Az Európai Unió soros elnökségét ellátó Luxembourg összehívta péntekre az uniós belügy- és igazságügyi miniszterek rendkívüli tanácskozását a párizsi merényletekre adandó válasz megvitatására.
Bemutatta miniszterjelöltjei listáját Dacian Ciolos kijelölt román miniszterelnök vasárnap: szakértői kabinetjében - amelyet jövő héten terjeszt bizalmi szavazásra a parlament elé - a szociáldemokrata (PSD) Victor Ponta távozó kormányának egyetlen tagja sem vesz részt.
Az amerikai filmakadémia elnöke szolidaritását fejezte ki a Franciaországot ért terrortámadás és a francia nép iránt az Oscar-szezont megnyitó szombat esti kormányzói díjátadó ünnepségen Los Angelesben.
A legalább 129 halálos áldozatot követelő és több mint 350 embert megsebesítő pénteki párizsi merényletsorozat megmutatta, hogy a szíriai és az iraki háborút nem lehet erre a két országra lokalizálni - erre a következtetésre jutottak az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők, akik újabb hasonló merényletektől tartanak.
Az ukrán titkosszolgálatnak és a belügyminisztériumnak olyan információk kerültek a birtokába, amelyek szerint lőfegyverekkel és robbanószerekkel elkövetett terrortámadásokra, provokációkra lehet számítani számos ukrán nagyvárosban, beleértve a fővárost, Kijevet is - közölte vasárnap Arszen Avakov ukrán belügyminiszter. A veszély tényét az ukrán államfő is megerősítette.
Több mint húsz külföldi veszthette életét a Párizsban péntek este elkövetett merényletekben, amelyek az ideiglenes adatok szerint összesen 129 ember életét követelték. A sebesültek száma 352, közülük sokan életveszélyes állapotban fekszenek kórházban, így félő, hogy még tovább növekszik a halálos áldozatok száma.
Csaknem 3 ezren vettek részt Tokióban a párizsi merényletsorozat áldozatainak emlékére vasárnap délután rendezett megemlékezésen, miközben estére a japán főváros több épületét a francia zászló színeivel világították ki.
A péntek esti párizsi vérengzés két támadója a belga fővárosból érkezett - közölte ügyészségi tájékoztatásra hivatkozva vasárnap a francia nyelvű belga közszolgálati televízió és rádió, az RTBF.
Izrael titkosszolgálati információkat adott át a párizsi támadás után Franciaországnak - jelentette be a zsidó állam miniszterelnöke a szombat ünnepének vége utáni nyilatkozatában.
A párizsi merényletek nyomán Angela Merkel német kancellárnak el kell ismernie, hogy elhibázott menekültpolitikát folytat - mondta Markus Söder bajor pénzügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.
Három testvér vehetett részt a párizsi terrortámadásban. A határellenőrzés és biztonsági légvédelmi intézkedések bevezetéséről állapodnak meg a világ legbefolyásosabb országait tömörítő G20 államok vezetői a párizsi terrortámadás után nem sokkal. Több kalasnyikovot találtak egy elhagyott autóban Párizs külvárosában. Ezzel megnő annak a gyanúja, hogy vannak olyan elkövetők, akik elmenekültek a…
Mégis tartott kétoldalú megbeszélést Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport törökországi csúcstalálkozójának szünetében vasárnap délután Antalyában.
A párizsi merényletsorozat "nagyon veszélyes pillanatban" érte Európát - állapította meg vasárnapi elemzésében az egyik legtekintélyesebb londoni stratégiai kutatóműhely, a Királyi Külügyi Intézet - székháza után közkeletű nevén a Chatham House - vezetője.
Magyarországon keresztül érkezett Franciaországba annak a szír útlevélnek a tulajdonosa, amelyet a párizsi merényletek egyik helyszínén találtak - közölte Helena Biocic, a horvát belügyminisztérium szóvivője vasárnap a Hina horvát hírügynökséggel.
A péntek éjjeli párizsi merényletek újabb elkövetőjét azonosították a nyomozó hatóságok - tudta meg az AFP hírügynökség a franciaországi nyomozáshoz közelálló forrásokból vasárnap.
Az Egyesült Államok újabb egymilliárd dolláros hitelgaranciát nyújt Ukrajnának a következő hónapokban - jelentették be Washingtonban azután, hogy pénteken Kijevben tárgyalt Jack Lew amerikai pénzügyminiszter.
Ismeretlen okokból pánik tört vasárnap este a párizsi République (Köztársaság) téren, ahol ismét ezrek gyűltek össze, hogy a merényletek halálos áldozataira emlékezzenek.
Újabb elkövetőt azonosították a nyomozó hatóságok - tudta meg az AFP hírügynökség. Három testvér vehetett részt a párizsi terrortámadásban. A határellenőrzés és biztonsági légvédelmi intézkedések bevezetéséről állapodnak meg a világ legbefolyásosabb országait tömörítő G20 államok vezetői a párizsi terrortámadás után nem sokkal. Több kalasnyikovot találtak egy elhagyott autóban Párizs külvárosában.…
A péntek éjjeli párizsi merényletek újabb elkövetőjét azonosították a nyomozó hatóságok - tudta meg az AFP hírügynökség a franciaországi nyomozáshoz közelálló forrásokból vasárnap.
Tizenöt afrikai migráns holttestét találták meg vasárnap Egyiptomban az izraeli határ közelében; az áldozatokat biztonsági források szerint agyonlőtték.
A Motörhead és a Coldplay is lemondta Párizsi fellépéseit a Foo Fighters és a U2 együttes után a francia fővárost ért merényletek miatt - számolt be róla vasárnap a BBC News.
Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök csalódással vette tudomásul Jean Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének vasárnapi nyilatkozatát, miszerint a párizsi merényletek nyomán sem kell változtatni az EU menekültpolitikáján.
Nem szabad összekeverni a terrorizmus és a menekültválság ügyét - mondta Hors Seehofer bajor miniszterelnök vasárnap este az ARD német országos közszolgálati televíziónak.
Vitalij Klicsko lehet továbbra is Kijev főpolgármestere a vasárnapi helyhatósági választások urnazárása után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint.