2014. október 3. péntek

okt. 3
9:36
Bűnügyi eljárás a lefejezett francia ügyében (Kripto Akadémia)
Az algériai Kalifa katonái elnevezésű terrorcsoport az Iszlám Állam helyi szervezeteként működik.
okt. 3
9:38
Iránnak nem tetszik a török igen (Kripto Akadémia)
Teherán szerint a török hadsereg bekapcsolódása a terrorellenes küzdelembe, súlyosbítja a közel-keleti helyzetet.
okt. 3
9:40
Hamiltoné a második szabadedzés Japánban (Kripto Akadémia)
Második a német Nico Rosberg, harmadik a finn Valtteri Bottas.
okt. 3
10:12
Ukrajna először kapott norvég földgázt (Infostart)
Ukrajna, amely hónapok óta Európából importál földgázt a közvetlen orosz import leállása miatt, először jutott norvég gázhoz a héten.
okt. 3
10:48
Cameron váratlanul Afganisztánba érkezett (Metropol)
A brit miniszterelnök az első külföldi vezető, aki látogatást tesz az országban Asraf Gáni hétfői beiktatása óta.
okt. 3
11:42
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy újjáélesszük Erdélyben a magyar szakoktatási rendszert (Infostart)
Orbán Viktor szerint az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének az ideje.
okt. 3
12:00
Frankfurtban kezelnek egy ebolás beteget (Metropol)
A beteg egy ugandai orvos, aki egy olasz segélyszervezet munkatársaként dolgozott Sierra Leonéban.
okt. 3
12:18
83 millió ügyfél adatait lopták el (Metropol)
A nyár elején indítottak kibertámadást a JP Morgan Chase & Co. ellen. A bank ezt augusztus közepén fedezte fel.
okt. 3
12:36
Erkölcsi kártérítést követel Tőkés László (Metropol)
Az Antena 3 román hírtelevízió egyik műsorában hazaárulónak és a magyar titkosszolgálat ügynökének nevezték.
okt. 3
12:36
Bombariadó az APEH-nál (Kripto Akadémia)
A helyszínre rendőrautók és tűzszerészek érkeztek.
okt. 3
12:38
Az ukrán erők kezén a donyecki repülőtér (Metropol)
Az oroszbarát szakadár erők a szeptember 5-én életbe lépett tűzszünet ellenére folyamatosan lövik és ostromolják a donyecki nemzetközi légi kikötőt.
okt. 3
12:54
Jóm kipúr (Metropol)
Idén október 3-án este köszönt be és másnap estig tart a zsidó vallás legfontosabb, legszentebb és legnagyobb ünnepe.
okt. 3
14:06
Privatizálják a szerb hírügynökséget (Infostart)
Közzétette a szerb állami hírügynökség, valamint tíz másik tömegtájékoztatási eszköz privatizálásáról szóló felhívást a szerb privatizációs ügynökség pénteken.
okt. 3
14:06
OECD: javult az emberek életminősége (Metropol)
Az egyes országok általában jobban közeledtek egymáshoz az életminőség, mint az egy főre eső GDP szempontjából.
okt. 3
14:06
Önálló járóbeteg ellátást szeretne a baloldal a XII. kerületben (Kripto Akadémia)
Ellehetetlenül a háziorvosi ellátás amiatt, hogy még az egyszerű diagnosztikai vizsgálatokra is heteket, hónapokat kell várni.
okt. 3
14:08
OECD: általában javult az emberek életminősége (Infostart)
A világ nagy részén a 20. század elejétől általában javult az emberek életminősége, az egyes országok általában jobban közeledtek egymáshoz az életminőség, mint az egy főre eső GDP szempontjából, kivételt csak Fekete-Afrika országai jelentenek.
okt. 3
14:24
A Facebook-é lehet a Whatsapp (Kripto Akadémia)
Az üzenetküldő szolgáltató a közösségi oldal tulajdonába kerülhet.
okt. 3
15:18
Összetűzések Hongkongban (Metropol)
A felvonulás ellen tüntetők péntek délután sokasodtak meg a hatodik napja utcára vonuló demokrácia párti tüntetők körül.
okt. 3
15:18
Újabb civil áldozatok Donyeckben (Kripto Akadémia)
Moszkvának az az érdeke, hogy szárazföldi összeköttetést alakítson ki az elcsatolt Krím félsziget és Oroszország között.
