Csehországban nem állítottak elő, nem fejlesztettek és nem is tároltak Novicsok típusú idegmérget - olvasható abban a közleményben, amelyet a cseh kormányhivatal adott ki hétfőn Andrej Babis, ügyvezető miniszterelnök, valamint Michal Koudelka és Jan Beroun, a cseh civil és a katonai titkosszolgálat igazgatóinak találkozója után.
Strandolók között hajtott végre kényszerleszállást egy hős pilóta az angliai Sidmouth-ban. Zac Rockey egy veterán repülőgépet vezetett szombat délután, amikor a gép motorja meghibásodott.
Izrael megölheti Aszad szíriai elnököt, ha folytatódik az iráni katonai egységek és rakéták közeledése az ország határaihoz – figyelmeztetett egy miniszter, ami még inkább veszélyessé tehet a szíriai konfliktust.
Klaus Iohannis román elnök ismét Viorica Dancila miniszterelnök lemondását követelte, elégtelennek tartva a kormány gazdasági teljesítményét az idei első negyedévben.
Klaus Iohannis román elnök hétfőn ismét Viorica Dancila miniszterelnök lemondását követelte, elégtelennek tartva a kormány gazdasági teljesítményét az idei első negyedévben.
Megállapodott a koalíciós szerződés szövegéről hétfőn a tavaly októberi csehországi képviselőházi választáson győztes ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke, Andrej Babis és Jan Hamácek.
Kiszabadították a Boko Haram terrorszervezet több mint ezer foglyát a nigériai hadsereg állítása szerint. Texas Chukwu katonai szóvivő hétfőn elmondta: a kiszabadítottak többsége nő és gyermek.
John Kerry, az Obama-kormány külügyminisztere egy lapjelentés szerint "árnyékdiplomáciát" folytat az Iránnal kötött többhatalmi nukleáris egyezmény megmentése érdekében. Ezt Donald Trump amerikai elnök hétfőn Twitter-bejegyzésben ítélte el.
Eddig mintegy harminc házat pusztított el és csaknem kétezer embert kényszerített otthonának elhagyására Hawaii szigetén a napokban kitört Kilauea tűzhányó, amiről most megdöbbentő videó került elő.
A Fehér Ház bejelentése szerint sem Donald Trump elnök, sem Mike Pence alelnök nem vesz részt az Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetségének avatásán, amelyet május 14-én tartanak.