2018. május 5. szombat

máj. 5
9:47
Mészáros Lőrinc beismerte: dollármilliárdos (Kripto Akadémia)
máj. 5
10:18
Nem elég, hogy ragaszkodik hozzá, vérlázító kijelentést tett Donald Trump az amerikaiak felfegyverkezéséről (Blikk)
Pénteken tartották meg az amerikai Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) éves kongresszusát, melyen Donald Trump is részt vett.
máj. 5
10:24
Trump hazaküld 50 ezer hondurasit a nyomorba (444.hu)
Már húsz éve élnek Amerikában, buzgó katolikusok, de hiába, most ütni kell az idegeneket.
máj. 5
10:30
Pornós-botrány: saját ügyvédjét hazudtolta meg Trump (HírTV)
Az amerikai elnök továbbra is tagadja, hogy tudott a vele ágyba bújó pornószínésznő lefizetéséről.
máj. 5
10:42
Nagy változás Észak-Koreában (Infostart)
A Dél-Koreában használt időzónához igazították szombaton az órákat Észak-Koreában - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség.
máj. 5
10:54
Politikus lenne a magyar válogatott szövetségi kapitánya (ATV)
Rendhagyó hírről számolt be a belga sajtó a magyar válogatott szövetségi kapitányával kapcsolatban. Georges Leekens a Kereszténydemokrata és Flamand párt színeiben indul a belga önkormányzati választásokon.
máj. 5
11:42
Kongresszusi képviselők is tiltakoztak Juncker részvétele ellen a Marx-emlékmű avatásán (USAracing)
A Kommunizmus Áldozatai Kongresszusi Tagozatának társelnökei, az Egyesült Államok kongresszusi képviselői közös levélben tiltakoztak Juncker részvétele és felszólalása ellen.
máj. 5
11:54
Keserédes az ETA megszűnése (USAracing)
A baszk függetlenségért küzdő, csaknem hatvan éve létrejött szervezet nevéhez több száz ember halála fűződik, és a terrorcselekmények nagy része még mindig nincs felderítve.
máj. 5
11:57
Ő ül be Vona helyére (Kripto Akadémia)
Vona és Gőgös mellett lemondott mandátumáról a DK-s Molnár Csaba és Niedermüller Péter is.
máj. 5
11:59
Újabb melegrekord dőlt meg Budapesten (Kripto Akadémia)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 26-32 fok között várható.
máj. 5
12:00
Ingyenjeggyel ismertetnék meg a fiatalokkal az Európát (HírTV)
Ingyenes európai vonatjegyet biztosít az Európai Unió a 18 éves fiataloknak.
máj. 5
12:01
Kigyulladt egy busz Pomáz közelében (Kripto Akadémia)
A mintegy 50 utas közül senki nem sérült meg.
máj. 5
12:03
Anyaforradalom lesz vasárnap (Kripto Akadémia)
A résztvevők egy hatalmas zászlóra írhatják majd fel kívánságaikat.
máj. 5
12:24
Újabb földrengéssorozat Hawaiion: Lakott területekre is folyt láva (ATV)
Újabb földrengéssorozat rázta meg pénteken Hawaii Nagy Szigetét, és az ottani Kilauea vulkán ismét lávát lövell ki, ezúttal már lakott területre is.
máj. 5
12:24
Az idahói egyetem elvesztett egy kis plutóniumot (444.hu)
Bárkivel megeshet.
máj. 5
12:30
Érettségi - Nem elegendő elolvasni a tananyagot (Kripto Akadémia)
A vizsgadrukk ellen az alapos felkészülés és a hangos ismétlés a legjobb módszer.
máj. 5
12:36
Váratlan lépés jöhet a székelyföldi autonómiatörekvésekben (Infostart)
Egyre nagyobb a feszültség a román elnök és a miniszterelnök között. Legutóbb Viorica Dancila kormányfő előzetes egyeztetés nélkül Izraelbe látogatott, majd kilátásba helyezte, hogy a nagykövetséget Jeruzsálembe helyezik át. Klaus Johannis elnök ezután lemondásra szólította fel a miniszerelnököt. Pászkán Zsolt, az EuroCom romániai sajtófigyelő igaz
máj. 5
13:00
Veszélyre hívta fel a figyelmet a szakértő: európai harcosok százai csatlakoznak az Iszlám Államhoz, de nem is ez a legnagyobb baj (Blikk)
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez (IÁ) csatlakozó, majd később hazatérő német harcosok nem kerülnek börtönbe, ami biztonsági kockázatot jelent - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
máj. 5
13:24
Olyanok vagyunk, mint a pestis, még visszatérhetünk (444.hu)
Ezzel a találó hasonlattal jellemezte a párt helyzetét az UKIP vezetője a brit választások után.
