Egy Bitcoin-fizetés elküldése sokak számára több időt vesz igénybe, mint amennyit foglalkozni szeretnének vele. Meg kell nyitni a tárcát, kimásolnia a címet, átváltani egy másik alkalmazásra, beilleszteni az adatokat, majd bízni benne, hogy minden rendben van, mielőtt megnyomjuk a küldés gombot. A Cake Wallet mögött álló csapat pontosan ezt az élmé
Jövőre így már csak egy csapat fog az NB I.-ben a 2Rule mezeiben pályára állni. A sportszergyártó jelenleg szünetelteti a webshopját, és a közösségi médiából is eltűnt.
Készül az utóbbi évek legnagyobb kiskereskedelmi robbanása: sajtóhírek szerint a Tesco a közép-európai üzletág, így a magyarországi hálózat eladását fontolgatja. A háttérben a Lidl és az Aldi szorítása, valamint a szigorú szabályozások állnak. Vajon tényleg bezárnak a boltok, vagy csak újabb pletykáról van szó?
Július 1-jétől a 2,5 tonna feletti, legfeljebb 3,5 tonnás, díj ellenében végzett nemzetközi áruszállításban vagy kabotázsban használt könnyű haszongépjárművekre is kiterjednek az intelligens tachográfra, valamint a vezetési és pihenőidőre vonatkozó uniós előírások. A Raben Trans European Hungary Kft. szakértői szerint a változás nem csupán adminisz
Figyelmeztető sztrájkot tartanak az IKEA dolgozói csütörtökön. A dolgozók egységes, 6 százalékos alapbéremelést, rendszeres bértárgyalásokat és bértranszparenciát követelnek. A szakszervezet szerint a mostani akciót további sztrájkok is követhetik.
Szinte minden vármegyében nőtt a meghirdetett állások száma a második negyedévben a tavalyi adatokhoz képest. A rég látott, kiemelkedően magas munkavállalói aktivitás pedig valamelyest csillapodni látszik az ország összes régiójában – derül ki a Profession.hu friss, második negyedéves jelentéséből.
Ki másról is szólhatott volna az ankarai NATO csúcs, mint Donald Trumptól? Lehet, hogy csak az amerikai futballválogatott világbajnokságról való kiesése miatti feszültséget próbálta levezetni, de a tőkepiacokat sikerült kilendítenie korábbi nyugodt állapotukból.
A bizalmatlansági indítvány ellenére Szöllősi György maradt a sportújságíró-szövetség elnöke – derült ki a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) megismételt rendkívüli közgyűlése után.
Július 1-jétől a 2,5 tonna feletti, legfeljebb 3,5 tonnás, díj ellenében végzett nemzetközi áruszállításban vagy kabotázsban használt könnyű haszongépjárművekre is kiterjednek az intelligens tachográfra, valamint a vezetési és pihenőidőre vonatkozó uniós előírások. A Raben Trans European Hungary Kft. szakértői szerint a változás nem csupán adminisz
A magyar mezőgazdaságot egyszerre sújtja az erősödő forint és a csökkenő világpiaci árak miatti bevételkiesés. A magas hazai termelési és finanszírozási költségek miatt az ágazat jelentős versenyhátrányba került a régiós piacokon, a helyzet rendezéséhez pedig átfogó fejlesztésekre és gyorsabb kamatvágásra lenne szükség - tudósított az Agrárszektor.
Az európai trendekkel összhangban emelkedik a hazai szifiliszes megbetegedések és az ezzel összefüggő halálesetek száma. A tragikus kimenetelű csecsemőfertőzések jelentős része a terhesgondozásból kieső, strukturálisan hátrányos helyzetű csoportokat érinti.
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vette a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést. A kezdeményezés egy olyan kérdést helyez a középpontba, amely ma már sokakat foglalkoztat: mi történik, ha a mesterséges intelligencia átveszi a munka egy részét, miközben a gazdaság tovább növekszik, de a megélhetés e
Több ezren vesztették életüket Németországban a június közepén kezdődött hőhullám miatt - derült ki a Robert Koch Intézet (RKI) csütörtöki jelentéséből.
