A szilveszteri támadások és a menekültválság kezelésének sikertelensége miatt veszélyes helyzetbe került Angela Merkel német kancellár, mert a közhangulat romlik, pártjában pedig már arról beszélnek, hogy szükség esetén nélküle kell irányváltást végrehajtani. Újabban a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) is nyíltan bírálják, holott eddig támaszkodhatott rájuk a menekültügyben. Hétvégi német…
Vasárnap esti tv-vitájukon a Demokrata Párt elnökjelöltségére aspirálók elsősorban belpolitikai kérdésekről beszéltek, Hillary Clinton nemegyszer került vetélytársai támadásainak kereszttüzébe.
Tanácskozást tartanak hétfőn az európai uniós tagállamok külügyminiszterei, az ülésnek elsősorban a szíriai és az iraki helyzet kérdése lesz a középpontjában - közölte egy magas rangú EU-diplomata Brüsszelben.
Irán jogtalannak nevezte és elítélte hétfőn azokat a büntetőintézkedéseket, amelyeket az amerikai kormány rendelt el előző nap 11 természetes, illetve jogi személy ellen, mert részt vettek az iráni rakétaprogramban.
Erőszak és szexuális zaklatás kíséri azoknak a lányoknak és nőknek az útját - beleértve európai tartózkodásukat is -, akik a Közel-Keletről menekülnek Európába - számolt be felméréséről hétfőn az Amnesty International (AI) nevű nemzetközi jogvédő csoport.
Oroszország nem vesz részt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ETPK) idei téli ülésszakán sem - közölte hétfőn Leonyid Szluckij, az orosz küldöttség helyettes vezetője, ismertetve a delegáció döntését.
Közel egyéves előkészítést követően, február elején megkezdődhet a magyar tenyész- és versenylovak szállítása Kínába - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn.
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatásra Mongólia fővárosába, Ulánbátorba utazik január 24-én - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn az MTI-t.
A lengyelországi helyzet kérdése nem fog szerepelni az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács februári csúcstalálkozójának napirendjén - közölte Donald Tusk, a tanács elnöke hétfőn Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott Andrzej Duda lengyel államfővel.
Angela Merkel német kancellárnak legkésőbb március végéig változtatnia kell a menekültválság megoldására irányuló politikáján - mondta Edmund Stoiber volt bajor kormányfő egy hétfői lapinterjúban, amelyben hangsúlyozta, hogy az egyetlen megoldás a német határ lezárása a menekültek előtt.
Az Európai Bizottság nem akarja elveszíteni Lengyelországot, ezért meg fog egyezni vele - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mitrovits Miklós. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa azután beszélt erről, hogy a brüsszeli testület jogállamisági vizsgálatot indított a varsói kormány intézkedései - az alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése és a…
Elmenekült Iránból az a két költő, akiket tavaly ősszel hosszú börtönbüntetésre és korbácsütésekre ítéltek - írta hétfőn egyikük közlésére hivatkozva az AP amerikai hírügynökség.
Rakétatalálat ért egy iskolát hétfőn Törökország délkeleti részén, a szíriai határtól nem messze, a Szíriából indított rakéták egyikének becsapódása következtében meghalt az iskola egy női alkalmazottja, egy diáklány pedig megsebesült - közölte a helyi kormányzó hivatala.
Az Európai Uniót érő bevándorlási nyomás folyamatos és nagymértékű növekedésével kell számolni a közel-keleti válságok mélyülése miatt - figyelmeztetett Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácskozása után - idézi az MTI.
Felével kevesebb javadalmazást kapnak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosai Szíriában a nemzetközi légicsapások okozta károk miatt - derül ki az Independent című angol lap birtokába jutott egyik tájékoztató dokumentumból.
Angela Merkel német kancellár kitart a menekültválság megoldását célzó politikája mellett, és nem enged az irányváltást sürgető követeléseknek - jelezte hétfőn a német kormány szóvivője és a Merkel vezette jobboldali CDU főtitkára.
Őrizetbe vettek egy marokkói származású belga állampolgárt hétfőn a marokkói hatóságok a november közepén Párizsban elkövetett terrortámadásokkal összefüggésben.
Szexuális kényszerítéssel és lopással gyanúsítottak meg egy menedékkérőt Kölnben. A helyi ügyészség hétfői tájékoztatása szerint a 26 éves algériai állampolgár a németországi városban szilveszterkor nők ellen elkövetett zaklatások és rablások első olyan feltételezett elkövetője, akit szexuális bűncselekménnyel gyanúsítanak.
Románia és az Egyesült Államok aggodalommal figyeli a moldovai fejleményeket, és egyetért a reformok folytatásának, Moldova európai integrációjának szükségességében - idézi a bukaresti elnöki hivatal közleményét az MTI, miután Klaus Iohannis román államfő hivatalában fogadta Victoria Nulandot, az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes külügyi államtitkárát.
Szlovénia nem akar közös határvédelmet Ausztriával és Németországgal, és elveti annak lehetőségét, hogy ez a két ország rendőröket küldjön a szlovén-horvát határszakasz megerősítésére - idézte Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminisztert az MTI.