Miután Ljubljana korábban a Horvátországból Szlovéniába továbbszállított migránsok listázását kérte Zágrábtól, most újabb korlátozásokat készül bevezetni, a horvát-szlovén határt átlépő bevándorlók számának csökkentését kérve Horvátországtól - jelentette a horvát sajtó.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy román panaszos ügyében hozott ítélete szerint nem jogsértő, ha a munkáltató megfigyeli egy alkalmazott munkahelyi levelezését - közölte az EJEB döntését ismertető Hotnews.ro román hírportál.
Törökországban az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet 220 feltételezett tagját vették őrizetbe a főleg német turisták halálát okozó isztambuli merényletet megelőző egy hétben - közölte Efkan Ala török belügyminiszter isztambuli sajtótájékoztatóján.
Az Európai Bizottság (EB) a jogállamisági mechanizmus keretében előzetes vizsgálatot fog lefolytatni a lengyelországi fejleményekkel kapcsolatban - jelentette be Frans Timmermans bizottsági alelnök, miután a brüsszeli szervezet "orientációs jellegű" vitát tartott az új varsói kormány tevékenységéről.
Az amerikai Republikánus Párt és annak elnökjelölt-aspiránsai szerint Barack Obama évértékelő beszédében nem a valódi problémákról, a terrorizmusról, a nemzetközi helyzetről beszélt, hanem egy nem létező világot mutatott be.
Őrizetbe vettek egy embert a török hatóságok a keddi isztambuli öngyilkos merénylettel kapcsolatban - jelentette be szerdán Efkan Ala török belügyminiszter egy sajtótájékoztatón Isztambulban.
Az Európai Bizottság (EB) a jogállamisági mechanizmus keretében előzetes vizsgálatot fog lefolytatni a lengyelországi fejleményekkel kapcsolatban - jelentette be Frans Timmermans bizottsági alelnök szerdán, miután a brüsszeli végrehajtó testület "orientációs jellegű" vitát tartott az új varsói kormány tevékenységéről.
A francia kormány szerdán feloszlatott három, radikalizmussal vádolt muzulmán kulturális egyesületet, amelyek egy decemberben bezárt szalafista (radikális iszlám) mecsetben működtek a Párizstól keletre található közeli Lagny-sur-Marne-ban - közölte a kormányülést követően Bernard Cazeneuve belügyminiszter.
Átrendeződés várható az osztrák kormányban, szerdai médiaértesülések szerint Hans Peter Doskozil, a burgenlandi rendőrfőkapitány válthatja a védelmi minisztert.
Világszerte 244 millióra nőtt a migránsok száma az elmúlt évben, és ez a 15 évvel ezelőtti adathoz képest 41 százalékos növekedést jelent - számolt be kedden az ENSZ kétévente közzétett menekültügyi jelentésében.
Egyre több iraki menedékkérő utazik haza Németországból, szerdán is több tucatnyi menedékkérővel indult el egy járat Irakba a berlini Tegel nemzetközi repülőtérről - írta online kiadásában a Bild című lap.
Disznófejeket és disznóvért helyeztek el ismeretlen elkövetők szerdára virradóra a Ljubljanában épülő iszlám kulturális központ mellett, ahol az ország első mecsete is épül - közölte a szlovén sajtó.
Megtartotta alakuló ülését a spanyol parlament szerdán Madridban, amelynek alsóháza történetében most először nem a választásokon győztes párt képviselőjét választotta elnökévé.
Együttes ülést tart a magyar és a szlovén kormány január 22-én Szlovéniában, a két miniszterelnök, Orbán Viktor és Miro Cerar vezetésével - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán az MTI-vel.
Németországban a szövetségi legfőbb ügyészség megvádolt négy embert szélsőjobboldali terrorista szervezet létrehozásával és menedékkérők elleni robbantásos merénylet kitervelésével.
Ugrásszerűen megnőtt tavaly a keresztényüldözések száma a világban, mindenekelőtt Észak-Koreában, máshol pedig a szélsőséges iszlamizmus miatt - derül ki a hollandiai alapítású Nyitott ajtók elnevezésű evangélikus protestáns szervezetnek a keresztények elleni diszkriminációkról és erőszakos cselekményekről közölt éves jelentéséből.
Az amerikai külügyi szóvivő délelőtt megerősítette azt, amit reggel az amerikai alelnök a CBS televízióban mondott: az Egyesült Államok nem kér bocsánatot Irántól a hajó-incidens miatt.
Messzemenő politikai és jogi következményei lehetnek, hogy az Európai Bizottság górcső alá veszi a lengyel jogállamiságot - mondta Gyévai Zoltán, a Bruxinfo főszerkesztője.
Megérkezett Kanadába a tízezredik szíriai menekült az ottawai kormány által meghirdetett letelepítési program keretében - jelentette be szerdán John McCallum migráció- és menekültügyi miniszter.
Négy további személyt őrizetbe vettek szerdán a török hatóságok az előző napi isztambuli öngyilkos merénylettel kapcsolatban - közölte Ahmet Davutoglu miniszterelnök.
Már 561-re emelkedett a szilveszteri molesztálások miatt tett feljelentések száma Kölnben. Időközben a német kormánypártok megállapodtak a szabadságvesztésre ítélt külföldiek kiutasítására vonatkozó szabályok megszigorításáról.
Az elmúlt napokban jelentősen csökkent az Európába érkező migránsok száma. Irak berlini nagykövetsége pedig egyre több olyan útlevelet állít ki bevándorlók számára, akik haza akarnak térni.
Fogolycserében és újabb tűzszünetben állapodtak meg szerdán a szembenálló felek Minszkben a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére életre hívott összekötő csoport idei első ülésén - közölte a testületben Kijevet képviselő Leonyid Kucsma volt ukrán elnök sajtótitkára a Facebook-on.
Izrael bekérette szerdán a svéd nagykövetet, mert Jeruzsálemet "feldühítette" Margot Wallström svéd külügyminiszter azon kijelentése, miszerint "hitelesen" ki kellene vizsgálni a palesztin merénylőkkel szembeni, sok esetben a támadó halálával végződő izraeli katonai fellépés jogszerűségét.
Tömegverekedés történt egy menedékkérőket befogadó állomáson a németországi Caldenben, a helyi rendőrség szerdai közleménye szerint az összecsapásban hat ember megsebesült.
Az al-Dzsazíra katari televízió bejelentette, hogy áprilistól anyagi okokból beszünteti kábeltévés és digitális szolgáltatásait az Egyesült Államokban.