Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő kedden újraindította a katonai műveleteket az oroszbarát lázadók ellen az ország keleti részén - jelentette a BBC hírtelevízió.
Oroszország kedden kiutasította Kanada moszkvai nagykövetségének első titkárát válaszként egy orosz diplomata néhány héttel ezelőtti kitoloncolására - vált ismertté külügyminisztériumi források nyomán.
Lényegesen közeledtek az álláspontok a Kaszpi-tenger megosztásáról - tájékoztatott Szergej Lavrov a térség külügyminisztereinek moszkvai tanácskozásáról kedden.
Meghiúsult Sigmar Gabriel német alkancellár keddi találkozója a kínai kormányt bíráló ellenzékiekkel, többek között Mo Sao-pinggel, az egyik legismertebb kínai emberi jogi aktivistával.
Az interneten terjesztett háromrészes reklámfilmsorozattal, a www.bibliajarat.hu honlappal és mobiltelefonos alkalmazással is népszerűsíti a Magyar Bibliatársulat Alapítvány az új fordítású Bibliát - közölte a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata kedden az MTI-vel.
NATO-hadgyakorlat kezdődik Lengyelországban és a három balti államban a szövetség alátámasztásának jegyében - jelentette ki kedden John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője.
A kínai közösségi média csaknem 3300 fiókját, online fórumát törölték a hatóságok a pornográf internetes tartalmak ellen kezdett országos fellépésük során - jelentette az állami internet-felügyelet közlésére hivatkozva a kínai sajtó kedden.