2014. október 10. péntek

okt. 10
15:54
Ponta vette át ideiglenesen a román kulturális tárcát (Infostart)
Victor Ponta román kormányfőt bízta meg ideiglenesen a kulturális és örökségvédelmi minisztérium vezetésével is pénteken Traian Basescu államfő, miután előző nap felmentette kormányzati tisztségeiből Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét.
okt. 10
16:30
Tizenhét éves nő kapta a Nobel-békedíjat (Infostart)
Idén megosztva Malala Juszafzai és Kailás Szatjárti kapta a Nobel-békedíjat. A 17 éves pakisztáni hölgy minden idők legifjabb Nobel-díjasa.
okt. 10
16:48
Ebola: a járvány Kelet-Ázsiát is fenyegetheti (Metropol)
A magas szintű felkészültség ellenére fokozzák az Ebola-vírus feltartóztatására irányuló óvintézkedéseket.
okt. 10
16:48
Meghosszabbították Simon Gábor házi őrizetét (Kripto Akadémia)
okt. 10
16:50
Román-magyar - Dárdai szerint felkészült a csapata (Kripto Akadémia)
A keretben Korcsmár Zsolt és Stieber Zoltán kisebb sérüléssel bajlódik.
okt. 10
17:06
Egerek - Képek a Nemzeti mesejátékából (Kripto Akadémia)
Az előadásban roma és nem roma színészek és színinövendékek dolgoznak együtt.
okt. 10
17:42
A drukker kezében robbant a petárda (Kripto Akadémia)
A magyar szurkolókat szállító vonat délután négy órakor indult el Bukarestbe.
okt. 10
17:44
A Városliget beépítése ellen tiltakoztak Budapesten (Kripto Akadémia)
"Nekünk az a dolgunk, hogy megőrizzük ezt az unokáink számára."
okt. 10
18:00
Felborult egy kamion az M1-esen Mosonmagyaróvárnál (Kripto Akadémia)
okt. 10
18:02
Ismét sok ezer tüntető vonult a hongkongi utcákra (Kripto Akadémia)
A hongkongi diákok szeptember 22-én kezdtek a később területfoglalássá bővült utcai tiltakozásokba.
okt. 10
18:18
Új menekültügyi stratégiát fogadott el az EU (Infostart)
Az Európába érkező menekültek egyre növekvő számát figyelembe vevő, új eljárási szabályokat, illetve célkitűzéseket fogadtak el luxembourgi tanácskozásukon pénteken az európai uniós országok belügyminiszterei.
okt. 10
19:12
Porosenko leváltotta a Donyeck megyei kormányzót (Infostart)
Petro Porosenko ukrán elnök menesztette hivatalából a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Donyeck megye kormányzóját, Szerhij Tarutát.
okt. 10
19:12
Porosenko leváltotta a Donyeck megyei kormányzót (Metropol)
Megköszönte Tarutának eddigi munkáját, majd bemutatta utódját a kormányzói poszton: Olekszandr Kihtenko hadseregtábornokot.
okt. 10
19:14
Ikreket vár a monacói herceg neje (Metropol)
Az 56 éves herceg és 36 éves neje májusban jelentette be, hogy gyerekük születik.
okt. 10
20:06
Ukrajna egyelőre nem akar kilépni a FÁK-ból (Infostart)
Ukrajnának egyelőre nem áll szándékában kilépni a Független Államok Közösségéből (FÁK) - közölte értesülését a Kommerszant című orosz napilap pénteken. A Moszkovszkij Komszomolec című újság azt írta, hogy a Krím elcsatolása kevésbé bántja Ukrajnát, mint a szervezettel való esetleges szakításból származó hatalmas anyagi veszteség.
okt. 10
20:08
Először tesztelik Afrikában embereken az Ebola elleni oltást (Infostart)
Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végzett tesztek után Afrikában elkezdték embereken kipróbálni az Ebola-vírus elleni oltást.
okt. 10
20:24
Kolduskódexet adtak ki Salzburgban (Metropol)
A könyvecske szerint sok koldus azért érkezik Ausztriába, mert odahaza nem tudja eltartani a családját.