Nehéz időszaka van a német Hugo Boss divatmárkának. Mi történt? A Hugo Boss vezetése arra biztatja részvényeseit, hogy utasítsák el a brit Frasers Group felvásárlási ajánlatát, mert szerintük az nem tükrözi a német divatmárka valódi értékét és jövőbeli lehetőségeit, írta csütörtökön a Reuters. Részletek. A Frasers részvényenként 38 eurót (kerekítve
Négy új kartelleljárást indított 2026-ban, így jelenleg összesen 21 kartellügyet vizsgál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH az Integritás Hatóságtól kapott minden jelzést megvizsgált, és döntő többségükben eljárásokat indított.
Néhány napja az egész országot megrendítette a hír: 83 éves korában elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A magyar színjátszás meghatározó alakja előtt a TV2 Csoport minőségi szórakoztatásért felelős csatornája, a Prime rendkívüli műsorváltozással tiszteleg. Szombaton és
Jókor írtam az előző, a peronoszpóráról szóló felhívásom. Az Omsz térképén kattintsanak a térkép felett, a dátum melletti ►jelre és június 24-től napi bontásban követhetik a levélnedvességgel, a légköri párával kapcsolatos adatokat. A fogékony almatermésűeknél a varasodás, a csonthéjasoknál pedig a levélbetegségek is megélénkülhettek. A molyokat ne
A Science Robotics címlapjára került az a nemzetközi kutatás, amelyben Nagy Máté, a Hun-Ren Ökológiai Kutatóközpont és az Elte kutatója is részt vett. A zebrahalak rajmozgását vizsgáló Vr-rendszer új megközelítést adhat az autonóm robotok irányításához.
Grósz Judit, a közmédia megújításáért felelős miniszteri biztos LinkedIn posztban mutatta be, hogyan néz ki a közmédia új irányítási rendszere. Az új struktúra lényege, hogy a közmédia irányítása három szereplő között oszlik meg: egy tulajdonosi jogokat gyakorló testület, egy társadalmi kontrollt gyakorló tanács és egy független felügyeleti hatóság
Szinte minden vármegyében nőtt a meghirdetett állások száma a második negyedévben a tavalyi adatokhoz képest. A rég látott, kiemelkedően magas munkavállalói aktivitás pedig valamelyest csillapodni látszik az ország összes régiójában – derül ki a Profession.hu friss, második negyedéves jelentéséből.
A Media1 birtokába került levél szerint Grósz Judit közmédiáért felelős miniszteri biztos arról tájékoztatott egyes médiaszervezeteket, hogy lezárult a közmédia átalakításának első, átmeneti szakasza, a következő időszakban pedig szakmai és társadalmi egyeztetés indul.
A közel-keleti konfliktus ismételt eszkalációja globálisan erősítette a felfelé mutató inflációs kockázatokat, amire válaszul emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok.
A polgári jog, így a Polgári Törvénykönyv védelemben részesít minden személyiségi jogot, de bizonyos személyiségi jogokat külön is nevesít. Ide tartozik a magántitokhoz fűződő jog is, amely az egyénnek a saját adatai, titkai feletti rendelkezést testesíti meg. Hogyan valósul meg a magántitok védelme? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
Évről évre kevesebb gyermek születik, miközben a várható élettartam folyamatosan növekszik. Ebből az következik, hogy egyre kevesebb aktív dolgozónak kellene járukként befizetnie az egyre több nyugdíjas ellátáságoz szükséges pénzt. Ez alapjaiban írja felül a jövőnkről alkotott elképzeléseinket, és elkerülhetetlenné teszi a kérdést: ki gondoskodik m
A június végi extrém európai hőhullám hatásait elszenvedve valószínűleg sokakban felmerült a kérdés, hogy látva az eddig meglehetősen sikertelen kibocsátáscsökkentési törekvéseket az emberiség a jövőben vajon mikor fordul bizonyos geomérnöki megoldások felé a bolygó lehűtése érdekében? Ezen megoldások veszélyeire számtalan korábbi munka felhívta má
Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletág vezetője az InfoRádióban rögzítette: Irán egyetlen stratégiai fegyvere a "Hormuzi-szoros-kártya", Donald Trump nyilatkozatait pedig ma már sokszor csak mosolyogva rovátkázzák. Oroszország mindeközben exportkorlátozást jelentett be; nem éppen olyan idők jönnek, amel
9 nap múlva, július 18-án rajtol el a teltházas 44. Lidl Balaton-átúszás. Magyarország és Európa egyik legrégebbi és legnagyobb nyíltvízi szabadidősport-eseményén a résztvevők biztonságát a világ leghosszabb tavi hajófolyosója vigyázza, amelyet katonai technikával építenek fel a két part között.
