Az iraki hadsereg és velük szövetséges síita milíciák kedden új offenzívát indítottak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettől visszafoglaljanak kulcsfontosságú területeket a Bagdadtól északnyugatra lévő sivatagos térségben, illetve elvágják az iszlamisták utánpótlási útvonalait a nyugati Anbár tartomány és az észak-iraki Moszul városa között.
Berlin és Tunisz megállapodott kedden abban, hogy kísérleti jelleggel gyorsított eljárásban hazatoloncolják Németországból azokat a tunéziai állampolgárokat, akiknek menedékkérelmét elutasították.
Változás, párbeszéd, megegyezés - ez kell legyen az új spanyol kormány három alappillére Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök-jelölt szerint, akinek keddi, parlamenti beszédével kezdetét vette a kormányfő megválasztásának folyamata.
Egy, a szuperkeddi szavazás reggelén nyilvánosságra hozott felmérés szerint bármelyik demokrata elnökjelölt legyőzné a novemberi elnökválasztáson Donald Trumpot.
Mintegy 570 milliárd dollárral lettek szegényebbek a dollármilliárdosok egy év leforgása alatt. Bár Bill Gates vagyona is csökkent, ahhoz elegendő maradt, hogy immár a harmadik egymást követő évben megőrizze az első helyet a Forbes magazin idei listáján, amely évente készül a világ leggazdagabb embereiről.
Rekordszámú jelölés érkezett idén a Nobel-békedíjra: 376 jelöltre tettek javaslatot, csaknem százzal többre az előző rekordot jelentő 2014-es 278 jelölésnél - közölte kedden a norvégiai Nobel-bizottság.