Életfogytiglani börtönre ítélt egy argentin bíróság pénteken 15 nyugállományú katonát, rendőrt és civil tisztségviselőt a katonai diktatúra (1976-1983) idején egy titkos fogolytáborban elkövetett súlyos bűncselekményekért - közölték igazságügyi források.
Immár megközelíti az 5000-et az Ebola halálos áldozatainak a száma - tűnt ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombaton Genfben közzétett jelentéséből.
Margaret Thatchert idéző indulattal és eltökéltséggel kelt ki David Cameron brit miniszterelnök egy csütörtökön kézhez kapott európai bizottsági számla ellen, amelynek értelmében Londonnak december 1-ig 2,1 milliárd eurónyi "pótbefizetést" kellene eszközölnie a közösségi büdzsébe.
Aggódik a német alkotmányvédelem a szalafisták növekvő száma miatt: a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) elnöke szerint Németországban immár meghaladja a 6300-at az iszlám radikális irányzatát, a szalafizmust követők száma.
Egy nappal a rendkívüli parlamenti választások előtt nyugodt volt a helyzet Ukrajnában szombaton. Kijev ugyanakkor továbbra is provokációktól tart az oroszbarát erők részéről. Petro Porosenko ukrán elnök tévéüzenetében részvételre buzdította a választókat.
Szükségállapotot rendelt el péntek éjjel Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő az Észak-Sínai kormányzóság egyes részein az aznap elkövetett két merénylet miatt, amelyben a legfrissebb hírek szerint 33 katona vesztette életét és sok megsebesült. Az elnök később külföldi erőket vádolt azzal, hogy ők állnak a merénylet mögött.
A kurd helyi erők szombaton visszafoglalták az Iszlám Állam (IÁ) fegyvereseitől az észak-iraki Zumar városát, és hatalmukba kerítettek néhány környező falut, a szíriai Kobaninál pedig ellentámadásba lendültek a dzsihadista egységekkel szemben.Washingtoni közlés szerint pénteken és szombaton az Egyesült Államok és az általa vezetett koalíció gépei huszonkét légitámadást hajtottak végre az IÁ…
A nemzetközi tiltakozások ellenére felakasztották Iránban szombat reggel Rejháneh Dzsabbárit, azt a 26 éves nőt, aki 2007-ben leszúrt egy őt bántalmazó és megerőszakolni akaró férfit.
Törökországban álarcos fegyveresek megöltek szombaton három szolgálaton kívüli katonát az ország többségében kurdok lakta délkeleti részén - közölte a hadsereg, a kormány által terrorista szervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) téve felelőssé a támadásért.
Vasárnap előrehozott parlamenti választásokat tartanak Ukrajnában, de a voksolást nem tudják megrendezni az ország egészében. A központi választási bizottság előre jelezte, hogy az Oroszország által törvénytelenül elcsatolt Krím félszigeten, illetve a harcok dúlva a kelet-ukrajnai Luhanszk és Donyeck megye legalább 15 körzetében nem lehet megtartani a választásokat.
A hivatalban lévő államfő győzelmét jósolják a brazíliai elnökválasztás vasárnapi második fordulójának előestéjén közzétett utolsó közvélemény-kutatások, amelyek 4-6 százalékos előnyt mértek Dilma Rousseffnek szocialista párti (PSB) kihívójával szemben.
Az ebola által leginkább sújtott három nyugat-afrikai országba, Libériába, Guineába és Sierra Leonéba látogat Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, és a világszervezet járvány elleni missziójának ghánai központját is felkeresi.
Washingtonban nem bocsájtották meg Móse Jaalon izraeli védelmi miniszternek John Kerry amerikai külügyminisztert bíráló kijelentéseit, s megakadályozták legmagasabb szinten tervezett megbeszéléseit - írta vasárnap a Háárec című izraeli újság.
Az oroszbarát szakadárok éjszakai tüzérségi támadásai miatt több helyen nem nyitottak ki a szavazóhelyiségek a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében. Porosenko elnök a Donyec-medencébe utazott személyesen ellenőrizni a választások menetét.
Súlyos árvizek pusztítanak Bulgária délkeleti részén, ahol egy ember meghalt, míg az ország északi területén havazás akadályozza a közlekedést - jelentette a helyi polgári védelem vasárnap.
Brazíliában vasárnap, helyi idő szerint reggel 8 órakor megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen a szavazók a jelenlegi elnökre, Dilma Rousseffre, valamint szocialista párti (PSB) kihívójára, Aécio Nevesre adhatják le voksaikat.
A főként Nigériában működő Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet tagjai három alkalommal is behatoltak Kamerun területére, a kameruni hadseregnek azonban sikerült visszaverni a támadásokat, és eközben a katonák a csoport harminckilenc tagjával végeztek - közölte vasárnap a kameruni védelmi minisztérium.
Sem Angela Merkel német kancellár, sem Andor László illetékes EU-biztos nem támogatja az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás korlátozását célzó brit követeléseket - írta a The Sunday Times.
Visszatértek Oroszországban a nyári időszámítás 1981-es bevezetése előtti állapotokhoz vasárnap, és a pontos időt illetően Oroszországhoz csatlakoztak az oroszbarát szakadár kelet-ukrajnai megyék is.
Miközben a legtöbb felnőtt számára a programozás jelek és számok megfejthetetlen sorozatát jelenti, a brit gyerekek számára az egész nem több egyszerű tananyagnál. A brit kormány ugyanis nemrég kötelezővé tette, hogy az Egyesült Királyság tanintézményeiben ötéves koruktól programozásra tanítsák a gyerekeket.
Reuven Rivlin izraeli államelnök az ország államfői közül elsőként részt vett egy palesztinok elleni vérengzés évfordulós megemlékezésén a Kafr Kaszim nevű izraeli arab faluban.
Az egyik első exit poll-felmérés eredménye szerint az ukrán elnök, Petro Porosenko Blokkja nyerte a vasárnap megrendezett előre hozott parlamenti választást Ukrajnában, összességében pedig az ország európai közeledését támogató erők sikerét hozta a voksolás.
Utcai harcba torkollott vasárnap a németországi Kölnben egy szélsőjobboldali tüntetés, a rendőrség vízágyúkat és könnygázt is bevetett a több ezer demonstráló megfékezésére.
Németországban az utóbbi öt évben gyors ütemben emelkedtek a lakbérek, több városban 30 százalék körüli drágulást mértek - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi lap.
Petro Porosenko Blokkja kész már hétfőn koalíciós ajánlatot tenni három másik Európa-párti erőnek, amely az exit poll-adatok alapján bekerült az új törvényhozásba a vasárnapi előre hozott választások nyomán - jelentette ki Jurij Lucenko, a ukrán elnök mögötti tömörülés vezetője a felmérések eredményének ismertté válása után.