2015. október 20. kedd

okt. 20
15:03
Szerbia nem épít kerítést (Kripto Akadémia)
Néhány ország a belső politikai válság miatt emel falakat - állapította meg Aleksandar Vucic.
okt. 20
15:15
Két és félezer menekült várakozik átkelésre a szlovén tranzittáborban (Infostart)
Mintegy 2500 menekült várta kedden délután az osztrák határ menti Sentiljben, a szlovén hatóságok által kialakított tranzittáborban, hogy átkelhessen Ausztriába - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
okt. 20
15:33
RMDSZ: alkotmányellenes a levélben történő szavazásról készülő törvény (Infostart)
Alaptörvénybe ütközőnek tartja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a levélben történő szavazásról kidolgozott törvénytervezetet, amelyet a román szenátus már elfogadott; ha a képviselőházban sem javítanak rajta, az RMDSZ alkotmánybírósághoz fordul - jelentette be Kelemen Hunor, a szövetség elnöke kedden.
okt. 20
15:39
A jövő év végéig maradhat az alapkamat (Kripto Akadémia)
A nemzetközi környezetet támogatja a laza monetáris kondíciók fenntartását.
okt. 20
15:41
Radikális fizetésemelést sürget az MSZP (Kripto Akadémia)
A párt kiáll a nettó 100 ezer forintos minimálbér és az 50 ezer forintos minimálnyugdíj mellett.
okt. 20
15:51
Szlovákiából 50 rendőr indult a magyar-szerb határra (Infostart)
Elindult kedd délben Pozsonyból Magyarország déli határához az az ötven rendőr, akiket Szlovákia küld a magyar-szerb határon szolgálatot teljesítő magyar kollégáik megsegítésére.
okt. 20
16:09
Ügyészi vizsgálat indult az olasz jegybank elnökével szemben (Infostart)
Korrupció, csalás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt vizsgálatot indított az olasz ügyészség Ignazio Visco az olasz jegybank, a Banca d'Italia elnökével szemben - közölte kedden az Il Fatto Quotidiano.
okt. 20
16:15
Határzárra készül Horvátország is (Kripto Akadémia)
"A terv mindig ugyanaz, tovább szállítani a menekülteket Törökországból Németországba."
okt. 20
16:27
Szerb miniszterelnök: Belgrád semmiképp sem épít kerítést a határain (Infostart)
Szerbia semmilyen körülmények között nem emel falakat vagy kerítéseket a határain - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök kedden arra a hírre reagálva, hogy Zágráb kerítést építhet a horvát-szerb zöldhatáron.
okt. 20
16:29
Szijjártó: Magyarország nyitott a Romániával való normális együttműködésre (Infostart)
Magyarország teljes mértékben nyitott arra, hogy Romániával pragmatikusan, normálisan együttműködjön, és bár a két ország viszonyában sok még a megoldandó kérdés, egyértelműen látszanak a pozitív jelek - mondta el Szijjártó Péter kedden telefonon az MTI kérdésére.
okt. 20
16:33
TV2 - Vitatják Simicskáék opciós jogát (Kripto Akadémia)
"Jelenleg a ProSiebenSat.1 közreműködésével dolgozunk a tranzakció lezárásán."
okt. 20
17:09
Ljubljana külföldi rendőrök segítségét kéri (Kripto Akadémia)
Az országba érkező migránsok és menekültek áradatának feltartóztatása európai uniós szolidaritást követel.
okt. 20
17:11
Megérkezett Pirner Alma babája! (Kripto Akadémia)
okt. 20
17:13
Bécs-Budapest - Varázsát vesztette az ultramaraton (Kripto Akadémia)
Nincs elég jelentkező a futóversenyre.
okt. 20
17:21
Könnygázt vetett be a szlovén rendőrség a menekültek ellen (Infostart)
Megérkeztek azok a szlovák rendőrök Magyarországra, akik a többi visegrádi állam rendőreivel együtt a déli zöldhatárt védik majd. A kormányszóvivő szerint gyakorlatilag már nem érkeznek illegális menekültek.
okt. 20
17:23
Horvát külügyminiszter: Zágrábnak le kell zárnia határát, ha azt Szlovénia és Ausztria is megteszi (Infostart)
Horvátország nem szeretné lezárni határát, de nem lesz más választása, ha azt Szlovénia, Ausztria és Németország is megteszi - mondta Vesna Pusic horvát külügyminiszter kedden újságíróknak Zágrábban.