máj. 5
13:30
20 éve az USA-ban élő bevándorlókat toloncolnának ki Trumpék (HírTV)
Csaknem 60 ezer hondurasi bevándorlót toloncolnának haza.
máj. 5
13:36
Borzalom: elkészítette ezt a szelfit, és másodpercekkel később halott volt (Blikk)
Megdöbbentő baleset történt, az áldozat egy 16 éves lány.
máj. 5
13:54
32 év után bevették a turisták Csernobilt – fotók a helyszínről (Blikk)
32 évvel ezelőtt, 1986. április 26-án robbant a csernobili atomerőmű 4-es reaktora, amely azóta is a világ legpusztítóbb radioaktív katasztrófája.
máj. 5
14:06
A szövetségi bíró szerint a különleges ügyész túllépte hatáskörét (HírTV)
Robert Mueller azt vizsgálja, Trump összejátszott-e az oroszokkal az amerikai elnökválasztás alatt.
máj. 5
14:42
Attól még, hogy Trump mondja, akár igaz is lehet: valami nagyon nincs rendben az FBI-nál (444.hu)
Romló eredményességi mutatók, látványos baklövések, botrány botrány hátán. Mindezek hatására a közvélemény bizalma is megingott az FBI-ban, és mert az amerikai igazságszolgáltatásban az esküdtnek behívott közembereknek nagy szava van, ez már a bírósági ítéleteken is érződik.
máj. 5
15:18
Moszkva: csaltak a britek (USAracing)
A köd oszladozik, és Theresa May kormányának számos csalása egyre jobban körvonalazódik – fogalmazott Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
máj. 5
15:45
Kötelező lenne a keresztek kifüggesztése Bajorországban (Ripost)
A bajor keresztény egyház is üdvözli a bajor miniszterelnök azon felvetését, miszerint minden közintézményben ki kellene függeszteni a falra egy keresztet.
máj. 5
15:54
Továbbra is támogatja a fegyverlobbit Donald Trump (USAracing)
Ismét felvetette azt a korábbi javaslatát, hogy fel kell fegyverezni a tanárokat, és még jobban meg kell erősíteni az iskolák biztonságát.
máj. 5
16:48
Donald Trump szerint a kések pont olyan veszélyesek, mint a lőfegyverek (444.hu)
Háborús zónához hasonlított egy londoni kórházat, ahol szerinte vér borítja a padlót a szúrt sebektől.
máj. 5
16:48
Migránsok kitelepítését meggátoló mobilappot támogat Soros! (Ripost)
A Nyílt társadalom alapítványán keresztül mindenre ad pénzt, ami a bevándorlást segíti, akár az Egyesült Államokban, akár Európában.
máj. 5
16:54
Mégis lehet élőláncot vonni a Parlament köré (Kripto Akadémia)
A hatalom megtiltatta volna a tüntetést, de a TASZ nyert. Több demonstráció is szerveződik az alakuló ülés napjára a Kossuth térre.
máj. 5
17:06
Földrengés volt, és beomlott egy bánya, többen eltűntek (ATV)
Négy bányászt kimentettek, de hét társuk eltűnt, miután szombaton kisebb földrengés volt egy dél-lengyelországi bánya térségében - közölte Katarzyna Jablonska-Bajer, a Jastrzebie bányavállalat szóvivője.
máj. 5
17:12
Újra őrizetbe vették Alekszej Navalnijt (444.hu)
A saját tüntetéséről vitték el, a mintegy 1500 fős tömeget könnygázzal oszlatták fel.
máj. 5
17:30
Elmaradt a várt munkáspárti bravúr (USAracing)
Megkegyelmeztek a nagy-britanniai szavazók Theresa May miniszterelnöknek és a konzervatív pártnak: a kormányerő az előzetes várakozásokkal ellentétben nem szenvedett hatalmas veszteségeket.
máj. 5
17:51
Ha nem tudnák...szexuális felvilágosító filmek, migráns nőknek...Videó (Ripost)
A svéd kormány 416 ezer dollárral támogatta azt a 11 kisfilmet, amelyet egyelőre arab, kurd, szomáliai, perzsa és angol nyelven feliratoztak, de további nyelvekre is lefordítják majd.
máj. 5
18:06
Piszkos bombát lehetne készíteni az eltűnt plutóniumból (ATV)
Eltűnt egy kisebb, nukleáris szennyezéssel pusztító, úgynevezett piszkos bombához elegendő radioaktív plutónium egy amerikai egyetemről.
máj. 5
18:48
Nagy tüntetés Macron ellen (Infostart)
Tízezrek vonultak szombaton Párizs utcáira Emmanuel Macron francia államfő politikája ellen tiltakozva - közölte a francia főváros rendőrsége.
máj. 5
18:48
Tízezrek tüntettek Párizsban a francia elnök ellen (ATV)
Tízezrek vonultak szombaton Párizs utcáira Emmanuel Macron francia államfő politikája ellen tiltakozva - közölte a francia főváros rendőrsége.
máj. 5
19:06
Tízezrek vonultak fel Glasgowban, Skócia függetlenségét követelték (ATV)
Skót függetlenségpártiak tízezrei vonultak fel szombaton Glasgowban az All Under One Banner (Mindenki egy zászló alatt) nevű skót függetlenségi szervezet évente megtartott rendezvényén - közölte a BBC brit közszolgálati média hírportálján.
máj. 5
19:18
Ezrek tüntetnek Macron politikája ellen Párizsban (444.hu)
A tüntetők a kormány gazdasági reformjaival elégedetlenek.
máj. 5
19:42
Erőszakkal vetettek véget az ellenzéki tüntetéseknek Oroszországban (HírTV)
Könnygázzal és gumibottal oszlatták fel több városban a nem engedélyezett kormányellenes tüntetéseket.
máj. 5
20:06
Felbolygatta a kedélyeket Karl Marx születésének 200. évfordulója (ATV)
Nagyszabású ünnepségeket tartottak Németországban Karl Marx, vagy ahogy régebben nálunk emlegették: Marx Károly születésének 200. évfordulóján. Pénteken a filozófus-forradalmár szülővárosába utazott az Európai Bizottság elnöke is. Jean-Claude Junckert emiatt sokan bírálták, köztük a Fidesz is. Szerintük ugyanis a kommunizmus szellemi atyjának ünnep
máj. 5
20:12
Életét vesztette egy 17 éves fiú a menekültek összecsapásában (USAracing)
Az összecsapás pénteken tört ki és szombaton a kora reggeli órákig tartott a pátrai kikötő elhagyatott raktárépületei között; a harc minden bizonnyal ezek birtoklásáért folyt.
máj. 5
21:00
17 éves fiú halt meg a migránsok összecsapásában (Ripost)
Egy 17 éves fiú életét vesztette, többen pedig megsebesültek migránsok összecsapásában a nyugat-görögországi Pátra kikötővárosában - jelentette a görög sajtó szombaton.
máj. 5
21:12
Agyvérzés miatt kórházban Sir Alex Ferguson (ATV)
A Manchester United ikonikus alakját, volt trénerét még ma este meg is kell műteni- írja a Sky News.
máj. 5
22:18
Macron ellen tüntettek Párizsban (HírTV)
A francia elnök választási ígéreteit kérték számon a tiltakozók.
máj. 5
22:24
NB I - Rangadó gól nélkül (Kripto Akadémia)
Három perc múlva már síri csend honolt a felcsúti stadionban.
máj. 5
23:06
Simogatás, tapizás, maszturbálás a vonatok fülkéiben (Ripost)
A félelem vonatai Olaszországban. Színesbőrű bevándorlóktól rettegnek a nagyobb városok környékén utazó nők, különösen este kilenc után.

2018. május 6. vasárnap

máj. 6
7:30
Donald Trump eljátszotta, hogy hogyan lőhették agyon áldozataikat a párizsi merénylők (444.hu)
"Bumm! Gyere ide! Bumm!" - magyarázta, miközben ujjával pisztolyt formálva agyonlőtte a maga elé képzelt térdeplőket. A franciák nem boldogak.
máj. 6
7:54
John McCain nem szeretné, hogy Trump ott legyen a temetésén (444.hu)
A 2008-as republikánus elnökjelölt már azt is bánja, hogy barátja, Joe Lieberman helyett az amerikai szélsőjobb üdvöskéjét, Sarah Palint választotta elnökjelöltnek.
máj. 6
8:24
Terroristáknak terrorista ismerősöket ajánlott a Facebook algoritmusa (444.hu)
Ezzel a közösségimédia-óriás hatékony segítséget nyújtott a szélsőséges hálózatok felépítéséhez.

Keresés