okt. 10
20:42
Nobel-díj - Malala éppen iskolában volt a díjazottak bejelentésekor (Infostart)
Malala Juszafzai éppen iskolában volt, amikor az illetékes norvég bizottság bejelentette Oslóban, hogy idén ő és az indiai Kailás Szatjárthi kapja megosztva a Nobel-békedíjat - közölte pénteken az AFP francia hírügynökséggel a pakisztáni lány sajtókapcsolatait kezelő brit ügynökség, az Edelman.
okt. 10
21:00
Angelina Jolie átvette kitüntetését II. Erzsébet királynőtől (Infostart)
Privát találkozó keretében pénteken átvette II. Erzsébet brit királynőtől a legmagasabb uralkodói kitüntetés női megfelelőjét Angelina Jolie.
okt. 10
21:18
A WHO szerint az Ebola Kelet-Ázsiát is fenyegeti (Infostart)
Kelet-Ázsiát is fenyegeti az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járvány, a térségben azonban a világ számos más részénél jobban fel vannak készülve a betegség megjelenésére - tudatta pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
okt. 10
21:18
Több megállót kihagynak holnaptól a BKV hajói (Kripto Akadémia)
okt. 10
21:20
Korteskedés az utolsó percig (Kripto Akadémia)
okt. 10
21:22
MSZP: Németh Szilárd négy évig hagyta rohadni a Csepel SC-t (Kripto Akadémia)
Nem költöttek annyit sporttámogatásra, amennyit az önkormányzat költségvetése engedett volna.
okt. 10
21:36
Kiszabadult a tálibok fogságából egy elrabolt német férfi (Infostart)
Kiszabadult a tálibok fogságából az a német állampolgár, akit az iszlamista lázadók több mint két évvel ezelőtt raboltak el Pakisztánban - jelentette be pénteken a német kormány.
okt. 10
21:36
Kamion borult fel az M1-esen Mosonmagyaróvárnál (Kripto Akadémia)
Egy sávon halad a forgalom a 162-es kilométernél.
okt. 10
21:38
Átadták a bécsi főpályaudvart (Infostart)
Ünnepélyesen átadták pénteken Bécs főpályaudvarát, ahol decembertől a budapesti vonatok is megállnak majd.
okt. 10
21:38
Bokros: "fideszes hazugság", hogy ingatlanadót vezetnék be (Kripto Akadémia)
Főpolgármester-jelöltek vitáztak az ATV műsorában.
okt. 10
22:30
Új önéletrajzi könyvvel rukkolt elő Jimmy Page (Infostart)
Új, vaskos önéletrajzi könyvvel rukkolt elő Jimmy Page, a Led Zeppelin legendás gitárosa.
okt. 10
22:48
A családi élet kérdéseivel foglalkoztak a püspöki szinódus első hetén (Infostart)
Kétszáznegyven felszólalás hangzott el eddig a Vatikánban a családról szóló püspöki szinóduson - mondta el Federico Lombardi szentszéki szóvivő a munkák első hetének pénteki összefoglalóján.

2014. október 11. szombat

okt. 11
5:06
Bokros: az első lépcső a diktatúra lebontásához (Kripto Akadémia)
"A szabadság és a szolgaság, a fölzárkózás és a leszakadás, a demokrácia és a diktatúra, vagy ha úgy tetszik, a nyugati civilizáció és a kelet között választunk".
okt. 11
5:08
Megtorlás a civilek ellen (Kripto Akadémia)
Csak a választások után zárul le a Norvég Alapot érintő Kehi-vizsgálat.
okt. 11
5:10
Élőlánccal tiltakoztak a Ligetért (Kripto Akadémia)
okt. 11
5:12
Ingatlanügyek: minek a vagyonnyilatkozat? (Kripto Akadémia)
Nem derül ki egyértelműen Kósa 2003 utáni vagyonnyilatkozataiból, milyen forrásból törlesztette lakáshiteleit.