okt. 3
15:20
A választás után kettéválik az Együtt-PM (Kripto Akadémia)
„Ez egy választási megállapodás volt.”
okt. 3
15:36
EU-tisztújítás - szlovák, osztrák és francia lapok Navracsics meghallgatásáról (Infostart)
Szinte kivétel nélkül beszámoltak a szlovákiai lapok Navracsics Tibor magyar EU-biztosjelölt brüsszeli meghallgatásáról pénteken.
okt. 3
15:54
EU-tisztújítás: Rendkívüli tanácskozást tartanak kedden uniós vezetők (Infostart)
Az Európai Bizottság (EB) több biztosjelöltjét érte számos bírálat, kifogás az e heti brüsszeli meghallgatások során, ezért uniós források szerint jövő keddre rendkívüli tanácskozást hívnak össze, hogy elkerüljék a Jean-Claude Juncker megválasztott bizottsági elnök vezette testület létrehozásának kudarcát.
okt. 3
16:48
Ponta szerint Nuland csak Magyarországot bírálta (Infostart)
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese Romániát nem, csak Magyarországot és Orbán Viktort bírálta. Traian Basescu román államelnök viszont úgy nyilatkozott, hogy Nuland megállapítása Romániára is vonatkozik.
okt. 3
17:24
Hat újabb kérdés Navracsics Tibornak (Metropol)
Hat újabb kérdést kapott a szerdán meghallgatott Navracsics Tibor magyar EU-biztosjelölt az Európai Parlament oktatási és kulturális bizottságától.
okt. 3
17:42
Orbán Viktor felkereste Basescu román elnököt (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök felkereste Traian Basescu román államfőt péntek este Bukarestben - tudatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
okt. 3
18:00
Vészforgatókönyv Brüsszelben (Kripto Akadémia)
Kemény kérdéseket kell megválaszolnia Navracsics Tibornak a biztosjelölti "pótvizsgán".
okt. 3
18:18
Hat újabb kérdést kapott Navracsics Tibor (Infostart)
Hat újabb kérdést kapott a szerdán meghallgatott Navracsics Tibor magyar EU-biztosjelölt az Európai Parlament (EP) oktatási és kulturális bizottságától, azon belül kettőt-kettőt-kettőt a jobbközép néppárti, a liberális, valamint az euroszkeptikus frakció tagjaitól - közölték pénteken EP-források.
okt. 3
18:18
Kanada is csatlakozik az iraki légicsapásokhoz (Metropol)
Kanada is csatlakozik a Közel-Keleten előrenyomuló, Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet elleni iraki légicsapásokhoz.
okt. 3
18:36
Semjén: az állam küldetése az erdélyi felsőoktatás támogatása (Infostart)
A magyar állam nem valamiféle kegyet gyakorol, hanem alapvető küldetését teljesíti, amikor az erdélyi magyar felsőoktatást támogatja - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Marosvásárhelyen, ahol felavatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 240 férőhelyes diákkollégiumát.
okt. 3
18:36
A donyecki repülőtéren folynak a harcok (Metropol)
Heves harcok folynak a donyecki repülőtéren az ukrán katonák és az oroszbarát szakadárok között.
okt. 3
18:54
Balog: Európának "fel kellene fedeznie" cigányságát (Kripto Akadémia)
A felvetést "nagyon nagy taps" fogadta, ami meglepő, hiszen "ez egy provokatív gondolat" - jegyezte meg a miniszter.
okt. 3
19:12
Jogszerűtlen az EU-ból Ukrajnába irányuló gázszállítás? (Infostart)
Lengyelország, Magyarország és Szlovákia 1,7 milliárd, feltehetően orosz földgázt exportált idén Ukrajnába - közölte a Gazprom orosz gázipari vállalat, amely megkérdőjelezi ennek jogszerűségét. Az orosz parlament törvényt készít elő ennek a gyakorlatnak a megakadályozására.
okt. 3
19:30
Ponta az Orbán-találkozó miatt bírálta Basescut (Infostart)
A romániai magánlátogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök fogadása miatt bírálta Traian Basescu román államfőt az ország kormányfője pénteken.
okt. 3
20:06
Nagy-Britannia nem fogja mindig figyelembe venni a strasbourgi bíróság döntéseit (Infostart)
Nagy-Britannia nem fogja feltétlenül figyelembe venni az Emberi Jogok Európai Bíróságának végzéseit, ha azok felülírják az érvényes brit törvényeket - mondta pénteken a brit igazságügyi miniszter.
okt. 3
20:06
A dzsihadisták lelőtték az iraki hadsereg egyik helikopterét (Metropol)
A dzsihadisták olyan légvédelmi fegyverekkel rendelkeznek, amelyek veszélybe sodorhatják az Egyesült Államok vezette légi hadjárat sikerét.
okt. 3
20:24
Svédország a palesztin állam elismerésére készül (Metropol)
Svédország arra készül, hogy az Európai Unió "régi" tagjai közül elsőként elismerje a palesztin államot.
okt. 3
20:42
ENSZ-békefenntartókat öltek meg Maliban (Infostart)
Legkevesebb kilenc ENSZ-békefenntartó vesztette életét egy rajtaütésben Mali északi részén péntek reggel; ez volt a legtöbb képsapkás halálát okozó támadás a nemzetközi művelet 2013 júliusi kezdete óta - közölte a világszervezet mali missziójának (MINUSMA) szóvivője.
okt. 3
21:18
EU-tisztújítás - Így módosították a biztosjelöltek meghallgatási menetrendjét (Infostart)
Miután néhány, eddig meghallgatott EU-biztosjelölt támogatásának kérdésében nem tudtak egymással megállapodni az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságainak különböző pártállású frakciókoordinátorai, pénteken módosították a biztosjelölt-elbírálási folyamat egyes jövő heti programpontjainak az időzítését.
okt. 3
21:36
Londoni elemzők: 2016-ra tolódhat az első MNB-kamatemelés (Infostart)
A hazai és a külső inflációs környezet miatt nem kizárható, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016-ig vár a monetáris szigorítás elkezdésével - vélekedtek pénteki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
okt. 3
22:12
Nyolc EU-ország lépte túl tejkvótáját (Infostart)
Nyolc európai uniós ország tejtermelői növelték túlzott mértékben termelésüket 2013-2014-ben, hogy felkészüljenek a kvóták jövő évi eltörlésére. A kvótatúllépés miatt több mint 400 millió euró illetéket kell fizetniük - közölte az Európai Bizottság pénteken.
okt. 3
23:06
A Tibetbe való visszatéréséről tárgyal Kínával a dalai láma (Infostart)
A dalai láma saját bejelentése szerint nem hivatalos tárgyalásokat folytat Kínával arról, hogy ha csak egy látogatás erejéig is, de visszatérhessen Tibetbe - írta pénteki számában a The Washington Post.
okt. 3
23:42
52 millió éves hangyavendég tolvajbogarat találtak (Infostart)
Hangyavendég (mirmekofil) tolvajbogár fosszíliáját fedezték fel egy Indiában feltárt 52 millió éves borostyándarabkában amerikai kutatók, akik a leletet a Current Biology folyóiratban ismertették.

2014. október 4. szombat

okt. 4
0:18
Ebola - Washington csaknem 4 ezer katonát küld Nyugat-Afrikába (Infostart)
Az Egyesült Államok a korábban bejelentett 3 ezer helyett csaknem 4 ezer katonát küld Nyugat-Afrikába az Ebola-járvány megfékezésére - közölte pénteken a Pentagon.
okt. 4
6:00
Száz ember karanténban Dallasban (Kripto Akadémia)
Óránként öt új Ebola-fertőzött Sierra Leonében.
okt. 4
6:02
Kölcsönös vádaskodás (Kripto Akadémia)
Ki lövi Donyeck lakónegyedét?
okt. 4
6:04
Orbán és Basescu újra egymásra talált (Kripto Akadémia)
Victor Ponta elnökként nem ült volna le "elvtársi vacsorára" Orbán Viktorral.
okt. 4
6:06
Hollandia a díszvendég az idei Design Héten (Kripto Akadémia)
A tárlat egyik legfontosabb projektje Juhász Márton GyroSet nevű rendszerének a bemutatása.
okt. 4
6:08
Az MKKE kötött könyvárakat javasol (Kripto Akadémia)
Nem profitábilis könyvekhez kérnek támogatást, hanem a magyar könyvkultúra továbbéltetéséhez.
okt. 4
6:10
Pőrén egymás előtt (Kripto Akadémia)
A Capa Központban Bőrödön viseled címmel nyílt tükörbe nézésre késztető fotókiállítás.
okt. 4
6:12
Ő még csak most 17 (Kripto Akadémia)
Verstappen remekül debütált Japánban, ahol tájfun miatt előrébb hozhatják a futamot.

Keresés