A sikeres komposztálás egyik titka a megfelelő nedvességtartalom. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan állapíthatod meg otthon, hogy a komposzt túl száraz vagy túl nedves-e – mindezt egyszerű marokpróbával! Praktikus tippek következnek, kifejezetten a nyári, júliusi időszak kihívásaira.
Magyarországon 10 év alatt 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra, ennek ellenére csökkent a feldolgozóipar részesedése a bruttó hazai termékből.
A Manszúrai Egyetem és több egyiptomi intézmény kutatóinak új vizsgálata genetikailag változatos, több gyógyszernek is ellenálló Salmonella enterica törzseket mutatott ki brojlercsirkékben. Az eredmények rávilágítanak arra, hogy a baromfitartásban elengedhetetlen a járványügyi felügyelet erősítése és az antimikrobiális szerek felelősségteljesebb ha
Kisebb pluszokat hozott a hétfői kereskedés a vezető európai tőzsdéken, miközben a páneurópai Stoxx600 gyakorlatilag stagnált, amikor a technológiai (-1,7%) szektor gyengélkedése elhomályosította a közel-keleti feszültségek enyhülése és az olajárak meredek esése által fűtött optimizmust.
A Fidesz-kormány terveiben a feldolgozóipar GDP-arányos súlyának felemelése szerepelt, de ezzel ellentétes eredmény született. Mi történt? Részletes elemzést készített a GKI Gazdaságkutató Zrt. a magyar feldolgozóipar elmúlt 15 évének szerkezeti átalakulásáról, melyből kiderült: hiába szánt az Orbán-kormány 1750 milliárd forintot az ország újraipar
A JPMorgan stratégái arról írtak, hogy egy belső piaci indikátoruk ismét vételi jelzést adott az S&P 500 indexre, ami történelmileg gyakran további emelkedést vetített előre az amerikai részvénypiacon. Az Andrew Tyler vezette csapat szerint az index előtt jelentős felértékelődési potenciál áll, ezért rövid távon továbbra is optimisták az amerik
Két borsodi falu Magyarország leggazdagabb települése, már ami az egy főre jutó, SZJA-alapú jövedelmet illeti, ugyanis a TEIR adatai szerint 2024-ben ez az érték Keresztéte és Tornakápolna településeken volt a legmagasabb. A néhány tucat lakosú települések olyan ismert, tehetős agglomerációs községeket előztek meg, mint Telki, Üröm vagy Nagykovácsi
Módosul a Sziget Fesztivál Nagyszínpadának programja: Tash Sultana lemondta augusztus 12-i koncertjét, a helyére pedig a Carson Coma ugrik be. A magyar zenekar a Twenty One Pilots fellépése előtt lép színpadra.
A friss tőkéből a cég azt szeretné elérni, hogy az USA-ban és világszerte minél több diák és tanár férjen hozzá strukturált AI-oktatáshoz. Mi történt? 4,5 millió dolláros (majdnem másfél milliárd forintos) seed kört zárt a magyar kötődésű imagi, melynek társalapító-vezérigazgatója a Forbes korábbi 30/30-asa, Pálfi Dóra. A kört a Brighteye Venturesé
Egy 1600 hektáros lengyel tejtermelő gazdaság Krone önjáró silózót választott. Az új Big X 780 akár két nap alatt 200 hektár fű betakarítására is képes, miközben a takarmány minőségét is kiemelten szem előtt tartják.
A Johnson & Johnson hétfőn bejelentette, hogy 5,5 milliárd dolláros megállapodást kötött a talkumtartalmú termékei miatt indított perek lezárásáról, miután a vádak szerint a vállalat babahintőpora és más hasonló termékei petefészekrákot okoztak - írja a Bloomberg.
A kormány augusztus elejétől, szükség esetén, literenként további 20-21 centtel csökkentheti az üzemanyagok árát – közölte Tomislav Coric pénzügyminiszter.
