Véget ért a tajvani törvényhozás három hete tartó megszállása: a több száz diák összecsomagolt és békésen távozott. Az eseményt 1600 rendőr felügyelte - adta hírül a helyi média csütörtökön.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön úgy döntött, hogy mintegy tizenkétezer fős békefenntartó erőt küld a Közép-afrikai Köztársaságba az országban dúló vérontás megállítására.
Nem koszovói állampolgár volt az a férfi, aki április elsején a Lufthansa légitársaság Münchenből Budapestre tartó járatán megtámadott és megsebesített egy utaskísérőt - közölte az MTI-hez eljuttatott hivatalos levelében Koszovó budapesti nagykövetsége.
Egyenként húszezer eurós kártérítést folyósít három, az 1995-ös srebrenicai mészárlás során megölt boszniai férfi hozzátartozóinak Hollandia a kormány csütörtöki döntése értelében, ugyanakkor a családok ügyvédje szégyenletesnek nevezte a 6,1 millió forintnak megfelelő összeget.
Németországban a héten az első plakátok kihelyezésével elkezdődött a májusi európai parlamenti választást felvezető kampány, amely egyelőre nemigen mozgatja meg a választókat. Ugyanakkor a választás történelmi lehet, mert az 1979 óta közvetlenül választott Európai Parlamentben (EP) először szerezhetnek képviseletet szélsőséges, vagy az uniós integráció jelenlegi formáját elutasító, populista német…
Mintegy tizenöt műholdas felvételt tett közzé csütörtökön a NATO, a fotókon az látható, hogy 35-40 ezer orosz katona, tankok, repülőgépek és tüzérségi fegyverek állomásoznak az ukrán határ mentén. Orosz részről viszont azt állítják, hogy a fotók még tavaly augusztusban készültek.
Kelemen Hunor szerint a román politikai elit tagjai pártállástól függetlenül a mai napig attól tartanak, hogy Románia feldarabolható, egyes területei elcsatolhatók.
Vádat emelt csütörtökön a francia ügyészség Serge Dassault, a nevét viselő fegyvergyár és a Le Figaro című konzervatív napilap tulajdonosa ellen választási csalás gyanúja miatt.
A múlt hét végén elhunyt Mickey Rooney földi maradványai miatt kezdett jogi csatározásba a néhai hollywoodi színész felesége és hagyatékának kezelője; a bírósági dokumentumok szerint a filmcsillag egyébként mindössze 18 ezer dollárt (3,9 millió forint) hagyott hátra.
A milánói bíróságon csütörtökön pozitív vélemény született arról, hogy az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő közmunkával töltse le büntetését.
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter csütörtökön, Pekingből Washingtonba tartva, a repülőgépről telefonon beszélt ukrán partnerével, Dmitro Kovallal, és az Egyesült Államok további támogatásáról biztosította Kijevet.
Az amerikai szenátus után a képviselőház is egyhangúlag elfogadta csütörtökön azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében nem engednék be az Egyesült Államok területére Irán kijelölt ENSZ-nagykövetét; a jogszabály hatályba lépéséhez most már csak Barack Obama elnök aláírása hiányzik.
Nem fogadtak el újabb gazdasági büntetőintézkedéseket Oroszország ellen a világ vezető ipari országait tömörítő G7 csoport tagjai csütörtöki washingtoni tanácskozásukon, közös közleményükből ugyanakkor kiderül, hogy tárgyaltak az ukrajnai helyzetről, beleértve a pénzügyi szükségleteket is.
Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár felszólította Oroszországot, hogy vonja vissza csapatait az ukrán határ térségéből - közölte helyi idő szerint csütörtök este a Fehér Ház.
"Moszkva a kényszerítés eszközeként használja az energiát" - közölte az Egyesült Államok azt követően, hogy Putyin orosz elnök figyelmeztetett: akadozhat az Európába irányuló gázszállítás, mert Ukrajna nem hajlandó rendezni tartozásait.
Az eltűnt malajziai utasszállító gép után kutató hatóságok bizonyosak abban, hogy a tenger mélyéről érkező jeleket a repülőgép fekete dobozai adják le - közölte pénteken a sanghaji látogatáson tartózkodó Tony Abbott ausztrál miniszterelnök, hozzátéve azonban, hogy a jelek egyre gyengébbek. A kutatási területet sikerült tovább szűkíteni az Indiai-óceán déli részén.
Egy nő cipővel próbálta megdobni Hillary Clinton volt külügyminisztert, aki Las Vegasban mondott beszédet egy újrahasznosítási szakmai konferencián - közölte helyi idő szerint csütörtökön a volt elnökök és családtagjaik védelméért is felelős Secret Service.
Lemondott Kathleen Sebelius amerikai egészségügyi miniszter az Obamacare néven emlegetett egészségügyi reform bevezetését követő problémák miatt - közölték amerikai kormányzati tisztviselők.
Átlépte a nepáli-kínai határt a Mount Everest oxigénpalack nélküli megmászására készülő Klein Dávid, aki a kötelező akklimatizációs szünetek után várhatóan 4 nap múlva éri el az 5200 méteres magasságban fekvő alaptábort.
Kilenc ember meghalt, negyven megsérült helyi idő szerint csütörtökön egy diákokat szállító busz és egy teherautó összeütközésekor az egyesült államokbeli Kaliforniában.
Ha elítélik Zsák Malina Hedviget hamis tanúzás miatt, Andrej Kiska az újonnan megválasztott szlovák államfő kegyelmet ad neki - erre maga Kiska tett ígéretet a Markíza szlovák televíziónak adott interjújában csütörtökön.
Újra lehet atomenergia Japánban, miután Abe Sindzó miniszterelnök kormánya úgy döntött, elveti az előző kormány alatt elfogadott energiapolitikai koncepciót, és sajátjával váltja fel azt.
A krími rendvédelmi szerveknél és az állami hivatalokban dolgozóknak le kell mondaniuk ukrán állampolgárságukról, ha meg akarják tartani állásukat - közölte pénteki ukrán médiajelentések szerint Szerhij Akszjonov krími miniszterelnök egy helyi tévécsatornán sugárzott műsorban.