Több mint félszáz ukrán iskolás gyermeket és két tanárt kellett kórházba szállítani kedden a Kijevtől délkeletre fekvő Cserkaszi megyeszékhely egyik általános iskolájából, miután tizenheten eddig ismeretlen okból eszméletüket vesztették az iskola udvarán tartott reggeli sorakozó közben.
Orbán Viktor megszerezte a magyar választóktól a felhatalmazást a kormányzás folytatásához, miniszterelnöki legitimitása megkérdőjelezhetetlen - jelentette ki Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke kedden Berlinben.
Sorozatban hagyta magára csecsemőit egy nő Németországban – közölte a rendőrség kedden, miután kiderült, hogy az elmúlt években talált három csecsemő testvérek.
Donald Trump amerikai elnök közölte Emmanuel Macron francia államfővel, hogy tervei szerint bejelenti: az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből - értesült a The New York Times.
Donald Trump amerikai elnök közölte Emmanuel Macron francia államfővel, hogy tervei szerint bejelenti: az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből - értesült a The New York Times.
Ismét plágiumügybe keveredett Donald Trump amerikai elnök felesége, Melania Trump, akit ezúttal a héten elindított új kampánya miatt vett szájára az internetes közösség.
Szakértői kormány felállítását kezdeményezte az olasz elnök, hogy ezzel véget vessen a március óta tartó belpolitikai válságnak. Az elmúlt hónapokban több koalíció-alakítási kísérlet kudarcba fulladt, így még mindig nincs kormánya Olaszországnak. Ha a szakértői kormány nem szerez támogatást a parlamentben, júliusban előrehozott választások lesznek.
Több mint kétezer embernek kellett elhagynia otthonát, és csaknem harmincöt házat pusztított el teljesen a Kilauea vulkán. Hawaii legaktívabb vulkánja csütörtök óta ontja magából a forró lávát, mostanra a lakóövezetekbe is betört.
Rabszolgákat dolgoztatnak a brit gazdaság 17 ágazatában – figyelmeztet egy brit jogvédő szervezet jelentése. Az anyag szerint a mezőgazdaságban, csomagolóiparban de még a taxisok között is vannak olyanok, akiket gyakorlatilag rabszolgának lehet nevezni.
"A közös jövőképek és ideálok összehozhatnak embereket akkor is, ha kilométerek ezrei választják el őket egymástól" - írta Orbán Viktornak újraválasztásához gratuláló levelében Kína miniszterelnöke, Li Ko-csiang.
Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből. Trump azt mondta, a legmagasabb szinteken állítja vissza a gazdasági szankciókat Iránnal szemben.
Donald Trump kedden bejelentette, hogy úton van Észak-Koreába Mike Pompeo külügyminiszter, hogy előkészítse az amerikai elnök tervezett csúcstalálkozóját Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
Az amerikai elnök kedden Washingtonban bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből. Donald Trump szörnyűnek és egyoldalúnak nevezte a megállapodást, amely szerinte nem hozott békét és nem is fog.
Washington – Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomszerződésből, és aláírta azt a memorandumot, amellyel visszaállította az Irán elleni büntető intézkedéseket.
Az amerikaiak kevesebb mint egyharmada ért egyet Donald Trump elnök döntésével arról, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből - derül ki a Reuters/Ipsos kedden közzétett felméréséből.
Ismét plágiumügybe keveredett Donald Trump amerikai elnök felesége, Melania Trump, akit ezúttal a héten elindított új kampánya miatt vett szájára az internetes közösség.