2026. július 10. péntek

júl. 10
7:21
Jelentősen csökkent a háztartások inflációs várakozása és javult az anyagi helyzetükre vonatkozó várakozásuk is (Helló Sajtó!)
A Magyar Nemzeti Bank felmérése szerint a háztartások inflációs érzékelése és várakozása is érdemben mérséklődött. Javult az anyagi helyzetükre vonatkozó kilátásuk is: a javulást várók aránya a munkaképeskorúaknál 2022 óta először meghaladta a romlást várókét. A megtakarítási szándék stabil, a hitelfelvételi kedv pedig emelkedett.
júl. 10
7:27
Ismét megmutatta izmait a forint (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben ma reggelre a nemzetközi bankközi devizapiacon.
júl. 10
7:27
Befagyasztották az ellopott stabilcoinokat, de a károsult mégsem kapta vissza őket (Kripto Akadémia)
Amerikai ügyészek szerint az egyik legnagyobb stabilcoint kibocsátó cég, az USDC mögött álló Circle azután sem juttatta vissza egy csalás áldozatának pénzét, amikor az ellopott összeget már sikerült befagyasztani. A cég azzal védekezik, hogy nem hajthatja végre a kért eljárást. Az ügyben egy körülbelül 400 000 dolláros (kb. 125 millió forintos) kri
júl. 10
7:27
Fordulat a tőzsdéken az iráni eszkaláció után (Portfolio)
Az iráni helyzet eszkalációja miatt világszerte korrekció bontakozott ki a hét során a világ tőzsdéin. Csütörtökön viszont már emelkedtek az európai és amerikai részvénypiacok, péntek reggel pedig Ázsiában is jó volt a befektetői hangulat. A vezető ázsiai részvényindexek emelkedtek, a Kospi vezetésével, a dél-koreai tőzsdén újra nagyot mentek a tec
júl. 10
7:27
Az új kormány egy legnagyobb kihívása:megtorpanhat a tudásalapú gazdaság (Növekedés)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában az új magyar kormány előtt álló rövid- és hosszútávú gazdasági kihívásokat mutatja be. A cikksorozat kilencedik részében a hazai szolgáltató ágazatok helyzetét vizsgálja meg: hogyan nőhetne tovább a hazai szolgáltatóipar, miközben a demográfia erős határokat szab.
júl. 10
7:33
Fittyet hány a gyengülő hangokra a forint (Privátbankár)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben ma reggelre a nemzetközi bankközi devizapiacon.
júl. 10
7:33
Súlyos erdőtűz pusztít Spanyolországban, már 12-en életüket vesztették (Portfolio)
Tizenkét ember vesztette életét egy pusztító erdőtűzben a dél-spanyolországi Almería tartományban. A lángok megfékezésén jelenleg százötven tűzoltó dolgozik, közölte az andalúziai katasztrófavédelmi ügynökség pénteken hajnalban.
júl. 10
7:33
Rendkívüli fordulat a devizapiacon: meglepő dolog történt a forinttal péntek reggel (Pénzcentrum)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
júl. 10
7:39
Ki nem találnád, mi maradt Orbán utolsó négy évnyi programjának hivatalos nyilvántartásából, már ha létezett ilyen (Forbes)
Orbán programnaptárának nyomát sem találta a Ruff Bálint-féle tárca, egyedül Rogán szabadságairól van némi adatuk.
júl. 10
7:45
Erősödött a forint reggel (Adózóna)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon – közölte az MTI.
júl. 10
7:45
Poli Computer beolvad a 4iG-be (Mínuszos)
A Poli Computer PC a 4iG Informatikai Zrt.-be olvad be szeptember végén, miközben a dolgozók
júl. 10
7:51
Jöhet a digitális euró (Piac és Profit)
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésének szavazásán az EP-képviselők többsége támogatta a digitális euró bevezetését célzó javaslatról tervezett tárgyalások megkezdését – tájékoztatott az uniós parlament.
júl. 10
7:51
Az egészséges étkezés egyik legfontosabb eleme az orrunk előtt van, mégsem kezdünk vele semmit (Forbes)
Igazából nem látványos hibákról van szó, hanem elsőre logikusnak tűnő mintákról.
júl. 10
7:51
Kőből mestermű – ilyen kihívások várnak a WorldSkills Shanghai kőfaragó versenyzőire (Szakmát Szerzek)
Milyen tudás kell ahhoz, hogy valaki a világ legjobb fiatal kőfaragói között versenyezhessen? Megmutatjuk, milyen kihívások várnak a WorldSkills Shanghai kőfaragó versenyzőire, és miért számít ez a több ezer éves mesterség ma is modern, kreatív és értékes szakmának. A kőfaragás az egyik legősibb mesterség, amely ma is fontos szerepet tölt be az épí
júl. 10
7:51
Érintésmentes őrangyal az inkubátorban: magyar kutatók fejlesztése forradalmasítja a koraszülöttek megfigyelését (Helló Sajtó!)