A klímaváltozás és a súlyosbodó aszályok miatt nemzeti ügy lett a hazai vízgazdálkodás. Három minisztérium összefogásával megalakult a Vízügyi Munkacsoport, amely a vízmegtartás, az öntözésfejlesztés és a víztakarékos technológiák elterjesztése mellett az engedélyezési eljárások egyszerűsítését tűzte ki célul. A magyar élelmiszer-ellátás és a mezőg
A diákmunkák világa az elmúlt években jelentősen átalakult. Míg korábban a legtöbb fiatal számára a gyorsétterem, a szórólapozás vagy az árufeltöltés jelentette az első munkatapasztalatot, ma már egyre több irodai, informatikai, pénzügyi vagy mérnöki gyakornoki pozíció is elérhető. Ezzel együtt a bérek között is jelentős különbségek alakultak ki.
Olyan étrend-kiegészítőként forgalmazott potencianövelő termékeket azonosított és vont ki a forgalomból Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), amelyek a jelölésük ellenére vényköteles gyógyszerekben alkalmazott hatóanyagokat tartalmaztak.
Egyre súlyosabb demográfiai kihívások elé néz a magyar nyugdíjrendszer, ezért elkerülhetetlenné válhat annak átfogó reformja - figyelmeztet Farkas András nyugdíjszakértő. Szerinte a csökkenő születésszám, a társadalom gyors öregedése és a járulékfizetők számának várható visszaesése miatt a jelenlegi rendszer hosszú távon nem tartható fenn változtat
Soha nem volt még ilyen alacsonyan a Duna Budapesten. Kedd reggel megdőlt a vízállás negatív rekordja, 31 centit mutat a vízmérce - írta meg az Időkép.hu.
Vegyesek az érzések a turizmus alakulásával kapcsolatban. Az erős forint mindenre rányomja a bélyegét. Budapest drágább lett a külföldiek számára, a fővárosi szállodák profitja erőteljesen csökken. A magyar turisztikai és szállodaipar egyik legbefolyásosabb emberével, a Continental Group társalapítójával, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségéne
Az utóbbi időben tapasztalt drasztikus költségsokkok kiemelten érintették a vendéglátást, gondoljunk akár a munkaerőköltségek erőteljes növekedésére, az elszálló inflációra, vagy az energiaárak megugrására. Ezeket a költségeket a vendéglátóipar ugyan igyekezett áthárítani, de a 2021-es felpattanást követő majd minden évben, így - az előzetes adatok
A nyári szünetben a családok napirendje mellett az internethasználati szokások is jelentősen megváltoznak. A gyerekek többet vannak otthon, a szülők közül sokan home office-ban dolgoznak, miközben a háztartásokban egyszerre futnak videóhívások, online játékok, streamingszolgáltatások és okoseszközök. A TARR tapasztalatai szerint ma már legalább akk
Étrend-kiegészítőként forgalmazott potencianövelő termékeket vont ki a forgalomból a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), mert a jelölésük ellenére vényköteles gyógyszerekben alkalmazott hatóanyagokat tartalmaztak. Ezek veszélyesek is lehetnek.
A kétharmados kormányzásból adódó nagy többséggel fogadta el az Országgyűlés a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozását. Az új, kormánytól független szerv feladata a jogellenesen magánkézbe került közvagyon feltárása és visszaszerzése lesz.
A nyári melegben fokozottan veszélyeztetik az esővízgyűjtő hordókat az algák és baktériumok elszaporodása. Fedezd fel, hogyan tarthatod tisztán az öntözővizet faszén és természetes szűrők használatával, hogy mindig egészséges vizet használj kerted öntözésére, növényeid védelmében!
