Elképzelhető, hogy megoldódott az egyik legnagyobb tengeri rejtély: kétszázötven év után megtalálhatták James Cook legendás vitorlásának, az Ausztrália keleti partjait első európai hajóként elérő Endeavournak a roncsait.
Még mindig a felfordulást hozó kemény brexit a legvalószínűbb forgatókönyv az uniós vezetők salzbugri csúcstalálkozója után. Theresa May brit kormányfő hiába győzködte partnereit, ötleteit elutasították, miközben otthon túl engedékenynek tartják.
Kezdenek elfogyni a hollók az angol műemlék kastélyokban, ez viszont egy prófécia szerint súlyos veszélyt jelez előre a királyságnak. A hatóságok ezért hollótenyésztési programot indítanak.
Legalább 86-an fúltak vízbe a csütörtöki kompbalesetben a Viktória-tó déli, Tanzániához tartozó részén - jelentette a TBC helyi állami tévécsatorna pénteken a tartományi kormányzóra hivatkozva. Előző nap végén még 44 áldozatról szóltak a hírek.
Washington a tűzzel játszik, és aláássa a globális stabilitást azzal, hogy újabb szankciókat hoz Moszkva, illetve olyan kínai vállalatok ellen, amelyek fegyvert vásárolnak Oroszországtól - figyelmeztetett pénteken Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
A U2 énekese a zenekar tegnap esti madridi koncertjén emlékezett meg a magyar miniszterelnökről. Európa emblematikus szélsőjobboldali vezetői között emlegette.
Történetében először nőket is felvett tagjai közé a Harvard Egyetem Hasty Pudding színtársulata, amelynek előadásaiban kizárólag férfiak léptek színpadra az elmúlt 175 évben.
Tizenketten meghaltak és tizennégyen súlyosan megsebesültek, amikor muszlim radikálisok megtámadtak egy falut Mozambik északi részén - közölték helyi források pénteken.
„Csehországnak a saját érdekében el kell utasítania a Magyarország elleni büntetőintézkedéseket az Európai Unióban, mert a közeljövőben őt is valami hasonló érheti” – jelentette ki a cseh államfő csütörtök este egy tévéinterjúban. Ezzel egy időben néhány száz fős tüntetés is volt Prágában a magyar nagykövetség épülete előtt.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a Nagy-Britanniában élő és dolgozó több mint 3 millió külföldi EU-állampolgár jogosultságai akkor sem csorbulnak, ha az Európai Unióval folyó tárgyalásokon nem születik megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről.
Magyarország soha nem fog olyan javaslatot támogatni Brüsszelben, amely rontaná a német, és ezen belül a bajor autóipar helyzetét - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben. Arról is beszélt, hogy megállapodtak a debreceni BMW-gyárhoz adandó kormányzati támogatás részleteiről.
Theresa May brit miniszterelnök szerint holtpontra jutottak a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről folyó tárgyalások, mivel az Európai Unió nem adott magyarázatot arra, hogy a beterjesztett, ám a salzburgi informális EU-csúcson elvetett brit javaslatcsomag miért ásná alá az EU egységes belső piacát.
Több ezren demonstráltak Barcelonában amiatt, hogy éppen egy évvel ezelőtt tartott a rendőrség razziákat a katalán kormány irodáiban. A tüntetők most a letartóztatott politikusok és emberi jogi aktivisták szabadon bocsátását követelték Madridtól.