Magyarország és az Egyesült Államok megerősítette stratégiai szövetségét - értékelte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter amerikai kollégájával, Mike Pompeóval folytatott megbeszélését a közmédiának szerdán Washingtonban.
Szijjártó Péter biztosította amerikai partnerét arról, hogy "Magyarország nem fog beállni az Egyesült Államokat most már lassan hobbiszerűen bíráló európaiak sorába".
Hiába lett vízummentességet élvező izraeli állampolgár, a brit hatóságok korlátozni fogják Roman Abramovics, a Chelsea futballklub gazdájának tartózkodását az országban. Korábban London fellépést jelentett be az orosz oligarchák ellen, és az üzletember befektetői vízumát magyarázat nélkül nem hosszabbították meg.
Deutsch Tamás "fikciónak" nevezte az uniós támogatások jogállamisághoz kötését, ugyanis véleménye szerint a szubjektív kritériumok bevezetése ellentétes lenne az uniós szerződésekkel.
A leszakadt régiók felzárkóztatását célzó uniós források 10 százalékától eshet el északi szomszédunk. Pozsonyban ennél is nagyobb elvonásra számítottak.
Komoly rendőri jelenlét mellett buldózerek „szántották fel” Párizs legnagyobb bevándorlók lakta sátortáborát, ami a Saint Denis-csatorna partján állt egészen szerdáig.
Az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga által korábban tervezett közös kormány megalakítását szorgalmazta Luigi Di Maio az M5S vezetője szerda este videóüzenetében. Ellenkező esetben Di Maio szerint azonnali parlamenti választásokat kell tartani.
Ismét szabad ember a Kaliforniában felrobbantott magyar nő, K. Ildikó (48) egykori kedvese, akit a merénylettel gyanúsítottak – értesült a CNN. S. B.-t (59) korábban a lakásán tárolt irdatlan mennyiségű robbanószer miatt vették őrizetbe az FBI nyomozói.
Szijjártó végre találkozott Pompeóval, és mindjárt Amerika-barátabbra váltott a magyar diplomácia. Lehet, hogy még Ukrajna NATO-tagságát is támogatni fogjuk.
Jóváhagyta 1958 telepeslakás felépítését a megszállt Nyugati Parton az izraeli védelmi minisztérium egy bizottsága - közölte szerdán a Sálóm Ahsáv (Békét Most) nevű pacifista izraeli civil szervezet.
Az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga által korábban tervezett közös kormány megalakítását szorgalmazta Luigi Di Maio az M5S vezetője szerda este videóüzenetében. Ellenkező esetben Di Maio szerint azonnali parlamenti választásokat kell kiírni.
Magyarország és az Egyesült Államok megerősítette stratégiai szövetségét - értékelte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter amerikai kollégájával, Mike Pompeóval folytatott megbeszélését a közmédiának szerdán Washingtonban.
Szélsőségesen meleg és napos, és sok helyen rendkívül száraz volt az időjárás májusban Németországban a szövetségi meteorológiai szolgálat (DWD) szerdán közölt havi összesítése szerint.
Az Iszlám Állam a terrorszervezet szócsövének tekintett Amaq hírügynökségen keresztül magára vállalta a belgiumi Liège városában történt keddi merényletet, írja a Le Figaro.
Két tévés újságíró meghalt az Egyesült Államokban, miközben az Alberto nevű trópusi vihar pusztításáról tudósítottak. Az operatőr és riportertársa autójára egy közel 1 méter átmérőjű fa zuhant rá, amelyet az erős szél döntött ki. A két férfi azonnal meghalt. Részletek a videóban.
Az amerikai elnöki hivatal, a Fehér Ház arra számít, hogy június 12-én megtartják a csúcstalálkozót Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között - közölte Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője szerdán Washingtonban.