Ma tartották a királyi esküvő főpróbáját Windsorban. Közben a szombati esemény két főszereplője, Harry herceg és Meghan Markle is megérkezett a helyszínre. Nem csak Nagy-Britanniában, de nálunk is sokan várják az esküvő napját - készülnek a szombati közvetítésre műsorvezetőink és vendégeink, így például a budapesti brit nagykövet is.
Az elnök - miként korábban mindig - ezúttal is cáfolta, hogy az elnökválasztási kampányban összejátszott volna oroszokkal annak érdekében, hogy megnyerje a választást.
A német törvényhozásban folyik a vita az ország jövő évi költségvetéséről, amely alig 3 százalékkal haladja meg az idei összeget, 341 milliárd euró lesz. Az állami bevételek fedezik a kiadásokat, és így folytatódhat a korábbi adósságok ütemes leépítése is. Egy ellenőrzés során kiderült, hogy a német légierő 128 Eurofighter típusú harci gépe közül j
Csütörtökön újra kitört Hawaii Nagy Szigetén a Kilauea vulkán, 9 kilométer magasan száll a hamu a vulkán felett, akár az egész szigetet is beterítheti.
Nagy erejű kitörés rázta meg a Hawaii szigeten tomboló Kilauea vulkánt, füstfelhőket küldve 9 ezer méter magasba - közölte az amerikai földtani megfigyelő központ (USGS) csütörtökön. A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy húzódjanak biztonságos helyre.
Az Európai Unió (EU) támogatja a Nyugat-Balkán európai integrációs perspektíváját, és eltökélt szándéka, hogy a régió politikai, gazdasági és társadalmi átalakulásának segítése érdekében minden szinten megerősítse szerepvállalását - hangsúlyozták az európai uniós országok állam- és kormányfői a nyugat-balkáni országok vezetőivel csütörtökön Szófiáb
Bizonyíték hiányában felmentette az öt évvel ezelőtti, több tízmillió eurós brüsszeli gyémántrablás vádlottjait csütörtökön az illetékes belga bíróság.
Megkapta ez első, félezer darab modern, RSRL-1 típusú kézi gránátvetőt az Egyesült Államoktól az ukrán nemzeti gárda - jelentette be csütörtökön Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Faceboook-oldalán.
Németországban tavaly 187 ezer újonnan érkező menedékkérőt vettek nyilvántartásba, ami csaknem 100 ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbi 280 ezernél.
A brüsszeli Molenbeek negyed polgármestere beperli a Fox News amerikai televízió egyik munkatársát rágalmazás miatt, amiért rossz hírét keltette a kerületnek.
Bár a szófiai „beköszönővacsora” elméletileg a digitális innováció kérdése köré épült volna, a beszélgetés rekordgyorsasággal az amerikai elnökre terelődött.
Az amerikai szenátus csütörtökön 54:45 arányban megszavazta Gina Haspel jelöltségét a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére. A CIA történetében a 61 éves Haspel lesz az első női igazgató, aki ráadásul pályafutása során mindvégig a terepen végzett hírszerzői munkát.
Politikai foglyok lázadtak fel csütörtökön a venezuelai főváros egyik börtönében, így tiltakozva fogva tartásuk ellen három nappal az ellenzék által "színjátéknak" minősített elnökválasztás előtt.
Ki gondolná, hogy a bandaháborúk sötét világából a brit királyi család közelébe lehet jutni, márpedig Harry herceg színes baráti körének hála, akad egy-két érdekes név a királyi sarj hétvégi esküvőjének vendéglistáján.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozatban üdvözölte, hogy Petro Porosenko ukrán elnök szerdán visszavonta azt a törvénymódosító javaslatát.
Egy kicsit kiakadt Donald Trumpra a világ második leggazdagabb embere, a Microsoft társalapítója, Bill Gates. A szoftverfejlesztő filantróp egy alapítványi estélyen borult ki, ahol arról beszélt: amikor találkozott az Egyesült Államok elnökével, ijesztő volt, mennyit tud Trump Gates lányának külleméről.
Szenvedélynek most sem volt híján az USA elnökének megjegyzése, amikor – kis túlzással – halállal fenyegette meg Kim Dzsong Unt, legalábbis ugyanolyan végzetet ígért neki, mint amilyen végzet jutott Líbia csúfos véget ért diktátorának, Moammer Kadhafinak.
A korábbi "magas" szintről "nagyon magasra" emelte országosan a közegészségügyi kockázat szintjét a Kongói Demokratikus Köztársaságban pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely csütörtökön válságtanácskozást tartott az ebola terjedése miatt.