Veszélybe került a Nemzetközi Űrállomás legénysége, amikor egy mikrometeorit lyukat ütött a hozzá csatlakozó Szojuz-űrhajó falán. A megtalált rést nagy lélekjelenléttel először jobb híján az ujjával tapasztotta be a német asztronauta, Alexander Gerst (42). Így néhány percig speciális védőruha nélkül érintette meg az űrt, ilyet előtte még senki nem
Róma – Természeti kincsek fosztogatásáért feljelentettek egy római házaspárt, mert strandokról és a tengerfenékről "lopott" kövekkel akartak távozni Szrdíniáról.
Életfogytig tartó börtönre ítélt pénteken a londoni központi büntetőbírság egy fiatal férfit, aki a vád szerint merényletre készült Theresa May brit miniszterelnök ellen.
Nem aratott osztatlan sikert Theresa May (61) brit kormányfő külföldi táncbemutatója. A politikus pár napja már mosolyra fakasztotta az internetet dél-afrikai sutaságával, ám vélhetően nem adott azoknak a véleményére, akik szerint ezt a műfajt nem kellene erőltetnie.
Két ember megsebesült egy késelésben Amszterdam fő vasúti pályaudvarán pénteken, a rendőrök megsebesítették a feltételezett elkövetőt is - közölte a holland rendőrség. Az esti órákban azonosították az elkövetőt, aki a közlése szerint egy német tartózkodási engedéllyel bíró 19 éves afgán.
Eredménytelenül zárult az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásának pénteki fordulója kanadai és amerikai tisztviselők között.
Chilében egy hónap alatt több mint háromszorosára nőtt a katolikus egyház bántalmazási ügyeinek száma, amelyekben nyomozást folytatnak az illetékes hatóságok - közölte a dél-amerikai ország ügyészsége pénteken.
Közel ezer közúti és vasúti vasbeton szerkezetű hidat ellenőriznek le Csehországban. Ugyanolyan szerkezetű hidakat, amilyen nemrégiben az olaszországi Genovában összeomlott, több tucat áldozatot követelve. Az ellenőrzések során már megállapították, hogy egy hidat Karlovy Varyban le kell bontani.
Amerikai állampolgár a pénteki amszterdami késeléses támadás mindkét sebesültje - tájékoztatott szombaton közleményében az Egyesült Államok hollandiai nagykövete.
A Kreml szerint korai beszélni Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleges párizsi találkozójáról az első világháború lezárásának 100. évfordulója alkalmából tervezett megemlékezéseken.
Donald Trump jelenlegi amerikai elnök távollétében kezdődött meg John McCain néhai arizonai szenátor búcsúztatása a washingtoni Nemzeti Székesegyházban szombaton.
Donald Trump jelenlegi amerikai elnök távollétében kezdődött meg John McCain néhai arizonai szenátor búcsúztatása a washingtoni Nemzeti Székesegyházban szombaton.
Szívet az uszítás helyett (Herz statt Hetze) jelszóval néhány ezer ember gyűlt össze szombat délután a németországi Chemnitzben, hogy tüntessen az idegenellenesség ellen. Kora este ugyancsak ezrek részvételével megkezdődött a tüntetés a szövetségi kormány menekültpolitikája ellen is.
Dunában lebegő sertéstetemek fotói lepték el a román közösségi oldalakat: a megbetegedett állatok gazdái így próbálnak megszabadulni az elhullott sertésektől, hogy a többi – még egészséges – jószágaikat ne kelljen levágniuk a hatóságok parancsára – írja a Magyar Hang.
Lángba borult a föld: nincs olyan kontinens, amelyet ne érintene az elmúlt hónapokban tomboló hőség és szárazság és az azok miatt kialakult erdő-, tarló- és bozóttüzek.
Még a tavalyi szezonban történt, hogy egy klagenfurti autós nyolc percig parkolt egy Mölltalhoz közeli szállodához vezető úton, majd a napokban, hat hónappal később, levelet kapott, amelyben 370 eurós (kb. 120 ezer forint) kártérítést követelnek, különben bíróságra megy az ügy.