A futballvilág változó erőviszonyairól, a régi nagyhatalmak hanyatlásáról és egy új kihívó felemelkedéséről beszélt honlapunknak Hegyi Iván sportújságíró az egy hete véget ért észak-amerikai világbajnokság után. A labdarúgás ugyan továbbra is emberek milliárdjait ülteti a képernyők elé, de a Sport TV szakkommentátora szerint Brazília elveszítette e
Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a Wall Street-i indexek a technológiai óriások héten érkező gyorsjelentéseire és a Fed kamatdöntő ülésére várva; a Dow kevéssel emelkedett, az S&P gyakorlatilag stagnált, míg a Nasdaq minimálisan esett.
A hivatal elnökét és elnökhelyetteseit a törvény hatálybalépésétől számított 30 napon belül választja meg az Országgyűlés. Mi történt? 143 igen szavazattal, 46 ellenszavazattal kedd délelőtt elfogadta a parlament a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállításáról szóló törvényjavaslatot, írja tudósításában a Telex. A megszavazot
Magyarország hosszú távú oktatási stratégiájának kidolgozásáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki Csapodi Csabát. Az ELTE Tanárképző Központ főigazgatója 2028-ig koordinálhatja az oktatási rendszer jövőjét meghatározó szakmai munkát.
A rendkívüli aszályhelyzet miatt sok kukoricatermelő kényszerülhet arra, hogy a gyengén fejlődő állományokat a megszokott betakarítás előtt zölden levágja és silóként hasznosítsa.
Az Eurostat friss adatai szerint 2026 júniusában Magyarországon éves alapon jelentősen, 13,6 százalékkal csökkent a légi személyszállítás árindexe, miközben az Európai Unió egészében 3,1 százalékos drágulást mértek. Ez első ránézésre kedvező fordulatnak tűnik, és éves összevetésben valóban áresést jelent. A kép azonban árnyaltabb: a magyar mutató k
Alig ért véget az U20-as férfi kézilabda-válogatott történelmi Európa-bajnoki győzelme, máris újabb magyar utánpótláscsapatért szoríthatnak a szurkolók. Július 29. és augusztus 9. között az U18-as válogatott szerepel a szerbiai Európa-bajnokságon, a mérkőzéseket pedig a Sport TV élőben közvetíti.
A rózsa évszázadok óta nemcsak dísznövényként ismert, hanem a konyhában és a gyógyászatban is szerepet kap. De vajon minden rózsa fogyasztható, vagy akadnak közöttük mérgező fajok is?
Az elmúlt években a fesztiváliparban az egyik leggyakrabban feltett kérdés az volt, hogyan lehet megszólítani a Gen Z-t. Azt elemeztük, hogyan változtak meg a fiatalok, milyen platformokon érhetők el, és miért maradnak távol egyre többen a hagyományos fesztiváloktól. VETŐ VIKTÓRIA ÍRÁSA A kérdésfelvetés azonban talán eleve hibás volt. Lehet, hogy n
Számos európai folyón draszikusan alacsony a vízállás, több helyen már egyáltalán nem biztosított a hajózás, teherszállítás. Mi történt? Megdőlt az eddig mért legalacsonyabb dunai vízszint Budapestnél, közölte kedden Facebook-oldalán a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság. A Duna budapesti vízszintje mindössze 31 centiméter volt reggel nyolckor. A
Ha te is gyanús Zoom- és Teams-hívásokat kapsz, akkor van egy jó és egy rossz hírünk. A jó hír, hogy a hackerek gazdagnak tituláltak. A rossz pedig, ha nem figyelsz, gyorsan el is veszik a státuszt biztosító befektetéseidet. Egy kiberbiztonsági cég különös módszerre figyelmeztetett. Az észak-koreai hackerek már nem vaktában lövöldöznek. Előbb gondo
A Velencei-tó öt vizsgált településén közel 7 százalékkal csökkent az eladó lakó- és üdülőingatlanok iránti kereslet 2026-ban az előző év azonos időszakához képest az ingatlan.com adatai szerint. A nyaralók iránti érdeklődés több mint 26 százalékkal esett vissza, miközben a házak kereslete lényegében stagnált.