okt. 20
17:25
Bősön járt az ENSZ főtitkár (Infostart)
A bősi menekülttáborban járt az ENSZ főtitkár. Ban Ki Mun Andrej Kiska köztársasági elnök meghívására négynapos hivatalos látogatáson vett részt Szlovákiában. A menekültközpontban tett látogatása során a világszervezet vezetője elmondta, a menekültválság nem a számokról, hanem elsősorban a szolidaritásról szól.
okt. 20
17:27
Ausztriában 1700 menekültet helyeztek el államilag kijelölt szálláson (Infostart)
Október elseje óta összesen 1700 menekültet helyeztek el Ausztriában államilag kijelölt szálláshelyeken, ezek öt településén találhatók - közölte az osztrák kancellár a keddi kormányülést követően.
okt. 20
17:27
Újabb merényletek Izraelben (Kripto Akadémia)
Szeptember közepén erőszakhullám kezdődött Izraelben.
okt. 20
17:45
Menekültválság - Egyeztet a magyar és a szerb honvédelmi miniszter (Kripto Akadémia)
"Tartós megoldást csak széleskörű nemzetközi együttműködés hozhat."
okt. 20
18:15
Ítéletidő tombol a délolasz Campania tartományban (Infostart)
Az olasz polgári védelem kedd estig meghosszabbította a rossz időjárás miatti riasztást a dél-olaszországi Benevento városában és térségében. A huszonnégy órája tartó esőzés Nápolyban elárasztotta el az utcákat.
okt. 20
18:21
Ha fáj az emberi szenvedés, inkább ne nézze-Videó a határról (Kripto Akadémia)
A tömegben lévő gyerekeket sem kímélve, könnygázt vetett be a szlovén rendőrség.
okt. 20
18:23
Kiürítették az IKEÁ-t az Örs vezér térnél (Kripto Akadémia)
Az áruház vezetője kapott egy gyanús csomagot, ezért tűzszerészeket hívtak.
okt. 20
18:25
James Bond a menekültek mellett áll (Kripto Akadémia)
A beadványt 5500-an írták alá a filmszakmából.
okt. 20
18:33
Dél-Oszétia népszavazást fontolgat az Oroszországhoz való csatlakozásról (Infostart)
Grúzia egyoldalúan elszakadt északi tartománya, Dél-Oszétia népszavazást fontolgat az Oroszországhoz való esetleges csatlakozásról - jelentette be a szakadár köztársaság elnöke hétfőn Moszkvában.
okt. 20
19:09
Az erőszakhullám megfékezéséről tárgyal Izraelben Ban Ki Mun (Infostart)
A szeptemberben kezdődött erőszakhullám kiterjedésének veszélyére figyelmeztetett Izraelben az ENSZ főtitkára.
okt. 20
19:27
Tüzelővel segíti a rászorulókat az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján (Infostart)
Nehéz körülmények között élő száz család, továbbá idős és egyedülálló rászoruló téli tüzelővel való támogatását kezdte meg kedden Beregszászon az Ökumenikus Segélyszervezet helyi irodája, az Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ közreműködésével.
okt. 20
19:29
Leáll a dél-erdélyi autópálya egyik szakaszának az építése (Infostart)
A romániai Állami Építésfelügyeleti Hatóság leállította a dél-erdélyi autópálya Déva-Marosillye (Deva-Ilia) szakaszának az építését, mert a szállításügyi minisztérium nem szerezte be a kivitelező számára a szükséges építési engedélyt - közölte kedden a Digi 24 hírtelevízió.
okt. 20
19:51
Zastavát csempészett a bőröndjében - videó (Kripto Akadémia)
A szerb férfi fegyverrel utazott a buszon.
okt. 20
20:03
Több mint száz befogadóközpont működik már Finnországban (Infostart)
Több mint száz - átmeneti vagy állandó - létesítmény működik már Finnországban az országba érkezett menedékkérők fogadásának és elhelyezésének céljával. A menekülthullám kezdetekor az észak-európai országban alig több mint húsz ilyen hely volt - közölte Aino Likitalo, a finn migrációs szolgálat szóvivője kedden.
okt. 20
20:05
További határőröket kap a Frontex az uniós tagországoktól (Infostart)
Európai országok hamarosan további, közel háromszáz határőrt fognak az uniós határ-ellenőrzési ügynökség (Frontex) rendelkezésére bocsátani a Görögországot és Olaszországot érő migrációs nyomás kezelése érdekében - jelentette be kedden a varsói székhelyű szervezet.
