A címvédő Real Madrid jutott be elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe, mivel idegenbeli győzelmét követően kedden döntetlent játszott otthon a Bayern Münchennel.
Évente hétmillió ember hal meg amiatt, hogy szennyezett levegőt kénytelen belélegezni - ismertette legfrissebb becslését szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Izrael mostanában rendszeresen mér csapást iráni bázisokra Szíriában, Irán pedig annyi lőszert és fegyvert szállít az országba, amit csak egy Izrael elleni támadás terve magyarázhat.
"Trump testőrei rohanták le Trump orvosának irodáját,hogy elvigyék az elnök kartotékját" - számolt be kedden maga az orvos, Harold Bornstein a még 2017 februárjában történt esetről, ami után „megerőszakolva, megfélemlítve és elszomorítva” érezte magát.
Örmény ellenzéki tüntetők szerdán lezártak néhány Jerevánba bevezető utat és több kereszteződést az örmény fővárosban, továbbá a repülőtér felé vezető utakat is, miután előző nap a parlament rendkívüli ülésén nem választotta meg miniszterelnökké az ellenzék vezéralakját, Nikol Pasinjánt.
Mesteri húzás vagy a gyengeség jele? Ezt kérdést teszik fel Nagy-Britannia első, etnikai kisebbségből kikerült belügyminisztere kapcsán. A pakisztáni származású Sajid Javid azután került a tárca élére, hogy elődje belebukott az úgynevezett Windrush-bevándorlási botrányba.
Antiszemitizmussal és holokauszttagadással vádolta meg szerdán Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő Mahmúd Abbász palesztin elnököt, aki előző nap azt mondta, hogy a nácik nem a vallásuk, hanem a bankvilágban betöltött szerepük miatt mészárolták le a zsidókat.
Az egykori NBA-csillag Dennis Rodman, aki vállaltan baráti kapcsolatot ápol Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, a TMZ.com-nak beszélt az utóbbi hónapokban javulásnak indult észak-koreai-amerikai kapcsolatokról.
A Bisnode tanácsadó társaság legfrissebb felmérése szerint a jelenlegi és korábbi szlovák kormányok gazdaságpolitikája miatt jelentősen romlott Szlovákia megítélése a vállalkozók körében. Emiatt csak tavaly közel 2400 cég hagyta el az országot. A többségük Magyarországon és Csehországban jegyeztette be magát.
Megérdemeljük a boldogságot, hogy eljussunk a világ legszebb helyeire, és új élményekkel gazdagítsuk életünket. Itt az idő, nem szabad tovább várni: most mindenki megtalálhatja, amire a szíve vágyik!
Az osztrák koalíciós kormány döntött az Ausztriában dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlék árszínvonalhoz kötéséről szerdán. Az új jogszabály várhatóan 2019-től lép életbe, és évente mintegy 100 millió eurót (több mint 31,3 milliárd forintot) takaríthat meg vele a bécsi kormány.
Az Európai Bizottság gyakorlatias és eredményközpontú, több forrást biztosító, hosszú távú költségvetést javasol a 2021-2027-es időszakra, amelyben a kiadások csökkentésével és új források biztosításával adnak válaszokat az Európai Unió előtt álló kihívásokra - közölte Jean-Claude Juncker, az uniós bizottság elnöke szerdán.
Az Európai Bizottság gyakorlatias és eredményközpontú, több forrást biztosító, hosszú távú költségvetést javasol a 2021-2027-es időszakra, amelyben a kiadások csökkentésével és új források biztosításával adnak válaszokat az Európai Unió előtt álló kihívásokra - közölte Jean-Claude Juncker, az uniós bizottság elnöke.