Románia szomszédos államként erősen érdekelt Ukrajna stabilitásának biztosításában, és határozottan elvárja, hogy az Ukrajnában élő román közösséget ne érjék ellenséges megnyilvánulások - közölte csütörtökön a román külügyminisztérium.
A feltörekvő térségben lezajlott korábbi hasonló belpolitikai válságok tapasztalatai alapján jelentős a kockázata annak, hogy az ukrán gazdaság súlyos recesszióba süllyed az idén - közölték csütörtöki összehasonlító elemzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Az ukrán pénzügyminiszter csütörtökön felkérte a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) arra, hogy küldjön mihamarább szakértőket az országba egy legalább 15 milliárd dolláros hitelmegállapodás előkészítésére. Az IMF vezetője máris pozitív választ adott.
A svájci kormány döntést hozott Viktor Janukovics volt ukrán elnök esetleges svájci bankbetétjeinek befagyasztásáról - közölte csütörtökön a berni külügyminisztérium.
Az észak-atlanti szövetségnek és az Egyesült Államoknak nincsenek kidolgozott tervei arra az eshetőségre, hogy Oroszország katonailag beavatkozik az ukrajnai válságba - közölte csütörtökön a NATO európai főparancsnoka.
Viktor Janukovics, a kijevi parlament által leváltott ukrán államfő sajtótájékoztatót tart pénteken a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu városban - közölte a politikus környezetének egyik tagja az orosz sajtóval.
egatívan fogja befolyásolni az INA 2014-es eredményeit és befektetési lehetőségeit a horvát kormány csütörtöki döntése, amely értelmében a horvát állami energiaszolgáltatóhoz kerül át az INA földgázüzletága - áll a horvát olajtársaság csütörtöki közleményében, amellyel a kormánydöntésre reagált.
A Cseh Köztársaság nem ismeri el Viktor Janukovicsot Ukrajna törvényes elnökének - közölte Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter újságírókkal csütörtökön este a prágai kormány különgépének fedélzetén úton Kijev felé.
Éveken át megfigyelte és eltárolta a Yahoo internetes csevegőprogramjának webkamerás képeit egy brit titkosszolgálati szerv, a GCHQ; az adatrögzítés világszerte több millió felhasználót érintett - írta csütörtökön a The Guardian című brit napilap.