A HUN-REN Sztaki és a Semmelweis Egyetem kutatói mesterséges intelligencián alapuló kamerarendszert fejlesztettek ki, amely vezetékek és fizikai szenzorok nélkül figyeli a koraszülött babák testhelyzetét és mozgását. A technológia diagnosztikai adatokkal segítheti a NICU-szakembereket, miközben kíméli az újszülöttek érzékeny bőrét.
júl. 10
7:57
Ma már ugyanazt a digitális színvonalat várjuk el a nyaralóban, mint otthon (MMonline)
Miközben egyre többen töltenek hosszabb időt nyaralójukban vagy második otthonukban, a digitális szolgáltatásokkal kapcsolatos elvárásaik is átalakultak. A felhasználók ma már ugyanazt a kényelmet várják el ezeken a helyszíneken is, mint állandó lakóhelyükön: stabil internetet és televíziót. Emellett sokak számára fontos szempont, hogy szolgáltatás
júl. 10
7:57
Jakupcsek Gabriellát biztonsági emberek kísértek ki a közmédiából (Médiapiac)
Történelmi jelentőségű átalakulások zajlanak a közmédiában: kedden délután leállt az M1 hírszolgáltatása, a Kossuth rádió frekvenciáján pedig átmenetileg a Bartók rádió műsora volt hallható. Ezzel párhuzamosan az MTVA új, ideiglenes vezetése is elfoglalta a helyét, miközben a korábbi vezetőség több tagja távozott.
júl. 10
8:09
Erősödött a forint péntek reggelre (ProfitLine)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
júl. 10
8:09
Kiderült, ki az iráni háború egyik legnagyobb nyertese, akinek szép csendben dollármilliárdokat ugrott a vagyona (Portfolio)
A közel-keleti háború egyik váratlan nyertese Afrika leggazdagabb embere, Aliko Dangote nigériai iparmágnás. Csaknem húszmilliárd dollár értékű olajfinomítója – amelynek felépítése tízéves csúszással és a költségek megduplázódásával járt – februárban érte el a teljes termelési kapacitását. Ez éppen időben történt ahhoz, hogy gázolajjal, kerozinnal
júl. 10
8:09
Kiderült, miért pusztultak el a hatvanpusztai zebrák (Forbes)
Eljárást indítottak az elpusztult zebrák ügyében, ennek eredményei érkeztek most meg. Egy negyedik zebra elhullását még vizsgálja a kormányhivatal.
júl. 10
8:09
Esg érthetően, gyakorlatiasan (Üzletem)
A Vosz Bpvrsz rendezvénye kkv-knak, amelyek előre akarnak lépni.
júl. 10
8:15
MKOE: a Pénzügyminisztérium valakik javára adószabályokat könnyítene, avagy: az M-lap-ügy (Adózóna)
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint a 2026. július 1-jétől hatályos M-lapos szabályok ügyében a Pénzügyminisztériumnak kell számot adnia a szabályozás céljáról, indokairól – derül ki az MKOE Facebook-bejegyzéséből.
júl. 10
8:15
A répa többet ér, mint az ostor (Magyar Mezőgazdaság)
A hajdúnánási központú Tedej Zrt. a térség legnagyobb foglalkoztatójaként több száz család megélhetésében játszik meghatározó szerepet.
júl. 10
8:21
Európát megbénította a hőhullám: halálesetek, tüzek és súlyos károk mindenütt (Alternatív Energia)
A közelmúlt hőhullámának súlyos következményei voltak.
júl. 10
8:21
Újabb gócpont a szomszédban: több mint tízezer sertést ölnek le az afrikai sertéspestis miatt (Agroinform)
Rendkívüli járványügyi intézkedések léptek életbe.
júl. 10
8:21
Milyen felszerelésre van valóban szükség egy szarvasmarhatelepen? (Agrofórum)
Egy szarvasmarhatelep mindennapi működését nem kizárólag az állomány mérete vagy a takarmányozás határozza meg.
júl. 10
8:21
A villanyszámla alapján kapcsolhatják a lámpákat az üvegházakban (Mezőhír)
A mezőgazdaság új korszakába lép: a Led világítás már az időjárás és az áramár alapján is alkalmazkodhat.
júl. 10
8:21
Szemenkénti vetés: fejlődés, sokrétű megoldások a Horschnál (Agrárágazat)
A szemenkénti vetés technológiája a mezőgazdaság változó körülményeihez alkalmazkodva kínál új megoldásokat.
júl. 10
8:21
A fából készült bútorok speciális szabályai az Epr-ben (Transpack)
Az Epr-rendszer fabútorokra vonatkozó szabályai sok faipari vállalkozás számára továbbra is nehezen értelmezhetők.
júl. 10
8:21
Tippelj, mikor hárulhat el az utolsó jogi akadály a több ezer milliárdnyi uniós forrás előtt (Forbes)
A magyar helyreállítási terv elfogadásával nyílhat meg az út az uniós pénzekhez. A döntés már közelebb van, mint gondolnád.
júl. 10
8:27
Bomba formában a forint - jöhet az újabb nagy fordulat? (Portfolio)
Az iráni háborús feszültségek hatására szerdán jelentősen gyengült a forint, ám azóta a magyar fizetőeszköz elkezdett magához térni: tegnap közel 0,8, ma pedig további 0,2 százalékot erősödött az euróval szemben. A dollárral szembeni árfolyam 311,5 körül alakul. A mai napon az európai konjunktúraadatok mellett az iráni-amerikai fejleményekre is érd
júl. 10
8:27
Arland Hybrid: 7000 liter a hatékony permetezésért (GépMax)
Az Arland Hybrid permetező nagy tartálykapacitást, precíz kijuttatást és korszerű vezérlést kínál a növényvédelem számára.
júl. 10
8:27
Durva vihar érkezik ebben a két megyében: jégeső is lecsaphat (Agrárszektor)
Két megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Magyarországon zivatarok veszélye miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.
júl. 10
8:33
Vajon mennyi ilyenkor az infláció Ukrajnában? (Infostart)
Ukrajnában éves szinten lassult a fogyasztói áremelkedés júniusban, míg májussal összevetve csökkenést jegyeztek föl – áll a statisztikai hivatal jelentésében.
júl. 10
8:33
Hibázni ér, sőt kötelező? - pszichológiai biztonság a munkahelyen (HR Portál)
A pszichológiai biztonság alapjaiban határozza meg a vállalati kultúrát és a csapatok valós teljesítményét. Azonban a legfrissebb nemzetközi kutatások szerint a munkavállalók a legkevésbé sem érzik biztonságban magukat a jelenlegi munkapiacon, az elkötelezettség, ami pszichológiai kötődést jelent a munkahelyhez, a csapathoz és a munkához, mélyponto
júl. 10
8:33
Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács: A magyarok többsége tájékozottnak tartja magát az alkoholfogyasztásról – mégis sok a bizonytalanság az alapvető… (Digital Hungary)
Magabiztos tudás vagy makacs tévhitek? A válaszadók 64% hiányolja a hiteles tájékoztatást.
júl. 10
8:39
Tisza-kormány: ma dől el az Uniós pénzek sorsa (Portfolio)
Mozgalmas napot zárt a magyar politika: a kormány három lépcsős tervvel reagál az egyre súlyosabb vízválságra, vízátvezetéseket terveznek, miközben Ruff Bálint Vagyonvisszaszerzési Hivatala újabb kiemelt feladatot kaphat. Újraindítják a korábban leállított észak-balatoni vasúti fejlesztést, és több ügyben is feljelentést tett a kormány. A parlament
júl. 10
8:39
Meddig ellenőrizhet a NAV? Sokan rosszul tudják a pontos szabályt (Haszon.hu)
Bár a köztudatban az él, hogy az adóhivatal öt évre visszamenőleg vizsgálódhat, a pontos jogi szabályozás ennél némileg összetettebb. Nem mindegy ugyanis, hogy mikor adtuk le az adóbevallást, ahogy az sem, hogy az elévülési idő leteltét kinek kell észrevennie és jeleznie egy esetleges ellenőrzés során.
júl. 10
8:41
Megérkezett az időjárás-előrejelzés: ez vár ránk a hétvégén (Portfolio)
A hétvégén többnyire napos, nyárias időre van kilátás, a nappali csúcshőmérséklet szombaton akár a 33 Celsius-fokot is elérheti. A napsütést azonban időnként felhők zavarhatják meg, és az ország több pontján is kialakulhatnak záporok, zivatarok, miközben az északias szél is gyakran megélénkül.
júl. 10
8:51
Kiszóríthatják az EU GDP-jének 15 százalékából Kínát (Portfolio)
Hamarosan bemutatja az Európai Bizottság azt a közbeszerzési reformot, amely lehetővé tenné a tagállami hatóságok számára, hogy előnyben részesítsék az európai beszállítókat, és bizonyos stratégiai szerződésekből háttérbe szorítsák a kínai vállalatokat. A "Buy European" kezdeményezés tervezete várhatóan szeptemberben jelenhet meg, és jogi alapot te
júl. 10
8:51
Az agrárállamtitkár szerint nincs országos takarmányhiány (Agroinform)
Molnár János szerint az aszály ellenére sincs országos takarmányhiány, de több térségben átmeneti szűkösség és logisztikai nehézségek jelentkeznek. A tárca a szakmai szervezetekkel közösen keres megoldást.
júl. 10
8:51
Ennyiért szerződött Balásy Gyula cége arra a BL-döntőre, ahol végül a Tisza-kormány rendezte az alvállalkozók felé fennálló 300 milliós tartozást (Forbes)
Kiderült, mennyi pénzért vállalta a Lounge csoport a BL-döntő szervezési és kommunikációs feladatait. A milliárdos megbízás ellenére végül Magyar Péternek kellett az utolsó pillanatban mentőövet dobnia.
júl. 10
8:51
Búzaárak nyomás alatt: 13 százalékos elmaradás a hazai piacon a tavalyi évhez képest (Magro)
A nemzetközi gabonapiacokon tapasztalható ármozgások közvetlen hatással vannak a hazai értékesítési lehetőségekre is. Miközben az észak-amerikai és az európai kikötőkben felemás trendek uralkodnak, a magyarországi termelőknek az egy évvel korábbinál alacsonyabb árszintekkel kell kalkulálniuk. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, hogyan alakulnak a ma
júl. 10
8:57
Rendkívüli helyzet a magyar utakon: kiderült, miért rohad a hazai úthálózat fele évtizedek óta (Pénzcentrum)
A több évtizedes alulfinanszírozottság és az elmaradt karbantartások miatt a hazai közúthálózat több mint fele rossz vagy nagyon rossz állapotban van. Miközben Magyarország aszfaltfelhasználása régiós összevetésben is alacsony és rendkívül kiszámíthatatlan, a rendelkezésre álló források jelentős részét sokszor ki nem használt gyorsforgalmi beruházá
júl. 10
8:57
Robotikai üzleti központot hoz létre az LG (MMonline)
Az LG Electronics (LG) Robotikai Üzleti Központot (Robotics Business Center) hoz létre annak érdekében, hogy összefogja a robotikai megoldások kereskedelmi bevezetéséhez szükséges alapvető képességeket, az üzletfejlesztéstől az ellátási láncon át a gyártási tevékenységekig. Az új szervezet közvetlenül Lyu Jae-cheol vezérigazgató alá tartozik majd,
júl. 10
8:57
Az Újpest tervezett stadionja megkapta a környezetvédelmi engedélyt (Telex)
Az első fákat így is csak jövő tavasszal vághatják ki a Fóti úti telken.
júl. 10
8:57
Feje tetejére állt a piac: ennyibe kerül most egy kiló szamóca a lengyeleknél (Agrárszektor)
Komoly gondok vannak Lengyelországban a szamócával. A kínálat szűk, de a frisspiacot elárasztó gyenge minőségű áru visszafogja az árakat - írta meg a FruitVeB.
júl. 10
8:57
Visszatért a rákja, Reviczky Gábor hangja színpadra alkalmatlan – megdöbbentő tanácsot kapott (Médiapiac)
Rossz hírrel szolgált Reviczky Gábor. A színész rákja kiújult, hangszálán újabb daganat képződött. Orvosától a dohányzásra vonatkozóan meghökkentő tanácsot kapott.
júl. 10
9:03
Kína tartományai közel járnak az adósságrendezés első nagy mérföldkövéhez (Portfolio)
Kína tartományai a három évre biztosított, 6 ezer milliárd jüanos adósságcsere-keret 94 százalékát már felhasználták, és a fennmaradó rész akár júliusban-augusztusban elfogyhat. A program, amelynek keretében a helyi önkormányzatok rejtett, mérlegen kívüli tartozásaikat hivatalos kötvényekké alakítják, mérsékli a finanszírozási költségeket és átláth
júl. 10
9:05
Meglépték a pénzügyi óriások: kemény büntetés vár a szabályszegő bankárokra (Portfolio)
A Wall Street-i nagybankok új szabályokkal egészítették ki a munkavállalóikra vonatkozó etikai kódexeket, több pénzintézet ugyanis megtiltotta alkalmazottainak, hogy a pénzügyi piacokhoz és politikai eseményekhez kapcsolódó predikciós piacokon fogadjanak – közölte a Reuters-szel a témát ismerő három forrás.

Keresés