Könnyen előfordulhat, hogy a korábbi, 43 százalékos szintet sem éri el most májusban az uniós választásokon részt vevők aránya - mondta az InfoRádiónak a Bruxinfó főszerkesztője. Gyévai Zoltán szerint ennek főként az az oka, hogy az emberek továbbra is úgy gondolják: az életüket meghatározó dolgok alapvetően a hozzájuk közelebb eső szinteken dőlnek el.
A világ egyik legjobb, de kategóriáján belül messze legszerényebb szusiéttermének pultjánál fogja vendégül látni Barack Obama amerikai elnököt Abe Sindzó japán kormányfő szerdán, abban a reményben, hogy a különleges helyszín különleges alkalmat ad majd a bizalomépítésre.
Vadászgépek szálltak fel a brit királyi légierő (RAF) egyik skóciai támaszpontjáról, miután a brit légvédelem két közeledő orosz katonai repülőgépet észlelt.
Peking tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Washington a kelet-kínai tenger vitatott hovatartozású szigeteire is kiterjeszti az amerikai-japán biztonsági szerződés hatályát - derült ki a kínai külügyi szóvivő szavaiból, akit a csütörtöki helyi média idéz.
Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő bejelentkezett a közmunkát kijelölő bírósági hivatalba, és a jövő héten megkezdi az adócsalásért rá kiszabott közhasznú munkavégzést egy Milánó közeli idősek otthonában - jelentették a csütörtöki olasz napilapok.
Az orosz államfő azzal fenyegette meg a kijevi döntéshozókat, hogy következményei lesznek az "ukrán nép elleni akciónak", és azok érinteni fogják az orosz-ukrán állami kapcsolatokat is. Vlagyimir Putyin egy szentpétervári sajtófórumon csütörtökön komoly népellenes bűncselekménynek nevezte a kelet-ukrajnai terrorellenes műveleteket.
Minden korábbinál egyértelműbb utalást tett az Európai Központi Bank elnöke csütörtökön arra, hogy az eurójegybank mennyiségi enyhítésbe - pénznyomtatásba - kezd, ha folytatódik az euró árfolyamának erősödése vagy tovább romlik az inflációs kilátás az euróövezetben.