Egy brit férfi hajszálat talált a hamburgerében, ami néha-néha előfordul a legjobb éttermekben is, azonban mikor panaszt szeretett volna tenni, érdekes választ kapott.
Az amerikai Wesley Ryan 17 évvel ezelőtt eladta szeretett Ford Mustangját, hogy petefészekrákkal diagnosztizált feleségén segítsen - ekkor még nem gondolta, hogy egyszer visszakerül hozzá a kocsi.
Franciaország - A katolikus egyház pápája szerint a szeretkezés Isten adta ajándék: Ferenc pápa egy fiatalokkal való beszélgetésen kifejtette, hogy szerinte nem tabu a szex, és a szexualitás.
Az alábbi videót egy fiatal svájci gleccserkutató készítette. Azt láthatjuk, hogy a 4122 méter magas Aiguille Verte oldalában egy hatalmas lavina indul meg a hegyoldalban. Körülbelül 30 ezer köbméternyi jég gördülhetett le ebben a kisebb lavinában.
Áttörés a Koreai-félszigeten? Komoly eredményeket jelentett be a két koreai ország vezetője közös csúcstalálkozójukon: szerintük a félsziget teljes atomfegyver-mentesítése hamarosan megvalósulhat.
A brit Jade Marshall 27. születésnapja nem úgy telt, ahogy megálmodta. Vegetáriánus hamburgerét véletlenül marhahúsosra cserélték, ami miatt nemhogy elnézést kért volna a személyzet, hanem csúnyán megalázták a lányt.
Diszkrimináció miatt jelentette fel a Facebookot két amerikai szervezet, azt állítva, hogy a közösségi oldal olyan beállításokat használ, amelyek alapján csak férfiak látják az álláshirdetéseket.
A bolgár kormány bejelentette, hogy Lengyelországhoz csatlakozva megvétózza a Magyarország ellen a jogállamisági eljárás keretében esetleg hozandó uniós szankciókat.
Az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, előző héten kezdeményezett jogállamisági eljárás lezárultáig semmiképp sem zárja ki soraiból a Fideszt az Európai Néppárt (EPP) - jelentette ki Joseph Daul pártelnök szerda este az informális salzburgi EU-csúcs margóján.
Nem zárta ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, miután szerdán a YouTube videomegosztón egy rejtett kamerával készült felvétel jelent meg, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán.
Az Amerikai Egyesült Államok elnökét elszomorítja az idei Emmy-gála nézettségi rátája. Hillary Clintont ídézve szánalmasnak nevezte a „legokosabbakat”, s nagy valószínűséggel Hollywood elitjére gondolt.
Még az év végéig tartó osztrák uniós elnökség idején tető alá kell hozni az Európai Unió külső határainak védelméről szóló megállapodást Sebastian Kurz kancellár szerint. A salzburgi informális uniós csúcs hivatalos megnyitója előtt az osztrák kancellár hangsúlyozta, hogy a csúcsértekezleten elő kell készíteni az erre vonatkozó új Frontex-mandátumo
Salisbury – A BBC által idézett rendőrségi források szerint lehet, hogy átverés volt az a hétvégi incidens, amely a délnyugat-angliai Salisbury városában, az egykori orosz–brit kettős hírszerzőügynök, Szergej Szkripal és lánya, Julija Szkripal ellen tavasszal elkövetett mérgezéses támadás helyszínén történt.
Pjotr Verzilov orosz aktivistát valószínűleg megmérgezték, mert nyomozott a Közép-afrikai Köztársaságban meggyilkolt három orosz újságíróval kapcsolatban.
Abe Sindzó japán miniszterelnököt ismét, immár harmadszor megválasztották csütörtökön a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnökévé, és ezzel lehetőséget kapott arra, hogy ő legyen Japán történelmének leghosszabb ideig hatalmon lévő miniszterelnöke.
Bár a cseh államfő és kormányfő nyilatkozatai szerint Csehország legjobb barátai a visegrádi országok, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország lennének, a gyakorlat ezeket a nyilatkozatokat nem igazolja - írja csütörtöki jegyzetében a Hospodárské Noviny című cseh liberális gazdasági és politikai napilap.
A kormány nem hagyja, hogy az ukrán vezetés tovább rontsa a kárpátaljai magyarok helyzetét, a megfélemlítésükre tett kísérleteket pedig a leghatározottabban elítéli - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatót követően.
Ezúttal nem a novicsokhoz és nem is Kremlhez vezetnek a szálak. A vasárnap kirobbant újabb nagy-britanniai mérgezési ügy mögött szélhámosságot gyanít a rendőrség.
Egyre gyakoribbak a helybeliek megélhetését és egészségét veszélyeztető katasztrofális áradások az Amazonas folyón a klímaváltozás következtében: míg az elmúlt száz év első felében húszévente fordultak elő, az utóbbi időszakban már négyévente - figyelmeztettek a jelenséget vizsgáló tudósok.
Marine Le Pen, a francia radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (korábbi Nemzeti Front) elnöke felháborodásának adott hangot csütörtökön, amiért az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotók közzététele miatt folyó eljárásban az ügyészség a törvényeknek megfelelően elrendelte a pszichiátriai vizsgálatát.
Csaknem harminc utas sérült meg könnyebben, fülük, orruk vagy szájuk vérezni kezdett, mert egy indiai légitársaság repülőgépén a személyzet elfelejtette bekapcsolni a kabinnyomás-szabályozót.
Véget ért a salzburgi informális EU-csúcs. A bennmaradó tagállamok egyértelműen megvalósíthatatlannak látják az Egyesült Királyság kereskedelmi javaslatát. Az ír-északír határról új javaslatot ígért Theresa May. A migrációval kapcsolatos fő célban egyetértés van az Európai Tanács elnöke szerint. Jucker szerint idén megállapodhatnak a Frontex megerő
Videóban mutatjuk be, hogyan esett vissza az EU-ba illegálisan érkező bevándorlók száma. Kérdés persze, az adatokat hogyan értelmezik majd a politikusok, többek között Orbán Viktor, aki 2015 óta építi fel politikáját a menekültválság kezelésére.
London javaslatai jelenlegi formájukban elfogadhatatlanok, az Európai Unió soha nem fog olyan megállapodást elfogadni Nagy-Britannia unióból való kilépéséről, amely ránézve hátrányos, különösen a gazdasági kérdések tekintetében - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök Salzburgban csütörtökön.