hivatalos részletfizetési konstrukcióval is elérhető: a Milpay partnerségével a látogatók több részletben fizethetik ki jegyüket vagy bérletüket. A megoldás beleilleszkedik a nemzetközi trendbe, hiszen a nagy fesztiválpiacokon a BNPL, vagyis a "vásárolj most, fizess később" típusú fizetés már tömegesen használt eszkö
A legfrissebb felmérések szerint megtorpant a Tisza Párt és Magyar Péter lendülete, bár a szervezet támogatottsága továbbra is kiugróan magas. Az elemzők az enyhe visszaesést a köztársaságielnök-jelölés körüli elhamarkodott lépéseknek és az elmaradt társadalmi egyeztetésnek tudják be, miközben a kormánypárt népszerűsége egy korábbi zuhanás után mos
A szervezők ismét elhalasztották a 44. LIDL Balaton-átúszást és a Yettel Balaton-áthúzást, a várhatóan túl alacsony vízhőmérséklet miatt. Az esemény tervezett új időpontja augusztus 1., szombat. A plusz idő ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők még tudatosabban készüljenek a megmérettetésre – ebben nyújtanak segítséget Jakabos Zsuzsanna
A külföldi munkavállalás a legtöbb érintett magyar számára pozitív tapasztalat: háromnegyedük szerint azt követően javult az életminőségük, tízből nyolcan pedig elégedettek jelenlegi vagy legutóbbi külföldi állásukkal. Bár továbbra is a magasabb kereset a legfontosabb motiváció, egyre nagyobb szerepet kapnak a családi szempontok is – derül ki a Pro
Rekordközeli választékkal, vadonatúj dizájnokkal és a tavalyihoz hasonló árakkal készül az Auchan az iskolakezdésre. A szeptember 16-ig tartó tanszervásáron több mint 2200 különböző iskolaszer közül válogathatnak a családok, és augusztusban a Családos napra regisztrált Bizalomkártyások egyszeri alkalommal 10%-os kedvezményt is kaphatnak a végösszeg
Nem sokkal azután, hogy Trunk Tamás Velencében készült rendhagyó highend fotósorozattal bejelentette: a WhyWeDream első boot modellje után a márka japán denim nadrágokkal és továbbra is európai gyártású, finom olasz bőr kabátok gyártásával folytatja építkezését, ismét egy váratlan megjelenéssel hívta fel magára a figyelmét.
A pozsonyi foglalások 128%-kal nőttek éves szinten, és a last minute indulások még ennél is nagyobb növekedést mutatnak. A Pozsonyból induló nyaralások átlagosan 14%-kal olcsóbbak lehetnek a hasonló budapesti indulásoknál. A Hévíz-Balatoni repülőtér idén indította el első charter járatait, azonnali és erős kereslettel. A magyar utazók egyre rugalma
Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes Extázis című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve töb
Mai beszélgetőtársam Román Balázs. Balázs és üzlettársa Hampuck Richárd voltak az elsők Magyarországon, akik professzionális médiacégként kezdtek podcasteket előállítani. Ők a Betone stúdió.
Ez a válasz pedig nem más, mint a homokakkumulátor. A finn fejlesztő szerint ezzel megoldható a megújuló energia-források időszakos termelésének problematikája.
A Google új szelfivideós azonosítási funkciót vezet be. Ennek segítségével a felhasználók akkor is könnyebben hozzáférhetnek fiókjukhoz, ha elfelejtették a jelszavukat, vagy már nem tudják használni a megszokott eszközüket. A megoldás a csalások kiszűrésében is segíthet, ugyanakkor adatvédelmi kérdéseket is felvet.
Sokan meglepődve tapasztalják, hogy rozmaringjuk a téli fagyokat nem éli túl, holott mediterrán növényként akár több telet is átvészelhetne. A titok sokszor a megfelelő talajválasztásban rejlik!
Az MTVA közlése szerint augusztus második felében ismét teljes körű hírszolgáltatás lesz az M1-en, miközben a közmédia átalakítása is új szakaszba lépett. A szervezet azt is bejelentette, hogy ősszel jelentősen átalakul a műsorkínálat, és több milliárd forintos költségcsökkentő intézkedéseket hajtanak végre. Az MTVA tájékoztatása szerint újabb mérf
Egy átlagos nyári hétvége bevételének a 2,5–3-szorosát hozza a szállodáknak egy olyan hétvége, amikor F1-es versenyhétvégét rendezhet Magyarország – mondta az InfoRádióban Kovács Balázs, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke. A Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója ugyanakkor arra is kitért, hogy az ő szállodaegységeikben 40 százalék
A KlikkTV mesterséges intelligenciával előállított műsorvezetővel indított hétköznapokon jelentkező híradót a YouTube-on. A Klamancsek Arielláról mintázott virtuális hírolvasó mögött több generatív és automatizációs eszköz működik, a csatorna szerint azonban a témák kiválasztása, a szövegek ellenőrzése és a végső szerkesztői döntés továbbra is embe
A kínai Moonshot AI július 27-én, magyar idő szerint várhatóan 17:00-kor teszi nyilvánosan hozzáférhetővé a Kimi K3 modell súlyait, így a fejlesztők saját szervereken is futtathatják és módosíthatják a vállalat legújabb mesterségesintelligencia-modelljét. A 2,8 billió paraméteres rendszer teljesítménye egyes feladatokban már megközelíti a vezető am
A mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban és halászatban foglalkoztatottak száma 2026 első negyedévében csökkent, miközben az agrárberuházások is visszaestek. A vármegyei adatok jelentős különbségeket mutatnak a foglalkoztatásban és a bérekben, miközben Hajdú-Bihar továbbra is az ország egyik legfontosabb agrárközpontja.
Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója visszautasítja azokat a nézeteket, hogy a kriptocégeknek inkább a mesterséges intelligenciára területére kellene áttérniük. Azzal érvel, hogy az AI által vezérelt agentek ehelyett a kriptoalapú pénzügyi szolgáltatások iránti keresletet fogják felkorbácsolni. Armstrong vasárnap az X-en az ágensek által vez
A szegedi beruházáshoz kapcsolódóan hetvenmilliárd forint infrastrukturális támogatást is vállalt a magyar állam, az ezen felüli közvetlen támogatás összege azonban üzleti titok Velkey szerint.
Végre kirajzolódnak az idei kajsziszezon pontos számai. Míg Törökországban robbanásszerűen nőtt a betakarított gyümölcs mennyisége, addig Európában és Magyarországon az időjárás-függő, felemás képet mutató terméseredmények szabnak irányt az áraknak. Nézzük a legfrissebb adatokat!
A Pest Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki munkahelyi vita miatt támadt kollégájára. Az ügy szóváltással indult, nyelvöltögetéssel, verekedéssel folytatódott, majd kis híján tragédiával végződött.
A nyári utazások során nemcsak új helyeket fedezhetünk fel, hanem érdekes földrajzi, kulturális és történelmi ismeretekkel is gazdagodhatunk. A világ tele van különleges városokkal, lenyűgöző természeti csodákkal és híres nevezetességekkel.
Az Agrár-és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium felkérésére reprezentatív felmérést végez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a jégkármérséklő rendszer további működtetésének támogatottságáról az érintett gazdálkodók körében - írja közleményében a Nak.
Döntött a Médiatanács elnöki tisztségének betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat szövegéről az Országgyűlés művelődési bizottsága a hétfői ülésén. A pályázati felhívást július 31-én jelentetik meg. A testület emellett benyújtja az Országgyűlésnek a Médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról szóló határozati javaslatot.
A nyári szabadságból való hirtelen visszatérés sokkja nemcsak a munkavállalókat terheli meg, de akár a kisebb-nagyobb munkahelyi szervezetek működésében is fennakadásokat okozhat. A WHC szakértői gyakorlati tanácsokkal mutatják be, hogyan előzhető meg a visszatérési stressz, és miként érhető el a fokozatos, mégis hatékony átállás a munkahelyi mókus
A Sziget régóta több egy zenei fesztiválnál, és most újabb társadalmi ügy mellé állt: elindult a Szociety mozgalom, valamint annak első látványos eleme, a Szuper Szociety díj. A kezdeményezés középpontjában a fiatalok mentális egészsége áll, azon belül is azoknak a szervezeteknek, projekteknek és szakembereknek a támogatása, akik nap mint nap a 12–
Árgus szemekkel figyeli az egész világ a közelgő FOMC ülést, ahol az amerikai jegybank az alapkamatról dönt július 29-én. Az energiaválság következtében elszabaduló inflációs nyomás hatására több elemzés arról szól, hogy Kevin Warsh, a Fed elnöke idén akár több lépcsőben is kamatot emelhet, ezzel megszakítva a két éve tartó kamatcsökkentési trended
Az élvonalbeli magyar labdarúgó-bajnokság most elrajtolt szezonjában a csapatoknak valószínűleg sokkal fontosabb lesz, hogy mennyien látogatnak ki a mérkőzéseikre, mint korábban talán bármikor.
Ma már szinte minden előrecsomagolt élelmiszeren megtalálható a tápértéktáblázat, amelynek adatai egyre nagyobb szerepet játszanak a fogyasztói döntésekben.
Nagyszabású napelempark-fejlesztéssel, új gyártósorok telepítésével és nagy teljesítményű, precíziós gépek üzembe helyezésével korszerűsíti veresegyházi központját a GE Vernova.
A hazai dinnye betakarítása és beszállítása érdemi mennyiségekkel július első napjaiban kezdődött. Ekkor a bruttó fogyasztói árak általában a 250-300 Ft/kg sávban tartózkodtak, a nettó termelői árak pedig (a betakarított lédig termékre vetítve) 100-120 Ft/kg között mozogtak.
Az Európában forgalomba kerülő ízesített folyadékkal működő elektromos cigaretták (vape-ek) mintegy 90 százaléka Kínából származik, ahol ezek használata tiltott, miközben az európai vape-piac 35 százalékát már a hamisítványok uralják. A jelenség súlyosságát mutatja, hogy Szerbiában több mint 24 ezer illegális e-cigarettát vontak ki a forgalomból, a
Az augusztusi alaptrágyázás nemcsak a magas hozam, de a megfelelő termésbiztonság alapfeltétele is a repcetermesztésben. A sikeres start kiindulópontja a talaj fizikai-kémiai tulajdonságainak és a repce fajlagos tápelemigényének pontos ismerete. Cikkünkben megmutatjuk, hogyan választható ki a megfelelő Npk összetétel, miként pótolható hatékonyan a
Újabb gyanúsítottakat fogtak el a navosok a dél-alföldi illegális dohánykereskedelmi hálózat felszámolásakor. A korábbi, tavaszi rajtaütést követő nyomozás szálai ezúttal újabb elkövetőkhöz vezettek, a lefoglalt áru értéke így meghaladja az 1,2 milliárd forintot. És még nincs vége.