Afrikai sertéspestis (Asp) jelenlétét igazolták egy vaddisznóban Németország keleti részén. Az illetékes hatóságok tájékoztatása szerint a térségben az utolsó hivatalosan igazolt esetet több mint egy éve regisztrálták - írta meg a Reuters.
A kereslet meghaladja a kínálatot, a gyümölcsök minősége kiváló, a betakarítás pedig zavartalanul halad Franciaországban. A termelők ugyanakkor továbbra is magas kártevőnyomással és a kereskedelmi láncok árleszorító hatásával küzdenek.
Négy új kartelleljárást indított 2026-ban, így jelenleg összesen 21 kartellügyet vizsgál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH az Integritás Hatóságtól kapott minden jelzést megvizsgált, és döntő többségükben eljárásokat indított.
Megszerezte az első jogerős építési engedélyét a Green Energy Investhor Zrt.: négy hatalmas, 215 méter magas szélturbina épülhet meg Bana külterületén. Ez az első lépése annak az országos programnak, amely a tervek szerint csaknem a háromszorosára növeli a jelenlegi hazai szélerőművi kapacitást, stabilizálva az ország energiaellátását.
Mérsékelt élénküléssel indult a nyári szezon a dél-alföldi régió üdülőövezeteiben; a vásárlók kétharmada továbbra is helybeli vagy a régióból érdeklődik, ugyanakkor egyre nagyobb számban jelennek meg a nyugat-magyarországi és fővárosi vásárlók, akik kiszorulnak a drága balatoni és velencei-tavi piacokról - közölte az OTP Ingatlanpont legfrissebb el
Közel egyéves előkészítő munkát követően elkészült a civil klímatörvény-javaslat, amelynek kidolgozásában 200 civil és szakmai szervezet, valamint 40 szakértő vett részt. A dokumentumot átadják a kormánynak – közölte Baranyai Gábor jogász, a tervezet kodifikációjának vezetője, a javaslat csütörtöki sajtótájékoztatón tartott bemutatóján.
A kriptovaluta-piac egyik szépsége, hogy ugyanazok a narratívák és forgatókönyvek időről időre újra és újra visszatérnek: amikor senki sem figyel a piacra, a szemfüles kereskedők a felszín alatt megtalálhatják az egyetlen jövedelmező alternatívát, ahol a figyelem a fundamentumok helyett a spekulációra terelődik át. Erről szólhat a kibontakozóban lé
Megszűnik két régi televíziós csatorna Magyarországon és egy rádió is elköszön. Mindegyik közel 20 éve szerepelt a kínálatban, most azonban búcsút intenek a nézőknek.
Kenya és Nigéria vezeti a globális rangsort, az emberek 68 százaléka azt mondja, hogy a legtöbb hír nagy részében bízik. Finnország vezeti Európát, míg az Egyesült Államok a lista alján áll, mindössze 25 százalékkal, Tajvan és Kolumbia mellett.
Miközben a globális népesség összessége még növekvő pályán mozog, Európa és azon belül Magyarország éppen az ellenkező demográfiai trenddel néz szembe: évről évre kevesebb gyermek születik, a várható élettartam pedig folyamatosan növekszik. Ez a szétnyíló demográfiai olló elkerülhetetlenné teszi a kérdést: ki gondoskodik majd rólunk időskorunkban?
Alig vezette ki a kormány az üzemanyagok védett árát, máris több olyan piaci folyamat indult be, amely könnyen újra felfelé hajthatja a hazai benzin- és dízelárakat. Az orosz dízelexport leállítása, az iráni konfliktus miatt megugró olajár és a gyengülő forint egyszerre helyezhet nyomást a magyar autósokra – a kérdés pedig az, hogy ha valóban elind
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) emelkedett csütörtökön délelőtt. A közel-keleti helyzet eszkalálódása ellenére a világpiaci kőolajárak elkezdtek csökkenni.
Szloboda László a nemzetközi reklámipar egyik legsikeresebb magyar alkotója, jelenleg a BBH USA New York-i irodájának Group Creative Directora. A Burger King Whopper Detour kampányán dolgozó kreatívként Cannes Lions Titanium Grand Prix-t és további két cannes-i Grand Prix-t nyert; eddigi eredményi között Grand Cliók, One Show-, D&AD- és New Yor