okt. 11
6:03
A 2014/15 szezon főbb eseményei a Salzburg régióban (Síelők)
Az idei téli szezonban kiváló zenészek ugyanúgy tiszteletüket teszik a Salzburger Sportwelt sírégióban, mint a sívilág legkiemelkedőbb sportolói. A kínálat a szezonnyitó ünnepségtől a világkupa futamokon át egészen a szórakoztató sportos eseményekig terjed.
okt. 11
6:18
Már bontják a stadiont (Kripto Akadémia)
Az új diósgyőri létesítménybe mintegy 15 ezren férnek majd be.
okt. 11
6:20
A kisajátított recept (Kripto Akadémia)
Ez csak afféle virtuális eredmény, nem gazdaságpolitikai diadal.
okt. 11
6:22
Bántják Krahácsot (Kripto Akadémia)
Szőcs Géza azt mondja, nem nyomoz.
okt. 11
6:24
Szegény, de szexi (Kripto Akadémia)
Kormányt váltani nem lehet vasárnap, de szabadabb életet teremteni igen.
okt. 11
6:36
Befellegzett a Facebooknak? (Kripto Akadémia)
Találtuk: http://fiftyshadesofwomen.blogspot.com
okt. 11
6:38
Szovjetek (Kripto Akadémia)
Látták ugye a tévéhíradókban is azt a "luxushotelt", ahová az ezer, oda bejelentett román sofőr szavazati jogával holnap eldönthetné, hogy melyik párt jelöltjei vezessék a kerületet.
okt. 11
6:40
"Hogy a nagy urak miként tisztelik a törvényt..." (Kripto Akadémia)
Népszava, 1885. május 10.
okt. 11
6:42
Náciról szól a musical (Kripto Akadémia)
AFP.
okt. 11
6:44
"Ez itt az én hazám..." - Így is szólhatna a hír (Kripto Akadémia)
"Egy maszkot viselő férfi kirabolta a Jász-Takarékszövetkezet szolnoki fiókját."
okt. 11
6:46
Újra a diktatúra csapdájában (Kripto Akadémia)
Mint egy lappangó betegség, úgy terítette le a magyar társadalmat az újraéledő diktatúra.
okt. 11
6:48
Új munkakörök (Kripto Akadémia)
Meglepő hírt olvastam "Hivatásos liftfigyelők" című tudósításukban.
okt. 11
6:50
Gratuláció (Kripto Akadémia)
Mint a Fidesz, valódi demokráciaellenes politikájának örök ellenzője, a fair play elvét valló demokrataként, gratulálok Navracsics Tibornak EU biztosi kinevezéséhez.
okt. 11
6:52
Nem ezt írtam... (Kripto Akadémia)
A 2014. október 2-ai számuk "Szerintem" rovatában erősen megkurtított formában hozták le Tarlós István és a vita című írásomat.
okt. 11
7:12
Európa óvintézkedéseket hozott az Ebola feltartóztatására (Infostart)
Bár egészségügyi szakértők szerint rendkívül kicsi a valószínűsége az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járvány európai terjedésének, a kontinens államai mégis számos óvintézkedést léptettek életbe a kockázat csökkentése érdekében. Az AFP francia hírügynökség ezeket foglalta össze anyagában.
okt. 11
8:06
Döbbenetes adatok a tinédzser anyákról (Infostart)
Naponta mintegy 20 ezer 18 év alatti lány hoz világra gyermeket a fejlődő országokban - derült ki a hannoveri székhelyű német világnépesedési alapítvány (Deutsche Stiftung Weltbevölkerung) jelentéséből.
okt. 11
8:24
A világ vezetői üdvözlik a gyermekjogi harcosok kitüntetését (Infostart)
Az ENSZ és az Európai Unió (EU) több vezető tisztségviselője is üdvözölte pénteken, hogy az illetékes oslói bizottság a gyermekek jogaiért küzdő pakisztáni Malala Juszafzait és az indiai Kailás Szatjárthit tüntette ki idén a Nobel-békedíjjal.

Keresés