okt. 20
20:21
Megkezdődött Marine Le Pen bírósági tárgyalása Franciaországban (Infostart)
Megkezdődött Marine Le Pen bírósági tárgyalása kedden Franciaországban, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) vezetője ellen egy öt évvel ezelőtti kijelentése miatt indítottak eljárást, amelyben a muzulmánok utcai imádkozását az ország második világháború alatti német megszálláshoz hasonlította.
okt. 20
20:23
Iraki erők visszafoglalták Baidzsit és a közeli olajfinomítót (Infostart)
Iraki kormánycsapatok síita milíciák támogatásával kedden kiűzték az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyvereseit az ország legnagyobb olajfinomítójának területéről és visszafoglalták Baidzsi várost - közölte Jahja Raszul dandártábornok, az iraki fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője.
okt. 20
20:39
Moszkva repülésbiztonsági memorandumot kapott Washingtontól (Infostart)
Az orosz védelmi minisztérium megkapta a Pentagontól a szíriai légtérben való repülésbiztonságról szóló memorandumot - közölte Igor Konasenkov dandártábornok, az orosz védelmi tárca szóvivője kedden.
okt. 20
20:41
A zöldhatárra viszik a horvátok a migránsokat (Infostart)
A Szlovénia és a Horvátország között húzódó zöldhatárra szállítják a migránsokat a horvát hatóságok - jelentette az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítója kedd este.
okt. 20
20:57
Seehofer ismét élesen bírálta Merkelt (Infostart)
Horst Seehofer bajor miniszterelnök néhány nap szünet után kedden ismét élesen bírálta Angela Merkel kancellárt, Münchenben a tartományi gyűlés (Landtag) szünetében újságíróknak azt mondta, hogy társadalmi szakadást és radikalizálódást idézhet elő a berlini vezetés bevándorláspolitikája.
okt. 20
20:59
Otthon töltheti le a börtönbüntetését Oscar Pistorius (Infostart)
Kiengedték a börtönből hétfő este a barátnője meggyilkolása miatt tavaly öt év szabadságvesztésre ítélt dél-afrikai paralimpiai bajnokot. Oscar Pistorius büntetése hátralévő részét is le kell töltenie, de házi őrizetben.
okt. 20
21:03
Talajmenti fagy, több órás napsütés (Kripto Akadémia)
Hajnalban 1-7°C, délután 11-14°C-ra van kilátás.
okt. 20
21:05
Karambolozott a Bayern csapatbusza (Kripto Akadémia)
A London Hotel előtt ment neki egy parkoló Mercedesnek.
okt. 20
21:15
Újabb incidensek Németországban (Infostart)
Németországban kedden is több erőszakos incidensről tájékoztattak a hatóságok a menekültválsággal kapcsolatban, hírportálok pedig arról számoltak be, hogy megsérült egy menedékkérő, aki megpróbált elmenekülni, hogy ne toloncolhassák Magyarországra.
okt. 20
21:33
Az orosz légicsapásokban eddig 370-en haltak meg (Infostart)
A Szíriában szeptember vége óta tartó orosz légicsapásokban 370-en haltak meg, közöttük 243 felkelő és 127 civil - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
okt. 20
21:51
Létrejött az egyezség az amerikai és orosz harci gépek közötti konfliktus megelőzéséről (Infostart)
Egyetértési memorandumot írtak alá kedden az amerikai és az orosz fegyveres erők képviselői egyebek között azokról a lépésekről, amelyek segítségével megelőzhetők a két országnak a Szíriában párhuzamosan légicsapásokat végrehajtó gépei közötti véletlen konfliktusok - jelentette be kedden a Pentagon.
okt. 20
22:09
Fotókiállítással és koncerttel ünnepel a Balassi Intézet Bukarestben (Infostart)
Kinszki Imre fotóművész kiállításával és Zalai Antal hegedűművész fellépéseivel ünneplik meg Bukarestben az 1956-os magyar forradalom kitörésének napját a Balassi Intézet szervezésében.
okt. 20
22:27
Éjjel dönthet a szlovén parlament a hadsereg feladatainak kibővítéséről (Infostart)
Még éjszaka dönt a szlovén parlament a kormány keddre virradóra előterjesztett törvénytervezetéről, amelynek értelmében a hadsereg segítséget nyújthatna a rendőrségnek az ország határainak őrzésében - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV).

Keresés