2014. augusztus 24. vasárnap

aug. 24
8:54
Békés célú nukleáris üzemet avattak fel Iránban (Infostart)
Az állami hírügynökség jelentése szerint a létesítményben az urán atomfegyverekben is alkalmazható típusát alakítják át olyanná, amilyet csak békés célokra lehet használni.
aug. 24
8:56
Elfoglalták Tripoli repterét (Infostart)
Líbiában az egyik iszlamista milícia bejelentette, hogy elfoglalta Tripoli nemzetközi repülőterét, amelyért hetek óta heves harcokat vívtak.
aug. 24
9:48
A Videoton hazai pályán kiütötte az MTK-t (Kripto Akadémia)
A listavezető Videoton továbbra is százszázalékos.
aug. 24
10:06
Feldobták a desszatosokat Luhanszkban (Infostart)
A Moszkva-barát szakadárok tüzérsége ukrán deszantos katonákra nyitott tüzet, miután ledobták őket Luhanszk megyében. Felmerül a gyanú, hogy a lázadók előre tudhatták, hol és mikor érnek földet ez ejtőernyősök, vagyis elárulták őket - jelentette vasárnapra virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.
aug. 24
11:18
Két vonalon is késnek a vonatok (Kripto Akadémia)
A menetrend szerinti közlekedés kora délutánra állhat helyre.
aug. 24
11:36
Porosenko hárommilliárd dolláros programot jelentett be a hadsereg fejlesztésére (Infostart)
Hárommilliárd dolláros (710 milliárd forintos) programot jelentett be a hadsereg fejlesztésére a 2015 és 2017 közötti időszakra Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap, a döntést azzal indokolva, hogy országa a belátható jövőben folyamatos katonai fenyegetésnek lesz kitéve.
aug. 24
11:54
Kétéves mélyponton a horvát munkanélküliség (Infostart)
Horvátországban 17,8 százalékra, 2002 augusztusa óta legalacsonyabb szintre csökkent a munkanélküliség júliusban a júniusi 18,3 százalékról.
aug. 24
12:30
Ukrajna 389 millió dollárért vásárolt orosz nukleáris fűtőanyagot (Infostart)
Ukrajna 389 millió dollár értékben vásárolt nukleáris fűtőanyagot Oroszországtól az idei első hét hónapban, 73,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
aug. 24
13:24
Nagy-Britannia kelet-európai fegyvereket szállít az iraki kurdoknak (Infostart)
Nagy-Britannia kelet-európai fegyvereket szállít az Iszlám Állam nevű szélsőséges milíciával harcoló iraki kurdoknak - közölte a The Sunday Timesnak írt cikkében Philip Hammond brit külügyminiszter.
aug. 24
13:42
Legmagasabb fokú riasztás az izlandi vulkán miatt (Infostart)
Izlandon kitört egy vulkán egy gleccser alatt, és elkezdte megolvasztani a jeget - közölte szombaton a helyi meteorológiai intézet. A turisták elől már szerdán lezárták az akkor kitöréssel fenyegető Bardarbunga vulkántól északra eső fennsíkot. Egy nappal azután, hogy a hatóságok óvatosságból elrendelték a legmagasabb fokozatú riasztást a légi közlekedés számára, két nagyobb földrengés rázta meg a…
aug. 24
14:36
Rengett a föld Székelyföld délkeleti határánál (Infostart)
A Richter skála szerinti 4,6-es erősségű földrengést mértek vasárnap délelőtt Romániában - közölte a Mediafax hírügynökség.
aug. 24
14:54
Budapest 12 kerületében állít jelöltet az Együtt-PM (Kripto Akadémia)
A kerületek életének szervezése az "emberekről szóljon",
aug. 24
16:06
Merkel nem vár áttörést a jövő heti Putyin-Porosenko találkozótól (Infostart)
Nem valószínű, hogy áttörést hoz az ukrán konfliktus megoldása terén Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnök jövő héten esedékes minszki találkozója - vélekedett Angela Merkel az ARD német televíziónak vasárnap adott interjúban.
