Indiában hétfőn kezdetét veszi a világtörténelem eddigi legnagyobb parlamenti választása, amelynek során több mint egy hónapon át 814 millió embert várnak az urnákhoz. A közvélemény-kutatások szerint a maratoni voksolás véget fog vetni az ázsiai országot az 1947-ben kivívott függetlensége óta eltelt idő nagy részében irányító párt, az Indiai Nemzeti Kongresszus (INK) uralmának.
A húsz évvel ezelőtti ruandai népirtás nem baleset volt, és nem is elkerülhetetlen - emelte ki Barack Obama amerikai elnök az afrikai országban 1994 áprilisától júniusáig lezajlott tragikus eseményekre emlékezve.
A baloldali pártok jelöltje, egy kormányzati tisztséget eddig nem viselő akadémikus nyerte az elnökválasztást vasárnap Costa Ricán - jelentette be a választási bizottság.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár gratulált az afgán népnek a szombati "történelmi" elnök- és helyhatósági választásokhoz, amelyeket fontos előrelépésnek nevezett az ország demokratikus átalakulása felé.
Az oroszbarát aktivisták célja a kelet-ukrajnai tüntetésekkel és épületfoglalásokkal, hogy előidézzék orosz csapatok behatolását az országba - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök kormánya hétfői tanácskozásán.
Az amerikai haditengerészet berendezése által az Indiai-óceán déli részén észlelt jelek olyanok, mint amilyeneket egy repülőgép feketedobozai adnak le - közölte hétfőn Perthben az eltűnt malajziai repülőgép után kutató nemzetközi csoport vezetője, Angus Houston nyugalmazott ausztrál tábornok, hozzátéve, hogy eddig ez a legígéretesebb nyom.
Magyar és kanadai katonák tartanak fegyvertelen ellenőrző repüléseket Oroszországban a Nyitott Égbolt Szerződés alapján Oroszország légterében - közölte hétfőn Szergej Rizskov, a nukleáris veszélyek csökkentésével foglalkozó orosz központ vezetője. Szavait a RIA Novosztyi hírügynökség idézte internetes oldalán. A tisztviselő elmondta, hogy az ellenőrök április 7-től 12-ig egy magyar An-26-os…
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz-KDNP elnöke a választási győzelem után kijelentette: a választók megerősítették, hogy Magyarországnak az unióban van a helye, de csak akkor, ha erős nemzeti kormánya van.
Példa nélkül állónak értékelte a magyar országgyűlési választások eredményét Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hétfőn, míg Korhecz Tamás, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke szerint a magyar állampolgársággal rendelkező vajdaságiak több mint 95 százaléka a Fidesz-KDNP-re szavazott, aminek nem csak szimbolikus jelentősége van.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) mellé rendelt amerikai nagykövet hétfőn arról számolt be, hogy Moszkva katonák tízezreit vonta össze az orosz-ukrán határ közelében, valamint arra szólította fel Oroszországot, hogy tegyen lépéseket a feszültség csillapítása érdekében.
A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság (IFRC) 1,4 millió dollárnyi (268 millió forintnyi) segélyt kért hétfőn rendkívüli felhívásában a világtól a nyugat-afrikai Guineában pusztító Ebola-járvány megfékezésére.
Alaptalannak tartja a Zsák Malina Hedvig ellen felhozott vádakat a szlovákiai Helsinki Bizottság, amely az MTI-nek hétfőn eljutatott közleményében a bizonyítékok tárgyilagos értékelésére szólítja fel a szlovák hatóságokat.
Az Európa Tanács (ET) a párbeszéd természetes fóruma a mostani ukrán-orosz válság ügyében, hiszen olyan összeurópai szervezetről van szó, amelynek tagja a válságban érintett valamennyi fél - hangsúlyozta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter hétfőn Strasbourgban, az ET Parlamenti Közgyűlésének aznap kezdődött tavaszi ülésszakán.
Az ország destabilizálására irányuló orosz műveletek második hullámának kezdete az, ami jelenleg Kelet-Ukrajnában zajlik - jelentette ki az ukrán államfői tisztet ideiglenesen betöltő Olekszandr Turcsinov házelnök hétfői televíziós üzenetében.