Benyújtotta lemondását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar rektorhelyettese és két magyar dékánhelyettese, tiltakozásul amiatt, hogy elnapolták az intézmény magyar főtanszékeinek megalakítását - tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Tibor, a lemondott rektorhelyettes.
Az ukrán belügyminisztérium közlése szerint fegyveres Moszkva-barát szakadárok megállították az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit szállító buszt, és utasait fogságba ejtették a kelet-ukrajnai Donyeck megyében lévő Szlovjanszk városban pénteken.
Kelet-Ukrajnában azokat a külföldi és ukrán újságírókat fenyegeti a legnagyobb veszély, akik a helyi hatóságok szerint Kijevhez húznak - állapította meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselője pénteken az Eho Moszkvi nevű orosz rádiónak nyilatkozva.
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei hamarosan összeülnek, hogy fontolóra vegyenek Moszkva ellen újabb szankciókat az ukrán válság okán - mondta pénteken Angela Merkel német kancellár.
Százötven korbácsütéssel és nyolc hónap elzárással sújtották Szaúd-Arábiában a hatóságok egy helybeli nőt, akit autóvezetés közben "füleltek le" a rendőrök - számolt be róla pénteken a szaúdi sajtó.
Orosz harci repülőgépek többször is berepültek az ukrán légtérbe az utóbbi 24 órában - közölték pénteken amerikai tisztségviselők névtelenségbe burkolózva.
Az orosz hadsereg vezérkari főnöke arra panaszkodott amerikai kollégájának pénteken, hogy az orosz határok közelében felerősödött a NATO katonai tevékenysége.
Éles támadást intézett a jobboldali Traian Basescu román államfő ellen Titus Corlatean, a bukaresti kormány szociáldemokrata külügyminisztere, amiért az államelnök a néppártiak oldalán avatkozott be az európai parlamenti (EP) választási kampányba pénteken.
A román egészségbiztosító által jogellenesen megtérített plasztikai műtétek ügyében indított az ügyészség nagyszabású vizsgálatot a bukaresti égési és plasztikai sebészeti kórháznál, ahol orvosok jelentős összegű hálapénzeket fogadtak el a páciensektől - jelentette pénteken a román Mediafax hírügynökség.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egyik szóvivője közölte, hogy nem a szervezet által küldött megfigyelőket ejtettek fogságba fegyveres Moszkva-barát szakadárok a kelet-ukrajnai Donyeck megyében lévő Szlovjanszk városban pénteken, hanem olyan nemzetközi katonai megfigyelőket, akiket még Kijev kérésére küldtek Ukrajnába az EBESZ-tagállamok.
Franciaország felvette a szövetségesek 1944. június 6-i partraszállásának színhelyét azon helyek közé, amelyeknek a felvételét javasolja az UNESCO világörökségi listájára - közölte pénteken a francia kulturális minisztérium.
Öt eredménytelen árverezési kísérlet után az árutőzsdén próbálják értékesíteni Romániában azt az utasszállító repülőgépet, amelyet az indiai tulajdonos a javítást végző bákói Aerostar társaságnál felejtett - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
Nem várt fordulatot vett Michelle Obama amerikai first lady éves találkozója a Fehér Ház alkalmazottainak gyermekeivel: egy tízéves kislány az első sorból közölte vele, hogy édesapja három éve munkanélküli, majd felé nyújtotta a férfi önéletrajzát.
A Sziriza radikális baloldali párt emblematikus alakja, a 92. évében járó Manolisz Glezosz a legidősebb görög jelölt, aki indul a május 25-i európai parlamenti választásokon.
A világ egyik legnagyobb és legjobb jégtörőjét rendelte meg a brit kormány az Északi- és a Déli-sarkvidéket kutató tudósai számára 200 millió fontért (75 milliárd forintért).
A Szabadság téri "szoborral" most ez a valóságos feloldozás, megtisztulás és felelősség tagadtatik meg - az önfelmentéssi láz, politikai mítoszáért cserébe.
Közel négy évszázaddal a halála után egy tudóscsoport hétfőn talajradarral megkezdi a kutatásokat Miguel de Cervantes Saavedra maradványai után a madridi templomban, ahol a Don Quijote íróját eltemették.
Az Egyesült Államok és az Európai Unió hétfőn várhatóan újabb büntető intézkedésekkel sújt orosz vállalatokat és embereket Moszkvának "a Kelet-Ukrajna destabilizálására irányuló törekvései miatt" - értesült a Reuters.