aug. 24
17:18
A Videoton kiütötte az MTK-t (Kripto Akadémia)
A listavezető Videoton továbbra is százszázalékos.
aug. 24
17:20
Milliomos lett? Van telitalálat a hatoslottón! (Kripto Akadémia)
.
aug. 24
17:22
Karambolok, torlódás, zárlat az M7-esen (Kripto Akadémia)
.
aug. 24
17:54
Földrengés Kaliforniában, épületek dőltek össze (Infostart)
Több épület összedőlt vagy kigyulladt, tüzek keletkeztek, és tízezrek maradtak áram nélkül vasárnap hajnalban egy 6-os erősségű földrengéstől a San Franciscó-i öböl térségében.
aug. 24
18:12
Épületeket döntött össze egy erős földrengés Kaliforniában (Kripto Akadémia)
aug. 24
18:30
Irán izraeli kémrepülőgép lelövését jelentette be (Infostart)
Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette vasárnap, hogy lelőttek egy izraeli kémrepülőgépet.
aug. 24
18:48
Ukrajnáért és a válság áldozataiért imádkozott Ferenc pápa (Infostart)
Ukrajnáért és a kelet-európai országot sújtó konfliktus áldozataiért imádkozott vasárnap Ferenc pápa.
aug. 24
19:06
Rekordmélységben a kormányfő és az elnök népszerűsége Franciaországban (Infostart)
Rekordmélységbe, mindössze 36 százalékra süllyedt Manuel Valls francia kormányfő támogatottsága augusztusban, Francois Hollande államfő pedig továbbra is az utóbbi fél évszázad legnépszerűtlenebb elnökének számít az országban - derült ki egy felmérésből vasárnap, miközben a kormány több tagja is bírálta a német vezetés irányvonalát követő megszorító intézkedéseket.
aug. 24
19:24
Szíria - A dzsihadisták elfoglalták Rakka tartományban a kormányerők utolsó bázisát (Infostart)
Ellenzéki forrás szerint az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet erői elfoglalták vasárnap a kormánycsapatok utolsó erősségét Szíriában, az északkeleti Rakka tartományban.
aug. 24
19:42
Gyerekmolesztálás - Kihallgatták a popveteránt (Kripto Akadémia)
aug. 24
19:44
Épületek dőltek össze Kaliforniában (Kripto Akadémia)
aug. 24
20:00
Ebola - Hazaszállítanak Sierra Leonéból egy brit fertőzöttet (Infostart)
Hazaindult vasárnap a brit Királyi Légierő (RAF) egyik C-17-es szállítógépén a nyugat-afrikai Sierra Leonéból egy brit állampolgár, aki megfertőződött a térségben súlyos járványt okozó Ebola-vírussal.
aug. 24
20:36
Meggyilkolt zsidó asszonyoknak állítottak emlékművet Lengyelországban (Infostart)
Emlékművet avattak vasárnap a lengyelországi Torun melletti Lubicz községben azoknak a lengyelországi, magyarországi és litvániai zsidó asszonyoknak az emlékére, akiket a Stutthof náci haláltábornak a mai Varmia-Mazúria vajdaság területén létesített altáboraiban gyilkoltak meg.
aug. 24
20:54
Kell valami magyarázat..... (Kripto Akadémia)
aug. 24
21:48
Egy napig se tartott a Pekingi Független Filmfesztivál (Infostart)
Nyitónapján leállították a Pekingi Független Filmfesztivált a kínai hatóságok - ismertette a BBC News.
aug. 24
22:06
Megkezdheti békefenntartó feladatát a megnövelt létszámú koszovói kontingens (Infostart)
Elérte a teljes műveleti készenlétet, vagyis megkezdheti békefenntartó feladatát a Magyar Honvédség megnövelt létszámú koszovói egysége - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) vasárnap az MTI-vel.

Keresés